Új Dunántúli Napló, 1990. december (1. évfolyam, 239-267. szám)

1990-12-27 / 263. szám

2 aj Dunántúli napló 1990. december 27., csütörtök Kitoloncolták Mihály exkirályt Romániából Bukarest: A román hatóságok december 26-án feltartóztatták és kitoloncolták Romániából a váratlanul hazaérkezett Mihály királyt és családját MTI TELEFOTO ££} ÓRA NAGYVILÁGBAN Dirigált ellenzék Albániában A román hatóságok szerdán hajnalban - tizenkét órával hazaérkezte után - kitoloncol­ták Mihály exkirályt, akinek pedig érvényes beutazási en­gedélye volt. Mihály - egyelő­re nem tisztázott úticéllal - szerdán reggel hagyta el Ro­mániát. A hatóságok kedden azt is megakadályozták, hogy a 43 éve tartó száműzetéséből vá­ratlanul hazatért Mihály és csalódia felkeresse ősei sírját. A volt király, felesége és ve­lük érkezett Zsófia leányuk el­utazásakor újságírók nem le­hették jelen. A volt királyt és családját rendőrautókkal kísérték vissza a bukaresti repülőtérre, amikor a Bukaresttől mintegy 140 kilo­méterre északra levő családi Az emigrációban élő oro­szok és az óhaza kapcsolatai­nak helyreállítását szorgalmaz­ta kedden Moszkvában nyil­vánosságra hozott felhívásá­ban Borisz Jelcin, Az oroszor­szági parlament elnöke kilá­tásba helyezte, hogy az orosz- országi föderációban hamaro­san elismerik a kettős állam- polgárságot, így a külföldön élők is teljes jogú állampol­gárok lehetnek a legnagyobb szovjet köztársaság területén. Jelcin felhívásában rámutat, hogy az oroszországi vezetés politikájának célja „féléiévé­Csendes karácsony (Folytatás az J. oldalról) Az eddigi ismeretek szerint a bűnözők is nyugton marad­tak az ünnepek alatt. Egyet­len kivételt jegyezték fel a rendőrségi krónikába: 24-én dél táján Pécsett, az Anna utca 12-be ismeretlen tette­sék betörték, és a lakást fel­forgatva, mintegy 300 000 Fo­rintnyi értékű vagyontárgyat vittek el, munkát adva a pé­csi nyomozóknak. A közleke­dési balesetek tekintetében is csendes volt a karácsony. Né­hány könnyebb sérüléssel já­ró, főképpen az útviszonyok figyelmen kívül hagyásából eredő kisebb baleset történt számottevő anyagi kárral. Az egyetlen súlyos sérüléssel járó baleset is részben az éjszaká­ra eljegesedő út rovására írandó: szerdán még hajnal előtt, 4.10-kor a 6-os úton, Dobsza belterületén perdült sírhely felé hajtott. Mihály először megtagadta a ható­ságoknak azt az utasítását, hogy távozzék. Több órás hu­zavona után őt és családtag­jait szerdán hajnalban An-24 típusú katonai géppel indítot­ták útnak, egyes jelentések szerint Svájcba. Mihály másik lánya, Mar­git, aki december 20-a óta tartózkodik Bukarestben, nem szállt fel a gépre. Ugyancsak Bukarestben maradt az a svájci magánrepülőgép, amely az exuralkodót hozta. Mihály még érkeztekor be­mutatta az újságíróknak a dán útlevelébe pecsételt román ví­zumot. Ennek ellenére a ro­mán belügyminisztérium a rá­dió útján a következő közle­ményt ismertette: ,,A volt ki­níteni azokat a legjobb ha­gyományokat, amelyek elvesz­tek 1917 októberét követően". A politikus felszólította kül­földön élő honfitársait, hogy cselekvőén vegyenek részt, tá­mogassák ezeket a folyama­tokat. Az új orosz vezetés egyéb­ként már korábban is lépése­ket tett az orosz emigráció­val való