Új Dunántúli Napló, 1990. december (1. évfolyam, 239-267. szám)

1990-12-01 / 239. szám

űj Dunántúli napló Í990. december 1., szombat 10 Ki veszi ki kezükből v a poharat? Olvastam a szörnyű tragé­diáról a hírt. Meghalt egy gimnazista, öngyilkos tetté­nek elkövetése előtt bará­taival ugyancsak tetemes mennyiségű alkoholt fogyasz­tott Pécs egyik közismert szórakozóhelyén. Bár halála nem hozható szoros össze­függésbe ezzel, a tény ettől >még tény: 16 éves fiúk ré­szegre ihatják magukat sö­rözőkben, borozókban. Jópár évvel ezelőtt vájár­tanulókról Írtam. Amikor azt tudakoltam, szabadidejükben -mi a legkedveltebb szórako­zásuk, kiderült, a kocsma, az ivászat. Sörivó-versenye­ket rendeztek, ahol a sör a kisérő szerepét töltötte be ó tömény mellett. Még nem voltak 17 évesek és soha egy szórakozóhelyen sem ta­gadták meg a kiszolgálásu­kat. Pár éve reprezentatív fel­mérést végeztek baranyai fiatalok italozási szokásairól. Kiderült, a rendszeres ivók közül szinte mindegyik már tízeavnéhány éves korában megismerkedett a részeaséq állapotával, leqtöbb esetben szórakozóhelyeken részeged- tek le. Az eqyik aliq 20 éves fiú — akinek máiéban már kimutathatóan súlvos rombolást végzett az alkohol bevallotta, először 13 éves korában lett holtrészeq, ami­kor is a szomszéd falu kocsmájában a 17 éves bátyia és anak haverjai heccből itatták le. A kocs- márosnak láthatóan eszébe se jutott, hogy fiatalkorú­akat szolgál ki. Pedig még érvényben van a rendelet, miszerint vendéglátóhelyeken a 18 éven aluliaknak tilos szeszes italt felszolgálni. Két évvel ezelőtt barátaim hívtak meg Amerikába. lEgyik alkalommal igen han­gulatos tengerparti kis étte­rembe vittek minket vacso­rázni. Amikor dicsértük a kiszolgálást, a finom étele­ket, barátaink elmondták a tulajdonos két év szünet után nemrég nyitott újra. (Ez a szünet kényszerpihenő volt számára, ugyanis egy középiskola néhány diákja leitta magát ebben az étte­remben, a szülők feljelentet­ték, és két évre bevonták a működési engedélyét. Amerikában 21 év a kor­határ. Nem tudom, nálunk mikor ellenőriztek és büntettek emiatt? Gyanítom, nemigen találnánk rá példát, vagy ha igen, a büntetés összege nem elég visszatartó erejű. Ma főként a szórakozóhe­lyek üzemeltetőinek lelkiis­meretén - vagy lelkiismeret­lenségén — múlik, ihatnak-e nála alkoholt tizenéves gye­rekek, vagy sem. Persze, tudom, ez nem ol­daná meg az alkoholizmus problémáját, de lehet, az mentene meg egy-két fiatalt a későbbi alkoholizálástól, ha legalább ilyenkor kivenné 'valaki a kezéből a poharat. S. Zä. Pókfonálon Pókfonálon függenek a dolgok Az Élet, a teóriák, a tettek, a szándék és aka­rat Minden. Pókfonálon, amelynek teherbírása soha­sem változik, csak amelyről olykor azt hisszük, számlálat­lanul rakhatjuk rá a terheket, s amelyről olykor mégis ki­derül, nincs teherbírása. Mégis ez a pókfonál a köl­dökzsinór a léthez, a meg­emésztett múlthoz, a zakla­tó jelenhez és a soha-elég- zordnak nem . álmodható, mégis színesígéretű jövőhöz. Tanokra esküszünk. Sejtje­inkkel együtt tanokat táplál belénk az Élet, teóriákat, hitet, ideológiákat. Hol en­nek, hol annak adjuk oda magunkat. A' valóság szörnyű súlya alatt prostituálódunk. Mert megmaradni egy tézis, egy ige, egy remény mellett nem tudunk. Tán- nem is pkarunk. Mert még a legszí­nesebb, legígéretesebb hit árnyékában is ellensúlyozha- tatlan szürkeség húzódik, r ha hozzászokunk a szürke­séghez, magunk is elszürkü­lünk. Váltjuk hát, mint a Nap a maga állását, szem­szögletünket, amelyből kí­váncsi szemmel nézegetjük a „világot. S mert má5 és má$ a szemszögünk, másként lát­szanak a dolgok is. Minden­képpen másként, mint ahogy vannak. Leginkább úgy, ahogy látni szeretnénk. Csak a megmásíthatatlan dolgok zord orrkoppintásai figyel­meztetnek, nem a látószög­től füqq viszonyunk a világ­hoz. Inkább a szerencsétől, a véletlentől és minden olyantól, amit materiálison tagadni szükséges. Nem kell komolyan bele­mélyednünk sem a történe­lembe, sem átélt emlékeink mélytenqerébe, hogy lássuk: variációk egy témára minden séma. Idegnyugtató szükség­let, amelybe magatehetetle- nül belécsimpaszkodunk. 