Új Dunántúli Napló, 1990. szeptember (1. évfolyam, 149-178. szám)
1990-09-08 / 156. szám
1990. September 8., siómból űi Dunántúli napló 9------------------------------------------------f Pá kolitz István PEPITAFÜZETEHBÖL Aranyi László Modor Ki-ki fogadkozott, Ízlése szerint a markát is pöködte: betartja a játékszabályt, legalább megközelíti a demokratikus tartást, még akkor is, ha mifelénk nincs hagyománya e politikai disciplinának. Fehér holló akadt ugyan, ám o többség nem volt képes eleget tenni a mególlapodásnok, holott közmegegyezés született, Írásos dokumentum se hiányzott, hogy kódexet ne is említsem. Az eredmény, habár nem elégtelen, bizony, nem kielégítő. Mert senki se lesz azzal több vagy különb, ha kí- gyót-békót kiabál ellenfelére. Az ilyen modor csak a szegénységi bizonyítványról árulkodik. Reklám Közismerten szellemes reklámokat sikeritett Karinthy Frigyes. Valószínű, hogy többet is tulajdonlónak neki; én kettőről tudok, egyik a halat ajánlja, a hús helyett, másik a darmolt reklámozza. Kár, hogy a finnyásabbja mindkettőt prózásitotta, jócskán tom- pitvo a szellemes csattanót. Napjaink reklámja eléggé szegényes, ötlettelen. A sok semmitmondó hirdetés közeped. szellemes is akad: „Minden szinten szinte minden." Bosszantó, hogy Descartes urat meglopják, kiforgatják. A híres „Gondolkodom, tehát va- gyok"-ját az unalomig variálják a különféle cégek. Az elkoptatok cégér a jó bornak se használ, hát még a lőrének ! Reklám-ügyben sem előnyös a jóra való restség. Mérce Érdes Márton egy emberöltőn át meggyőződéssel szolgálta a lenini eszmét. Amikor rádöbbent, hogy az egyetlen jónak kikiáltott út legföljebb a szakadékba vezet, fölismerését nem rejtette véka alá, becsületesen bevallotta tévedését, és visszafordult, akár omo bizonyos Apostol a damaszkuszi úton. Vagyis etikusan cselekedett. Ellenfelei másként vélekednek. Hazugnak, csalónak, képmutatónak és köpönyegforgatónak bélyegzik Érdes Mártont. Sima Kázmér ugyancsak a bukott eszmén nevelkedett. Mikor megneszelte, hogy az eszme körül baj van, csöndesen váltott, átosonván az ellenkező oldalra, ahol éppen olyan buzgalommal kezdte hirdetni Isten igéjét, mint a följebb való években Leninét. A fordulatot véka alá rejtette. Vagyis etikátlanul cselekedett. Barátai másként vélekednek. Igaznak, becsületesnek, valóságos grállovagnak kiáltják ki Sima Kázmért. Sehogyse stimmel a mérce. Érzékenység Sokféle érzékenység van, ez nem is lenne baj. Az a nem jó, ha arányaiban és negatívan nyilvánul meg. Ügy, hogy a többségi mindenre és főleg sértődötten, veszélyt szimatolva reagál; mig a kisebbségi, ha nyikkanni mer az igazáért, máris megsérti a többségi érzékenységét.. A többségi csak o jogára érzékeny; a kisebbséginek kötelessége van, joga nincs. Vagy alig. A nemzetközi (és béke) szerződésekben eszményien rögzítik a többségi, valamint a kisebbségi jogokat és kötelességeket. Ugyan hol, ki, mikor ellenőrizte ezek betartását? A kisebbségi jogot elhegedülte a Szent Dávid. Csakhogy ezzel nincs elintézve a mérhetetlen erkölcstelenség. Tűnik Valamelyik héten egyszerre öt napilapban tétetett szóvá, a vonatkozó névmás helytelen használata. Honatyák és doktorok, kézművesek és rektorok egyként aki-t mondanak. ha egyesületről, társaságról, pártról beszélnek; holott az ami-t kellene használni, annak ellenére, hogy a társulat vagy a sokaság személyekből ver- búválódik. Egyik purifikátor így fejezi be glosszóját. „Úgy tűnik, hiábavaló a küzdelem." A harcot nem tartom hiábavalónak; óm o kolléga „tű- nik“-jével