kapcsolatok felvéte­lére. így például Ivan Szilajev kormányfő külön meghívást küldött Alekszandr Szolzsenyi- cin világhírű írónak, hogy lá­togasson el szülőföldjére. meg az úttesten és borult árokba egy Dacia. A Barcs irányába igyekező házaspár balesetekor a feleség vezette a kocsit és a férj szenvedett súlyos sérülést. Az anyagi kár 100 000 forint. A mai élelmiszerellátás ér­dekében az ünnep másnap­ján megkezdődött a termelés a Pécsi Tejipari Vállalatnál és a Sütőipari Vállalatnál. Fel­dolgozásra tegnap 240 000 li­ter tej érkezett be a Tejipari Vállalathoz. Ma reggelre 70 000 liter tej és 15 000 liter kakaó kerül ki az üzletekbe. A Pécsi Sütőipari Vállalat ke­nyérgyárában délután 2-ikor kezdték meg a kovász készí­tését, hogy este 9 órától há­rom vonalon megkezdődhes­sen a gyártás. Az ünnep utol­só éjszakáján 350 mázsa ke­nyeret sütöttek. D. I. rály, felesége és egyik leánya beutazási engedély nélkül ér­kezett Romániába. Útlevelüket a vámhatóságoknál hagyták, csalással jutottak be Románia területére, s így kiteszik ma­gukat az érvényes törvények szigorának". Margit hercegnő újságírók­nak úgy nyilatkozott, hogy ap­jának látogatása szigorúan magánjellegű, célja csak a családi sírhely meglátogatása volt. Mihály már húsvétkor is ha­za akart látogatni, de a ható­ságok akkor — tekintettel a kö­zelgő választásokra - az or­szág stabilitásának meaőrzé- sére hivatkozva nem adtak ne­ki vízumot. Leányai azonban több alkalommal is voltak Ro­mániában. Major-6orbacsov találkozó 1991 elején John Major brit kormányfő a jövő év elején Moszkvában találkozik Mihail Gorbacsov szovjet elnökkel, közölték Lon­donban hétfőn kormányforrá­sok. A kiadott közlemény szerint nincs még pontos dátum, de nem valószínű, hogy a brit kormányfő a februárra terve­zett Gorbacsov—Bush csúcsta­lálkozó előtt utazna a szovjet fővárosba. Margaret Thatcher lemondá­sa előtt, november elején, még karácsony előttre tervez­te találkozóját Gorbacsowal. Hírek szerint a Thatcher—Gor­bacsov találkozóra brit-szov­jet barátsági és együttműkö­dési szerződés aláírását is idő­zítették, amely az első lett volna a két ország történeté­ben. Brit—szovjet csúcstalálkozó utoljára idén júniusban volt, amikor Margaret Thatcher mégy napot töltött a szovjet fővárosban. Pusztító szélvihar a brit szigete­ken, fog vacog tató hideg az Egre­sült Állomok nyugati vidékein, és — nem túl találóan —Joy: „Orom" névre keresztelt ciklon Ausztráliá­ban — ilyen felentésefc érkeztek a világ időjárásáról karácsony első napján. Nagy-Britannióban as orkán ké­ményeket, fákat döntött ki és táv­vezetéket szaggatott le. A hosszú áramkimaradások miatt az angolok egy részének le kellett mondani nemcsak a hagyományos pulyka- sültről, hanem még a teáról is. Ötezer háztartásban még kedd es­tére sem állt helyre az áramszol­gáltatás. A vihar oly heves volt, hogy a királyi család templomba igyekvő nőtagjai nem győztek a kalapjuk után kapkodni, sőt Diana hercegnő elegáns — és kötelező Az albán kommunista ható­ságok visszautasították az ellenzéki Demokratikus Párt hétfőn benyújtott kérelmét, hogy mintegy három hónappal holasszák el a februárra kitű­zött választásokat. Az indok­lás szerint a reformok sür­gető szükségessége megköve­teli az új parlament mielőbbi megválasztását. Sihat Tozaj, a parlament elnökségének titkára a De­mokratikus Párt képviselőinek elmondotta, hogy „nincs olyan objektív ok, mely indokolná a választások elhalasztását". Szerinte a február 10-ig ren­delkezésre álló 40 nap ele­gendő a felkészüléshez és a választási kampányhoz. A kommunista párt jelen­leg teljesen ellenőrzése alatt tartja a médiákat, amelyek hallgatnak az új pártról, és arra kárhoztatják, hogy szó­-<?