Új Dunántúli Napló, 1991. január (2. évfolyam, 1-30. szám)

1991-01-24 / 23. szám

1991. január 24., csütörtök qi Duncintűit napló 3 OLUUSOI UELEMEIUYEK • ________________________________ S zámoljunk együtt! Vegyük először a lakásadót. Egy átlag magyar családot, amely egy élet munkája árán össze tudott hozni egy átlagos méretű központi fütéses OTP-, :vagy szövetkezeti lakást — va­lószínűleg nem érint majd. Mit tegyen az a nyugdíjas (vagy egyedül élő ember), aki­nek a sors úgy hozta, hogy társ, vagy támasz nélkül kell leélnie élete hátralévő részét? 'Eddig, mint egyedülálló jo­gosult volt egy másfél szobás lakásra, mérete minimum 35 négyzetméter,, és a mai árak mellett a rezsije minimum 2000 forint. A beharangozott áremelések után ez legalább a duplájára emelkedik. Szegény nyugdíjas arról sem tehet, hogy elmúlt felette az idő, egészségi állapota megromlott, kénytelen havon­ta 2—300 forintot gyógyszerek­re is költeni. És ekkor jön ö halálos döfés: az Országgyű­lés megszavazta, hogy 25 négyzetméter/fő felett kivet­hető a lakásadó, amely 300 forintot is elérhet négyzetmé­terenként. így nyugdíjasunk plusz 10 . négyzetméterére ki­róható 3000 forint, ezzel havi kiadósa minimum 4600 forint, és még nem evett, nem kap- csojt villanyt, és megfosztottuk egyetlen szórakozásától a tv- től, iletve a rádiótól. (A nyug­díjasok legnagyobb hányadá­nak nyugellátása nem halad­ja meg a 6000 forintot!) Enné! is rosszabb helyzet­ben vannak azok az egyedül­állók, illetve házaspárok, akik­nek megadatott, hogy egy kis családi házban érjék meg az öregséget. Ments Isten, ha a házhoz még egy kis kort is tartozik I Ezzel elérkeztünk a telek­adóhoz. Szent meggyőződé­sem, hogy akik a 100 forint/ négyzetméteres felső határt megszavazták, jövedelmük­nél fogva soha nem voltak rákényszerítve arra, hogy a föl­det túrják és ezzel egészítsék ki szűkös családi jövedelmü­ket. Saját családomnál marad­va : van 4500 négyzetméter telkünk. Ezen termeljük meg ^szüleimnek, anyósomnak és magunknak az egész évre szükséges zöldségféléket, sző­lőt, gyümölcsöt. Ha 1990-ben mindezt meg kellett volna vennünk, akkor közel 50 000 forintot hagytur1: volna a piacon, vagy a zöld­ségboltban. Vagyis négyzet- méteienként közel 11 forintot termeltünk, de nem számoltam a vetőmagok és vegyszerek árát, az utazáshoz és a föld műveléséhez felhasznált üzem­anyagot. Ha most kivetik a telekre a maximális adót, akkor az 450 000 forint lenne, ennyit bruttóban nem keresünk ket­ten. Ha arra gondolok, hogy az Országgyűlés milyen nagyvo­nalúan szavazta meg a saját bérét, Óikkor, ha egy önkor­mányzat fenn akarja magát tartani, és el akarja látni a rábízott feladatokat, kényte­len ugyanígy kivetni a maxi­mumhoz közeli adókat, mert a kormány csak a feladatok ki­adósában volt bőkezű. Hacsak 1 forint/négyzetmé- lenne a telekadó, akkor s a jelenleginek 4—5-szörösét fizetnénk egy • olyan területen, ahol se viz, se villany, se út. Gondolom hasonló a helyzet más családoknál is, akik ma­guknak termelnek, hogy kiegé­szítsék szűkös jövedelmüket. Tisztelt Önkormányzat! Mi­előtt döntenek, kérem számol­janak I Hudecx Nóra Muszáj veit, Herkules? MOTIO: „Arra születtem, hogy kisgyerek legyek, anyám mellett játsszam hosszú éveket, arra születtem, hogy lelnött is legyek, s megértsem a szóból azt, amit lehet. . ." (Adamis) Éppen készülődni kezdtem 1990 szilveszterén őz óévbú­csúztatóra. A tévé szokás sze­rint be volt kapcsolva. Ripor­terek, újságírók és különböző pártok