Új Dunántúli Napló, 1991. január (2. évfolyam, 1-30. szám)
1991-01-24 / 23. szám
e aj Dunántúli napló 1991. január 24., csütörtök Ki fog értük szólni? Csaknem félmillió forintot koptok tavaly év végén az egyszeri nyugdijkiegészitéssel a Rigópusztai Szociális Otthon lakói. A pénzt mindenki arra költötte, amire jónak látta. Hasznos, maradandó darabot kevesen vettek. Nagy részük azt vásárolt belőle, amiért ide került: italt.- Az egyik t tavaly még székhelyközségként működő - település önkormányzata megvonta a rendszeres Szociális segélyt korábbi társközsége eqvik lakójától. Az eljárás jog- szerű. Az egykori társközség önkormányzata azonban még nem döntött arról, hogy kinek folyásit segélyt, így az illető legkevesebb egy hónapig ellátatlan marad. Sásdon tíz fővel csökkentették az idősek klubjának taglétszámát, Sza- lántán kihasználatlanságra hivatkozva a klub megszüntetését fontolgatják. Ma még nem tudni, hogy hol, ki lesz a fenntartója a szociális otthonoknak. A döntésben az önkormányzatoké az elsőbbség joga. Mozsgó ugyan mór jelezte, hogy igényt tart az otthonra, de nem fiatal értelmi fogyatékosok, hanem idősek számára. Pillanatnyilag ilyen és ehhez hasonló ellentmondások, tisztázatlan, sok embert nyugtalanító kérdések lazítják tovább a szociális gondoskodás amúgy is gyengécske szálait, s nem tudni, hogy mire lesznek képesek az önkormányzatok, amelyekre ezen a területen is rengeteg feladat vár. Égyik oldalról ott a mozgásterüket be-hotároló pénzhiány, a másikon az egyre nagyobb számban megjelenő támogatásra szoruló. S eközben a szubjektivitás kizárására, a lakóhelyi közösséget irritáló támogatások megszüntetésére törekedve, gazdaságossági számításokat figyelembe véve szeretnék a helyi szociálpolitikát alakítani. A különböző szociális intézmények fenntartásának központi költségvetési normái — klubok: 24 000 Ft/év/fő, hetes klubok: 40 000 Ft/év/fő, szociális otthonok: 147 000 Ft/év/ fő — aligha fedezik a ‘kiadásokat. Különösen a zsúfolt szociális otthonokban, amelyek többségében oz egy főre eső havi fenntartási költség napijainkban 10—12 000 forint között mozog. Ugyanakkor a bevételkényszer erősödése miatt már tavaly is érzékelhető volt az otthonok elienóllá- so minden olyan személy felvételével szemben, akinek egyáltalán nincs, vagy csak nagyon alacsony a jövedelme. További ellentmondás, hogy az otthonokban ma is 2070 forint a maximális térítési díj. Ami ezen felül marad a nyugdíjból, az megy a takarékba, vagy a hozzátartozóknak.- Az önkormányzatok egy része — valószínűleg a többsége - nem tudja saját költségvetéséből . megtámogatni azokat- a szociális intézményeket, amelyek nem jönnek ki a nekik szánt központi ■ támogatásból. Azt pedig csak remélni lehet, hogy nem ismétlik meg az elmúlt esztendő gyakorlatát, amikor is a legtöbb tanács már megkurtitva adta tovább a költségvetésből az intézményeknek szánt összeget. De mi lesz azokkal, akik ilyen vagy olyan okok miatt, nem kerülnek be otthonokba, napközikbe, akikhez nem jár házi gondozó, ahol nemcsak elég pénz nem lesz a szociális étkeztetésre, hanem főző- hely sem, amely felvállalja ezt a 'nyereséges üzletnek egyáltalán nem nevezhető étkeztetést? Ki fog szólni azokért, akiknek a segélyezési, étkezési, ápolási díj kérelmét pénzhiányra hivatkozva elutasítják? Ügy tűnik, a támogatások elosztásának alapja — pont a szűkösség miatt — a jövőben sem lesz más, mint a rászorultság, de egyre nehezebb lesz eldönteni, ki a jobban rászorult. Hiba lenne figyelmen kívül hagyni, hogy az utóbbi hónapokban csak emelkedett azoknak a társadalmi szervezeteknek a számo, amelyek 'különböző mértékű és formájú segítségben részesítenek szorult helyzetben lévő embereket. Különösen az egyházak karitatív tevékenysége erősödött meg. Nyilván- rájuk is számítva tervezhetik a nagyon nehéznek ígérkező esztendő szociális teendőit az önkormányzatok. Am miközben jelenleg az érzékelhető, hogy a korábbi ellátási formák változnak, illetve szűkülnek, aközben az újak még nem alakultak ki, s ezt a hiányt az öntevékeny, karitatív közösségek nem tudják, nem is feladatuk pótolni. A baj az, hogy minél hosszabbra nyúlik ez az időszak, annél több ember, család kerülhet kilátástalan helyzetbe. S közülük sokan nem is szólnak. Talán pont azok, akiknek a szegénységüknél csak a szégyenérzetük nagyobb T. É. Emelik ismét - s nem is akármennyire! - a vizdijakot, aminek egyik bevallott célja: ösztönözni a fogyasztót a drága vízzel való takarékoskodásra. Ez persze kétoldalú dolog. Legtöbbet én, vagyis a fogyasztó tehetem azzal, hogy nem folyatom fölöslegesen a vizet. De sokat jelenthet pz is, ha az ipar megfelelő minőségű szerkezeteket bocsát rendelkezésre. E kettő ötvöződik az alábbi javaslatban, amit ingyen és bérmentve bocsátók az illetékesek - önkormányzót és vízmű - rendelkezésére. Elöljáróban had írjak le egy mindennapi vízfogyasztó tevékenységet. Belépünk a kádba, kikeverPecsi orvos a világ élvonalában Hátrál az érszűkület A beteg együttműködése nélkül a gyógyítás kilátástalan Hazánkban egyre több oz érbeteg ember, és fokozatosan nő az érbetegségek egy csoportjának az érszűkületek és elzáródások száma is. Épp ezért van rendkívüli jelentősége minden olyan klinikai beavatkozásnak és módszernek, amely eredményesen végzi ezek gyógyítását. Dr. Horváth László, a POTE radiológiai klinikájának adjunktusa a közelmúltban védte meg az akadémián kandidátusi disszertációját, melynek címe „Változtatások a translu- minális angioplostica eredeti technikáján". Nagy szenzációnak számított, amikor dr. Horváth László 1973. december 20-án Magyarországon elsőként hatolt be elzáródott érbe egy teflonkatéterrel, és megszüntette az érelzáródást. Ma már a kezelt érszakasz további tágitását ballonkatéterrel ' végzik. A módszer lényege, hogy ennek a speciális duplafalú katéternek van egy olyan szakasza, amely folyadék befecskendezésével feítöltődik - egy felfújt ballonra hasonlít. Ezzel a még feltöltetlen ballonnal a vezető drót segítségével a szűkületen óvatosan áthatolnak, ekkor feltöltik a ballont, s ez az elzáródást okozó lerakódásokat az érfalhoz préseli, a szűkületet vagy az elzáródást megszünteti. Akkor, 1973-ban beszerzési nehézségek miatt ezeket az első kísérleteket dr. Horváth László saját készítésű katéterekkel végezte. A módszer és az eszközök is az évek folyamán fejlődtek, egyre több sikeres beavatkozás történt. Ennek köszönhetően, valamint annak, hogy Magyarországon elsőként, a világon az elsők között Horváth László végzett veseartériában érszükülettágí- tást, rövidesen (nem túlzás) a szakmában világszerte ismert lett. Egyre több meghívást kapott külföldi kongresszusokra, hogy előadást tartson, sőt klinikák is felkérték a módszer bemutatására. Eredményeképp az elmúlt évben az Európai Cardiovasculáris Társaság megszavazta, hogy az 1993- ban esedékes kongresszust Budapesten tartja, s ennek megrendezésével dr. Horváth Lászlót bízták meg. Arról kérdeztem dr. Horváth Lászlót, mit jelent a disszertáció címe, ami az eredeti technika változtatására céloz? — A nemzetközi elismerést elsősorban nem a katéteres gyógyítási módszernek köszönhetem, hiszen másutt is végeztek már ilyen sikeres beavatkozásokat, szép számmal, hanem annak az eredménynek, amit én az érszűkületes betegségek komplex kezelésében értem el. Kezdetben ugyanis majdnem mindegyik hozzánk került betegnél — ha csak valamilyen különös kizáró ok nem állt fenn - elvégeztük a transluminációs an- gioplasticát, vagyis az érszűkület ballonkatéterrel való megszüntetését. Sajnos sok kudarc és utólagosan fellépett szövődmények figyelmeztettek, másképp kell oz egész problémához