— MOSZKVA: Ismeretlen tettesek pokolgépet dobtak szombaton Rigában, a helyi katonai műszaki főiskola épü­letére. A személyi sérülést nem okozó robbanás mintegy 50 ezer rubeles kórt tett az épü­letben - közölte a TASZSZ. Az elmúlt hetekben Lettország fővárosában több robbantásos merényletet követtek el a KGB, a kommunista párt, va­lamint a hadsereg épületei el­len. Kisinyovba n kedden össze­ült a Moldvai Legfelsőbb Ta­nács, hogy vitát kezdjen a Mihail Gorbacsov szovjet á'llamfő szombati rendeleté­ben meg fogalma zott követe­lésekről. A szovjet elnök tíz­napos határidőt szabott a helyi hatóságoknak, hogy rendet teremtsenek a köztár­saságban. Az elnöki rendeletet elég vegyes érzelmekkel fogadták Moldvában. Mircea Snegur a köztá 'csági tv-ben és a rá­dióban surgárzott beszédében úgy vélekedett, hogy a „ren­delet a moldvai társadalmi- politikai helyzet stabilizálását célozza. E rendelet kapcsán sokan azt állítják, hogy a központ megint diktálni akar. Én ezt nem így értelmezem. Nem szabad lekezelően bán­nunk a köztársaság területén Tizenegy év telt el azóta, Hogy a Szovjetunió megkísérelte az iszlám és a kommunizmus valamiféle ösz- szeházasitósót Afganisztánban. Több mint 100 ezres Hadsereg kapta 1979. december 27-én azt a feladatot, Hogy a szükebb szovjet — és af­gán — vezetés pillanatnyi hatalmi szeszélyének engedve megpróbáljon új Hídfőállást kialakítani Közép- Ázsiában. Nem volt veszélytelen vállalko­zás: a szovjetek bevonulása nem sokkal Vietnam kambodzsai „kaland­jának" kiteljesedése után történt, jóval közelebb Európához, az amúgy is robbanékony Közel-Kelethez, s ez — fejfedőjét egy álnofc szélroham le is sodorta. Csodával határos módon mene­tűitek meg a hívőit egy dél-angliai városkában, amikor a karácsonyi istentisztelet kellős közepén a templomtorony egy része a tetőn keresztül közéjük zuhant, és az egyik kőtömb hajszálnyira tévesztette el a popot. Ugyancsak csodával határos má­don csonttörésekkel megúszta az Atlonti-óceán közepén egy 80 ezer tonnás .tartályhajó fedélzetmestere, akit egy hatalmas hullám kisodort a horgony nyílásán, és mindaddig a láncba kapaszkodva függött élet és halál között, amíg társai sze­rencsésen ki nem mentették. A tengeren súlyosabb események is történtek, s a mentöosztagoknak igen sok dolguk akadt. A hatmé­teres hullámok közül három hajáról beszéd útján terjessze propa­gandáját. A párt tervezi egy ellenzéki lap kiadását, de egyelőre nem világos, honnan teremti elő az ehhez szüksé­ges eszközöket és pénzt. Az ellenzék nem reagált azonnal a döntésre, de a Demokratikus Párt szóvivője, Gene Polio telefonon közölte az AP bécsi tudósítójával, hogy a párt feltehetőleg nyi­latkozatot ad ki az ügyben. A hét végén több mint 100 albán lépte át a határt és kért politikai menedékjogot Görögországban —, közölte hétfőn a görög rendőrség szó­vivője. A menekültek többsége az Albánia déli részén élő, gö­rög nemzeti kisebbséghez tar­tozik. A rendőrség adatai sze­rint a múlt héten 265 albán lépte át illegálisan az albán- görög határt.