képviselői ültek egy­mással szemben, láttam, mikor néha a képernyőre sandítot­tam. Pikantériája az volt, 'hogy szerepcsere történt, s utóbbiak tettek fél kényes kér­déseket: illetve mondhatták el véleményüket az őket oly sokszor nyaggatott, kritizált újságíróknak, újságírókról. Hol vidám, oldott, hol ironikus, csipkelődő hangnemben zaj­lott az adás. Majd Csurka István elkez­dett olvasni egy verset. És én a fotelban ülve félig öltözöt­ten a monitorra meredve töp­rengtem azon, amit mondott. Aztán gyorsan előhalásztam Ady-kötetemet és megkeres­tem az idézett költeményt. Tanár vagyok. Nemcsak ta­nultam, tanítottam is A mu- száj-Herkules-t. Csurka István kritikáját az újságírókról mégsem tudtam megérteni. Talán, mert én is csak egy „Tökmag Jankó” va­gyok, ki végzem a munkám, s megpróbálok becsületesen élni ebben az országban. Köz­ben pedig olvasom a napi sajtót, hallgatom a rádiót, né­zem a televíziót, melyekben „híg fejű törpék" írnak, tudó­sítanak nekünk „Tökmag Jan­kóknak", rólunk, vezetőinkről, múltunkról, jelenünkről, jövőnk- röl. Azok, akik „nyelvelnek, zsi­bongnak, űznek" - ha kell, mert tudják, nekik „csürhék- nek" ez a hivatásuk. Csak ültem a tévé előtt, s láttam: a „sok senki, gnóm, nyavalyás, talmi" állta a kriti­kát. Méltósággal. Én meg — kis „Tökmag fan- kó" — töprengtem tovább. Eszembe jutottak cikkek, ripor­tok, interjúk, melyekből érez­tem. rólam, rólunk, kisembe­rekről, a mi „kis” problémá­inkról, qondjainkról szóltak, hogy fény derülhessen arra, ami hazug, ami rossz, igaz­ságtalan, ártalmas. Igaza van Adynak: „Jó lesz egy kis hódolós és csönd"! Oe nem azoktól, kik azért küzdenek, hogy ott fönn a színpadon veavék már észre: értünk, kis „Tökmag Jankód­ért játszanak: S ha qyér a taos, nem biztos, hoav a fél- művelt közönséq a hibás. Vaqv tanulják meg iobban szerepüket, vagy állítsanak össze más szereposztást, ám azokat, kikről s kikért élnek, meq kell tanulniuk alázattal szolgálni! Én csupán egy statiszta va­gyok. De tudom, ha csak félig sikerül mindezt megvalósítani és éreztetni a közönséggel, egyetlen Herkulesnek sem kell tartania attól, hogy a „csür- he" kineveti, mert: „arra jöt­tem én e világra, hogy hinni tudjam azt, hogy nem vagyok hiába". K. - Jentetics Ágota Szentlörinc Nyílt levél Mohács város önkormányzatához Hozzászólási jog híján Tisztelt önkormányzat! A január 7-i ülésükön elhangzottak a regionális felada­tokat ellátó intézmények átadását javasló egyik képviselő késztetett e levél megirására. Miután a vita elcsendesült, kezem a magasba emel­tem az elhangzottak kiegészítésére. Szándékomat a pol­gármester úr észrevette és „Ez testületi ülés, s a hallgató­ságnak. . ."-bejelentéssel konstatálta. Tájékozatlanságom miatt elpirultam. Szégyenérzetem később csökkent, mert tapasztaltam, hogy az egyik osztály vezetője hozzám ha­sonlóan tájékozatlan. Ha szót kapok, elmondtam volna, qondolja át a képviselőtestület az intézmények átadásá­nak minden következményét. Alapos előkészítés után dönt­sön, hiszen a középfokú oktatás esetében a döntés már most 1300-1400 tanulót, 250 dolgozót, de a leendő kö­zépiskolásokat is érinti. így túlzás nélkül állítható, hogy az egész város mai és jövendő gondja. S arra is gon­doljanak, hogy egy pénzügyi év elején vagyunk, de ugyan­akkor egy tanév kellős közepén. Elmondtam volna: a Mohácson végző és továbbtanuló nyolcadikosok közel kétharmada ezekben az iskolákban folytatja tanulmányait. Szerettem volna szólni, hogy döntésük előtt