Új Dunántúli Napló, 1990. december (1. évfolyam, 239-267. szám)
1990-12-08 / 246. szám
1990. december 8., szombat üj Dunäntaii napló 9 Székely kapuk. Romfeld Ákos erdélyi sorozatából BIRTALAN FERENC: Megkésett történet, rigókkal Áll az ablaknál. Mögötte hangtalan, üres a lakás. Mellényét ösztönös mozdulattal összébb húzza. Már fűteni kellene. De maga miatt? Ezért nem főz már hetek óta. Csak kényszerűségből eszik, sietve, undorral. A kutyának mindennap készít valamit. Az, hogy etetnie kell, hogy gondoskodnia kell róla, időről-időre visszazökkenti a valóságba, hogy ez az élete. Áll az ablaknál, a bokrokat nézi. Az ősz már bizonyosság. Időnként végig- remegteti a—(kertet a szél, hullanak a barna-vörös le- velek számolatlanul. Érzi, ahogy a feszültség erősödik benne. Az egész világot nem lehet átrendezni! Hiába dobál ki mindent, benne, belül mozdulatlanok, mozditha- tatlanok az évek. Tudja jól, s mégis, öncsaló módon jt próbálja átrendezni a múlt I jeleit. A lakás már olyan, mint- ■i ha nem is ő lakna benne. ;* És mire ment vele? Ha be- | csukja a szemét, visszaren- J deződnek a tárgyak, mert ( belül minden mozdulatlan. A rigókról mindig beszá- ■ molt. A végén már csak a rigók maradtak. Róluk mesélt. A két fiókáról, hogy kiröpültek, hogy üres a fészek . . .- Róluk írj t. . a rigókról .. . A temetésen semmit nem érzett. Tudta, cirkusz, színjáték az egész, hogy ott a számlán a virág, a drapéria, hogy mennyiért kapcsolják be a magnót, a geil kandelábereket. Mi köze ehhez? A búcsúztató pátoszos, semmitmondó fizetett szavához? De ’a színjáték kell, s odaóllt, hogy megtapogathassák oldalán a sebet. A fészek darabjait gondosan összeszedi, alaposan körülnéz, hogy nyoma se maradjon. Saras cipőjét a fűbe törli. Nyomorultul érzi magát. A postaláda üres. Téves telefonok is alig jönnek. A rádió, a tévé döglötten áll. Mögötte, a szőnyegen alszik a kutya, álmában nyü- hög. Áll az ablaknál. Nézi a bokrot, az üres fészek helyét. Sötétedik. Belül minden mozdulatlan. Nyakukat nyújtogatják a kolduló fiókák. Tombol a nyár. a puttonyát, amin a cég reklámja díszeleg; Virgilnek az a dolga, hogy megállítsa az embereket, és udvarias gesztusokkal beterelje őket, ha tudja, vásárolni. Csalétek, hangulatkeltő decemberi színfolt. Ennyi csupán. De Virgil nem Így érzi; több ez neki, mint egyszerű munka: tekintélye van, ajándékozhat, és o gyerekek csodálják, a szülők pedig szolidárisak vele. — Tessék, tessék! — Pöttöm kezek -nyuládoznak a puttonyban rejlő csoki-Mikulásokért, hálásan rebegnek köszönetét o Nagy Csodának .. . Fáradt, mire letelik a szol-' gálata, mégsem öltözik át szívesen. Kedvetlenül akasztja be a fémszekrénybe a palástot, s amikor leveszi arcáról a mű- szakállt-bajuszt, csupasz, a hidegtől veres képét látja meg a falitükörben. Látja fogatlan ínyére töppedt ajkát, szeme alatt a ráncokat, nikotinsárga 'haját. — Holnap a szokott időben — mondja az áruháziaknak búcsúzásul, s közben eszébe jut, hogy már csak néhány napig veheti magára a jelmezt. Oda'ki-nn pénz után matat a zsebében, gyűrött százas, fém húszasok akadnak a markába. A körúti büfében felhajt egy fél cseresznyét, sört kortyolgat rá; álldogál a