-f PÁRIZS: A Legfelsőbb Nemzeti Tanácsban részt ve­vő négy kambodzsai frakció képviselői kétnapos párizsi tanácskozásukon egyetértésre jutottak a kambodzsai béke­terv fő kérdéseiben - közölte a nemzetközi Kambodzsa- konferencia két társelnöke, Franciaország és Indonézia külügyminisztere a tanácsko­zás végén tartott sajtóértekez­leten. élő nemzeti kisebbségekkel. Egyeséknek tetszik e doku­mentum hangvétele, mások­nak nem, de hát hiába, ez a pluralizmus”. A moldvai tv-ben nyilatko­zó köztársasági képviselők többsége azonban „kiábrándí­tónak" és „birodalimiínak", a köztársasági szuverenitást sér­tő okmánynak minősítette az elnöki rendeletet, amellyel Gorbacsov „térdre akarja kényszeríteni a köztársaságot". A saját köztársaságukat ki­kiáltó qagauzok és a Dnyesz- ter jobb partján élő orosz la­kosság viszont úgy értékeli, hogy a „legmagasabb szinten ismerték el, hogy a köztársa­ságban megsértik a nem moldvai származású lakosok emberi iogait”, s nagy remé- mye'ket fűznek Gorbacsov ren­deletének végrehajtásához. fokozod nyuglalanságoi kelted Nyu- gai-Európábon és o tengeren túl. A szovjet katonai lépést belső puccs előzte meg: az Afganisztáni Népi Demokiatikus Párt éléről eltá­volították. s megölték Hafizullah Amint, akinek öiököse e tisztségben — s egyben államfőként — Babrak Karmai lett. Az afgán hegyipásztorok és mudzsahedek sehogyan sem óhajtot­tak egy ,,külső" szovjet köztársaság polgáraivá válni, de nem akartak ilyen irányú változást Afganisztán szomszédai: Irán és Pakisztán sem. A két szomszéd fogadta a Moszkva- barát rendszer elől menekülőket, se­kellett helikopterrel bajba jutott 'agy sebesült tengerészeket kihoz­niuk. Egy vegyi anyagokat szállító, 15 ezer tonnás svéd tartályhajót a hullámok a partra vetettek Walesben, egy másik — kisebb — hajó tengeri fúrótoronynak ütközve elsüllyedt, és egy harmadik süly- Ivedö haióró* is az utolsó pillanat­ban mentették ki a legénységet. Az Egyesült Államok nyugati ré­szén már eay hete tart a szokat­lan hideg. Új-Mexikóban a mínusz 17—31 fokos fagyok egymás után döntögették a karácsonyi rekordo­kat, Dé<-Kaliforniában pedig a gazdák az öntözőcsövekbe szivaty- tyúzott forró vízzel próbálják na- ook óta menteni, ami még ment­hető a narancs- és citromligetek terméséből. Az ausztráliai Queensland észak­keleti részét katasztrófa sújtotta te­rületnek nyílvánították. miután a Joy — „Öröm" — ciklon óránként 230 kilométeres sebességgel átvi- harzott a térséaen. Útját áradások és pusztulás kísérték. A károkat 40—50 millió dollárra becsülik.