más forrás- lehetőségeket is vizsgáljanak, kezdeményezzék a kollé­giumi ellátáshoz való tanulói hozzájárulást méghatározó jogszabály módosítását. Ez jelentős bevételi forrós lehetne. Az érdekeltek körében javaslatom nem biztos, hogy tet­szést aratna, de az ország mai gazdasági helyzete mel­lett kissé furcsa, hogy a kollégiumi elhelyezésért a közép­iskolai tanuló térítést nem fizet, illetve, hogy pontos le- qyek, maximum az élelmezési nyersanyagnorma hetven százalékát téríti. Az ország középfokú intézményei, igen kevés kivételtől eltekintve, regionális feladatokat látnak el. Ezek fenntar­tása gondokat okoz, de a képviselők előtt fekvő költség- vetési javaslata szerint e városban 1991-ben ez nem jelent megoldhatatlan feladatot. Elmondtam volna, hogy a költségvetési javaslatban sze­replő összegből ezen intézmények működési zavarok nélkííl nem tudnának megélni. Az utóbbi években és növekvő bevételeikkel kellett azt kiegészíteniük. Tehát nemcsak fogyasztanak - s mint egyik képviselő mondta „napoz­nak" - hanem maguk is tesznek azért, hogy működni tudjanak. Beszéltem volna arról, hogy nemcsak a város adott és ad ezeknek az iskoláknak, de azok is adtak és adnak ennek a városnak. Adtak, s ha működnek, ezután is ad­nak mérnököket, orvosokat, művészeket, pedagógusokat, sok-sok szakembert, képviselőtestületi tagokat, s munká­jukon keresztül létet e városnak. Tisztelettel: Imre János Mohács város polgára Az „Új parlamenti választá­sok." cimű cikfkhez az alábbi hozzászólásom van: A képviselők megjegyzése, hogy a parlament legitim, nem népszavazás kell az FKgP-mek, hanem pozició- erősités és reprivatizáció. Az MDF képviselője szerint az aláírásgyűjtés 'komolytalan és több száz millióba kerül. Az én véleményem az aláb­bi : A parlamenti választások valóban legitimek voltak ak­kor. Ma már a parlament mű­ködését látva, az adótörvény elfogadása, a költségvetési törvény megszavazása és a tavaly alkotmányellenesnek ki­mondott kamatadó (Alkot- mánybiróság) újraélesztése, a parlament által történt meg­szavazása után a lakosság véleménye más. © A kamatadó ma is ugyanaz, mint tavaly. Ha más a parlamenti Iképviselő’k ösz- szetétele, akkor is. © Az adók: a lakásadó so­kak, de különösképpen az egyedül maradt, idős embe­rek számára elviselhetetlen. © A telekadó olyan terhe­ket róhat a lakosságra, amely egy egész élet munkáját tör­vényesen elveszi a kis telek- tulajdonosoktól. Aki elfogadja, hogy 1000 négyszögöl után 400 000 Ft adót lehet kivetni, megtermelni viszont még 40 ez­ret is csak jó évben, az nem tudja, mit tett. A néhány száz négyszögöles kiskerttulajdonos, aki eddig legalább a krumplit, a zöldséget megtermelte, most a másutt szerzett jövedelmét (a család egyes tagjainak fizetését), nyugdíját is oda­fizetheti adóba, s még akkor sem tud eleget tenni. Az egyedül maradt, idős parasztházban lakó, 90 éves embernek 21 000 Ft-ot lehet kivetni lakásodéban és ehhez jön még a nem lakásnak használt épületek adója. A tüzelő, a viz, a villany költsé­geivel még csak a lakhatósá­ga van megoldva. Erre a 60 000 Ft-os évi jövedelmű (nyugdíjú) embernek 40 000 Ft elmegy. Évi 20 000 Ft-ból a 40 százalékos inflációval mit kezdjen. Tudom, hogy még nem vetették ki az önkor­mányzatok ezeket az adókat, de hát kivethetik, a par­lament legitimizálta I A 4950 Ft-os nyugdíjasnak 50 Ft-ot emeltek! A kormány és parlament 2 havi illetményt vett fel prémiufn gyanánt és 13. havi fizetést melléje félévi munkásság elismerése