Új Dunántúli Napló, 1990. november (1. évfolyam, 209-238. szám)
1990-11-28 / 236. szám
1990. november 28., szerda aj Dunántúli napló 9 Hallgatni Arany Nagy költőnkről, Arany Jánosról feljegyeztek egy igen jellemző anekdotát. Amikor még Nagyszalontán jegyzős- ködött, egy tanácsbeli - mert az önkormányzati testületet akkoriban is így nevezték, nemcsak o legutóbb kiátkozott 40 évben - megkérdezte tőle egyszer: Hogyan lehet, hogy sohasem hallottak száljából egyetlen halvány káromkodást sem? Arany a kérdésre kurtán és nyugodtan válaszolta: Nem szokásom. A tanácsbeli úr azonban csak tovább firtatta: És ha nagyon megharagszik? Akkor hallgatok - felelte Arany. Ezzel sem • elégedett meg a kíváncsiskodó: És .ha nagyon, de nagyon megharagszik? Akkor még jobban hallgatok — zárta le a beszélgetést Arany János. Nos, az elmúlt heti önkormányzati testületi ülés után - sőt, már közben is — na- gyon-nagyon tudtam volna hallgatni, úgy Arany- János i értelemben. Az ülés berekesztésének bejelentése után néhány képviselőtestületi tag is annak a véleményének adott hangot, hogy túl sok idő veszett el - több mint négy óra — a napirend és a felállítandó ideiglenes szakbizottságok létszáma feletti vitára, a testület tanácskozása kevéssé volt tárgyszerű, konstruktív, érdemi, s legfőképpen kevéssé volt eredményes, mert beleveszett a részletekbe, anélkül, hogy dönteni képes lett volna. Mindezt, mint beavatatlan kívülálló, magam is csak aláírhatom, sőt meg is toldhatom egy gúnyoros utalással a vajúdó hegyekről, de nem teszem, mert található mentség és magyarázat mindarra, ami történt, illetve ami nem történhetett. Ezt a mentséget egy mondatban így lehet meghatározni: „Naiv hit volt, hogy a képviselőtestület kész konstrukciót kapott, az önkormányzati rendszer működési keretei még csak vázlatosan léteznek. Elismerem, politikai kényszerhelyzetben, de mégiscsak Hübele Balázs módjára vágtunk bele az önkormányzati rendszer felállításába. Egyszerre túl korán és túl későn. Korán, mert nem jutott idő fontos részletek kimunkálására, s alapvető felsőbb szintű jogszabályok hiányoznak. De nemcsak az önkormányzatok működését közvetlenül érintők, hanem az élet egyéb területét rendezni hivatottak is. Csakhogy a megoldásra váró ügyek, gondok nem türelmesek: egyre szori- tóbb lesz a döntéskényszer. S túl későn, mert, ha nem is fetisizáljuk az évkezdetet, valami tervet már csak hagyományból is kellene készíteni, de ezek kidolgozásához kevésnek látszik két hónap. S milyen muníció kínálkozik az önkormányzatok számára, amelyek előbb-utóbb a bűnbak szerepébe esnek? Tudó-' mányos konferenciák sora az önkormányzatokról, jobb később, mint soha alapon. Olyan univerzális gyógymódnak tekintendő ez már, mint a középkori orvoslásban volt a purgálás és az érvágás. Bevallom, amikor megtudtam, hogy két héten belül csak itt Pécsett immár a második tudományos konferenciát rendezik az önkormányzatokról, nagyon, de nagyon hallgattam. Dunai Imre Rendhagyó leltár a városról pécsi tőkéknek Nagyobb mellénnyel jártunk, mint amekkora indokolt lett volna, legalábbis abban a vonatkozásban, hogy hány lakosa is van most Pécs városának? Erről a témáról írva, vagy beszélve rendszerint a 180 000-es vagy 175 000-es becslést használtuk, pedig a