Új Dunántúli Napló, 1991. február (2. évfolyam, 31-58. szám)
1991-02-09 / 39. szám
e uj Dunántúli napló 1991. február 9., szombat Játék a demokráciával Ahogy mondani szokták: A szegény embert még az ág is húzza. Valahogyan igy van ezzel a siklósi kórház is. Az elmúlt évben kipattant szerencsétlen botrány (a volt igazgató körül) után mindenki a megnyugvásra áhítozott, arra, hogy végre semmi más, csak a normális munkavégzés, a betegek ellátása legyen a fontos. Nos, ennek reményében a Népjóléti Minisztérium rendelkezése alapján, annak rendje, módja szerint kiírták a pályázatot a meghirdetett igazgatói állásra, s ezzel együtt a belgyógyászati főorvosi állásra is. LeAfidosőban ox ällattartAs? ...... .........................................................................................................................................I.......:......-..---.-........................................ .......... M i lesz velünk? Több jelentkező közül a kórház főorvosi és szakorvosi tanácsa meg is választotta a szerintük e posztra legalkalmasabbat, aki mindkét feladatot ellátta volna — az egyik szomszédos megyéből jelentkezett — és akiről szakmailag és emberileg is a legjobb véleményt kapták. Nos, ez a pályázó pár nappal az állás elfoglalása előtt visszalépett. Új pályázatot kellett tehát kiírni. Az első időben úgy tűnt, a kórházból nem pályázik senki. Végül a kollegák unszolására vállalkozott rá a jelenlegi szülész-főorvos. Ekkor még úgy tűnt, hogy a polgármester is egyetért ezzel a megoldással. Ám ahogy telt, múlt az idő, a polgármester egyre több olyan jelzést kapott, hogy sok siklósinak s magának az ön- kormányzati testületnek is egészen más a véleménye. Ezért egyre inkább az lett a meggyőződése, ha azt akarja, hogy a kórházban intrikák és felszín alatt kúszó indulatok nélkül végre normális mederbe terelődjenek a dolgok, külső ember kell, akinek nincsenek kötődései és elkötelezettségei senki felé, nincs „besározód- va" a siklósi közvélemény előtt. Ezért megörült, amikor a kórházi pályázó mellett még egy jelentkező akadt, a gyulai kórház volt igazgatója. (Akit az új igazgatóválasztáson ott nem újítottak meg pozíciójában.) A személyes benyomás és a róla szerzett kedvező információk alapján egyre biztosabb lett abban, hogy ez az az ember, aki kell, függetlenül a szakorvosi testület szavazásának eredményétől. Igenám, csakhogy elmulasztotta ezen véleményét időben közölni a kórház dolgozóival, ők azt hitték, ha a népjóléti miniszter rendelete * lehetővé teszi, hogy szavazhatnak arról, hogy kivel akarnak együtt dolgozni, akkor ezt meg is tehetik. Hogy ezt a demokratikus igazgatóválasztást azért találták ki, mert kíváncsiak a dolgozók véleményére. A szavazást megtartották és a titkosan leadott 33 szavazatból 28-5 (1 tartózkodás) arányban a siklósi szülész-főorvosra voksoltak. És senki nem szólt sem a szavazó testületnek, sem a pályázó szülésznek, hogy ez az egész teljesen fölösleges színjáték, mert az önkormányzati testület már eldöntötte, hogy mást akar. Igaz, a polgármester már a pályázatok beadása után közölte a szülésszel, hogy az egész város tiltakozik a személye ellen, hogy alkalmatlannak találják erre (mindezt aznap délután közölte, amikor este a két jelöltnek az önkormányzati testület előtt be kellett mutatkozni), s