fejében. Havi 80-100 ezer Ft-os fize­téssel a képviselők harmada, néha fele hiányzik az ülés­teremből. Tovább nem folyta­tom. A debreceniek véleménye: ez a parlament mem a lakos­ság többségét képviseli! Te­hát új választást kíván! Az FKgP-'nek a debreceniek erő­sitik a pozícióját. És ilyen kö­rülmények között kinek kell a föld?! Ha lehet, a polgár at­tól is megszabadul, amije van. Befejezésül: a leírtakat nem kommunista írta Je, hanem a kormánypártra szavazott egyén. Aki sokadmagával nem erre szavűzott, hanem az életre! Radnóti János Építők útja 4/B., I. 6. sz. Jogos tulajdonát mindenki kapja vissza! A SZIGETVÁRI JÁRÁSI KISGAZDAPART VÁLASZA AZ AGRÁRSZÖVETSÉG ELNÖKÉNEK A SOMOGYHATVANI HONFOGLALÁSRÓL Somogyhatvanbqn Tóth La­jos, a mindenki által tiszte­letben álló középparaszt (20 hold föld) 1951-ben kufák- listára került. A falu előtt összerúgdosták, összeverték, saját pincéjébe zárták és hosszú ideig étlen-szomjan fekhely nélkül hagyták. Az 1956 augusztusi kivizs­gálás a kulókság alól felmen­tette őt, mert jogtalannak ta­lálta a 'korábbi minősítést. Ez alapján a házát is törvény szerint vissza kellett volna kapnia. A többi rehabilitált visszakapta, ő nem. Mellék- épületeiket lebontották, a sző­lőjüket, gyümölcsösüket tönkre­tették. öt éve hivatalosan felke­resték a somogyapáti taná­csot, hogy a házukat vissza­vásárolnák. Ez elől a tanács elzárkózott. A ház egy -helyi­ségében posta működik, egy másikban könyvtár, egyben pe­dig orvosi rendelő van. A la­kás közelében az általános is­kola évek óta üresen áll, a tanács itt megoldhatta volna a község fenti szükségleteit. Harminc nappal a foglalás előtt a jogos tulajdonosok felszólították a postát, hogy fél éven belül adja át a he­lyiséget, a jegyzőséget pedig, hogy 30 napon belül, 1991. január 12-ig adják át a má­sik két szobát. Mindkét hely­ről elutasító választ kaptak. A polgármester ahelyett, hogy tárgyalt volna és komp­romisszumra ment volna a tu­lajdonosokkal, a földhivataltól egy igazolást kért, hogy a ház államosítva van. Ezek után történt a ház- foglalás. A polgármester jelenlétében a régi lakatot levágták, he­lyére újat tettek, de az épü­letbe nem mentek be. Erről jegyzőkönyv készült. Az Agrárszövetség azon ál­lítása, hogy a Kisgazdapárt biztatására történt a ház­foglalás, nem felel meg a valóságnak. Minket - akár­csak az önkormányzatot és a rendőrséget — meghívtak a foglaláshoz. A tulajdonosokat mi beszéltük le arról a szán­dékukról, hogy a házat fel­törjék és abba behatoljanak. Negyven-ötven ember előtt ki­jelentettük: „Lehet, hogy ez itt a tulajdonosoknak és egyes jelenlévőknek nem tetőik, de mi a törvénytelen dolgokat nem támogatjuk." Mindamel­lett mindén erőnkkel azért harcolunk, hogy a tulajdonát mindenki jogosan visszakapja. Szomor Ferenc, a Szigetvári Járási FKgP elnöke Almaimban A második világháborúban való részvételemről — sajnos részt vettem az 1943. évi téli nagy visszavonulásban is - o kezdeti időben sokszor álmod­tam, mostanában azonban rit­kán. De hogy az utóbbi idő­ben gyakoribb volt, lapokban, rádióban a szomorú megem­lékezés, így az akkori esemé­nyekről álmodtam. Álmomban még a viz is kivert. Másnap aztán visszaemlékeztem az ak­kori napokra, így elsősorban a visszavonulásra. A jobb érthetőségért né­hány mondat az előzmények­ről. A kaposvári 6. gyalogez­red ikerezredének, a 36. gya­logezred III. zászlóaljának 7. századában Nagyatádon szol­gáltam. Onnan vittek ki ben­nünket 1942 június elején a frontra, mégpedig