Új Dunántúli Napló, 1991. január (2. évfolyam, 1-30. szám)
1991-01-19 / 18. szám
aj Dunántúli napló 1991. január 19., szombat Könyvespolcomon A sebesült galamb Egy indiai ifjú a legenda szeriint,’ mikor meglátott egyszer egy sebesült galambot, mely a lába elé hullott, zokogásban tört ki, és sírásával szinte önkéntelenül utánozni kezdte a haldokló állat vergődését. így született meg az első vers. A történet igen kifejező, mert rejtetten arra is utal, hogy a sérült madárral való azonosulás az ifjú számára önnön sorsának felismerését is jelentette. Hiszen a költő mindig önmagáról vall — s mindazokról, akik megértik a lehulló galamb üzenetét. Az első költő legendája akkor jutott eszembe, amikor a Maecenas Kiadó ízlésesen tervezett könyvét, Füst Milán 25 vers című kötetét olvasgattam, mely a költemények magyar szövege mellett Tóttalusy István méltó fordításában angolul is tartalmazza a verseket. Nem csupán azért idéző- dött fel bennem e mesés történet, mert a szerzőtől, mint tudjuk, nem idegen a keleti mondavilág, hanem mert szabad verseinek emelkedetten áradó soraiból részvét és panasz zeng, miközben indulattal telitett vízJójo szerint „már itt harsog feletted az apoka- lypszis száraz kőförgetege, melyben / A fagyott göröngy maijd úgy repül, akár a vak madár. . .". A Szépirodalmi Kiadó o költő nyolcvanadik születésnapjára jelentette meg Vas István Válogatott versek című kötetét. A szerkesztő, Réz Pál értő szemmel teremtette meg a lehetőséaet arra. hoav szinte maaunk is végigéli ük e hatalmas lendületű 'poétái pályát. Ahogy a korai versek télt, kissé nyújtott dallamát felvált iák az érett művek törtebb ivei, csonkább, de egyszersmind összetettebben vil- lódzó képei, úav lép az elé- pikus szemlélődés helyébe a .raDszodlkusobb, s ugyanakkor drámaibb magatartás, és a lét suaárzásónak természetes birtoklása után megszólal a vágy: „eltenni télire o fényt”: S a . változó tónusok mögött méais milyen állandósáaot találunk! Az eltűnő, az egyedi, az időnek klszolqáltatott dolqok, az „ultiima realitás” tiszteletét, és az „anyaghoz taoadt rév ed e- zés”, o „harminchét alatti, hétköznapi láz” .mámorát, lav szólal meg Vas István költészetében e halálra szánt, ám mégiscsak a szerelem és a hit adományával felruházott lénynek, az embernek a hanoija. s raavoq fel múló életének szépsége, a 'költő eavik versét Idézve, o „földalatti nao". A Maavető Kiadó Vers és valósáa címmel jelentette meg Szabó Lőrinc összegyűjtött verseit. A Kabdebó Lóránt óltol szerkesztett és aondozott kétkötetes munka igazi meglepetés. aiándék mind a költő .filológusai, mind pedig eqy- szerű olvasói számára. Részben azért, mert e .mostani kiadás -több mint negyven, ed- dia nem publikált, vagy a ko- „ rábbi kötetekből kényszerűen kibagvott verset is tartalmaz. De főként méais azért tekinthető különleges jelentőségűnek e könyv, mert magába foglalja azokat a költő fia által megőrzött vers magyarázatokat is, amelyeket Szabó Lőrinc élete utolsó éveiben mondott el egy ismeretlen íródeáknak. E kommentárok jobbára a költeményeik keletkezéstörténetének elbeszélésére szorítkoznak, de éppen ebben rejlik értékük: olyan tényeket közölnek ugyanis, melyeket senki mástól, csak Szabó Lő- rinctől tudhattunk meg, s ezáltal a művek értelmezéséhez is új szempontokat kínálnak, ám anélkül, hogy felmentenék az olvasókat o versek, s a költői világ feltárásának és megértésének egyéni feladata alól. Nézzük például a tán legismertebb Szabó Lóri ne-költemény, o Semmiért egészen magyarázatát! Bizonyára mellékes adaték, hogy a szerző a Lánchíd kóvéhózban egy kényelmetlen széken ülve irta meg művét, ez legfeljebb az életmű búvárait érdekli. De milyen sokat elárul, s menynyire az ismerni vélt vers újbóli felfedezésére serkent az a körülmény, hogy a költő, nem tagadva a hírhedt férfiönzés nyilvánvaló tényét, orra is figyelmeztet, hogy a költemény „kétségbeesés a női hűségért”, s hordozza a „mindenért mindent” ígéretét is. Hasonló örömmel vettem kezembe a bukaresti Kriterien új, Éfnem adjatok című Szilágyi Domokos-'kötetét. A Kántor Lajos által gondozott könyv szorgalmas anyaggyűjtő munka eredményeként született meg. Csak helyeselhetem, hogy a költő kutatójának figyelme a kisebb értékű szövegekre is kiterjedt, hiszen ilyen rangú alkotónál még a verscsirák és töredékek is jelentőséggel bírnak. A könyv néhány novella (ezek között is akadnak gyengébbek), illetve esszé mellett több ismeretlen és elfeledett költeményt tartalmaz, s Így a korábbi, még 1979-ben megjelent gyűjteményes kötet, a Kényszerleszállás pótlásaiként fontos árnyalatókkal gazdagítja az erdélyi .magyar líra egyik legnagyóbb, tragikus sorsú alakjának portréját. Olvasható benne néhány megrendítő erejű szöveg a kései évekből. Ilyen a Petőfit idéző, s komor előérzetet megszólaltató Dadogás, melyben „a szó dadog, az óra. üt, a vég / közeledik és nincsen menedék ...”. S a pályakezdés 'időszakából, a zsengék mellett is találunk néhány olyan emlékezetesen szép, s már az érett költőt sejtető verset, mint amilyen a Mosf... című dal. Hadd idézzem egy strófáját! „Most, amikor fáradt kezem / törött szárnyú madárként rebben: / most kell, ha csak egy percre is, / hogy megpihenjen a kezedben." S ezzel visszajutottunk a lira sebesült madarának örök képzetéhez, melynek valamikor, az idők mélyén, egy indiai erdőben eltörött a szárnya. Ez verdes, mint Ápolllnaire-nél, Szilágyi Domokos versében is, s száfl, száll, ha kell, ahogy Vas Istvánnál, szárnyak nélkül, az évszázadokon át. Nagy Imre Hamary Dénes Csendespihenő Mi lesz a jelenünk holnap? Csupán a tegnapok összekevert Maradék moslékja kiöntve Körötte fájdalmak örömök csaholnak Mikösben az ember fáradtan hever Egy hét létfenntartási harca után Elmereng könyékig nyúl a lébe Kapaszkodik a moslékoskondér peremébe Hogy véletlenül ő is bele ne essen Korai még - véli emléknek lenni Valaki másnak történelmi jegyzeteiben Elnyomja a csikket oldalra fordul és pihen fiz idő rostáján Művészeti Hetek - 1941 PÉCS SZAB. KIR. VAROS NEflZETI SZÍNHÁZA Igazgató: Thtróczy Gyula. 1941 ‘január hó j.-ón, vasárnap este 8 órakor ÜNNEPIELŐADÁS I. Himnusz. Előadja a pécsi honvédzenekar. II. Herczeg Ferenc történelmi drámája: B1ZÍH Színmű 3 felvonásban. Rendező: Thuráczy Gyula. Díszlettervező: Hamvay Jtaf. SZEMÉLYEK: Konstantin császár .................................. Thuráczy Gyula I réné császárné............................................ Bartók Julia D emeter nagyherceg ............................... Arossy Aladár T amás nagyherceg ................................... Bossányi Ferenc O lga nagyhercegnő................................Terma. Auguszta £ *«*»*» .................................................... Párfi Mihály N otarmsz Lukács, fővezércézár................ Serest Gyula S piridioci, udvari főkamarás..................... Késmdrky Kálmán L eonidasz, Spirts címzetes ura ........... Halmi Jeni L asikarísz, tengernagy ........................... Burámzky Nándor L izánder, udvari költő ........................... Mezey Lmot K iátesz, udvari bőks................................ Hamvay Jenő Z enobia, palotahölgy ............................... Bódi Rózsi G iovanni, genovai zsoldoskapitány ....... Pelhő Zoltán H erma ...................................................... Bálint Anna A hmed ttján ........................................... Somkuthy Dezső A nna, udvarhölgy ................................... Paxy Teréz Z oe, udvarhölgy ....................................... Vörös Ilona M aneo, genovai zsoldos............................ Bossányi Ferenc FoUto, genovai zsoldos ........................... Lovast József R ablciny ................................................... Halná Jenőni T örténik Bizáncban, 1453 május 29-én. Kék színű, keményborítójú könyvben lapozgatok. Pontosan 50 esztendővel ezelőtt jelent meg abból az alkalomból, hogy 1941. január 4. és február 3. között Művészeti Heteket rendeztek Pécsett. Tömör tanulmányok foglalták össze pécsi szakemberek megfogalmazásában a város történelmi és művészi múltját, valamint tartalmazta e könyv a részletes programot, hasznos ismertetőkkel. A két napilap, a Dunántúl és a Pécsi- Napló bőséges tudósításokat közölt a kultusz- kormányzat kezdeményezéséről, hogy az irodalom, a művészet, a tudomány szellemi kincseibe! illő rész jusson a magyar élet vidéki központjainak is. „A város zenekultúrájára csak kevés hatása volt — állapította meg később könyvében Horváth Mihály —, mert kizárólag budapesti művészek szerepeltek." Ezt tapasztaltam a színházi nyitó irodalmi esten is, amelyen olyan Írókat, művészeket láthatta m-hol ihattam, mint az akkoriban divatos Harsányi Zsolt, a saját műveit felolvasó Szabó Lőrinc, Tamási Áron, Asztalos István. Az egyetlen pécsi a pap-költő Kocs's László volt. A verseket Orsolya Erzsébet, Lukács Margit, Tóray Ferenc tolmácsolta. Másnap a Vármegyei Múzeumban gazdag kiállítás nyílt a XIX. század nagy mestereinek. valamint kortárs festő- és szobrászművészek, keramikusok alkotásaiból. Itt feltűnt néhány pécsi név: Klug György, Martyn Ferenc, Ni- fcelsrky Géza, Sikorsrky-Zsolnay Júlia. Este Herczeg Ferenc Bizánc c. történelmi drámájának megtékin'ésóre emlékszem yisz- sza. Ezzel mutatkozott be Thuráczy Gyula új színtársulata. Kétszer lépett fel az öt kalotaszegi község hatvan föl dm ű ve s-szi részéből alakult Kalotaszegi Ballada-Együttes, és „elevenített fél egy színpadra átköltött, a Ikőrösfői Csáki bíró szépséges lányának tragikus szerelmét él regélő székely balladát.” (Dunántúl. jan. 12.) A színházon kívül a Nemzeti Kaszinó nagyterme is többször megtelt. Az ott tartott kamarafestről irta Agócsy László: „Rendkívüli művészi élmény volt Károlyi Gyula zongoraművész és Végh Sándor hegedű- művész hangversenye.” (Dunántúl, jan. 8.) Ott tartott előadást Erdély művészetéről Kos Károly, a „Régi és mai agyagipar"-ról Ramhónyi Gyula, 0 „Magyar zené"-ről Bar- tha Dénes, „A divat és az iparművészet” címmel, ruhabe- m utótokkal színesítve Z. Bar- thus Irén, valamint „Az ember tragédiája színpadon" címmel Németh Antal dr. Az ő rendezésében mutatták be Madách drámai