5 íha teszünk valamit »- ma­gunkért vagy másokért - el­hitetjük: alakíthatjuk, másít­hatjuk, befolyásolhatjuk vilá­gunkat. Csak a döbbenet pillanatai józanítanak. Egy |hi rtelen halál, egy megma­gyarázhatatlan tőr a hátunk­ba, szívünkbe, egy család, egy nemzet, egy nép uniso­no vágyai, bajai. Mégsem tehetünk hát semmit?. Vala­mit mégis tehetünk! Valamit mégis tennünk kell! Talán nem azért, hogy akármi is változzék, inkább azért, mert elhitettük önmagunkkal, s már-már atavisztikusan el is hisszük, hogy fejlődésünk, örök emberré válásunk saját akaratunkból manifesztálódik. A homokban mászó kukac szörnyű tragédiája ez. Mi­közben hátunkat süti a nap, hasunk a. forró homokon ara­szol, testnedveink pokoli gyorsaságaal illannak el, kiszáradunk, qörcsökbe rán- dulnak qyűrűsizmaink, s mi hálát zengünk, hogy nem fázunk, s hogy velünk van a természet. Születésünktől halálunkig egy hattyúdal vagyunk. Bár­miről szólunk, maqunkról be­szélünk, bármit ünnepelünk, magunkat temetjük. Szerte­szórjuk kicsiny világunkat mindenféle jelekkel, ame­lyeknek el nem törölhető emléket tulajdonítunk, s köz­ben csak a csendes szem­lélődés pillanataiban látjuk, milyen iszonyú ayorsaságaal suhannak el mellettünk éle­tek, -sorsok, tragédiák. Erőnk csak arra van, hogy maaun- kat szolqáljuk. Benne mind­azt, amiről tudiuk, szeretiük, hisszük, reméljük, hogy hoz­zánk tartozik, s ami éppen ezért uqyancsak mi vaqyunk. Más bennünket éoít az éle­tébe, measzületnek átfedé­sek, összeforrnak sorsok, re­mények. S közben pókfonálon függ minden, ami nekünk életet ad és jelent, Csillogó, élet­vékony pókfonálon. Bokrétás András Akar takarítónőnek is elmegyek, akarhoua, akármilyen alfa munkára, csak legyen már valami! Zálogházban az álmok Majdnem zsúfolt a váró. Középkorú hölgy a körmét rágja. Fiatalember zavartan topog: testsúly-áthelyezéssel üti' agyon az időt... Ráér. Munkanélküli. Zavartan rámnéz..- Ideges? - kérdem tőle.- Pályakezdő - válaszol. Aligha értette tisztán a kér­dést; álmaiból rezzent föl. Az­tán elmondja: az idén érett­ségizett, egyetemre nem vették föl. Azóta meg sehová . . . így murtkanélküli-segélyt sem kap. Lófrálással telnek a napjai: időnként elmegy egy-két cím­re, - próbálkozik az állással. Nem veszik" föl. Azt mondják neki, maga úgyis elmegy ka­tonának, addig meg csak ki­bírja valahogy. Szüleitől kap zsebpénzt. A szülői ház nem ereszti: koszt s kvártély másképp nincs.- így képzelte? . . .- Számítottam rá. Minden­hol azt hallja az ember, nincs szükség sokakra. Minek is ámitanám magam: szakmám nincs . . .- Mihez kezd?- Talán valami átképzést fölvállalok, valami gyors dol­got, mert úgy hallottam, ak­kor, ha munkanélküli-segélyre nem is, de valamiféle átkép­zési pénzre igényt tarthatok. Szüleim rendesek, vigasztal­nak. Ha elfogadom is a té­nyeket, azért szégyenlem; a nyakukon kell élnem, pedig tudom, nekik is alig jut. * Baranya Megyei Foglalkoz­tatási Központ pécsi körzeti központja. Hivatal. Ha nem lenne, ki kéne találni. Az 59-es szobában munka­pszichológus; a folyosó falán kiírva: ugyanitt gyors lelki ta­nácsadás. A pszichológust kérdem:- Lelki tanácsért bekopog­tak már?