bajom van. Már évek óta hódít a tűnik. Nem föl, nem. le, nem el, hanem csak tűnik. Sehol egy árva „úgy látszik”, vagy „úgy tetszik"; pláne egy fordulotos „úgy fest a dolog”, netán egy szimpla „olyan”. A fentirt kolléga erre azt kesereghetné; „Ügy rémlik, nem tűnik el a szegényedés az irt és beszélt nyelvünkből." Kullancs Csefkovics Jenő, hajdani bútorasztalos mester azt mondja, hogy a kullancs-veszély megelőzésére nem tud semmilyen receptet. De a kullancs elpusztítására igen; még akkor is, ha - vele nemegyszer előfordult - csak 24 óra múltán kezd viszketni az a bizonyos piros folt, közepén o fekete ponttal. Mivel a kullancs fejjel fúródik a test legkülönfélébb tájain a bőrfelületbe, Így a hátsó fertályán át lélegzik; el kell zárni tőle a levegőt. Körömmel csipkedni, tűvel, ollóval babrálni nem érdemes, mert beszakad a bőrbe o rusnya jószág feje. A levegő-elzárást próbálta már a mester vízzel, zsírral, olajjal és vajjal is, sőt, szesz- szei: mikor mi volt éppen o kezeügyében. Egyik sem vált be,' mert elfolyik vagy elpárolog a felsoroltak mindegyike; nincs is legtöbbször mód arra, hogy hasmánt, vagy háton feküdjék a páciens, attól függően, hogy mely testrészén érte a támadás. Végül is a fia a fogpépet ajánlotta. Ifjabb Csefkovics nem emlékszik már, kitől hallotta, de az biztos, hoqy a fogkrém a leghatásosabb. Gyorsan szárad, tökéletesen zár. Olyannyira, hogy amikor a megszáradt krém lepereg, meg se lehet találni a cudar élősdit. Csefkovics Jenő bútorasztalos mester klapanciát is gyártott, használati utasításként:- Beste kullancs, obiigát, Péppel tömb be a likót! kísértetjárás o lóbüfében buggyant o sör, s mint a lóhügy Erőtlen össiefonódó kérdőjelek: hórom bolygó holt „ötvenhatban húztak föl” „engem ötvenhatért" Ma éjjel újból megnyílnak a sírok, a kinti sötétség tétova árnyai görbült karomként testesülnek a villám megvilágította házfalakon „nyugodni szeretnék már" „én is" Erőtlen összefonódó kérdőjelek: három, immár ég és föld között végképp megrekedt lélek hányinger, hányás Másnapos, rosszkedvű forradalom ssellemujjak meglazult hárfa-húrokon „ötvenhatban húztak föl” „engem ötvenhatért" S tántorogva elenyésznek a merülő sötétség karmai közt, mielőtt szólni merészelne a harmadik Méhes Károly Péter En már évszázadok óta két halat és öt kenyeret rágicsólok, ného megvakulok, lebénulok, akár meg is halok, de csak egy erőset fohászkodom, és újra látok, fogom ágyamat és járok, föltámadok. Szóval jól elvagyok, panaszra nincs okom. Csak azt szégyellem, hogy minden hajnalban, mire a kakas kukorékol háromszor tagadom meg az Urat, de képtelen vagyok leszokni róla. Karikatúra-kiállítás- Nemzetközi és cenzúra mentes A korikatúro nem ismer határokat. Mármint a szellemes, kifejező karikatúra, mert azt szavak nélkül éppúgy megértik keleten, mint nyugaton. Bizonyára ez o meggondolás ve zette o budapesti szervezőket, — a szerényen háttérbe húzó dó Coopinter Kft.-t - amikor éppen egy évvel ezelőtt meghirdették az első kelet-európai cenzúramentes karikatúra-ki- óllitóst. A kezdeményezésnek volt némi kockázató, hiszen akkor még korántsem volt száz százalékos garanciája a cenzúramentességnek. Az ötlet sikerét dicséri, hogy több mint háromezer mű árasztotta el a budapesti kiállítási irodát. Volt is gondja a nemzetközi zsűrinek, amíg kiválogatta azt a nyolcszáz alkotást, amelyet a Magyar Nemzeti Galériában mutatnak be a Nemzetközi Karikatúra kiállótós címmel. A kiírás semmilyen megkötöttséget nem tartalmazott: részt vehetett bárki, hivatásos művész és