Új Dunántúli Napló, 1990. október (1. évfolyam, 179-208. szám)
1990-10-27 / 204. szám
6 uj Dunántúli napló 1990. október 27., szombat A Kaposvári sétáló utcában rendezik a Dorottya-napi felvonulást Hild-érem Kaposvárért I Az urbanisztika érdekében kifejtett szakmai és közéleti tevékenységéért o Magyar Urbanisztikai Társaság ez évben dr. Stadler Józsefnek ítélte a Hild János emlékérmet. A kitüntetést október 25-én, csütörtökön vette át a Somogyterv igazgatója.- Doktori disszertációjában Kaposvár központjának kialakulását, helyzetét és fejlődésének lehetőségeit elemezte. Most, hogy a városcentrum, valamint a sétálóutca országosan is nagy sikert aratott, álma valóra vált. Ezt tekinti lő művének? — Nem hiszem, hogy fő művemnek kellene tartanom a mostani sétálóutca képét. Már csak azért sem, mert sikerében nagyon sok kollégám munkája benne van. Az első elképzelések szerint — még az 1981-es városrendezési terv alapján - az utca közepén dupla fasort kellett volna elhelyeznünk. Én elleneztem, mert azt vallom, hogy az épületek látványát kell előtérbe helyeznünk, hiszen a vármegyeháza a klasszicizmus kiemelkedő emléke, s rajta kívül számos régi épület található, amelyeket kár lett volna zöldekkel elrejteni. A szegedi, a győri és a pécsi sétálóutcákkal szemben a mienknek az az előnye, hogy a házsorok között nagyobb a tér, és arányosabbak az épületek. No és van kezdete és vége az útszakasznak. Az igazi Kaposvár arculatához nemcsak a klasszikus épületek védelme tartozik hozzá. Mivel nincs középkori építészeti emlékünk, éppen ezért a zsidó és a német kereskedők által behozott szecessziós stílusban épített házakat, valamint a humán értelmiség kedvelt stílusában épülő eklektikus épületeket is óvnunk kell. A Somoayi Hírlap szerkesztőségének házfalai például egykoron szecessziós díszekkel voltak teli, ám az 50-es, 60-as években mindent levertek róla. s ezáltal jellegtelenné vált az épület.- On o lakótelepek ,,megálmodásában" is élen járt.- A lakótelepek léte nemcsak szocialista és nemcsak magyar jelenség. Nyugaton is hasonló a helyzet, amiért nem az építészek okolhatók. A falvak elnéptelenedéséért a politika és a gazdaság a felelős. Nekünk, építészeknek előírták, hogy hány darab, milyen nagyságú épületet telepítsünk egy-egy helyre. Ennek ellenére megpróbáltunk emberléptékű házakat tervezni. A Honvéd utcai házsorok esetében mór a tervezéskor kikötöttem, hogy a földszintre nem szabad lakásokat építeni. Szerencsére az újszerű gondolkodás mára érvényesült, számtalan színes üzlet kínálja itt portékáját. És sikerült újra visszahozni az utcákat és o tereket. A kaposvári Toldi, a siófoki Foki-hegyi lakótelepek, Barcs városközpontjának tervezésekor is, valomint számtalan cikkemben és tanulmányomban oz volt az alapelvem, hogy a tartalom, a szerkezet és a forrnia összhangja megvalósuljon. Nem szeretem a hivalkodó és n pillanatnyi divat szélsőséges elemeit, az öncélú díszítéseket.- A Balaton-part számos sorházát, társas üdülőit, harkányi nyaralókat is az ön neve fémjelzi. Milyen elképzelések foglalkoztatják?- A somogyi települések rendezési terveiben továbbra is szeretnék közreműködni. A társasházak, az újonnan alakuló ipari telephelyek, a pavilonok, üzletek, a hétvégi házak éppúgy örömet jelentenek számomra, mint a nagyobb volumenű ■ épületegyüttesek.- A Hild-érem - úgy vélem lokálpatriotizmusának is szót .. .- A szülőföld szeretete valóban meghatározta egész eddigi tevékenységemet. Kadar- kútról 11 évesen kerültem Kaposvárra, és művészettel „beoltott" édesapámnak köszönhetem, hogy már kisgyermek- koromban eldöntöttem: építészmérnök leszek. Az egyetemi éveim alatt sem szakadtam el a várostól, hazajártam focizni a Rákócziba. Munkám sohasem engedte, hogy elmenjek a megyéből. Illetve egyszer, 19.78-81 között Pécsett kerestem a kenyeremet, ám akkor is somogyi terveken dolgoztam és Kaposváron éltem. Az akkori vezetők ugyanis nem tűrtek meg a somogyi megyeszékhelyen.