- Még nem. De aztán me­net közben kiderült, arra is szükség van . . A fiatalok, a kezdők - a kezdeni akarók — még kö,iv- nyen veszik; csak önmaguk gazdái, felelősségük még nem érett meg igazán. Hogy nincs munka és kereset, tényként fogadják el, s talán élvezik is valahol . . .. Pár hónapig. A középkorúak pedig most döbbennek rá: borzasztó pers­pektíva. Most, amikor már eg­zisztenciát teremtve élhetné- r.ckicsit jobban, kicsit köny- nyebben, az évek során meg- gyűjtött tartalékot kell fölélni. Zálogházban az álmok. Magam is megdöbbenek, hogy milyen szenvtelenül te­szem föl a kérdést:- öngyilkos a munkanélkü­liek között akadt már? — Egyvalakiről tudok, aki meghalt. Hónapokig járt ide. Időnként a felesége is bejött gyerekkel a karján. Időnként a fiatalember anyja is . . . Megismertem őket. A minap kaptam egy telefont, a fiú éle­tét vesztette . . . Horváth Anikó vállalja ne­vét és önmagát; kevesek közé tartozik, akik kimondják, ami a szivükön. Az újságírónak is. Középtermetű, molett, lány­anya. Brigitta három hónapos. Ügy tűnik, Brigi apja rövide­sen fölvállalja kötelességét, s együtt lesz a kis család. Horváth Anikó 18 éves, szak­mája textilvarrónő.- Hány évet dolgozott? Elneveti magát.- Évet? . . . Mindössze né­hány hónapot. Azért nincs most semmim, se állásom, se pénzem.- Miből él?- Szüleim tartanak el ben­nünket.- Milyen munkát szeretne?- Mindegy. Ami jön. Nem Ügyfélfogadás a Baranya Megyei Foglalkoztatási Központban Prokszo László felvételei Munkában reménykedve . . . vagyok válogatós, de úgy gondolom, nem is lehetek. Akár takarítónőnek is elme­gyek, akárhová, akármilyen al­ja munkára, csak legyen már valami.- A kicsivel mi lesz?- Beveszik a bölcsibe . . . Amikor Horváth Anikótól megkérdeztem, hogy mennyi pénz van nála, nem röstellke- dett. Szinte hivalkodva mond­ta a szemembe:- Egy fillér sincs . , * E. A. 21 éves, eleinte ne­vetgélt a válaszok közben, az­tán elkomorodott. Számára a világ olyan, amilyen. S benne ő, a mai világunk áldozata.-. Hát kérdem én - magya­rázta - mi a fenét 'tehetek azért, hogy se állásom, se pénzem . . .- Hol lakik?- Ez bonyolult. Inkább ne. iria azt. hoay albérletben . . . Szakmáia van: cipőfelsőrész­készítő. De mit sem ér, mert a hölgy gyönge teremtés: a gerince nem bírja a napi stra- □át. Dolaozott a Zsolnay-gyár- ban, a Bőrgyárban, másutt . . . Leépítették. Munkanélküli-se- qélyt se kap; nem jogosult...- Miből él?- Foaós kérdés.- Mikor dolgozott utoljára?- Három hónapja.- Hányadszor van itt?- Nem számoltam. Septe Róbert 86-ban érett­ségizett a vegyipariban. Fiatal házas, a felesége szüleinél lakik Újhegyen. Már maga­biztosan mozog a munkanél­küliek irodájában: azért jött, mert valamiféle másodállás akadt, a kérdése: fölvállal­hatja-e?- És igen? . . . — Addig felfüggesztik a mun­kanélküli-segélyt, átmenetileg. Ugyanis márciusig átképzésen vagyok: autóvezetőoktató sze­retnék lenni. Márciusban vég­zek, s ha akkor sem kapok állást, a segélyt újra lehet in­dítani . . .- Mennyit kap havonta?- Még nem tudom. Az első segély még nem érkezett meg. Tudtommal 5800 forint lesz, amiből lejön az adó meg az SZTK. Talán ötezret kézhez kapok.- Előtte hol dolgozott?- A Zsolnay-gyárban,' kato­na voltam, s legutóbb a szesz­iparinál, mint gépkocsivezető. * - Kitették?- Nem. Én mondtam fel. De ha nem mondok föl, akkor sem maradhatok sokáig, ugyanis némi afférom tá­madt . . . Számomra más volt a munkafeladat és o munka­idő, mint azt a főnököm meg­kívánta volna.- Felesége? . . .