Új Dunántúli Napló, 1991. január (2. évfolyam, 1-30. szám)
1991-01-19 / 18. szám
IO iij Dunäntmi napló 1991. január 19., szombat Január 22.: a Magyar Kultúra Napja Ráérni a tűnődésre Ha valaki nem ér rá a tűnődésre, elfecséreli minden idejét. Egy kicsikét mindnyájain így vagyunk ebben a korszákban, a mában, állandó rögtönzésekre kényszerülünk, s egyik döntésünket a másik után szeretnénk meghozni anélkül, hogy megérlelnénk e döntéseket. A történelem tanulsága az, ha egy korszaknak nem alakül, nem alakulhat ki a kultúrája, akkor ez a korszak még az időben is elveszhet. Csak a kultúrát teremtő időszakokat tartjuk számon. A kultúrán nő fel a gazdaság, a társadalom. Minden emberi haladás — a műveit ember haladása. Csoóri Sándor e gondolatokkal utalt a minap a Magyar Kultúra Napjára, mely mojdnem hogy a semmiből éled. Csak egy dátum: január 22. Kölcsey Ferenc e napon írta meg a múlt században a Himnuszt, remek- íbecsű művét, amely itthon is, a nagyvilágban is a magyarság számára a kováL szoló erő, az összetartozást - a tűnődést adja. Jó pár esztendeje született az ötlet. Nagy László költőnk kezdeményezte, hogy így a tél közepén, e szép dátumhoz kötötten áldozzunk a hazai kultuális értékek oltárán, legyen ez valamiféle mozgalom, mely nem központilag szevezett, s mely mindenütt az országban, kisközségekben, iskolákban - értelmiségi körökben — a helyi erők által szerveződjön. Segítse a prózát, a verset, a zenét; a művészetet közelebb hozni a mindennapok emberéhez. Hat esztendeje, 1985 őszén az akkori Hazafias Népfont művelődéspolitikai bizottsága, melyet Pozs- gay Imre hozott létre, javasolta először a Magyar Kultúra Napjának elindítását, de jellemző az akkori időkre, hogy e szándékot nem sikerült keresztülvinnie a 'hivatalos fórumokon. S ez már történelem: három évvel ezelőtt lehetett „hivatalosan" - bár igen csendesen, a tömeg ko mm uni ká c i ó haji ga - tása mellett - először megünnepelni a Magyar Kultúra Napját, Budapesten. Ezt követően a hazai történelmi változások, politikai küzdelmek teljesen elvonták a figyelmet e napról, s tavaly, a Magyar Demokrata Fórum e nap kapcsán nyilatkozatot adott ki, mondván, a kultúra mellett a magyar nemzeti egység napja is legyen január 22-e. Hiszen tény: a kultúrát nem sajátíthatja ki senki, nem lehet a pártok számára eqy újabb, sajátos küzdőtér; össrnemze- ti érdekek kifejezőié az. A Fórum felhívása tehát - miután ellenzékből a kormány- koalíció egyik tagjaként a hata'mi pozícióba kerültek—, hogy politikamente* legyen, melyben a nemzeti egyséq kifejezése minden egyéb szempontot meg kell hogy előzzön. A nap figyelemfelhívó-megemlékező központi ünnepségét a fővárosban a kulturális tárca szervezi, s ehhez kapcsolódhatnak a helyi kezdeményezések, kióflí- tások, író—olvasó-találkozók, koncertek, párbeszédet adó értelmiségi fórumok. Nincs szükség látványos, és hivalkodó ünnepségekre - ehhez pénz sincs —, az idő legyen a számvetésé. Minden, megosztó tendenciát félretéve. Kozma Ferenc Két éve alakult Pécsett a Magyar-Román Baráti Társaság Baráti jobb... A biblikus példa örökérvényű: az apró mustármagból terebélyes fa nőtt. Pontosan két esztendeje, eléggé kemény politikai légkörben alakult Pécsett a Magyar—Román Baráti Társaság. A szó szerint baráti, hiszen amidőn az akkori népfrontszékházban dr. Iglói Zoltán és néhány barátja összejött, hogy a két szomszédos nép közeledéséről próbáljon szólni és lehetőségeket keresni, a magyar és a román kapcsolatok a mélyponton voltak. Két év hosszú idő, s megannyi példa bizonyítja a kezdeményezés jogosságát: határainkon belüli és romániai visszhangok, a csatlakozások nagy száma, a sorra alakuló és szerveződő magyar—román baráti társaságok léte. A mag jó talajra hullt. Erről szólt tegnap a Lenau Házban, ahol a kör otthonra lelt — dr. Iglói Zoltán. Szinte felsorolni is lehetetlen az eredményeket. Az utakat Romániába, mely nyomán kézfogások születtek. Újságcikkek romániai lapokban, hirdetve a párbeszéd szükségességét a politikusok és a polgárok között. Ismerjék meg egymást, cseréljenek gondolatokat. Találkozó Simion Pop nagykövet úrral, aki ígéretet tett: segít társasági programok összeáll i tó sóban, ka p cs olat- felvételek kiépítésében, esetleg történésztailáíkozó szervezésében Pécsett. Egyengeti az erdélyi könyvadományok útját. Aztán Pécsett járt Octavian Olteanu attasé, amikor a kör megemlékezett a romániai forradalom évfordulójáról, s átadta a követség ajándékát, két videókazettát, melyeken többek között a temesvári és bukaresti eseményeket idézte föl a krónikás. Az első évkönyv is megszületett, mely nyomán a pécsi Magyar—Román Baráti Társaságot köszöntötte Esztergomból Paskai László bíboros, prímás, érsek, főpásztori áldását adva a baráti körre, annak céljaira. A kör életében az idei év is gazdagnak ígérkezik, hiszen egyrészt feltehetően Tőkés László, nagyváradi püspök úr körül is kialakult az a társaság, amely a pécsi kapcsolatok és gondolatok nyomán szeretné Romá- mia-szerte a magyar—román baráti társaságokat tető alá hozni. Erről éppen a napokban Pécsett tartózkodó Bartos Csilla újságíró és szerkesztő adott hírt, aki a Kelet—Nyugat hetilap munkatársa Nagyváradon. Másrészt formálódik egy alapítvány, a „Barátság Alapítvány", mely gondolatában túllép az eredendően vállaltakon: nemcsak a magyar- román barátságért tevékenykedők szerény finananciáilis lehetőségét bővítené, hanem mindazokét, akik a nemzetiségiekért, a népek közti -barátságok ápolásáért tevékenykednek. Az alapítvány könyvek kiadását, időszaki lapok 'megjelentetését is fölvállalná. A kör szeretne párbeszédet indítani a Vatra vezetőivel, előítéleteket félretéve, az alapvető emberi jogok Helsinkiben fogant szellemében. Erről .már egyébként egy erdélyi független napilap, a Bihari Napló is beszámolt — figyelmes gesztusként, „Baráti jobb" címmel, a lap első ölda'lám, a vezércikk helyén . . . S végül egy mondat, a tegnapi évadnyitó ülésről, mely egyben emlékülés is volt, hiszen megemlékezett Mocsáry Lajos képviselőről, aki a XIX. század nemzetiségi ügyének neves képviselője volt. Létminimumon Teljes névvel senki sem akart nyilatkozni a rról, hogyan él. Mondták; rájuk ne mutogasson senki úgy, hogy „ők a nyomorgók". A szomorú az, hogy a pécsi Kertváros, Üjmecsekalja vagy Meszes sok lakásába becsöngethettem volna, meggyőződésem, hogy hasonlóan alakul a beszélgetés mindenütt. Hogy mégis megírom azt, amit szinte mindenki tud? A parlamentben döntéshozók miatt teszem — mert helyettük mentem el családokhoz és akaratlanul is könnyeket fakasztottam, pedig csak azt kérdeztem: „Miből és hogyan élnek?" Kétszobás kertvárosi OTP- lakás — ez A. I., A. l.-né és a másodikos gyermekük otthona. Még szerencse, hogy az év első hónapjában van a fiuk névnapja: amit a nagyszülők Attila-napra adtak, azt a pár száz forintot kérik kölcsön a szülők a hónap végén, hogy fizetésig kitartsanak. Decemberben kiköltekeztek: na, nem karácsonyi ajándékokra vagy lakomára, hanem elővásárlásra ment el a pénz, a januári áremelések némi kivédésére. A férj (38 éves) autószerelő egy állami vállalatnál, jó, ha nyolcezret tisztán hazavisz. A feleség (31 éves) ugyanannál a cégnél a pénzügyön dolgozik, havi hatezer- egyszázat kap kézhez. A családi pótlékkal együtt sincs tizenhatezer forint az összbevétel. A lakásra — hiteltörlesztésre, fizetésre, közös költségre, villanyra — több elmegy, mint a feleség fizetése: a családi jövedelem maradványa meg szinte csak az étkezésre futja. Bútor? — A szülőktől kapták 1981-ben. Már megy szét, cserére szorulna az ülőgarnitúra. Kocsi? — Van egy Trabantjuk — ajándékba kapták a Tolna megyei nagynénitől, aki többször kívánta látni unoka- öccsét, a kis Attilát. (Vonattal nehézkes Pécsről megközelíteni a tolnai községet.) önerőből fizetéskor egyetlen tankolásra telik, és a fenntartó sra. Nyaralás? — 1980-ban házasodtak össze, azóta kétszer voltak nyaralni. A vállalati üdülő önellátó, konzerven éltek. De kárpótolt mindent a Balaton és a háromtagú család együttléte. Egészség? - A. l.-né tavaly négy hónapig táppénzre kényszerült, 'lumbágóval. Fájdalomtól, tehetetlenségtől egyaránt szenvedett. Idén gondolni sem mer betegségre: Isten mentsen meg tőle! Főzés? — Mindennap. „Sajnos", jóétvágyú a férj. Ruházkodás? — Minimális. Szerencsére már a munkahelyre jön a turkálós. Támogatók? - A szülők nyugdíjasok, nincs miből adniuk. Az év végén segélyt kértek A.-ék az önkormányzattól. Még írást sem küldtek vissza válaszul, hogy jár vagy nem jár, azaz máskor se próbálkozzanak. Munkahely? — Látszólag stabil, bár ki tudja? Lehet, hogy mindketten utcára kerülünk — mondja a feleség. Az 1500 forintos havi plusz teher felborítja a fizetéstől fizetésig kitartás eddigi viszonylagos egyensúlyát. A nyolcéves Attila évek óta kistestvért szeretne - de miből jutna ott egy negyedikre, ahol háromra is alig futja? * D.-ék négytagú családja a nadrágszíjszorítást már régóta tanulja: a család bevétele nem éri el a tizennégyezer forintot! A feleséq rokkantsági nyugdíjon van, a férj sofőr, s mindössze hatezret visz haza. Lányuk tizennégy éves, fiuk tizenegy. Pécsett, öjmecsekalján élnek egy kétszobás házmesteri szolgálati lakásban. Már tele vannak adóssággal (rokoni körben), s a legutóbbi lakbért sem fizették be. Attól rettegnek, hogy kiteszi őket a szövetkezet a lakásból, abból, amit D.-ék kölcsönfelvétellel felújítottak, s ennek a részleteit is nyögik, hétszáz forintot havonta, és ez. 2200 lesz az ezerötszázas kamatteherrel. Mit tudnak eladni? — Egy tizenöt éves Ladát. A vásárba kivitték, de meg sem kérdezte senki, hogy mennyiért vesztegetik . . . Van egy kis telkük Pécstől tizenkét kilométerre, pár éve néhány ezerért vették — s itt terem meg minden zöldségféle a főzéshez. A férj tizenöt éve a volán mögött ül, eredeti szakmájában (karosszérialakatos) sosem dolgozott, így gyakorlata nincs. Változtatni nem tud. Sofőrből meg van bőven. A feleség 31, a férj 34 éves. A jövő? - A férj szavaival: nagy köd. Elköltözni? — Hová? Nem látnak jobb lehetőséget sem falun, sem más városban. Főzés? — Amikor náluk jártam, felesborsó volt hagymás zsírral — az előző napról maradt meg. Ezt ették ebédre a gyerekek, a felnőtteknek aznap nem jutott főtt étel. „Szerencsére nem válogatós a család, szeretjük a krumplit, a tésztát is" — mondja a feleség. Vágyak? — Az ötödikes srác korcsolyát szeretne. Heti egyszer bérelhet - így határozott a család. Vételre nem telik. Egyéb óhajok nincsenek . . . Próbálkozások? - Felmosó- ruha-szegés — fillérekért, ta- karitásvállalás. Az önkormányzati hivatalhoz már mentek segélyért. A szóbeli válasz elutasító volt: „Vannak rászorultabbak is". D. T.-né gyógyszerei havonta több száz forintba kerülnek. Lassan már megvenni sem tudja. És mi lesz akkor az alig harmincéves, rokkant fiatalasszonnyal? * „Ma van 11., 25-én kapunk nyugdíjat. Ezer forintunk van a két hétre. Ki kell tartani, nincs kitől kérni. A gyerekeink is épphogy megélnek. Most menjek hozzájuk kétszáz fo-. fiatért?" — és már sír. is a szintén Újmecsekalján élő M. L.-né, fél év híján négy évtized hivatali munkával a háta mögött, így áll anyagilag. A férje ugyanennyit dolgozott. A nyugdíjuk együtt tizennégyezer forint. A fele már most elmegy rezsire — az emelések előtt! Ajándékozás? — Például borotvakrém a fiaiknak, hasonló olcsóságok a menyeiknek — valami csekélység, hogy ne legyen üresség a karácsonyfa alatt. A két unokának öt-ötszázforintos ajándék. Vásárlás? — Nézzük az aznapit: fél kilogramm kenyér, egy liter tej, huszonöt dekagramm töpörtyű, fél kilogramm hús (fele vasárnapra, másik fele a következő hétre). Ez áremelés előtt (!) összesen 222 forint. A zöldséget, gyümölcsöt postavölgyi kis telkükön megtermelik, már amíg erővel bírják. Ruházkodás? - „Tíz-tizenöt éves kabátokban