igaz, azt is őszintén megmondta, hiába volt meg a választás, hiába szavazott rá a kórház kollektívájának nagy része, mégsem ő lesz, akit kineveznek. Ezt a főorvost (anélkül, hogy itt most firtatnánk, mennyire van, vagy nincs igaza a „közvéleménynek") emberileg megalázták, az orvosi kar pedig enyhén szólva becsapottnak érzi magát, s teljesen jogosan mondják: ami itt történt, - az áldemokrácia, megalázó színjátékot játszattak el velük. Igaz, be kell vallanom, a szülész-főorvos azért kapott időben figyelmeztetést — telefonon, névtelenül. Megfenyegették, ha szereti a gyerekeit, lépjen vissza, ne pályázzon, különben majd meglátja, mi történik. Ugyanilyen névtelen telefonnal fenyegették meg az egyik testületi képviselőt, akiről feltételezték, hogy netán ő a siklósi pályázó pártján lesz. Az pedig megint a polgármester javára írandó, hogy emiatt a fenyegetés miatt a zárt ülés és titkos szavazás iránti kérelmet elutasította azzal, hogy a testület nyíltan vállalja, amit akar. Az más lapra tartozik, kinek a döntése a jobb: az önkormányzaté, vagy a kórháziaké? Hiszen az új igazgatójelölt függetlenített lenne, holott ilyen kis kórházban a napi igazgatói teendők nem töltenek ki többet, mint 3—4 órát. Igaz, a polgármester megemlítette, később megbíznák vagy a tisztifőorvosi, vagy a Kö'iál főorvosi teendők ellátásával is. Azonban nem tudom, a kettő nem összeférhetetlen-e? Ugyanis ez esetben az, aki felügyel és ellenőriz, azonos lenne azzal, akit felügyelni és ellenőriznie kellene. Konok, ám józan paraszti észjárású ember az ipacsfai Kovács Gyula magángazdálkodó. Feleségével együtt etetik, gondozzák évek óta az állatokat. Most azt mondja: — Nem tudom, mi lesz velünk, ha végképp túl kell adnunk az állatokon ... Ha egyáltalán lesz rájuk vevő valamilyen áron . . . — Ennyire kilátástalan minden? — Ügy érzem, igen . . . Apja gazdaságát vitték ketten. Volt tehenük, disznajuk, két erős muraközi lovuk, tizenöt hold földjük a réttel együtt és egy hold szőlejük a harkányi hegyen. Sosem gazdagodtak meg, de boldogultak. Az ötvenes tagosítást még megúszták, ám a hatvanast már nem. A földjüket elvették. A lovait kocsistól viszont eladhatta és maradt az egy tehenük a borjával és egy kisbika. ,,'A bikáért is szóltak, de ki- védtük” - jegyzi meg Kovács Gyula, aki akkor a tsz-ben traktoros lett. — Hetvenötben már nem birtam tovább a derekammal, meg volt némi összezörrené- sem is a tsz-vezetőséggel, mert szóvá tettem, hogy sok mindenben pocsékolás folyik .. . - Azóta vagyok egyéni gazdálkodó. Vettem másfél hold szántót, egy lovat. Volt már több tehenünk és góbénk is. Rengeteget dolgoztunk, de volt látszata és megvolt a biztonságunk. Novemberben pécsi állatvásáron találkoztam először Kovács Gyulával, malacokat árult, nem sok sikerrel. „Nincs vevő” - összegezte akkor a tapasztalatait, de megtoldotta : ha nem megy a disznó, ott a tehén, meg a hizóbika, s ha az sem megy, ott a bor. Arra viszont ő sem számíthatott, hoqy olyan cudar viláa jár rá (is), hogy árán eqyiket sem tudja eladni. Elkótyavetyélni meg képtelen. Igy aztán vária a jószerencsét, ami eddig még nemigen köszönt rá. Körbekalauzol a portáién. Istállókban és az ólakban hét tehén, három—három bika és bikaborjú, tíz aöbe harminc malaccal és eqy kan. — A góbékét, 170 kiló felett megveszik negyedévente. A malacokat három—négy vásárba is elviszem, mire potom áron sikerül túladnom néhányon. A tejet még átveszik, ki is fizetik, de félő, már talán nem sokáig. A tehenek vágóba sem kellenek. A leszerződött bikákat ősszel egy jó ideig nem vették át, s ha hónapokkal tovább kell tartanunk, kinői a foguk, és máris kilónként húsz forinttal kevesebbet adnak érte. — Mennyibe kerül az állattartás?