amatőr, személyenként három - bármilyen műfajú alkotással. S éltek is a lehetőséggel a pályázók, jelentkeztek ismert és soha nem hallott alkotók, profi karikotu- risták és most először próbálkozók. Vannak közöttük grafikusok, festők, szobrászok, iparművészek. Küldtek ceruzarajzot és nyomatot, fekete-fehér és színezett grófikat, olajfestményt és terrakotta plasztikát, biofestményt, fém objektet, komputergrafikát, mozgó, forgatható mobilokat. Hetven ország karikaturistái, grafikusoi, képző- és iparművészei vannak jelen a kiállításon. S természetesen népes és rangos a hazai mezőny. Egész sor hagyományos és formabontó mű illusztrálja o magyar „szellemet". Jelen van az egész magyar karikaturista gárda, jobbnál jobb produkciókkal. Politikai témájú a legtöbb mű. És az sem lehet véletlen, hogy ezek nagy része a Szovjetunióból, Romániából, Jugoszláviából, Bulgáriából, meg a többi, nemrég még szocialistának nevezett országból érkezett. De alig maradnak el a politikai témák mellett azok a rajzok, képek, szobrok, amelyek oz emberi jellemekben és tulajdonságokban, külsőségekben vagy mélységekben lelik meg a humor forrását. Máskor o férfi nő viszonyból, oz emberi esendőségből „csinálnak viccet". Láthatunk ko- rikatúraportrékat és önportrékat, pikánsan humoros és humorosan pikáns müveket. És a kotológusban olvashatjuk, a művészek humoros önéletrajzát is. A kiállításhoz, amely október 23-ig látható, számos szokmaí és egyéb program kapcsolódik. (kádár) ¥ll Sajini Ugo (Olaszország) rajza Utórezgések A ugusztus utolsó napjai ban lezajlott Pécsett egy konferencia, mely o holocausttal foglalkozott. Vagyis nem is annyira magával a holocausttal, hanem azzal. hogy ezt az „élményt", ezt a soho el nem feledhető troumát hogyan tudták földolgozni a lágereket megjárt művészek, írók, festők, filmesek, és, hogy Auschwitz emléke ho gyón él tovább azokban a generációkban, akik már ‘45 utón születtek. A messzi földről érkezett, iz- roeli, amerikai résztvevők mind egyetértettek abban, hogy voltaképp milyen nagy dolog is az, hogy ez a konferencia egyáltalán létrejöhetett. Ugyan- is, némiképp érthetetlenül, a kommunista rendszer nem sze- tetett beszélni a nácik feltehetőleg legnagyobb bűnéről, o zsidó népirtásról. Bár valószínűleg megvolt ró az oka, csak józan emberi ésszel nem lehetett fölérni azt o lojto lo g i kát De a dolgok gyökeres változása lehetővé tette az újbóli megszólalást. Annál is inkább, mert a meg-megújuló antiszemita hullámok figyelmeztetnek rá, hogy itt már egyfajta „hagyományról" van szó, vannak, akik fájlalják az Endlösung kudarcát. Ezért is volt meglepő számomra, mikor egy ismerősöm a konferenciáról érdeklődve azt találta mondani, hogy ő igazából nem is csodálkozik azon, hogy egyre gyakrabban hollani zsidóellenes hangokat, mert túl sok szó esik monop- ság o zsidókat ért XX. századi csapásokról, túl sokat „hotocaustozunk”, es ez az emberekben egy idő után sajnálat es részvét helyett visz szatetszést szül Azt mondhatják esetleg, hogy mit vannak odo úgy a zsidók Auschwitz és a többi haláltábor miatt, hisz ugyan szörnyűnek elég szörnyű, ami történt, de amennyi ártatlan vér folyt Európa különböző szögleteiben csak e század során, az legolább ugyanolyan égbekiáltó fájdalom, mint az övék, ho nem nagyobb. Próbáltam volna valami feleletet találni, miért is megdöbbentőbb minden gyilkosságnál az, ami a zsidósággal történt a 40-es évek első felében, de hirtelen megdöbbentem: lehet-e méricskélni ilyen dolgokban? Lehet-e literszámra mérni a vért, emberéletekkel