- Ö dolgozik, s természete­sen én is szeretnék. Nézze; va’ahogy megélünk. Szüleim falun laknak, segítenek. Fele­ségem anyja, nagyanyja szin­tén . . . Aztán volt némi pén­zem, gyűjtött pénz, abból is telik majd egy ideig.- ön akkor nincs padlón.- Nem is leszek. A friss tanári diploma jó. De mire? A tanár út nem akar nyilat­kozni: ő oktatni szeretne. Nem engem, a nebulókat.- Melyek azok a szakmák, melyekkel munkanélküli lehe­tek? ­Az ügyintéző sorolja is:- Akad nem egy pedagó­gusunk, agrármérnökünk, épí­tészmérnökünk, jogászunk, bányamérnökünk, geofiziku­sunk'. . . De azért még nem olyan rossz a helyzet. Csak konkrétan. S csak annál, aki­ben az életben még föl nem merült, hogy valaha munka- nélküli lehet . . . Kozma Ferenc Profilban Patkó László, az Agrárszövetség Baranya Megyei Választmányának el­nöke. 1946 decemberében szüle­tett Pécsett, nős, két gyermek apja. A Nagy Lajos Gimná­ziumban tett érettségi vizsgát követően a Gödöllői Agrár- tudományi Egyetemre vették fel, növényvédős szakmérnöki képesítést is szerzett. Először a patapoklosi, majd a somogy- apáti termelőszövetkezetben dolgozott. Három termelőszö­vetkezet egyesítése útján lett tagja a mozsgói Zrínyi Tsz- nek, ahol 1982 óta termelési elnökhelyettes. Egyik alapító- tagja az Agrárszövetségnek, a Baranya Megyei Választmány elnökévé augusztus végén vá­lasztották meg. Elve, hogy a mezőgazdasági ágazatot csak egy erős ag­rárpárt húzhatja ki a csőd­helyzetből. Célja: munkálkod­ni ennek a pártnak a meg­teremtésén, szövetkezetében pedig a dolgozók megélheté­sének biztosításán. Hódi Sándor, a Pécsi Bútorgyár igazgatója. 1951-ben Nyíregyházán szü­letett. A Budapesti Faipari Technikum elvégzése után Varsóban szerzett faipari mér­nöki diplomát. Nős, felesége ■bútortervező mérnök. Családjával együtt 1982 óta él Pécsett, előtte a Tiszalöki Faipari Vállalat műszaki igaz­gatóhelyetteseként dolgozott. A Pécsi Bútorgyárban, mint termelésirányító főmérnök kezdte a munkát, közben el­végezte a JPTE Közgazdaság- tudományi Kar üzemszervezési szakát. 1989 októberében át­helyezéssel a Baranya Megyei Zöldért Vállalathoz került, ahol külkereskedelmi szakta­nácsadóként tevékenykedett. Innen pályázta meg és nyerte el volt munkahelye, a Pécsi Bútorgyár igazgatói posztját. A feladat átvétele óta a gyár termékszerkezetének mi­előbbi megújításán, a fizető­képes piaci igényekhez . való igazításán dolgozik töretlen optimizmussal. Szabadidejében sem szakít szakmájával, szívesen barká­csol, lakását saját készítésű bútorokkal rendezte be. Frankovics György, a Magyarországi Horvátok Szövetségének elnöke. 1945-ben Drávafokon szü­letett, mert a családi otthont éppen akkor ürítették ki a német csapatok Lakácsán. Édesapja, aki orosz hadifog­ságba került, akkor látta elő­ször gyermekét, amikor fia már beszélni tudott. Tulajdonképpen a tsz-szer-. vezőknek köszönhette, hogy továbbtanulhatott, mert a fiú támogatásának ígéretével lép­tették be a szüleit. A buda­pesti szerb-horvát gimnázium után a pécsi tanárképzőre járt szerb-horvát—történelem szakra. Tanított Lakácsán és a budapesti gimnáziumban is. 1972-től dolgozik a pécsi rá­dió nemzetiségi szerkesztősé­gében, miközben egy évet kutatott a belgrádi levéltár­ban, az 1918-21. közötti idő­szak magyar—jugoszláv kap­csolatainak dokumentumait gyűjtötte. Szenvedélyesen gyűjti a Dráva menti horvátság me­séit, mitikus alakjait, a kö­vetkező két évben két váloga­tása is megjelenik könyvalak­ban. A horvát szövetség élén bízik a magyarországi hor­vátság megerősödésében, ab­ban a jóleső tudatban, hogy Horvátország támogatását érezheti ebben. Gáldonyi Magdolna— Kaszás Endre

Next

/
Thumbnails
Contents