költeményének új-, kamaraszínpadi változatát a budapesti Nemzeti Színház művészei: Abonyi Géza (Adóm), Lukács Margit (Éva) és Kovács Károly (Lucifer). Számomra a legmaradandóbb élményt két nagyhatású zenei esemény jelentette. A Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarának hangversenye dr. Göbel (Gesrtesy) Emil kritikája szerint „impozáns egymásra találása volt a zene művészeinek és a -zene- város« műértőinek." Az akkor még fiatal Ferencsik János vezényelt, akkor láttam először. Másnap még felejthetetlenebb élménnyel gazdagított Ferencsik, a Szöktetés o szerajból c. Mozart-opera felvonásközében felharsanó Török indulóval, melyet a közönség háromszor ismételtetett meg. „A kultuszkormány igazán fejedelmien bőkezű gesztusa, mely heteken át a kultúrkincsek egész sorával ajándékozta meg városunkat — irtó Göbel Emil a Pécsi Napló január 29-i számában —, végül még egy utolsó, örök emlékű élmény- nyél akarta befejezni a művészeti hetek szép, mozqalmas napjait, és műsorára tűzte az Oneraháznak egyik parádés előadását, Mozart: Szöktetés a szerájból c. operáját." A korabeli recenzens így összegezett: ,,Naav Lajos ősi egyetemének szelleme őrizve maradt a Iqlak között." (Dr. Nádor Tamás) Benke László Hajnalban fogtam egy pan- tyocskát. Elnézegettem, forgattam a kezemben, beszélgettem hozzá, butának neveztem. — Minek kellett neked éppen az én horgomra tévedni? Látod-e, ember vagyok, hazaviszlek. Beleteszlek a hálóba, s viszlek, nincs mentség. Biciklire kötöztem a horgászbotot, s elindultam hazafelé. Mikor a szobába léptem, mint mindig, most is így kiáltottak a gyerekeim: — Hal van? — Hal? Van. — Nem baj! — rikkantotta Miki. - Akkor is te vagy a legjobb horgász! — Te meg a legjobb játszó! Marika kipirult arccal hallgatott: kipihente magát. Igyekezett úgy viselkedni, mintha mi se történt volna. A halat beletettem a fürdőkádba, a gyerekek pedig vizet engedtek rá. Halacskánk nem sokáig tétovázott, az életösztön hamar megbillentette uszonyát. — Él, él! - ujjongtak a fiúk. — Él hát. — Mit kezdjünk egy hallal? — jött be a fürdőszobába Mari ka. — Hozunk neki növényeket- mondta Attila. — Teszünk alá sarat - kontrázott Miki. S robogtak is le g lépcsőn. Az udvaron összekapartak néhány maroknyi sódert, s visz- szaérve a fürdőszobába, zsebükből néhány fűcsomót is előrángattak. Marika nem nézte jó szemmel a mesterkedésüket. A fiúk beleszórták a fürdőkádba a füvet és a sódert, s közben azt mondogatták: — Nálunk jó helyed lesz, halacskánk! — Miki kenyérmorzsáért szaladt a konyhába, Ati pedig a táskám aljáról néhány szem kukoricát kapart elő. — Pi, pi, pi — mondogatták, ahogy a hal nyakába potyog- tatták a kukoricát. De őkelme nem kívánt enni. Szomorúan hajtotta le a fejét. Hallgatott. Uszonyai finoman rezegtek, bennünk pedig lassan, egyenletesen nőtt a sajnálat. így éldegélt halunk családi körünkben. így élt az első, a második és a harmadik nap. Reggelente jó reggelttel köszöntöttük, mire ő olyan riadtan ugrott neki 0 fürdőkád falának, hogy alaposan összeverte a fejét..