legutóbbi népszámlálás szerint 1990. január elsején Pécs városának lakónépessége 170 119 fő volt. Ez az adat szerepel abban a kérelemben is, amellyel Pécs város képviselőtestülete a közelmúltban megpályázta a megyei jogú város címet. A város jelenlegi helyzetéről a pályázatban szereplő összefoglaló jellegéből adódóan csak néhány jellemző adatot emel ki, olyanokat, amelyeket minden pécsi tűkének illik tudni, ám honatyák figyelmét megragadva kedvező döntéshez vezethetnek. Mégis ezek az adatok adták az ötletet egy sajátos leltár összeállítására. Ez a leltár mégcsak nem is kacérkodik a teljesség igényével: inkább olyan adatokat tartalmaz, amelyek csak szűk szakmai körökben ismertek, s még az sem biztos, hogy mind fontosak. De javarészük talán érdekes lesz. Így például az, hogy Pécsett jelenleg 24 olyan vállalat, szervezet működik, amely regionális szerepkörrel is rendelkezik. A kutatások szerint a pécsi agglomerációhoz egy belső, és egy külső gyűrű tartozik 16, illetve 45, vagyis összesen 61 településsel. A felmérések szerint 107 településről járnak be munkavállalók, és tanulók Pécsre, a városból más településre munkába járók a bejárók 47 százalékát teszik ki. Pécs város területe 16 235 hektár. Ebből belterület 6262 hektár. A zártszelvényű csatornák hossza a városban 392,5 kilométer. Pécs területén az állandó vízfolyások 110 kilométerre, az időszakos vízfolyások ezen felül még 28 kilométerre nyúlnak.- A város közterületein 20 forrás, 5 ásott kút, 2 törpevízmű, 11 ivókút, 13 csobogó, 14 szökőkút és 4 ivóvíz-ellátásra telepített tartály található. A belterületi utak 600,34 kilométer, ebből szilárd burkolatú 449 kilométer, összesen 2 744 310 négyzetméter területtel. Mellettük összesen 432,5 kilométer hosszan húzódnak a járdák 771 922 négyzetméter területen. A város parkjai 3,2 millió, négyzetméternyi területet foglalnak el. Ebből 5148 négyzetméter a vízfelület, 2,1 millió négyzetméter a gyep, a virágágyak területe 11415, a játszótéri homokozóké pedig 12 646 négyzetméter. Pécs város közvilágítási hálózatán 27 005 fényforrás üzemel, amelyek összteljesítménye 3,89 Megawatt. Idei fogyasztásuk várhatóan 13 millió kW óra lesz, s a villanyszámla ehhez képest 81 millió forintra tehető. A távfűtő hálózatra 29 930 lakás van rákapcsolva és 28 428 lakásba jut el a melegvíz. A távfűtő-hálózat hossza 226 kilométer, az ivó- vízhálózaté pedig 647,5 kilométer. A városban 25 042 telefonállomás működik, ebből 19 173 a magántelefon, 5511 a közületi és 358 a nyilvános készülék. Mindezt 161 952 ér- kilométernyi hosszú kábel szolgálja. S végül néhány kevéssé ismert adat a kultúra és az oktatás területéről: Pécsnek 79 közterületi szobra, emlékműve van, 54 óvodája, 20 középiskolája és szaikmunkásképző intézete, 39 általános iskolája. Az utóbbiakban 17 633 kisdiák tanul és 1598 pedagógus oktat. A felsőfokú tanintézetek összeszó m áfásához elegendő egyetlen 'kéz. Több mint 5100 egyetemista, főiskolás tanul ezekben az intézetekben. Még korántsem kész a leltár, egyszerűen csak abbahagyjuk a felsorolást. A számokiból is megárt a sok, de talán ennyi nem volt érdektelen a pécsi tükék számára saját városukról. D. I. Tolvajok és vandálok A Pécsi Kertészeti és Parképítő Vállalat a Városgondnokság megbízásából