gőzben, a hagyma- meg olajszagú melegben. Most nem a bíbor palást borítja vézna testét, hanem az anorók, amit ügyvéd ismerősétől kapott. („Már nem járok síelni, magának adom!") Az újságpapír a bakancsában alaposan átmelegíti a lábát idebenn, nincs sok kedve kimenni a hidegbe. Elpilled. Enni kellene. Nézi a táblát a konyhapultnál. Csír- kemáj. Gulyás. Marad a gulyáslevesnél. Szürcsöíi a forró, zsíros lét, kenyeret mórtogat bele, sok foga hiányzik, nem tud rágni. Lökdösik, ahogy ott nyüzsögnek körülötte: egy ir- habundás nő (rántott bordát vett róseibnivel meg savanyúsággal) fintorogva elhúzódik a közeléből. Nem törődik vele. A meleg levestől kezdi jól érezni magát újból, persze, másként, mint ott, az áruház előtt abban a jelmezben. Eszébe jutnak a haverok a Nyugatinál, velük tarthatna az éjszakában, várják, mint mindig, de most nem lehet, ezekben a napokban nem ihat velük, majd aztán, ha visszamegy a piacra, ha megint összeverődnek a Lehel téren meló után koslatva. De amíg tart ez a mostani, jó munka, nem keresi meg őket. Reggel DEÁK MÓR: Ködből és homályból jövök a ködből és homályból megyek a ködbe és homályba véletlen élete halála mindenkit titokká varázsol nappalonként az éjszakáim kerestek bennem menedéket sosem találtalak meg téged elsötétedésem lankáin már csak egy lépés és nem látszom ködből tartok homályba ködbe véletlen életemhez kötve mosolygok a vétlen halálon BENKE LÁSZLÓ: Nem csitul a halak sírása Mert nem csitul a halak sírása, kimenekültem ide a tetthelyre, zöld hegyek lábához, csöndes erdő szélére, víz habos partjára bűneimet hallgatni és felejteni, hogy járhatatlan vagyok, mint az összeroskadt hid és mégis remélem felépülésemet: múlt, jelen s jövendő pillérein az izmos folytatást, mely átível és elvezet embert emberig. Hid voltam, hát hid legyek! Mert nem, csitul a halak sírása, sem itt a parton, sem a roncsok közt a mélyben. fel kell ölteni a bíbor palástot. A szülők megkérdezik tőle: — Ugye, majd tetszik hozni ajándékot a jó kisgyerekeknek? „Tetszik hozni" — ez igen! Ez jut eszébe. Körülnéz. Ezek itt mit képzelhetnek róla? Mit tudnak ezek? Odamegy a pulthoz, jókedvében >kér még egy üveg sört; érzi, fejbekó- lintja az ital, jobb lesz, ha elindul. Vigyázni .kell. Nem ronthatja el a dolgot. Az esti utcán tolong a nép; nem száll villamosra, gyalog sétál át a 'hídon. Jeges szél kerekedik a Duna fölött. Most kibírja; melengeti az étel meg az ital. A Krisztinában újságcsomagot talál egy 'kuka tetején, csupa drága képeslap; viszi magával a hóna alatt. Olvasni fog, imég nézheti a tévét is, kellemes estéje lesz. Fenn, az üvegcső rmokban már ott vannak a többiek. El- vackolódtak, mordulnak, biccentenek, intenek. Elmegy mellettük. Nem késte le a tévét, pereg a műsor, a pálma előtt o színes monitoron villog a videoklip, bomba nő énekel; erős képvágások: zenészek, fények, meztelen combok, haj- zuhatagok, tengerpart, napfény, villasorok, autócsodák, és megint az énekesnő a fényözönben. Letelepszik a sarokban az egyik narancsszínű műanyag fotelba. Szétbontja az újságcsomagot, olvasgat. A hangszórókból néha behallatszik a -jelzés, vonatok indulását, érkezését közi i k. Virgil szeret itt, a jó melegben. üvegpalota. A füstszínű ablakokon át látni a Vérmező 'ligetéit, a Várdombot, o fényeket a város felett. Köny- nyen és gyorsan telik itt az éjszaka; mosdó is van az állomáson, teljes komfort. És a büfé is korán nyit. ültében nyomja el az álom. Később majd elvackoládi'k, ha már elcsendesedik a pályaud- var. Jó, hogy mégsem zárják ki innen. A szolgálatos rendőr lépteire ébred. 