a Donhoz, ahová gyalogmenetben 1942 július végén érkeztünk meg, több mint 1200 km-es gyalog­menet után, s a Don jobb partján foglaltunk állást Ko- rotojak mellett. Zlj. parancs­nokunk az a Variházy Oszkár volt, aki a háború végén a Budai Önkéntes ezred pa­rancsnoka lett. Öt 1942 augusztus elején leváltották, amikor a szovjet csapatok át­keltek a Donon, s zászlóaljun­kat szétverték. Helyette Mag­da Pál százados lett -a zlj. parancsnok, aki hamarosan őrnagy lett, itt Pécsett, a had­apród iskolában volt tanár. Hihetetlenül goromba, sőt kö­nyörtelen ember volt nemcsak o katonákhoz, hanem az alan­tas tisztekhez is. Elemezésünk nagyon rossz volt, Így elnyűtt, elszakadt a ruházatunk is. így ért" bennün­ket január 13. (1943), amikor még állásban voltunk Vjazniki község előtt. Még volt össze­köttetésünk — telefonon — a zlj. parancsnoksággal, ahon­nan állandóan azt a paran­csot kaptuk, hogy ki kell tar­tanunk a végsőkig. Egyszer­esek nem válaszolt a zlj. hí­vásunkra. Cserben hagytak, bennünket, és szó nélkül hát­ravonultak. Ekkor már közelről hallatszott a szovjetek puska­ropogása és aknázása. így mi is hátravonultunk a lövészárok­ban, Ekkor már látni lehetett a velünk szemben lévő szovjet katonákat, hogy jöttek át a befagyott Donon. Mi egy ná­dason keresztül mentünk Osztrogorszk felé, ahol igen nagy volt a fejetlenség. Ott tele voltak a raktárak élelem­mel, ruházattal, de az éhező és fázó katonáknak nem ad­ták ki. Ez mind a szovjetek kezére került. Nehezen jutottunk ki a vá­rosból, s megindultunk Nyiko- lajevka felé úttalan utakon, mert a visszavonuló gépkocsik leszorítottak bennünket az út­ról. Éjszaka behúzódtunk egy- eqy házba, s ett igyekeztünk pihenni néhány órát, hogy virradatkor tovább induljunk nyuaot felé. * Szinte naponta mentünk, s valamikor március elején ér­keztünk a Csernyigov mellett lévő Lukasovka nevű községbe, ahol összeqyűjtöttek bennün­ket, s megkezdődtek a fegyel­mező qyakorlatok, ahogyan emlegették a tisztek, „gatyába rázzanak" bennünket. Majd még nyugatabbra kellett men­nünk Ovrucs térségébe, a még mindiq befagyott Gyeszna fo­lyón keresztül, ahol nagyon vártuk a felváltásunkat. Hiszen méqjobban éheztünk és fáz­tunk. Üqy április vége felé iött meg a váltás, minket pe­dig ugyancsak gyalogszerrel - Korosztyenbe — irányítottak, ahonnan tehervagonokban ér­keztünk haza. Hoqy mennyien? Amikor kivittek bennünket, 5 száztenoelves szerelvénv vitte kJ a zászlóaljunkat, s haza 9 vaqdnnal érkeztünk Kaoosvár- ro, ahol karanténbe raktak, s ióformán méa családtaaiaink- k.ol is nehezen érintkezhettünk. Ök hoztak élelmet, amit szin­te Iodvo tudtak átadni. Amikor mór hazakerültem, nagyon sokan jöttek ismerő­sök, akik hozzátartozóik után érdeklődtek, s bizony sirva tá­voztak, mert legtöbbről nem tudtunk semmit. Nekünk meg­tiltották. hoay a veszteségek­ről, a bánásmódról beszéljünk. De ezt csak ideia-óráiq tudták meotartani, s lassan - bár csak részben — kezdték mea- ismerni azt, amiben az élőknek részük volt, s Isten segítségével hazatértek családjukhoz. Mi a karantén idején, aztán később is sokszor elsirattuk bajtácsainkat, akik valahol az orosz hómezőkön, vagy hadi­fogságban haltak meg, s nem tudjuk, hol nyugosszák örök álmukat. Megkezdődött az öbölmenti háború. — Hittel hiszem, — ez nem lesz egy harmadik világ­háború. Nem kívánom a ret­tenetes álmokat, legyen béke a világon! Kiss József \ Az életre szavaztunk

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents