Új Dunántúli Napló, 1990. október (1. évfolyam, 179-208. szám)
1990-10-11 / 189. szám
IO aj Dunántúli napló 1990. október 11., csütörtök szerkesztőség postájából S Szemét a bányavasútnál Menedék az alkoholbetegeknek Mi is szóvá tettük, hogy a pécsbányarendező—pécs'bánya- telepi bányavasút környezetében illegális szeméttelep alakult ki. Fényes József, a MÁV Pécsi Igazgatóságának vezetője szintén a vasút nehéz helyzetéről tájékoztat: A vasutat a MÁV tartja fenn, és a Mecseki Szértbá- nyák üzemelteti. A szemét eltakarítását nem érezzük feladatunknak. A bányavasút teljesen 'leromlott, a rendelkezésünkre álló eszközöket inkább a pálya fenntartására kellene felhasználnunk. A közterületfelügyelethez fordultunk segítségért, de a lakosság jóindulata nélkül nem számíthatunk javulásra. Hosszú évek óta működik a dr. Majorossy út 10-ben (volt Sorház u.) az „Alkoholellenes önismereti Klub". Tagsága gyógyult alkoholbetegekből, illetve gyógyulni kívánókból áll, akik saját maguknak és társaiknak támaszt nyújtanak. A szakvezetés, orvosi, lelki tanácsadással, illetve a szociális problémákban való segítségnyújtással próbál segíteni egyszerű beszélgetéstől a konkrét tanácsadásig bármely, a rászoruló állapotának megfelelően. Ma már sok változás történt a klubéletben, ugyanis próbálkoztunk a családi kapcsolatok kiépítésével. Az egész család bevonása pozitív eredményeket hozott: mindenki elmondhatja a problémáját, amit helyben, ha lehet, meg is oldunk. Egymás tanácsait szívesen fogadják, illetve ők is adnak tanácsot a rászorulóknak. Mindenki iránt érdeklődnek, a betegeket önzetlenül és lelkesen támogatják. A légkör barátságos, családias, azt hiszem, mindnyájan jól érezzük magunkat. A beszélgetések mellett szórakozási lehetőségeink is vannak, videó, különböző társasjátékok, rex, tv, rádió, könyv. Néha családos kirándulások szerveződnek. Célunk, hogy minél több rászoruló embertársunknak nyújtsunk támogatást, egyre több családot ismertessünk meg a klub életével és adjunk segítséget azoknak, akiknek az életébe az alkohol valamilyen módon beleszól. Hétfőnként, 17 és 20 óra között személyesen vagy telefonon, (15-083) várjuk kérdéseiket. Ackermanné Méhész Zsuzsanna szociális szervező Alkalmi munka nyugdíjasoknak, egyetemistáknak A pécsi Városgondnokság főiskolások, egyetemisták és nyugdíjasok jelentkezését várja forgalomszámláláshoz Pécs területén. A forgalomszámlálás naponta 6 órától 18 óráig fart. A bruttó bér: 45 forint óránként. A feladatok ismertetése és a tájékoztatás október 19-én, 9 órakor lesz a Városgondnokság (Pécs, Baj- csy-Zs. u. 35.) első emeleti tanácstermében. Rossz reklám a vendéglőnek Harkányban sétálgatva láttam egy nem mindennapi esetet, amit nem tudok elhallgatni. Végigjártam a fürdő vendéglátó egységeit, hétfő lévén, csak a fele dolgozott. iLáttom, hogy az egyik büfé előtt nincs senki, a fiatal ‘kiszolgáló hölgy kihasználta a pillanatnyi csendet, és falatozott. A bal kezébe fogott egy zsíros pecsenyét, a jobbjába egy darabka kenyeret, mint a legtöbb tinédzser, ugrándozva falatozott. Mire elfogyasztotta, addigra már jöttek a vásárlók, ő összecsapkodta a kezeit, úgy, hogy a morzsák még a poharakra is szóródtak. Gondoltam, majd kezet mos, és úgy folytatja a munkáját. Csalódtam. Jobbjával kiszolgált, bal keze ujjait pedig úgy szopogatta le, mintha egy színházi rendező diktálta volna. Reklámot akart csinálni a jó falatoknak? Arra a meggyőződésre jutottam, hogy ezen vendéglátó egységek dolgozói még a legelemibb szakképzettséggel sem rendelkeznek. Lengyel Mihály Donji Mihojlac Mi tetszik? Tessék kérni! Valahányszor ezt hajlom a boltokban, megrázkódom. Miért ez a felszólító mód? Tudom az illemet, úgyis 'kérni fogok. Ki találta ki ezt az áldemokratikus felszólítást? A régi kereskedőktől ilyet nem lehetett hallani. Mi tetszik? — ez volt a szokásos kereskedelmi kérdés a kapcsolatfelvételre. Valamikor az üzletekben vásárolt az ember. A mai boltokban kérni ugyan lehet, de kapni nem mindig. Most, amikor a kereskedelmi egységek újra üzleték lesznek, az eladókból kereskedőket kellene átképezni, akik a vevőt akár még azzal is megtisztelik, hogy a köszönését elfogadják, és kedvesen érdeklődnek kívánsága felől: mi tetszik? Én csakis ezekben az üzletekben fogok majdan 'kérni, sőt vásárolni is, ha lesz mit és miből. Dr. Marth Sándor Pécs Gyermekeink, a pécsi Berek utcai általános iskola 2. és 3. osztályos tanulói, nemrég egy csodálatos hetet tölthettek Zánkán, az iskola vezetői és tanárai jóvoltából. Hét napon keresztül játszottak, túráztak, tanultak gyermekeinkkel a kísérő tanárok. Elvitték őket Veszprémbe, Tihanyba, Dörgicsére, Szigligetre, ahol olyan élményeket, tapasztalatokat kaphattak, amelyekhez itt a panelrengetegben nem juthatnának. Köszönet jár érte, hogy a szakmai munkájukkal elnyert pályázat összegét — 35 000 forintot — gyermekeink utazására fordították. A szülői munkaközösség nevében : Gyóni Károlyné Szávics Ferencnek nagy szívességet tett egy Volán-taxis, amikor Orfűn meghibásodott gépkocsijába a saját alkatrészét adtcT oda, és még a javításban is segédkezett. A taxi rendszáma: JD 28-59. Ne menjenek magyar katonák Irakba! Felháborodással olvastam a szeptember 20-i számban, hogy ,,A Magyar Honvédség egyik zászlóalja a Nyugat oldalán — ENSZ zászló alatt — vegyen részt az Irakkal szemben felsorakozott katonai erőkben." — Király Béla (független képviselő) javaslata szerint. Tiltakozom! Hála Istennek, „békeidőben" élünk. Gyermekeinket, férjeinket ne küldjék olyan harcba, amihez a magyar népnek semmi köze. Ilyen döntés meghozatalára - más életére való értelmetlen alkudozásra - még az Országgyűlés honvédelmi bizottságának sincs joga. Úgy gondolom, hogy országunkon belül van elég tennivaló: inkább ilyen irányban gondolkodjanak, intézkedjenek, segítő, építő jellegű felvetéseikkel állítsák már végre helyre a gazdaságot, az élet- színvonalat. F.-né, Pécs Hír- és panaszügyeletünkre nagyon sok hasonló tartalmú telefon, és személyes kérés érkezett az elmúlt hetekben. Fagyizó „indiánok" a Capri cukrászda mellett ünnepeltünk szeptember 20- án. ...igaz, kicsit harsányan. Bolondozva, énekelve, furulyázva, csörgődobot pörgetve szerettük volna világgá kiabálni, hogy ünnepünk van! . . . hogy olyan jó örülni és előcsalogatni komor arcok mosolygását! Ragyogtunk! . . . hiszen az eső sem esett, jegy és bérlet nélkül utazhattunk a buszon és nem kellett tartanunk ellenőrtől; ...a Capri fagylaltozóban ingyen fánkot és jégrudat faltunk és a plakátkiállítást is megnézhettük belépő nélkül a Pécsi Galériában! Ajándékot kaptunk a Hungária Biztosítóban is, majd ebéd után az óriási torta, amit Derváli Rita anyukája hozott .............és CsizmaF otó: Horváth Norbert dia Sándor bácsi indiános dalai.............. mert indiánok l ehettünk egész nap mi iskolások, az óvodában!... mert igazi ünnep volt a Gyermekek Világnapja! Köszönjük mindenkinek! Az Apáczai Nevelési Központ 1-es iskolájának 2. c. osztálya Gyermekünnep Karbantartás - alkatrészellátás Azt hiszem ráférne egy kis „karbantartás" arra a 35/1978. (VII. 6.), illetve a 74/1987. (XII. 10.) MT számú rendeletre, amely kimondja, hogy a „gyártó cég a tartós fogyasztási cikkeknél, ha a fogyasztói ára 1500 forint alatt van három évig, ha 1500—10 000 forint között hat, és 10 000 forint fölött 8 évig biztosítja a termék alkatrész ellátását és javító szolgálatát.” Ugyanis a jelenlegi, rohamosan romló gazdasági helyzetben kevesen engedhetik meg maguknak, hogy divatcikknek tekintsenek bizonyos híradástechnikai berendezéseket, hogy nyolc évenként az automata mosógépet, hűtő- és fagyasztószekrényt, kertművelésre szolgáló kisgépet, netán még a gépkocsijukat is, alkatrészhiány miatt kénytelenek legyenek kicserélni, vagy a szemétbe dobni. A piacgazdaság kialakulása után, azt hiszem, erre a tevékenységre nem törvényi szabályozás, hanem a kereslet, kínálat fogja rákényszeríteni a gyártó cégeket. Addig a törvény megváltoztatásával kell kényszeriteni. Azt hiszem szinte minden magyar állampolgár számtalan példán keresztül tudná bizonyítani ennek a helyzetnek a tarthatatlanságát és a rendelet megváltoztatásának szükségességét. Traj Ferenc Pécs Hol kapható gázolaj? Szeptember végén későn este Ausztriából érkezett haza családjával egyik olvasónk. Kővágószőlősnél megálltak a benzinkútnál, mert már kevés gázolaj volt az autójukban. Döbbenten vették tudomásul, hogy nem tankolhatnak, mert ennél a kútnál csak nyugati autósoknak adnak gázolajat. Szerencsésen hazaértek a „rózsadombi" lakásukba, de a Jogi tanácsadó Kiss G. olvasónk részére tévesen fizették ki a munkabért. Kér. dés«: A rosszul kifizetett munkabért köteles-e visszafizetni és mennyi időn belül? A Munka Törvényikönyv végrehajtási rendeletének 65. § (1) bekezdése szeriint a munkabér vagy egyéb díjazás téves kifizetése esetén a dolgozót erről harminc, a kollektív szerződésben meghatározott esetekben hatvan napon bejül íróiban kell értesíteni. Ennek elmulasztása esetén a dolgozó visszafizetésre csak akikor kötelezhető, ha a kifizetés helytelenségéről tudott, vagy a téves kifizetést maga idézte elő. A rendelet szerint a visszafizetésre kötelező határozat elten benyújtott kérelemnek halasztó hatálya van. A munkabérből való levonásokra a bírósági végrehajtás szabályait kell alkalmazni. H. T.-né picii olya ló ni kérde- li, hogy milyen föltételek mellett meddig Jogoiult gyermekgondo. záii díjra? A társadalombiztosítási törvény 25/A. §-a értelmében gyermekgondozási díj a gyermek kétéves koráig annak a biztosítottnak jár, aki: a) terhességi-gyermekágyi segélyben részesült, vagy en- neik hiányában rendelkezik a terhességi-gyermekágyi segélyhez szükséges jogosultsági feltételekkel, és b) ha munkaviszonyban, szövetkezeti tagsági viszonyban áll, a gyermekgondozás cél- jáiból fizetés (díjazás) nélküli szabadságot vesz igénybe. A gyermekgondozási díjra a gyermek egyéves koráig csak az anya (egyedülálló apa), ezt követően a szülők bármelyike jogosult. Az apának a gyermekgondozási díjra jogosultság feltételeivel az igénybevétel első napjain kell rendelkeznie. A végrehajtási rendelet szerint a gyermekgondozási díj az örökbe fogadó, a mostoha- és nevelőszülőnek is jár. A jogosultsághoz szükséges feltételeknek az örökbe fogadós, illetőleg a gondozásba vétel időpontjában kell fennállniuk. Tájékoztatásul még elmondjuk, hogy a mezőgazdasági szövetkezet tagja, t (Svábbá a közös munkában részt vevő családtag okkor jogosult gyermekgondozási díjra, ha: a) a szülést megelőző két éven belül legalább 90 napon át részt vett a közös munkában, és b) a gyermek gondozása céljából díjazás nélküli szabadságot vesz igénybe. Nagy T. kérdése, hogy próbaidőt lehet-e kikötni és mennyi időre? A Munka Törvénykönyvének 23. § (2) bekezdésében szabályozottak szerint a munkaviszony létesítésekor írásban próbaidőt is ki lehet kötni. Ennek tartama harminc nap, a kollektív szerződés vagy a felek azonban a munkaszerződésben ennél rövidebb vagy hosszabb, de legfeljebb három hónapig terjedő próbaidőt is megállapíthatnak. A próbaidő meghosszabbítása tilos! A próbaidő alatt a munkaviszonyt bármelyik fél azonnali hatállyal megszüntetheti. Áthelyezés, továbbá kinevezéssel, illetőleg választással történő alkalmazás esetén próbaidő nem köthető ki. Abban az esetben, ha a munkáltató a dolgozót a próbaidő elteltével más munkakörben vagy alacsonyabb személyi alapbérrel kívánja foglalkoztatni, erről legkésőbb a próbaidő eltelte előtti harmadik napon írásban köteles értesíteni. Ha a dolgozó a pró- idő elteltével tovább dolgozik, munkaköre, illetőleg munkabére az értesítésnek megfelelően alakul. T. L. kérdezi, hogy o családi pótlékot az anya is megkaphatja-e, vagy csak az apa? Az 1990. évi április 1. napjától hatályos családi pótlék rendelkezések értelmében ha a gyermek együttélő szülők háztartásában van, a családi pótlékot — együttes nyilatkozatuk alapján — bármelyik szülő igényelheti, megkaphatja. mai napig szeretnének arra választ kapni, hogy valóban csak .meghatározott helyeken tankolhatnak a dízel üzemű autóval rendelkező magyar' állampolgárok? Olvasónk kérdésével megkerestük Dukits Lászlót, az Áfor pécsi kirendeltségének vezetőjét. Elmondta: a kővó- gószőlősi benzinkútnál szabályosan jártak el. öt évvel ezelőtt az országban kijelöltek benzinkutakat, ahol csak kamionoknak és nyugati gépkocsiknak adnak ki gázolajat. A kutas köteles literre elszámolni az utalványra kiadott gázolajjal. Pécsett készpénzért lehet vásárolni: a Hajnóczy, a Fürst Sándor, és a Kandó Kálmán utcai benzinkutaknál, valamint nyáron a Szigeti úton is. Köszönet