nyúlni. Rengeteg tévedés árán jöttünk rá, mi a követhető út. Az érszűkület gyógyításának három módszere áll rendelkezésre. A gyógyszerekkel történő kezelés, súlyosabb esetben a sebészeti beavatkozás. Ezek között van egy szűk csoport, akiknél a katéteres beavatkozást el lehet végezni. A hozzánk küldött betegek 8—10 százalékánál lehet csak megpróbálni, s a siker csupán 80—85 százalékos. — Az, hogy kinél lehet ezt a módszert alkalmazni, sok mindentől függ. Függ attól, milyen ér van elzáródva, milyen mértékű és milyen típusú inz elzáródás. Függ a beteg fizikai állapotától, testsúlyától és nagymértékben attól, hogy az illető dohányos-e vagy sem. Bár az igazság az, hogy a hozzánk került érszűkülete- sek szinte kivétel nélkül dohányosok. Az ő vérük és ereik tulajdonságai (sérülékeny, merev érfal, rossz véralvadási tulajdonság) eleve kizárják a beavatkozás esélyét. Hiszen hiába katéterezem meg az ilyen beteget, rövid idő után ismét elzáródik, ha továbbra is dohányzik, ha úgy él, mint addiq. Az ilyen betegeknél az egyéb szövődmények is gyakoribbak. — Az új módszer lényege: a beteget először alapos kivizsgálásnak vetjük alá. Pontosan feltérképezzük az elzáródás helyét, hosszát, minőségét. A kövéreknek előírjuk, hogy fogyjanak le, a dohányosoknak pedig, hogy mindenképp hagyják abba. Ezután egyénre szólóan gyógyszerrel előkezeljük a beteget - a dohányosokat legalább két hónapig -, hogy a vérük úgy viselkedjék, mint egy egészségesé. A célunk, hogy a legkisebb rizikóval a lehetséges legjobb eredményt érjük el. A beavatkozás után oz úgynevezett utókezelésre is szükség van, plusz a beteg együttműködésére, hogy változtasson az életmódián. Akik megtudják ezt tenni, a legritkább esetben következik be újból az elzáródás. Aki továbbra is dohányzik, sajnos számolnia kell újabb elzáródásra. Ám a végletekig nem lehet sem a ballonkatéterezést, sem a sebészeti beavatkozást ismételni, ilyenkor következik a végtag- amputálás. — A disszertációmban a kezelésen kívül leírtam egy általam a világon elsőként kipróbált módszert is. Az érelzáródások, trombózisok gyógyítására régóta alkalmaznak olyan gyógyszert, ami ezeket a trombusokat oldja. Ám eddig gyógyszerként adagolva, ez az anyag az egész szervezetben mindenhova eljutott, s néhány esetben különböző szövődményeket okozott. Pár éve — Magyarországon • elsőként — megpróbáltam a katéteren keresztül ezt az oldószert közvetlenül az elzáródáshoz juttatni, persze nagyon óvatosan. A következő lépés az volt, hogy az oldással együtt a trombusokat speciális szívó- katéterrel kiszívtam az érből, hiszen a vérrögoldás vagy az elzáródáson való áthatolás közben elszabadulhatnak kis alvadt vérröqök, amelyek a véráramba kerülve végzetesek lehetnek. Ezt előttem még senki nem csinálta, Így a világon elsőként én véaeztem trombus- kiszivást artériából.- Mégis azt mondom, a leglátványosabb eredményeket a komplex kezelések adták. Az, hogy sikerült sok ember életmódját megváltoztatni. A kudarcok között számomra az a legelkeserítőbb, amikor elmagyarázzuk valakinek, hogy a betegségét a cigarettának köszönheti, és ha továbbra is dohányzik, számíthat ró, hogy előbb-utóbb elveszti valamelyik végtagját, ennek ellenére mégsem hagyja abba a dohányzást. Ezt ésszel föl nem foghatom, és sajnos sokan vannak ilyenek. Sarok Zsuzsa gük az ízlésünknek leginkább megfelelő hőmérsékletű vizet, aztán hozzálátunk a tusfürdő- zéshez, ami úgy zajlik le, hogy beszappanozzuk a vizes testünket, majd jól lemossuk magunkat, végezetül leöblitke- zünk a vizsugárral. E három szakaszból a középső teljesen improduktív vízfogyasztást jelent. Hiszen nincs ember, aki ozidőre elzárná a vizet, hogy aztán szappanhabos testtel nekikezdjen ismét a vízkeveréshez. Ez pedig azt jelenti, hogy egy alkalommal kb. 25— 30 liter víz folyik el úgy, hogy