- A családban lesz-e folytatója munkájának? — Az egyik fiam építő, a másik épitész üzemmérnök. Gyakran megesik, hogy még szabad időnkben is azon meditálunk, milyen épület illene legjobban a kiválasztott környezetbe. Mindhárman nyughatatlanok vagyunk. Lörincz Sándor A család - férj, feleség, após és anyós - október egyik éjszakáján érkeztek a letenyei közúti határátkelőhelyhez. Holtfáradtak voltak valameny- nyien. Nem is csoda, hiszen Líbiából egyvégtében hajtották le a több ezer kilométeres távot - Tripoli, Tunisz, majd hajóval Genovába, onnan közúton Trieszten- át Jugoszláviába. Boldogok voltak, amikor a letenyei határátkelőhelyen megpillantották a Magyar Köztársaság feliratot és a pi- ros-fehér-zöld táblát. Az asszony, mint orvos, két évvel ezelőtt államközi szerződés alapján került ki Líbiába. Férje, tanár, elkísérte, •hogy az arab nyelvet tanulja. A férfi szülei látogatóban voltak Tripoliban. Most együtt jöttek haza -, a fiatalok rövid, pécsi tartózkodásra. A határőrök ellenőrzése soOnkBrmányzat-kijszöntő Pécsett 1990. október 29- én tartja alakuló ülését, a szabadon választott városi önkormányzati képviselőtestület. Kudarc? Eredménytelenség? Teljesen rendjén való dolog? Félelem a holnaptól? Vagy bármi más? A lehetséges magyarázatok ilyen csomópontok köré tömörülnek a hazai első szabad önkormányzati választások értékelését illetően. Tény: a második fordulóban az előző kétharmados távoliét háromnegyedesre nőtt. Ez a választók politika iránti csömörének —, netán bizalmatlanságának -, markáns fokozódását jelenti, ha leegyszerűsítjük a dolgot. A maga valóságában persze sok egyébről van szó, de ennek az elemző értékelése már a politológusok, szociológusok és más társadalomtudósok dolga. Mielőtt jelen mondandóm lényegére térnék —, Pécs önkormányzati közeljövőié: ről szólnék —, hadd törődjek kissé a választás számaival. A csaknem 180 000 lakosú városban 128 166 polgárt vettek fel a választói névjegyzékre, közülük október 14-én a pártlistákra 34 098- an adtak le érvényes szavazatot (26,6%). A szokásos eredményértékelésnél az utóbbi számot szokták a pártokra leadott szavazatok szerint elosztani azt megállapítandó, hogy melyik párt milyen mértékben nyerte még a választók szivét. Ez a mi esetünkben úgy néz ki, hogy a képviselőt listán állítani képes pártokra 91,8% iut, ebből a kormány- koalícióra 33,3, a FIDESZ-re 26,5, az SZDSZ-re 19,7, az MSZP-re 8,7, az MSZMP-re 3,6, 8,2%-ot pedig hat kisebb pártra, tömörülésre adtak a választók. A listás szavazás ilyetén értékelése okkal adhat alkalmat a siker-eufóriára, hiszen a kormánykoalíció eqvharmada, a liberálisok 50 százaléka eme sajátos optikán át nézve csakugyan sikernek tűnhet. Csakhogy feltétlenül szükséges az eredményeket egy másfajta, valószerűbb képet nyújtó optikán át is szemügyre venni. Ennek érdekében most abból indulok ki, hogy a 128 166-ból 94 068- an (!) nem nyilvánítottak véleményt, ez 73,4%; ilyen alapon a leadott szavazatok Így oszlanak meq: kormánykoalíció 8,8, FIDESZ 7,0, SZDSZ 5,3, MSZP 2,3, MSZMP 1,0, az „egyéb" 2.2%. De ne rekedjünk meg a listás választás eredményénél. Nézzük tehát most azt, hogy az eayéni választókerületekben mi történt. (Megjegyzendő, hogy itt beszámítottuk az első forduló 7, 8, 11 vákrsztókerületbeli érvényes eredményt, s kimaradt a 19, 21 választókerület, ahol október 28-án tartják a második fordulót.) Az egyéni választókerületekben a 117 953 szavazásra jogosult közül 84 982-en (72%) nem éltek választói jogukkal, az érvényes szavazatot leadott 32 