- Hogy aludtál, halacskám? — Igyekeztem barátságos hangot megütni, de ő válaszra se méltatott. Mikor a gyerekek meghallották a hangomat. betörtettek a fürdőszobába, egymást lökdösve tolakodtak a fürdőkádhoz. — Szia, Pityukóm! — rikkantotta Miki. — Hogy aludtál, kis Pityu? — Igaz is, apu! — kapott a homlokához Miki. — Legyen Pityu, egyszerűen csak Benke Pityu. — Na, Pityu, te mit szólsz ehhez? Pityu Csendesen úszkált a kádban, mint aki helyesli a dolgot. A zajra bejött a szobába Marika is, mondott valamit, de senki se figyelt rá. Ügy láttam, nem nagyon lelkesedik, de én ezen nem csodálkoztam. Marika ugyanis nem szerette a halat. Azt már pontosan nem tudnám megmondani, hogy miért, valószínűleg azért nem szerette, mert az öldöklés nálunk az asz- szony dolga volt. Vagy azért öldökölt, mert nem szerette a halat? Ezen a fontos kérdésen mégsem tűnődtem sokat, gondolom, majd a filozófusok megválaszolják ezt az önellentmondásnak tűnő problémát. Ennél ugyanis ^sokkal fontosabb, hogy Marika visz- szajött a konyhájából, és ő is odahajolt a fürdőkád fölé. Nem szólt ugyan semmit, de valami átsuhant rajta. Mintha ekkor következett volna be a döntő fordulat. Este, mikor fürdeni ment, hangokat hallottam a fürdőszobából. Odaintettem magamhoz a gyerekeket az ajtó elé. — Csönd legyen — intettem. — Figyeljetek csak! Behúzott nyakkal füleltünk, szinte rátapadtunk az ajtóra. — Na, Pityu, most hova tegyelek? Mit csináljak veled? — Levágja? — suttogta riadtan Miki. Még jobban behúztam a nyakam. — Gyere, drágám — hallatszott a fürdőszobából. — Zuhanyozni szeretnék. Gyere szépen, átteszlek ide a kagy-. lóba. Ne félj, te kis buta, nem bántalak. Hú, az anyád... ne fröcskölj mór, hallod? Jól van, csak néhány perc, aztán jöhetsz vissza a helyedre. Most apró cuppogások hallatszottak az ajtó mögül. — Anyu puszilgatja a halat? — álmélkodott Attila. — Pfúj - húzta el a száját az öcsike. — Figyeljetek csak! — Te édes . . ., na, ne reszkess már. Nem akar neked rosszat a néni. — Anyu megbarátkozott a hallal — mondta Ati, mire mindhárman összenevettünk. — Most menjünk, várjunk anyátokra, s ha kijön, majd megkérdezzük tőle, jól esett-e neki a fürdés. Marika hamarosan jött, és kertelés nélkül kijelentette: - Ezt a halat én nem ölöm meg. Megértettétek? Benke Pityut nem ölöm meg. A gyerekek odabújtak az anyjukhoz. — Na, fiúk, ehhez mit szóltok? — Anyunak igaza van — jelentette ki Miki. — Pityut nem szabad megölni - mondta Attila. — Mihez kezdünk vele? — Fölneveljük — szögezte le Miki. — Hordunk neki enni-inni — mondta Attila. — Azt nem lehet, gyerekek — mondta az anyjuk. — Visz- sza kell vinni, a Dunába. — Igaz Is! — kaptam a fejemhez. — Nem élhetne velünk itt a fürdőkádban? — sóhajtott Miki. — Nem. Az ó helye a Dunában van — mondta határozottan Marika. — így van, fiúk. S ha majd felnő a mi Pityunk, elúszhat a tengerbe. — Még az óceánba is! A hal nem ismer országhatárokat. — És mit fog csinálni Pityu abban a nagy-nagy óceánban? — Élni foq. — Mint hal a vízben — mondta ki az utolsó szót Mari ka. Ezután már csak az volt a dolaom, hogy rendbehozzam biciklimet. Leoldoztam róla a horaászbotot, beállítottam a sarokba, Pityunak pedig vizet vettem a csapról egy náflon- racskóba. A zacskót táskámba tettem, táskámat Dedig ráakasztottam a kormányra. Marika meg a gyerekek egészen a kapuiq kisértek. — Szervusz’ Pityu! — kiabáltok, és integettek utánam. Mikor Pityut visszaengedtem a folyóba, a víz svzélén kicsit elcsodálkozott. Nézeqelődött, csak hallgatózott egy helyben. Naavon hozzászokhatott a fürdőkódhoz. De alia hogy kiaondoltam ezt, meavillant a mi halacskánk, és eltűnt a szemem elől. Reméljük, nagy Hal válik belőle. És többet nem fogja ki senki. Pityu