megkezdte a közterületi fák és cserjék pótlását. Akadnak azonban, akik furcsán értelmezik a -közterület fogalmát: a kiültetett növényanyagból a Kun Béla téren 16 darab örökzöldet "Ismeretlen tettesek máris eltulajdonítottak. Ugyancsak ismeretlen annak, vagy azoknak a kiléte, aki, vagy akik a Barbakánban megrongálták Melocco Miklós Ady Endre szobrát: a költő orrát vandálmódon összetörték. Az elkövetők kézrekerítésére a Város- gondnokság a lakosság segítségét kéri. DEDASZ-agyközpont A DÉDÁSZ Malomi úti telephelyén épül egész Dél-Dunántúl energiarendszerének üzemirányító központja. Itt kap helyet a központi diszpécserszolgálat vezérlője, a komputerre kapcsolt üzem- irányítás, a vállalat egész gazdasági-informatikai számítóközpontja. Jelenleg a befogadó épület kivitelezése folyik a Tolna Megyei Állami Építőipari Vállalat munkájában. Csak ennek a beruházásnak az értéke 200 millió forint. Kórházak, autóbuszvonalak előnyben Védekezés a síkosság ellen A hóügyelet telefonszáma: 12-290 CB-rádión: a 28-as csatorna Hivatalos időszámítás szerint már november 15-.től érvénybe lépett a hó- és a síkosság elleni védelem ügyeleté a Pécsi Közúti Igazgatóságon és a Városgondnokságon egyaránt. Az utak síkosság elleni mentesítését mintegy 126 kilométer hosszban elsősorban az autóbuszvonalakon és kórházakat megközelítő útvonalakon végzi szükség esetén a Pécsi Köztisztasági és Útka rbamta rtó Vállalat 'és hat vállalkozó. A mentesítés só és homok keverékével történik környezetkímélő módon, kivéve a felüljárókat, amelyen korróziót nem okozó virnasz lesz a bevethető eszköz. A tervek szerint 40 000 négyzetméternyi közjárdán is lesz mentesítés. A legfontosabb járdaszakaszokra, autó- buszmegállókba és a kijelölt gyalogátkelőkre külön is lehet ‘kérni síkosság elleni mentesítést a Városgondnokság hóügyeletétől a 12-290-es telefonon, illetve a 28-as CB- csatornán. Határidő! Határidőre el nem készült közműfelvágások: Muskátli u„ szennyvíz (kivitelező: Pécsi Ép., határidő: október 30.), Fogaras u. 3. (kivitelező: vízmű, határidő: november 12.), Kodály Z. u. (kivitelező: posta, határidő: november 10.), Damjanich u. 7. (kivitelező: vizmű, határidő: október 30.), Sallai u. 52. (kivitelező: vízmű, határidő: október 30.), Radnics u. 33. .(kivitelező: vízmű, határidő: október 30.), Lehel u„ gázvezeték-építés (kivitelező: Mélyép Gmk., Katies József, határidő: október 30.), Wesselényi u., gázvezeték-építés (kivitelező: Mélyép Gmk., Kodes József, határidő: október 31.), Gerle u. 3., gázvezeték- építés (kivitelező: DDGáz, Vígh Zoltán, határidő: október 31.), Búzavirág u., vízvezeték-építés (kivitelező: vízmű, Bublik József, határidő: szeptember 10.), Zsigmond u„ viz- zeték-építés (kivitelező: Geotechnik 86 Gmk., Kőszegi Miklós, határidő: szeptember 30.), Jogász u. 2., közvilágításépítés (kivitelező: DÉDÁSZ, Sebők Gyula, határidő: október 10.), Anna u. 34., gázvezeték (kivitelező: DDGáz, Vígh Zoltán, határidő: november 15.), Tettye u.