- Ha vetett takarmányt meg abrakot vennék a tsz-től, az kész öngyilkosság lenne. igy aztán a szárítóból megveszem melléktakarmánynak a napraforgót, az árpa- és a búza- polyvát. A tsz-től béreit réten az aszály miatt igencsak kevés szénát tudtam betakarítani, de a hold kukoricám is csak hat kosánnyi terménnyel fizetett. A szőlőmmel is megjártam: az utóbbi években a peronoszpó- ra, a jég, tavaly az aszály miatt alig lett borom. — Visszaigényli a földjét? — Én ugyan nem. Eleget dolqoztam már. A földhöz gép is kellene, meg a kizsigerelt földnek rengeteg trágya, mert anélkül már nemigen teremne. Mindehhez pénz kellene, rengeteg pénz. Ilyen kamatra meq hitelt ki vesz fel? — Föld járadékot kap? — Korábban évente összesen 2500 forintot adtak, tavaly már néqyezret. Tizenöt holdra. A tsz-től bérelt 12 ezer négyzetméternyi rét után négyzet- méterenként viszont eqy forintot (vagy eqyötvenet?) fizetek. A szántó bérleti díja a tsz gépeivel megmunkálva négyzetméterenként kettő forint. Hát ennyit ér a földjáradékom .. . Amikor még jól ment, Harkányban lakóház-épitkezésbe kezdtek. Ennek öt éve. A házuk azóta is félkész. S ki tudja, valaha még lakhatóvá te- hetik-e egyáltalán? Megkérem, vigyen el néhány állattartóhoz a faluba. Míg Márta Ferencékhez megyünk, megtudom, hogy Ipacs- fa régi református település, jelenleg vagy nyolcvan portából áll, és talán ha félezren lakják. Két éve még volt vagy hatvan tehén a faluban, ám most jó, ha a fele van a gazdáknál. Mártáéknál kilenc tehén, három vemhes üsző és nyolc választási borjú az istállókban, az ólakban még ott a két göbe, négy malac és tizenkét süldő.- A sertéssel lényeqében már tavaly leálltunk. Számítsa ki — mondja az asszony — egy zsák táp 538 forintba került és az két göbének egyetlen hétiq sem eléq. Ezt nem lehet pénzzel győzni. Maradt a szarvasmarha. De meddig? Ök szemmel láthatóan is nekikeseredettek. A tejet még átveszik tőlük — most napi átlagban ötven litert. Hogy meddig még? A teiátvétel körül is — úgy érzik - mind több a „betartás”: korábban indul a faluból reggel a teiszállító, nem tudják hogy az ő tejük milyen zsirszázalékú . . .- Ha nem veszik át?- Nem tudom, mi lesz akkor, — néz rám tanácstalanul.- A földdel hogy állnak?- Van 1100 négyszögöl bérelt terület, az öregéktől 14 holdat vettek el . . . Hogy visszakérjük-e? Az attól függ, hogy mennyiért kaphatjuk visz- sza . . . A következő ház kapujában idős házaspár. Megkérnek, ne írjam ki a nevüket.- Van 18 góbénk, meg a malacaink, azokból már jóné- hányat bagóért kellett elpocsékolnunk . . .- Megterem a takarmány . . .