971 (28%) választó voksai -, e számot véve 100%-nak —, így oszlottak meg: kormánykoalíció 31,8, FIDESZ 4,8, SZDSZ 4,6, FIDESZ-SZDSZ 32,0, MSZP 6,1, MSZMP 3,1, egyéb (10 szervezet) 10,0, a függetlenekre pedig 7,6% jutott), a koalíció és a liberálisok után tehát nekik jutott a legtöbb szavazat). És most nézzük ezt is ama másik optika szerint, a 117 953-at véve 100%-nak: kormánykoalíció 8,9, FIDESZ 1,3, SZDSZ 1,3, FIDESZbölcs'esség, hogy a 91,8 százalékos látszólagos többséget 24,4 százalékos tényleges kisebbségként fogja fel, és ez fogja motiválni elkövetkező négyesztendős tevékenységét —, a város javára. A pécsi önkormányzat (és tegyük hozzá, hogy nemcsak a pécsi, hanem mindazon egyéb önkormányzat is, amelynek a területén hasonló a helyzet, és általában ez a jellemző), akkor fog helyesen és jól politizálni, ha a figyelmét, ténykedésének az irányait a több mint 94 ezer nemsza- vazó felé is fordítja, őket is igyekszik megnyerni. Más szóval: a kampány távolról sem zárult le október 14-én, sőt, most kezdődik el igazán. Csakhogy ebben a kampányban már nem szabad a falragaszokra hagyatkozni, mert ebben a kampányban már a köz javát szolgáló cselekvésre van szükség. Az eredményes A pécsi városháza Mária Terézia korabeli címere SZDSZ 9,0, MSZP 1,7, MSZMP 0,9, az „egyéb" 2,8, a függetlenek pedig 2,1%. Ha tehát a második számsorokat nézzük, már sokkal kevésbé lehet sikerről beszélni, hiszen egyszerűen nincs tudója annak, hogy a háromnegyedes „hallgatag többség”-ben mi rejlik. Vajon melyik pártokra és milyen arányban szavaztak volna, ha közönyüket legyőzve élnek állampolgári jogukkal? Megtörtént tehát a rendszerváltás, és így a 24,4 százalékos kisebbség adja ennek a legitimációját. Szilárdan hisszük: lesz az új önkormányzatban az a cselekvés lehet az, ami a nemszavazó tömeget az új válási politika —, és természetesen az országos poétika - mellé állíthatja. Csakhogy nyitva-e az út az eredményes cselekvés előtt? Az önkormányzati választás kampánya a maga nemében eléggé furcsa volt: igazi konkrétumokra alapozható városi programot senki nem tudott ajánlani, hiszen még csak eqy körvonalazható pénzügyi lehetőség ismerete sem állt rendelkezésre. Az önkormányzati képviselőtestületnek az alakuló ülésén még fogalma sem lesz arról, hogy a küszöbön álló 1991-es .esztendőben hogyan, s miből fog gazdálkodni. A költség- vetési' törvény ugyanis —, hiába is hangoztatta ennek az önkormányzatok érdekében való fontosságát, több képviselő is —, még nem született meg. Ugyanígy hiányzik a közszolgálati törvény, ami az önkormányzati apparátusoknak a megváltozott helyhatósági rendszerhez való igazítását szolgálná. Bizonytalan továbbá Pécs eddigi kiemelt köz- igazgatási státusának a jövője. A nyolc magyar nagyváros ún. megyei városi rangja —, ez lépett az 1971-es tanácstörvényben az addigi megyei jog helyébe -, tágabb jogkört biztosított ezeknek a regionális feladatokat ellátó városoknak a többihez képest, de pillanatnyilag nem tudni: kapnak-e megyei jogot ezek a városok, s ha kapnak november 15-ig kell benyújtani az ez iránti pályázatot —, ez milyen követelményeket, jogokat, következményeket jelenthet. Aztán nem tudhatja pl. azt sem az ön- kormányzat, hogy a jelenleg még tanácsi hatáskörben lévő vállalatok, amelyek a szükséges szervezeti, pénzügyi, stb. változtatások után jelentős önkormányzati bevételi forrást jelenthetnének, megmaradnak-e oz önkormányzat hatáskörében. Mert ha privatizálják (és nagyon valószínű, hogy így lesz), természetesen a reménybeli jövedelmi forrás is elvász. Súlyos kérdések ezek, amelyekre természetesen aligha adhat választ az önkormányzat, bármilyen nagy is az önállósága. Félő azonban, hogy az oly sokat emlegetett önállóság túlzott reményeket, elvárásokat kelt az önkormányzatok iránt. Be kell látnunk: ahoqy a kormány sem volt képes csodákra (és amint felelős kormánytényezők nem mulasztiák el újra meq újra felhívni a figyelmünket arra, hogy jó ideig nem is lesz képes erre), miért lenne képes csodákra az ön- kormányzat. És még valamit. A tanács — bármennyire is divat manapság csak a tevékenység negatívumaira irányítani a figyelmet —, jól, vagy rosz- szul, de sokat tett ezért a városért, s négy évtized alatt egy új Pécset teremtett. Ebben oedig közreműködtek az eddig hatalmon lévőkkel együtt a hatalom új birtokosai is. Nekik természetesen az elődeiknél többet kell tenni a városunkért. így lesznek igazán hitelesek. Hársfai István Zárva maradt a sorompó rán természetesen volameny- nyien megmutatták érvényes magyar útlevelüket, semmi fennakadás nem volt. A gondok akkor kezdődtek, amikor o szolgálatban lévő vámos lépett a Ijbiai rendszámú Opel Kadetthez. A líbiai törvények értelmében a tartósan munkát vállaló külföldieknek a saját tulajdonukban lévő személy- gépkocsira líbiai rendszámot kell tetetniük. Az autó használatához természetesen arab nyelvű forgalmi engedélyt adnak. A vámos mindenekelőtt csodálkozott, hogy a sárga- zöld rendszámú, Tripoli felirattal ellátott kocsiban magyar útlevéllel rendelkező, tehát magyar állampolgárok ülnek. Ezen a tényen csak nagy nehezen tette túl magát vagy hogy precízebben fogalmazzak, nem tudta túltenni magát. Közölte honfitársainkkal, hogy az autót nem engedheti be Magyarország területére, mert hazánkban külföldi rendszámú járművet magyarállampolgár nem vezethet. Miután az orvos és apósa (jogász) kérte, mutassa meg ezt a rendeletet, a vámos közölte: a szabályzat bent van a főnökénél, aki alszik, s ő nem kelti fel. Mint akit jeges vízzel leöntöttek, úgy álltak az Opel mellett. Dermedtségüket az sem oldotta fel, hogy a vámos hozzátette: az autót ugyan nem engedheti be, de annok nincs akadálya, hogy az Opelt a határ jugoszláv oldalán hagyják és ők négyen besétáljanak a magyar területre. A jogász mentőötlettel próbálkozott: zárolják a személyautót, s ők másnap a pécsi vámőrségnél elintézik a formaságokat. A vámos - akinek mindenféle okmányokat mutattak arról, hogy az Opel az orvosnő tulajdona, a forgalmi engedély az ő nevére szól, s hogy csak két hétre látogatóba jöttek haza, - a javaslatot nem fogadta el. A négy holtfóradt utas, mit tehetett, visszafordult. Ezen a tényen kissé elcsodálkoztak a jugoszláv oldalon, mondhatni sajnálkoztak, ugyanakkor segítséget is adtak. A család úgy döntött, hogy Barcsnak veszik az irányt, a jugoszláv határőrök a térképen megmutatták, merre a legrövidebb, majd udvariasan jó utat kívántak. Az államhatár menti földes utakon rázkódott a kocsi, az éjszaka sötétjében eltévedtek, de egy segítőkész ember jóvoltából végül is eljutottak Drávaszabolcsra, ahol az okmányokat rendben találták, s a családot beléptették Magyarország területére. * A történetet elmeséltem Vasvári Tiborné pénzügyőr főhadnagynak, a letenyei vámhivatal vezetőjének. . Elmondta: magyar állampolgár külföldi rendszámú gépkocsival csak bizonyos feltételek mellett léphet az országba, és elsorolta, mik ezek. Mondtam, a család megfelelt ezeknek a •kritériumoknak, ezért érthetetlen, miért küldték vissza őket. Vasváriné hozzátette, a konkrét ügy ismerete nélkül sem további információt adni, sem vizsgálatot kezdeményezni nem tud. Javaslata: a család éljen panasz- szal. A család nem használja ki ezt a lehetőséget, örülnek, hogy túl vannak az egészen, a Líbiában ideiglenesen tartózkodó házaspár e két heti szabadságát nem ezzel óhajtotta eltölteni. Mindenesetre a letenyei határátkelőhelyet - ahogy •mondani szokták - nagyon nagy ívben elkerülik. Roszprim Nándor