'Ismeri. — Na, mi van? I — Mikulás vagyok — néz fel a rendőrre derűsen. — Mikulás! — nevet megvetően a rendőr. — No 'hiszen! Mikulások! - Int a szunnyadók felé. — Az, Oz! Mikulások! Virgil félálmában ott van az utcán, az áruház előtt, bíborban, inkognitóban. Gyermekkéz nyúl feléje, 'ő meg ajándékot ád, a gyermek mosolyog, és Virgil boldog. Csend van az üvegcsarnokban. BHBHHI oRaamnHHl Könyvespolcomon flMWTBBÍfT8gMfniM^P««aaBWMi „Karácsonyfa minden ága csillog-villog... yy Most, hogy közeledik a karácsony, első tanítómra, kedves Miriam nővérre gondolok, aki egykor „a Pius- ban" úgy készített fel bennünket, árnuló fiúcskákat, az év e legnagyobb ünnepére, hogy elmondta: karácsony éjjelén nyitva áll a mennybalt ajtaja, földön járnak az angyalok, belenéznek a lelkűnkbe, még jobbaknak kell tehát lentiünk, mint máskor, közönségesebb napókon. Én történetesen azon az ünnepen kaptam először szüleimtől, nagy-nagy örömömre, könyveket ajándékba, így hát számomra a karácsonyfa és a könyv egyszer s mindenkorra összekapcsolódott. Nem csoda, hogy figyelvén a könyvesboltok idei készülődését, az egykori karácsonyok kíváncsi várakozása is 'bennem lakozik. Ha gyer.mék (ennék, milyen örömmel venném kezembe Walt Disney Boldog karácsonyt című könyvét, 'melyet az Egmont—Pannónia Film a stuttgarti Unipart Verlag kiadványa alapján készített! Felvonulnak benne az ismert Di-sney-figurák, Plútó kutya és Mi-ki egér, Hófehérke a Ihét törpével, s tán azon sem csodálkoznék, hogy e különös mesevilágban még Dickens zsugori 'hőse, Scrooge is Donald kacsa küllemét ölti magára. Ha viszont egyetemre készülő, „tudós” gimnazista lennék, a Helikon ünnepi meglepetését, Jack Meadows A tudomány csodálatos világa című könyvét szeretném megkapni, mély az 1987-es oxfordi kiadás -magyar változata. Tizenkét kiemelkedő tudós pályarajzán keresztül tárja elénk a- természettudományok történetét Arisztotelésztől Einsteinig, rámutatva annak a szellemi forradalomnak legfőbb törekvéseire, mely a felhalmozódó ismeretek hatására a 17. században indult meg, s 'mindmáig tart. A remekül 'illusztrált -munka, a korszerű ismeretterjesztés mintapéldájaként, ezernyi adatot tartalmaz, olvasmányos stílusa mégis mindvégig élvezetessé teszi. Az életrajzokat széles művelődés-történeti keretbe ágyazza, -így az emberi gondolkodás egész ívét bemutatja. Hőse, a kíváncsi ember, aki a -min- denség mélyébe ereszti mérőónját, s azt egyszereseik a feje fölül látja közeledni. S aki -nem adja fel a küzdelmet! A -megismerés drámáját számomra éppen ezért a könyv egyik bizonyára -mellékes adata jelképezi. Egy íróasztalán égve felejtett gyertya elpusztította Newton -húsz évi optikai munkásságának eredményeit, -és mindent a semmiből kellett újra kezdenie. De újra kezdte! „A Ikereső -ne hagyja obiba a keresést, amiig nem talál, és ha -talált, me-gza- vorodík, és ha megza-varo- dott, csodálkozni fog, és királlyá lesz a mindensé- gen.". Ezt már o Jézus rejtett szavai című kötetben olvasom (Holnap Kiadó, Vízöntő Könyvek), a rejtélyes Tamás-evangéliumból, a Nag Haimimadi-lban megtalált titokzatos szövegek egyikéből. A könyv más apokrif írásokat is közöl, s tartalmazza Jézus beszédei-nék feltételezett gyűjteményét. -Hitelességükről a teológusok bizonyára vitatkozni fognak, az egyszerű olvasó számára viszont olyanok, -mint Veronika kendője, az üdvözítő arcvonásait őrzik. Aztán, ha álmodozó ifjú lennék, Henryk Sienkiewicz Quo vadis-ána k mostani, nyolcadik kiadása lenne szép ajándék nekem, hogy Nero császár (nem is olyan távoli) korába átlépve életre szóló barátságot köthessek Petroniussal, az elegáns potéá-val, s V-inicjus és Lygia- szerelmét nyomon követve, én is megkérdezhessem magamtól : Hová -mégy, Uram ? De ha fiatal házas lennék, a magáért ezúttal alaposan kitevő Helikon Karácsony című albumának, Steinert Ágota munkájának örülnék nagyon, mely november 11- ■től, Szent Márton napjától január 6-ig, Vízkeresztig öleli át a karácsonyi ünnepkört. Tanulságos, szép szemelvényeket tartalmaz, 'érdekes népszokásokat és vallástörténeti hagyományokat ismertet, sőt még azt is megtudhatjuk belőle, hogyan kell adventi naptárt szerkeszteni, s hogy készül a -nevezetes pecsenye, a Márton-napi lúd. Ám ha töprengésre hajlamos, mélabús férfi lennék, az erdélyi ,,-Féniks”, Tótfalusi Kis Miklós Aranyos Bibiiá-ját szeretném megkapni valakitől. Az Európa Kiadó vállalkozása a Károly-féle Biblia 1685-ben, „Amszte'lodámban" készített hatodik kiadását, a 17. század egyik legszebb könyvét adja a mai elvasó kezébe. Könnyen olvasható, szép m-unka, mely őrzi Kis Miklós gondos tipográfiájának eredeti képét. Ez, mint ismeretes, már -nem a korábbi, -tollvonást utánzó, hanem a metszett barokk betűket alkalmazta, s az előző kiadásoknál pontosabb szöveget adott. A magyar -könyvkiadás egyik nagy egyéni vállalkozásaként ma is azt bizonyítja, hogy egy szegény legénynek szíves buz- gósága többet tesz, mint égy országnak ímmel-ámmal való igyekezete. Felnyitva a könyvet, Pál apostolnak a „Korínthusbéliékhez" írt le veiének igéit olvasnám először: „A szeretet hoszszú türö, kegyes a szeretet. . ., nem -keresi tsak az ö hasz rrá-t, nem gerjed hamar ha ragra, nem gondol gonoszt . .. Mindenéket e'lfe dez, mindeneket hiszen, -mindeneket remén!, mindé -neket el-tür. A szeretet so ha el -nem fogy . . .” Lapozgatom o könyveket, s -közben alig-alig tűnt élmények, s -régi em-lékképék idéződnek fel, s váltogatják egymást bennem. Sol Salu- fis — az üdvösség Napja közeledik. „Karácsonyfa 'minden ága / csillog-villog: csupa drága, / szép meny- nyei üzenet: / Kis Jézus-ka született." Dsida Jenő szavai pedig talán azért jutnak eszembe, mert ha végül aztán komoly nagyapa -lennék, o felsorolt könyveket mind megvásárolnám, az -illatozó fenyőfa alá -tenném, -majd elmesélném kisu-no- ikámnak azt, amire egykoron Miriam nővér tanított. Hogy karácsonykor nyitva áll a mennynek ajtaja, s földön járna-k az angyalok . . . Nagy Imre