- Hol? Hogyan? Mi mindent nagytételben veszünk. Legutóbb 100-100 mázsa árpát és búzát, 170 mázsa kukoricát vásároltunk, nem szólva a malac- és kocatápról . . . Azt mondja meg, uram — kérdez rám a férj — mi lesz így most velünk? Tavaly tavasszal még kétezerötszázért vitték el tőlünk a malacok darabját, ősszel meg már örülhettünk, hogy a vásárban vevőt találtunk 1200—1300 forintért. Az egyik szomszédom ki is nevetett, hogy ilyen olcsón adtam túl rajtuk, ő meg kénytelen volt hazahozni és továbbetetni a malacait. — Nemrég még bikáink is voftak, azokkal már felhagytunk. Nem érte meg. A disznókkal ebben az évben még talán kitartunk . . . De ha nem változik a helyzet, abbahagyjuk ezt is. Marad az én ötezres nyugdíjam. mert az asszony az állatok miatt sosem mehetett m u nká ba. Molnár Gyuláéknál a férj sofőr egy pécsi cégnél, tehát van fix kereset. Volt nekünk is öt tehenünk, most még van kettő. - Legyint az asszony. — Tartunk még néhány góbét és hízót. Hogy meddig? Egyre kevésbé éri meg. — A gyerekeik nem segítenek? — Őket már nem érdekli az ilyesmi. Városban élnek és másként igyekeznek boldogulni. — Leáldozóban az állattartás? Ipacsfán mesélik, hogy a tsz bérbeadta sertéstelepét és ipacsfai tehénistállóját. Mindkét vállalkozó hamar bedobta a törölközőt. Nem is merek belegondolni, mi lesz itt, ha nagyüzem, háztáji és magángazdálkodó egy- szercsak felhagy a tehén-, bika-, sertés-, baromfitartással. Mi lesz velük egyáltalán, mi lesz velünk azután? Murányi László A tanulság sok. Az igazság nem is két-, hanem sokoldalú. A testület az önkormányzati törvényadta lehetőségére hivatkozva - úgy mondják - jogsértést nem követett el. Lehet, hogy a polgármester a legjobb szándékkal tette, amit tett, mert úgy hiszi, ez a megoldás segít a kórházon. Am módszer és módszer között különbség van. És egyet nem szabad: a demokráciával játszani. Sarok Zsuzsa Naponta több tucat vödör vizet kell húzni az állatoknak, Kovács Gyuláék gazdaságában. Fotó: Szundi György A Hungária Biztosító kétezer százalékos emelést közölt Hűtők és vadak Csődveszély a biztonságból? Néha még egy olyan banálisnak tűnő dolog is jókora káoszhoz tud vezetni, mint amilyen például az, hogy a vadveszélyt jelző közúti közlekedési táblákat nyolc-tíz éven át ugyanazon a helyen hagyják. Á szarvasok, őzek, vaddisznók megváltoztatják szokásaikat, s nem hajlandók a „parancsot" figyelembe venni: átváltani az országúton csak a jelzett szakaszon leheti Ez azonban csak egyik oldala a jelenségnek. Ma már olyan nagy értékű autók rohannak az utakon, hogy a vaddal történt összeütközés következtében kifizetett kártérítések mértéke igencsak megemelkedett. Nagy pénz, „szabálytalan” szarvasok - milliókra rúgott a kár az elmúlt években. Akkorára, hogy ezzel előre senki sem számolt. Most már ezzel kísérletezni sem érdemes. Január 1-jétől ugyanis a Hungária Biztosító (HB) merőben új alapokra helyezte a számolás rendjét. Eddig a megye vadásztársaságai (vt) hektáronként egy forint biztosítási díjat fizettek, összesen 355 000 hektáron vadásztak. Erre mondja Gondos Gyula, Baranya fővadásza: irreálisan alacsony összeg volt. A HB új szerződési ajánlata: attól függően, hogy adott vt területén korábban mennyi kártérítést kellett kifizetni gépjármű és vad összeütközése miatt, három kategória szerint kéri az alapdíjat: hektáronként 10-15, illetve 20 forintot. Ha figyelembe vesszük: a társaságok átlag 13 000 hektáron vadásznak, a nagyvadas területeken nem ritka az ütközés, akkor akár 260 000 forint is lehet csak az alapdij. Ezt — gyakori karambol miatt - felszorozhatják, elképzelhető tehát, hogy néhány