—Cserző köz, vízvezeték (kivitelező: vízmű, Bublik József, határidő: november 15.), Blaha Lujza u. 48., gázvezeték (kivitelező: DDGáz, Vígh Zoltán, határidő: november 15.), Gyöngyösi I. u., gázvezeték-bekötés (kivitelező: DDGáz, Vígh Zoltán, határidő: november 15.), Buzsáki I. u. 33., villamos vezetéképítés (kivitelező: Szénbányák Vállalat, Kutasi István, határidő: november 15.), Szőlő u„ gázvezeték-építés (kivitelező: Kovács János kubikos, határidő: november 2.). Városvédő őrjárat Egy jó kezdeményezésre és egy agilis, városszerető személyiségre szeretnénk most fölhívni a figyelmet. A Pécsi Városvédő és Városszépitő Egyesület alapítványt hozott létre a Zsolnay Mauzóleum rendbehorására. Ezen alapítvány vezetője, lelke, mindenese Lovas László, aki már hónapok óta áldozatos munkát végez azért, hogy városunk epie nevezetessége méltó módon fogadhassaaz idelátogató hazai és külföldi turistákat és a pécsi polgárokat. Számos turista és csoport megfordult már ott, időt és fáradságot nem kímélvén, Lovas László mutatja nékik be a Zsolnay Mauzóleumot, szakszerű magyarázatot adván a mauzóleum múltbéli történetéről, múltbéli és jelenlegi állapotáról. Nagy presztízsnyereség városunknak, hogy immár fogadhat látogatókat eme létesítmény, és ilyen lelkes, városszerető kollektívája van, amelynek élén Lovas László áll. Városvédő őrjáratunkban sok aggasztó, bosszantó jelenséget tártunk már föl — sajnos, kevés eredménnyel járt fáradozásunk. Reméljük, az új városvezetés, az úi képviselőtestület „odafigyel” a mi véleményünkre is. Addig is örömmel adunk helyt egy ilyen jó kezdeményezésnek, és egy ilyen lelkes, pécsi polgárokból álló kolle'k- tívá nak. Farkas Mária, Vajgert György, dr. Vargha Dezső Lám a láma háza A Mecseki Kulturpark állatkertjében új házat építenek a patásoknak. Ebben kap végleges helyet például a láma, a törpe zebu és ebbe a sorba tartozik a teveház is. A félmillió forint értékű építménynek még a tél beállta előtt el kell készülnie. A kényelmes, fedett tér ez idáig nagyon hiányzott a Pécsi Állatkert patásainaR, különösen a melegebb éghajlathoz szokott állatoknak. Némelyikük albérletbe kényszerült. Például o pécsi zoo tevéje ideiglenesen a Debreceni Állatkertben kapott szállást. Esti fények Pécs közvilágításának üzemképességét vizsgálta november első felében a Város- gondnokság esti üzemidő alatt. Az ellenőrzés során 197 hibát észleltek a város közterületein. A DÉDÁSZ Pécsi kirendeltsége megkezdte a javításokat. A hibák kiigazítása mellett tovább folyik a város közvilágításának korszerűsítése. Az év végére a kevesebb energiát fogyasztó, olcsóbb üzemeltetésű nátrium- lámpák száma jelentősen növekszik a város területén. Ezzel a higanygőz-fényforrások aránya csökken Pécs körvilágításában. Az év elején 22 488 higanygőz lámpával szemben 3478 nátrium lámpa üzemelt a városban. Szökőkutak és csatornák Megkezdődött Pécs szokő- kútjal villamosberendezéseinek felülvizsgálata. A legindokoltabb esetekben a felújításokat és javításokat még ebben az évben megkezdik. Más jellegű javítás viszont most fejeződött be: o Pécsi Vízmű kicserélte, kijavította a vízelnyelők törött rácsait a Bolgár Néphadsereg úti felüljáró mellett, az Alkotmány utca 77. számú ház előtt, valamint a Mártírok útja és Tüzér út csomópontjában. Közterülettisztítás vállalkozásban Versenytárgyalássai oldja meg a jövő évi kézi közterület tisztítási munkák vállalkozásba adását a Városgondnokság. Felkészült, kedvező árajánlattal minőségi munkát is garantáló vállalkozók jelentkezését várják.