dekázni, rangsorba állítani az áldozatokat? Nem o legszörnyűbb tragédia-e már az is. ho csak egyetlen ember pusztul ártatlanul? Elég. ha mindenki csők arra az egy emberre, gondol, akit a legjobban szeret: ha ő halno meg. mivé lennénk mi magunk? Ezen töprengésem után maga a konferencia hökkentett meg, talán még az előbbinél is jobban. Az egyik meghívott előadó a cigányság II. világháborúbeli szenvedéseiről beszélt. Tudjuk, hogy Hitler a cigányokat ugyanolyan alantas népnek tekintette, mint a zsidókat, és ugyanúgy fizikai megsemmisítés lett volna a részük, mint a zsidóságnak Magyarországról is megkezdődött a cigányok deportálása, több tízezer nem is menekült meg a gázkamrától. Más zsidó vendégeknek azonban, Isten tudja, miért, nem nagyon tetszett ez a párhuzam, és kijelentették, hogy minőségi különbség van o zsidóság és o cigányság elhurcolása és kiirtása között. Mór- már számomra úgy tűnt, hogy a holocaustot sóját „privilégiumuknak" tekintik, ahol ók játszották a „főszerepet", olyan tragikummal, aminek senki se érhet a nyomába. Úgy, ahogy a zsidók szenvedtek, senki sem szenvedhetett, érezhettük ki ezen fölszólalók szavaiból. D e hát lehet itt mércét állítani, kérdezem újro? Valójában sose egy nép szenved igazából, hanem mindig az egyes emberek, akiknek az életét, egyes szeretteiket soha senki nem fogja visszaadni: ezt nem szabad elfelejteni. Se életében, se halálában nem kárpótolhat senkit a szenvedéseiért az, hogy melyik néphez tartozik. Ho beszélünk arról, hogy nincs különbség ember és ember között, ne csak élő állapotára értsük: az elpusztított megnyomorított emberek halálukban s haláluk után egyek lesznek. S megilleti őket egyformán az emlékezés, a kegyelet is. M. K. I Csernák Árpád bombapirula Ibafoi Pál vidéki gyógyszerész esténként bezárkózott kut- ricájába és kikísérletezett egy olyan tablettát, amely nedvességgel érintkezve — a rajto levő cukros máz vastagságától függően - bizonyos idő 1 után felrobban. Hermetikusan r zárható tégelyekben tartotto, s egy ilyet mindig magával ! hordott. A lapok rendszeresen beszámoltak különös halálesetekről, sérülésekről. Szívós nyomozó- j munkával kiderítették, hogy j felrobbant 74 Nagyfáról kikerült, visszaeső alkoholista, 92 | funkcionárius, 130 buzeráns, ■ 55 állatkínzó és pontosan egy i tucat házasságtörő, csak a tettest nem sikerült megtalálni. 1 Ibafoi Pál úgy vélte, hogy I a rendőrség rosszul végzi | munkáját, ezért ebben a kör- ; ben is osztogatni kezdte idö- ; zített piruláit. A Fegyveres j Erők Klubjában, mindenki sze- I me láttára elhelyezett egy i tablettát K. S. rendőrszázodos | sörében, aki — mielőtt azt megitta volna - kiment a vécére, így a pohár sör nélküle robbant föl. Ibafai Pál nyugodt léptekkel haladt a főutcán. Észrevette, hogy egy osztag rendőr rohan utána. Szembe fordult velük, akkurátuson lecsavarto a tégely tetejét és lenyelt egy pirulát. Halála után házkutatást tartottak a lakásán, és megtalálták a bombapirula receptjét. A megmaradt tablettákat lefoglalták és megsemmisítették. Eddigre azonban már hire ment a különös találmánynak, és mind többen érdeklődtek külföldről. Eleinte ellenállt o magyar kereskedelem, de végül - g magas valutaajánlatokra — gyártani és exportálni kezdte a pirulát. A Propaganda Iroda reklóm- versikét is közzétett: ,, Ibafai Pálnak pirulája van, ezért az Ibafai Poli-pirin: IBAFAPIRIN." Ezen a néven vált világszerte ismertté. Minden évben - ünnepélyes keretek között - kiosztják az Ibafai Pál érdemérmeket a legkiválóbb terroristáknak.