vt-t félmilliós biztosítási díj fizetésére szorítanak. Erre viszont azt mondja Gondos Gyula: irreálisan magas összeg. Másként közelítve: csődveszélyt jelenthet az ilyen biztonság. Bár azt is hozzáteszi a fővadász: nem kell nekünk a Hungáriával szerződnünk . . . Van mindennek egy harmadik oldala is, jelesül a félrerántott kormányok esete. Néhány, a végkimúlás küszöbén álló autó úgy lett totálkáros, hogy a hirtelen feltűnt, majd nyomtalanul eltűnt óriási bikával az összeütközést csak így lehetett elkerülni... Ezek a bikák most végképp eltűnnek, mert az adott területen vadászatra jogosult képviselője megkeresésének, illetve a helyszínelés elmulasztásának az lesz a következménye, hogy a kárbejelentő lapot nem lehet aláírni, vagyis nem lehet kártérítési összeget felvenni. Ha pedig a valóságos összeütközésben a vezető a hibás — mert figyelmen kívül hagyta a veszélyre felhívó táblát —, meg kell térítenie a vad árát, mégpedig annak tenyészérté- két, ami nem kis összeg lehet. Túl azon, hogy a megye vadászvezetői erősen rágódnak a HB-val kötött szerződéseken, más módon is igyekeznek kivédeni a „biztonság okozta csődveszélyt". Biztosítási alapot hoznának létre már 1992- től, ebből segítendő a magas díjjal számolni kényteleneket. Ehhez persze szükség van a már említett közúti jelzőtáblák „átrendezésére” is. A Hungária Biztosító szerint a társaságok átlagos területe - mert egy a szerződést még nem írta alá, illetve kettőé módosult — nagyjából 12 000 hektár. Mint Kracskovics Tamástól, a HB mezőgazdasági kárszakértőjétől hallottuk, központjuk a megyei igazgatóságokra bízta, miként „viszik dűlőre" a díj felemelését a vadásztársaságokkal. Baranyában az úgynevezett „járművad felelősségbiztosítás" alapján 1990. október 31-ig 7 millió, december 31-ig 9 millió forintot meghaladó kártérítést fizettek ki. Az új díjszabás keretében megkülönböztetnek közepesen, gyengébben, illetve erősen káros területeket. A HB átlagosan kétezer százalékos díjemelést jelentett be. Október végén mérik majd fel: az egyes vadásztársaságoknál mekkora kórok keletkeztek, ehhez igazítják az alapdíjat módosító szorzókat, amelynek eredményeként az előre meghatározottnál akár 40 százalékkal kevesebb, vagy 30 százalékkal magasabb összeget is fizethetnek a vadászok. A két véglet: a legkedvezőbb helyzetbe került társaság - a már említett 12 000 hektáros átlagterületre vetítve — 54 000 forintot, a legmagasabb kárhányaddal „dolgozó” pedig 610 000 forintot köteles fizetni. Feltettük a kérdést: mi köti a vt-okat a HB-hoz? Lényegében csak az, hogy a Hungária mozdult elsőként. Az ügylet gazdaságossága csak az év végén derül ki, például anak függvényében is, miként emelkedik o gépjárművek és alkatrészeik ára. Az, hogy mekkora kockázatot vállalt a HB az új konstrukcióval, illetve hol van ebben számára az üzlet, válasz nélkül maradt. A rizikót illetően csak annyit hallottunk: megjósolhatatlan, az üzletre nézve pedig magánszámításainkra hagyatkoztunk (tudva: az a vt is tárgyalásban van a HB-val, amelyik eddig egyedül nem írta alá a baranyaiak közül a szerződést). Eszerint a biztosító ezen a címen ebben az évben közel 10 millió forintot kasszíroz be a vadásztársaságoktól. Nyereségesnek ígérkezik a konstrukció — természetesen nem a vadásztársaságok oldalán. Mészáros Attila