annak semmi értelme nincs. Ha csak 25 literrel számolunk, ez - háromtagú családokat véve alapul, napi egyszeri zuhanyzóssal ezer lakásnál 75 köbméter fölösleges vízfogyasztást jelent. Vagyis Pécsett szerencsés esetben is 2500-3000 köbmétert. Nem kevés! És most jön a javaslat. Néhány hónapja valamelyik műholdas tévéadás reklámmü- sorában egy apró szerkezetet mutattak be. Egy kicsiny szelepet, amit a kézizuhanyozón a gégecső és a zuhanyfej között kell elhelyezni, ez pedig egyetlen mozdulattal zár- ható-nyitható, vagyis az ominózus középső, a vízfogyasztás szempontjából improduktív szakaszban a víz elzárható úgy, hogy közben a kikevert vizhőmérséklet nem változik. A szerkentyű - apróságát és egyszerűségét tekintve - nem lehet valami drága dolog akkor sem, ha behozatal útján szerezzük be, akkor pedig különösen nem, ha itthon vállalná valaki a gyártását. És ki fizesse a révészt? Tekintve, hogy közös érdekről van szó, felesben a víz eladója és fogyasztója. De borzasztóan megérné az utóbbinak akkor is, ha maga vállalná a költséget. Gondoljunk csak bele: havonta minimum 50—60 ezer köbméter vízről van szó. És akkor csak egyetlen várost említettünk e kis hazából! (És csak egyetlen viztakarékossági lehetőséget.) H. I. Páneurópai Unió Egy éve múlt, hogy dr. Habsburg Ottó vórbsunk- - ban vendégeskedett. A városi sportcsarnok falai közt számos ünneplés zajlott le, de az a spontán ováció, amivel az itt összese- reglett többezer főnyi hallgatóság Dr. Habsburg Ottót részesítette, példa nélkül állt. Ez a meleg fogadtatá's a tudós politikust illette, aki a Páneurópai Unió elnökeként, az Európa Parlament tagjaként minden igyekezetével, nemzetközi tekintélyével szorgalmazta Magyar- ország felvételét oz Európa Tanácsba. A Páneurópai Unió gondolata az I. Világháború után fogalmazódott meg, Richard von Coudenhove- Kalergi részéről 1922-ben. Célja egy egységes föderatív Európa létrehívása volt keresztényi világnézet alapján. A II. Világháború pusztítása bizonyította, hogy ezen gondolat ellenzői csak ártatlan milliók halálát, Európa országainak gazdasági romlását idézték elő. A II. Világháborút követő kettéosz- tottság nem kedvezett a páneurópai eszme terjedésének, és csak Európa nyugati felében élt tovább. 1973-ban lett Dr. Habsburg Ottó az Unió új elnöke, akinek aktivitása és Európában bekövetkező változások szükségszerűen lendületet adtak azon eszme terjedésének, melynek célja a megbékélés, az országhatárok jelentőségének átértékelése, az egységes Európában való gondolkodás. Még rövidtávon sincs jövője a kicsinyes, népeket, fajokat elkülönítő, egymással szembeállító oolitikának, melynek napjainkban tapasztalható negatív eredménye az egymásra emelt öklök, husánqok visszataszító látványában és szerepében fejeződik ki. Hosszú távon pedig teljesen viláqos, hoay csak az egységes Európa tud egyenranqú partnere lenni a viláa rohamosan néoesedő. aaz- dasáqilaa és politikailag mind fontosabb szerepheí iufó orszóoainak és azok szövetségeinek. Hazánkban 1989-ben alakult meg a Páneurópai Unió Magyarországi Egyesülete megnevezéssel a gondolattal szimpatizálók közössége. Elnöke: Dr. Szentágothay János akadémikus, titkára: Reviczky Katalin. Adminisztrációs* központját fővárosi székhellyel Reviczky Adóm vezeti. Az egyesület tagjai két—három havonta gyűlnek össze, hogy a fenti eszmekörbe, tartozó, aktuális gazdasági, politikai, filozófiai, vallási kérdésekről európahirü tudósok, politikusok előadásait meghallgassák és gondolataikat kicseréljék. Kívánatos, hogy az egyesület (nem párt) szép gondolatainak kisugárzása ne csak a fővárosból történjen, hanem a nagyobb városokban decentrumok létesüljenek. Ez egyúttal általános igény a vidék részéről is, aminek eredményeként adottak a feltételek városunkban az egyesület létrehozása. Dr. Szalai István /