-f BONN: A NATO euró­pai haderőinek lőparancsno- ka úgy véli, hogy a szovjet hadsereg jelenleg nem készül hatalomátvételre. John Galvin tábornok a Welt am Sonntag című német lapnak adott in­terjújában azt nyilatkozta, hogy ,,a szovjet hadsereg je­lenleg végrehajtja Gorbacsov szovjet államlő utasitásait, és nincs jele annak, hogy kato­nai puccsot tervezne”. A tá­bornok — mint mondta — szovjet katonai vezetőkkel folytatott megbeszéléseire ala­pozza véleményét. Galvin sze­rint a szovjet hadsereg nincs tisztában jövőbeni szerepével, bár kész követni a politikai vezetést. ♦ Verekedés az iraki „békehajón" Verekedés tört ki szerdán az A rab-tengeren egy iraikli „ibé.kehajón” az utasok és az iraJd hajó ellenőrzésére fel- szó,lló amerikai haditengeré­szeik között. A több mint 11 ezer ton­nás i ra'ki teherhajó, 40 főnyi iraki személyzettel és 240 ,,'békealktívistával” — palesz­tinnal és iraki nővel — az ira!ki Bászra kikötőjébe tartott. Az iraki tömegtájékoztatásiban a teherhajó misszióját úgy je­lölték meg, hogy anna'k uta­sai szaliidonitásukat fejezik ki Szaddám Húszéin elnökkel. Az Irak elleni embargót el­lenőrző amerikai haditengeré­szeik a hajót, az Ibn Haldu- mot, megállították. Helikop­terről ereszkedtek alá az ame­rikai katonák a távolból kémlelő brit és ausztrál hadi- tengerészek fedezete alatt, hogy a kapitányi hídra lépje­nek. Ekkor a „békealktivisták" a küldetésüket meghazudtoló harciassággal szembeszáliltak velük. Az amerikai haditenge­részet szóvivője szerint in­kább szavakban, semmint fizi­kailag fejtettek ki ellenállást, az ellenőröknek a hajót mégis csak némi verekedés után sikerült átkutatniuk. A „békeharcosok” — mint a rakodótér átvizsgálásakor ki­derült — nem kizáró'ag erköl­csi támogatásúkról akarták biztosítani Szaddám Huszsint, hanem jelentős élelmiszerszál- I ífcmányt is megpróbáltak Bászrába csempészni: 800 tonna cukrot, rizst és sok más, embargó alá eső árut. gítséget nyújtott az ellenzéki szer­vezkedéshez, az arra vállalkozókat felfegyveiézte és visszadobta Afga­nisztánba, hogy harcoljanak a hiva­talos kabuli vezetés és hadserege ellen. Nem támogatta a szovjet vezetés ,,rendcsinálási terveit" a nemzetkö­zi közvélemény sem: az ENSZ Köz­gyűlése két héttel a szovjet csa­patok megjelenése után nagy több­séggel elfogadta a kivonulásra fel­szólító határozatot, s ezt azóta minden évben megújította. Nehéz évtized következett ezután Afganisztán számára: a kormány­erők és az ellenzéki erők váltako­zó sikerrel, de igen kemény harcot vívtak egymással. Közben az ország vezetőt 'is cserélt: Karmai utóda Mohammad Nadzsibullah, a titkos- rendőrség egykori vezetője lett, aki ma is az ország első számú veze­tője. Ez a váltás sem tette legi­timmé a kabuli kormányt az ellen­zék és az ország lakosságának nagy része számára. A fegyveres harcokkal párhuzamo­san folyó diplomáciai adok-kapok csatában 1988. április 14-én remény­teli megállapodás született Genf- ben: a Szovjetunió és az Egyesült Államok „kezessége" mellett alá­írták a rendezésről szóló megálla­podásokat. Nyilvánvaló — s ért ma már Moszkvában sem tagadják —, az összesen mintegy 1,5 millió — he­lyi és szovjet — emberáldozattal járó szovjet jelenlét közel sem volt nyerő vállalkozás. Hiszen az azóta hivatalosan is beismert szovjet ál­dozatok, a rokkantak, a kisiklott életek csak a veszteséglista egyik oldalát adják. Súlyos károkat oko­zott a beavatkozás a Szovjetunió nemzetközi presztízsének, s a meg­szálló, valamint az azt elszenvedő ország gazdaságának is. Jelcin felhívása az emigránsokhoz Békétlen időjárás Moldvai parlament vitája Gorbacsowal Afganisztáni évforduló

Next

/
Thumbnails
Contents