járok, a cipő árát százasonként rakosgatjuk össze." Remény? — „Bízunk a kormányban, mást nem tehetünk. Istenem, nem így képzeltük el a nyugdíjas éveket. Az anyagi nyomort csak a gyerekek és az unokák ellensúlyozzák. Tudja, mi a szomorú? Hogy nekünk kell megszenvedni mások balatoni villáját, vadásztanyáját." * A szomszédban még komi- szabb a helyzet: az egyedül élő nyugdíjas 6070 forintból „gazdálkodik". Lakbér, fűtés, villany, gáz, újság — csak az utóbbiról lehet lemondani, az előző négyet fizetni köteles. És mi marad kosztra? Gyere- keknek-unokáknak ajándékra? Ruháról, utazásról ne is beszéljünk . . . * K. L.-éknek havonta összejön harminchatezer forint. Milyen nagy összeg az előzőkhöz képest! Aztán ahogy számolni kezdünk, egyre soványo- dik a keret, végül fillérre elfogy a lakásra és a négy személy mindennapi kiadásaira. A férj a laikás ' miatt maradt az uránbányánál. 'Már rehabilitált bányász, pedig csak 34 éves. Hogy kapja a húszezer forintos 'keresetkiegészitést, egy maszek vendéglátósnál kisegítő: ha kell, ruhatáros, ha kell, mosogató. A térde miatt mozgáskorlátozott. Amikor a tényleges állapotáról kérdezem, inkább a feleség 'beszél férje éjszakai kiríja iról, az egykori első osztályú birkózó szenvedéseiről. A munkából aktív sportoló korában ötvenszázalékos kedvezményt kapott, ez viszont azt jelentette, hogy a ledolgozott időkben vájár-laikatosként nagyon hajtott, mert az átlagkeresetet a teljesítmény alapján hozták 'ki. A betegsége egyrészt sportbalesetből (1977), másrészt egy üzemiből (1983) származik, mégis általános egészségromlás alapján lett rehabilitált bányász. Pécsre más megyéből jött, feleségét is szülőfalujából hozta. Az OTP-Iakás ideköti őket, a több százezer forintos tartozással. A rezsiköltség most meghaladja a tízezret a két és fél szobás lakásra, de számításaik szerint hamarosan eléri a tizenötezret. Az egyik gyerek negyedikes, a másik - másodikos. A napközi 1700 forint. A kötelező olvasmányok száz forint fölöttiek, egy ceruza tizenöt forint, egy tolltartó — nem is a legszebb — három százötven. Egy gyerekcsizma ezerötven. Karácsonyra enciklopédiát kapott a nagyobbik gyerek, mert érdekli nagyon a természet. S szomorú, hogy luxuscikknek számit e könyv a maga háromszáz forintos árával. Nyaralás? - A gyerekekkel együtt egyetlen egyszer: Za- lakaroson. Ennek már nyolc éve! Vagyon? - Túronyban egy zártkert, félig kész présházzal. A házikert és a gyümölcsfák besegítenek a család élelmezésébe. Kocsi: egy tizennégy éves Mercedes, amit látszatra irigyelni lehet, egyébként sajnálni a tulajdonost. Mozgás- korlátozottként vámmentesen hozhatták be, így mindössze százezer forintba került. Mivel dízelüzemű, nem kapnak rá üzemanyag-térítést! A kocsi másfél hónapig állt, tankolásra nem futotta. Most egy ezresért rakattak, bele üzemanyagot. Végül is éppen arra nem tudja használni az autót a családfő, amire kellene: mindennapi közlekedésre! A térdfájás az ő kínja, műszerrel ez ki nem mutatható. Az autót kényszerhelyzetben sem tudják eladni, mert három éven belüli értékesítésnél ki kell fizetni a vámot (176 ezer forintot, plusz 25 százalék áfát). A feleség (29 éves) füzetben vezeti a kiadásokat, negyedik éve minden fillért feljegyez. Ebből látszik, hogy csak a koszton lehet valamit megfogni, mert a rezsin kívül többnyire ez van beírva. (Ruházkodásra nem költenek: a gyerekhol mik jelentős részét nagyszülői segítséggel házilag varrják.) K. L.-né hivatalban dolgozik, a szerződése január végén lejár. Talán lesz máshol helye. „Teljesen el vagyunk keseredve, kilátástalan minden" - mondja a férj. A Központi Statisztikai Hivatal adataiból kiindulva, a tavalyi és az idei évre is egységesen harmincöt százalékos inflációval számolva, hazánkban a társadalmi létminimum ez évre személyenként 8500 forint. A létminimum, amibe például 'könyvvásárlás már nem fér be: 7200 . . . r L. Cs. K. Gazdaságpolitika, 1991 Bóka Róbert rajza
