Új Dunántúli Napló, 1990. október (1. évfolyam, 179-208. szám)

1990-10-14 / 192. szám

* pécsi székhazában Vásár a várfal tövében Egy igazi vásárból nem hiányznak a muzsikusok, kik dalaikkal mesélnek a régmúltról, s a máról. A vásárfia mustrálását és az alkudozást otthagyva okulni lehet a komédiások kacag­tató darabján; a nagyidai cigány vajda butaságán, ki a történet közepén még bőszen hadakozik, de a vé­gén hencegve elárulja a labancoknak, hogy nincsen puskaporuk. Ki csizmában, s kalapban érkezik, ..annak külön öröm, ha kedves és takaros fehérnépnek is billegtetik bő szoknyájukat. Tegnap délután Pécsett, a- hagyományos őszi folknapok rendezvényeként vásárt tar­tottak a Barbakán bástyánál. Előadások az MTA Szegény Forrai Márta csak kapkod. Ezt is meg akarja mutatni, azt is, az ősnyomtat­ványt mindenképpen, de a lá­dákba „bevasvil lázott" közel 4000 kötetet is, azt, hogyan rohadnak, eszi őket a gom­ba, és persze a textifiákat, a bútorokat, a különféle gyűjte­ményeket — mind mea akarja mutatni . . . Van, persze, amit már hiá­ba keres. Ellopták. Képzeljék el a váratlan helyzetet: egy- szercsak telefonálnak a köz­ponti antikváriumból, hogy két nagy értékű könyvet kínált egy fiatal házaspár eladásra, de mert a kötetekben a pe­csét is benne van, meg a ritkaságnak számító kiadvá­nyok hirtelen felbukkanása is gyanús eredetet sugalmaz, válaszoljanak: nem a Zidhy Mihály ereklye-múzeum anya­gából hiányoznak-e? Dehogy­nem. És a Somogy Megyei Múzeum könyvtársosai kényte­len voltak 12 és félezer fo­rintért visszavásárolni az el­lopott köteteket, az 1770-íben kiadott ,,Antiquitates Etrus- cae”-t és az „Antiquitates Graecae et Romáé"-1. Két könyv a hallatlanul ér­dekes, értékes, Zidhy Mi'hály- hagyatékból. Vagy a már említett ős- nyomtatvány: „ Regentenbuch". Lipcsében adták ki, 1570-ben. Forrai Márta, a megyei mú­zeum könyvtárosa, amikor vég­re eljutott a *10101 (kisközség Somogy megyében) Zichy-lkúria raktárába, az egyik asztalra halmozott rendetlenségből emelte ki, iszonyúan rossz ál­lapotban. Szabályosan rohadt, ahogy a könyvtárosnő mond­ja: szinte folyt. A „Regenten- buoh" egyébként a híres euró­Titkokat rejtő faládák A Zichy-hagyaték szomorú állapotban Ami kimaradt a ládákból, szanaszét porosodik pai urallkodócsoládok történe­tével foglalkozik. Magyaror­szágon ez az egyetlen pél­dány, a Bécsiben lévő ugyan­csak egy darab hiányos. Akadt egy szákember, Far­kas Judit, aki 650 munkaóra alatt, diplomamunkaként, 1988-ban restaurálta a köte­tet. Ha leszámlázták volna a munkát, éppen 150 ezer fo­rint. Ennyi persze nincs, vagy­is a fantasztikus értékű ős- nyomtatvány még mindig ro­hadhatna . . . Zidhy Mihály egyik végren­deleti hagyatéka: könyv, fo­lyóirat és egyéb gyűjteménye maradjon egészben, a nemzet javára és okulására. Tudta, miért mondja: a Zichyek min­dig is jeles műpártolók és nagy műveltségűék voltak. Tudták, mi szép, mi megbe­csülendő. Ök méa tudták. Il­letve: éppen a napokban je­lentkezett az egyik leszárma­zott, a 70 éves Csécsey-Rónai István, készül hazatelepülni az USA-ból, kéri vissza a zalai Zichy-kúriát és magánmúzeum­ként akarja működtetni. Ez talán segít ezen a mostoha­sorsú hagyatékon, ami jelen állapotában szégyene az or­szágnak, „a nemzet okulá­sára”. Némi előrelépés már tör­tént: a kastély raktárait a fő­városi KÖJÁL még ebben az évben fertőtleníti, 350 ezer forintért. A megmentendő anyag most hatalmas faládáik­ban van — „vas vei lávái be­szórva" de hogy pontosan mi van bennük, mekkora ér­ték, milyen ritkaságok, még abból a katalógusból sem de­rül ki, amelyet egykoron a Zichyek kezdtek hallatlan pre­cizitással vezetni. A kataló­gusban ugyanis a hagyatéki könyveknek, iratoknak egy ré­sze szerepelhet, „csak” 1834- től van meg. Mindenesetre Forrai Márta milliókat említ, de ez az érték éppenséggel lehet 10 millió is. Azt sem lehet megbecsül­ni : ha elkezdik a hagyaték rendbetételét, mikorra lesz ké­szen. Ebben az évtizedben semmiképpen sem. iM. A. Az iskolakísérletek kulcsa a pedagógusok személyisége A címben kiemelt megálla­pítás lehetne azoknak az elő­adásoknak a summája, ame­lyek tegnap délelőtt hangzot­tak el a Magyar Tudományos Akadémia pécsi székiházában. Az egyetemi, főiskolai peda- gágushallgatákat, pedagógus szakembereket váró, nagy ér­deklődéssel kísért tudományos ülésen Vastagh Zoltán, a Ja­nus Pannonius Tudományegye­tem neveléstudományi tanszé­kének docense a Jéna-tervről, Klein Sándor, a pszichológia tanszék docense a „Rogers-i iskola” szemléletmódjáról tar­tott előadást, valamint megkü­lönböztetett figyelem kísérte a magyar származású, magyar nyelven előadó bécsi házas­pár, az iskolában tanító George Nehay és az óvoda­pedagógus Edit Nehay beszá­molóját a Waldorf-iskola ta­pasztalatairól. A Waldorf-módszernék egy­re kidolgozottabb módszerta­na és már demagóggá vált hívei is vannak, hallottuk a jelenlévő szőkémbe réktől. Azonban a bécsi házaspár előadása is arról győzött meg - tehették hozzá a fen­tiekhez a résztvevők —, hogy egyetlen módszer sem ér só­ikat a tanár, a tanító rendkí­vül sokoldalú felkészültsége, személyisége nélkül. A Pécsi Akadémiai Bizottság és a me­gyei pedagógiai intézet szer­vezésében tartott ülésre nagy számban étkeztek pedagógu­sok, pedagógusjelölték Kapos­várról, Székszórdról, Sopronból is. B. R. Már csak ez hiányzott?! Merész kéjfiúk, óvatos hölgyvendégek •Új mesterség született ke­rek e hazában: a CALLBOY,a telefonon hívható kéjfiú mes­tersége. E szakmát hölgyek elég régen űziik már több­kevesebb nyíltsággal az or­szágban, most azonban - fel­tehetőleg az egyenjogúság jegyében — az urak is meg­próbálkoznak művelésével. A Radio mellett, Ahogy gyűlnek fel az évek - mondjam úgy, hogy öregszünk —, s az embert egyre sűrűbben kapják el ilyen-olyan betegségek és fájdalmak, jobban odafigyel az orvosi tanácsokra, „fej­ből” vágja a legfontosabb gyógyszerek latin nevét, az adagolás módját, a pasz- fcilIák-tabletták-kenőcsök egy­másra hatását, felszedett tudásával akár patikus­inas! vizsgán is jól szere­pelhetne. De odafigyel az orvostudomány, vagy a népi gyógyászat legfrissebb fel­fedezéseire is, hátha lei szűrhet valami tanulságot saját -, és lassan elpusz­tított - életére, hátha kés­leltetheti azt a bizonyos pillanatot, amely a világon mindenki számára egyszer visszavonhatatlanul bekö­vetkezik. Na jó, hagyjuk ezt a magasröptű szöveget, mert tulajdonképpen azt szeret­ném elmondani, hogy en­gem az orvostudomány át­vágott. A héten egy reg­gelen —, szokásos módon — vakaródzok a szoba köze­pén, s mint rendesen, hall­(be is tartom!), s ezt újsá­goltam is mindjárt, a ked­venc Sétatéri trafikos hölgy­nek. Meglepetésemre azt mondja, ő eddig is naponta háromszor két kávét iszik, az utolsó adagot este a tévé előtt ülve és mindig remekül alszik. Mondom ne­ki, ebben az esetben vagy a kávé, vagy a műsor lehet rassz. Kissé szemrehányóan azt felelte, hogy ő mindig jó kávét főzött világéleté­rtéhány kgrso sörre a „Ma­ki” nevű Ifjúság úti biszt­róba. Csütörtökön reggel újabb csodabogárról értesültem: a rádió ismert riportere, a Henrik egy szép hölggyel társalog, aki férjével Pesten valami érdekes boltot „üze­meltet” ahol is afféle szexis dolgokat áruinak. Valami kenőcs félét, amit lámpaláza miatt a riporter nem mert elmagyarázni, ám a fiatal­Tudományos értekezésem... gatom a rádiót. Mondják, hogy az amerikai orvosok - mert mindig ezek fedez­nek fel valamit —, időben hosszabb távon negyvenezer embert tartottak megfigyelés alatt: húszezer több kávét ivott naponta, a másik húszezer egyet sem. Ez utóbbiak között sokan szen­vedtek szívbetegségben, míg a kávéivók közül egy sem. Meg is nyugtatták a jó­népet, hogy ihatunk kávét, akár ötöt-hatot naponta, kutyabajunk sem lesz tőle. Fellelkesültem, mert én már régóta napi f é 1 adag híg kávélöttyre vagyak ítéltetve ben. A továbbiakban a té­véműsorról mór szó nem esett. De ez semmi, a fiam említi, ő valamelyik héten azt hallotta a rádióból -, szintén egy orvos nyilatko­zott, hivatkozva amerikai kollégáira ... — miszerint nem igaz, hogy a sós étel káros, csak nyugodtan sóz­zuk eledeleinket. Engemet már régen a sószegénység­re is ítéltek, próbáiképpen tisztességesen megsóztam szerény vacsorámat és csak közismerten úri modorom gátolt meg abban, hogy es­te kilenckor le ne rohanjak asszonyka kisegítette a bajból: „A krémet vékonyan fel kell vinni a férfi nemző­szervére és elég huzamo­sabb ideig az óhajtott me­revedés bekövetkezik ...” A riporter zavartan heheré- szett, aztán megkérdezte: „mennyit kell felvinni?" A hölgy azt mondta: „Mond­juk egy centi ..." A Henrik közbevágott: „A centit mi­re tetszett érteni?” Meg­nyugtatta: „A krémre. Egy- centit keli kinyomni a tu- • búsból, annyi elég ...” A lelkes riporter el is kérte a mintapéldányt, (nem tudom, minek neki .. .), de megér­deklődte a tubus árát is: háromszáznyolcvan vala­mennyi forint. Eme leg­újabb csodaszerről beszá­moltam még aznap egyik kolléganőmnek, aki türelme­sen meghallgatott, aztán szárazon közölte velem: „Hülye vagy! Nem a krém­től merevedik, hanem attól, hogy rádörzsöli. Ez a reiszo- lás. Ennyi eszed sincs...?” Nehogy azt higyjék, a találmányok sora ezzel vé­get ért csütörtök napján. Ol­vasom kedvenc Kurír lapo­mat, benne a címet: „Pór- násodó popsik s pocakok, Pá! Dixie a zselében . : .” Hát kérem szépen, ez is egy kenőcs, amellyel túlzot­tan párnás testrészeinket ajánlatos bekenni fürdés után naponta és néhány hét múlva, lassan eltűnik a zsírpárna. Egy nő combja például kétehárom centi­vel karcsúbb lett a Sunfleur nevű zselétől. A hölgy szép •lábai láthatók is a fény­képen. Mit mondjak: remek­mű. A tudomány csodákra képes. Csak engem nem tud megóvni a meghülyüléstől. JL>­liJk. két „úttörő", két huszonéves győri fiatalember azonban egyelőre (csak) mérsékelt si­kerekkel dicsekedhet: nemrég kezdték ugyan még csak vál­lalkozásukat, de — bár érdek­lődőikben nincs hiány — a konkrét „szolgáltatásig" még nem jutottak el. Elvileg minden adott hozzá: a telefonos, kényelmesen be­rendezett (győri) lakás, a mo­bilitást biztosító gépkocsi, s nem utolsósorban RUDI és ROBI (ezen a művésznéven szerepel a két bátor legény) vonzó egyénisége. Igaz, mond­ják a fiúk, több száz tele­font kaptak már, amelyek leplezetlen kíváncsiságról árul­kodtak, de amikor a „lényeg­re", azaz az első randevú megbeszélésére került volna sor, a hölgyek merészsége egyszerűen elszállt, s alig egy tucatnyian vállalkoztak arra, hogy a „szerelmi fészekbe" is ellátogassanak - egy semmire sem kötelező elbeszélgetésre. — Itt aztán meg is állt a dolog — mesélik kicsit elkese­redetten a fiúk, akik pedig mindent megtettek a siker ér­dekében. - Azt hiszem, a hölgyeknek még meg kell ta­nulni bátornak lenni, átlépni azon az utolsó, kis lépcsőfokon is. Biztos, „hogy nem bánnák meg. . .” Rudi és Robi nem adja fel: hiszik, az idő nékik dolgozik. Amire vállalkoznak — a höl­gyek minden igényének kielé­gítése — szerintük valós igé­nyen alapul, sók - fiatalabb és idősebb — nő küszködik pa rt nerg o nd okkal, problémák­kal, amelyék megoldásálban ők szívesen közreműködnének. A maguk eszközeivel per­sze. . . Verebics János vasamapi XE39

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents