Új Dunántúli Napló, 1990. szeptember (1. évfolyam, 149-178. szám)

1990-09-01 / 149. szám

1990. szeptember 1., szombat

ai Dunántúlt napló

9

Kultúra és közműveltség Pécsett*

Pécs városa a közép-euróHelyzetkép és alapelvek

Könyvespolcomon

A betont szétromboló szó

pai városfejlődés megkülönböztetett esete: történeti és kulturális jellege, a határokon is átsugárzó regionális szerepköre az elmúlt 40 esztendő társadalmi-politikai érájában Is fennmaradt. Az erózió és az efjelentéktelenedés azonban megkezdődött. Az 1938- ban 60—70 ezres polgárváros lélekszámúnak megháromszo- rozása, a bányászati tevékenységre alapozott gazdaság- politika, a földrajzi és éghajlati viszonyokat figyelembe nem vevő tömegépitészet, a természeti környezet elhanyagolása, a távlatait vesztő várospolitika egyaránt hozzájárult városunk mai állapotához.

Esélyeink ma:

Pécs elszürkül és elvész az európai kisvárosok rengetegében: vagy a város történeti, kulturális értékeinek megőrzésével kereskedelmi és turisztikai lehetőségeinek szisztematikus és szerves fejlesztésével kikapaszkodik a mélyülő vá1- ságból.

A kultúra és a közművelődés társadalmi és érdekvédelmi egyesületei, intérmé* A fenti állásfoglalást a Pécs- baronyoi Kulturális Kamara fogadta el legutóbbi ülésén.

L

égy már egy kicsit alternatív, mondja apa, szeretnék elszívni egy cigarettát, és beszélnem kellene anyáddal is.

Apa nekem mondhat akármit, én meghallgatom, ennyi engedményt valóban megtehetek én is, aztán kijelentem, hogy Sára tásárolni megy, és nyakamban a kék táskával törtetek is a kijárat felé. Ezt a határozottságot apától örököltem, amire büszke is apa, bármennyire nehezére esik. Én úgy vagyok vele, hogy ha valamit elhatározok, akkor azt rögtön meg is csinálom, mielőtt még meggondolnám magam, és ezer kifogást találnék vagy találni hagynék. Tásárolunk, és kész, ha mondom, ami a táska és a vásárolni szóból lett, mert nem kell mindent agyonbeszélni, amiről apának is ez a véleménye, anya nagy bánatára, okiben ha megfordul egy gondolat, apa már meg is csinálta. Amivel nem azt akarom mondani, hogy anyában lassan forog, hanem hogy apóban olyan gyorsan, ha van neki. így aztán sokszor az is előfordul, hogy apa saját magát szorítja sarokba, amivel megint nem akarok olyasmit állítani, hogy mindig a saját dugójába dől. De elég gyakran. Mostanában például (kőművesmesterséget űz anya házában, ami abból áll, hogy újravakolja a szobákat, ami kettő, és ez elég fáradságos meló, de mielőtt még túlhajszolná magát apa, megáll pihenni, és amíg pihen, megkeveri a maltert. Ilyenkor egy hétig alig látom, aminek az a dugója, hogy a következő héten nem hajlandó semmit csinálni, csak velem meg Pocakkal bíbelődik, mert csak erre van energiája. Ami nem semmi, ha meggondolom, csak közben a ládában megköt a malter. A duga dugója majd az lesz, hogy a fehérre meszelt falak nem sokáig maradnak fehérek, mert kiüt rajtuk a víz és a penész, ami a hőhíd miatt van, és így lesz ez még húsz évig.

Az, hogy így lesz ez még húsz évig, apának egy szava- járása, ami megmarad neki. és amikor majd egyszer megkérdezem tőle. hogy honnét tudta mindig előre, hogy így lesz, azt fogja mondani, nem nagy dolog, lányom, alexan- derdumas is tudta, és legfeljebb téved az ember, ha előrelátó, és bizony, nem árt nényei, szakemberei — számba véve a fentieket - a város jövőjéért érzett felelősségükre hivatkozva együttműködésüket ajánlják fel a pécsi politikai pártoknak, szövetségeseket és partnereket keresnek, hogy a sajátos helyi értékekre építő stratégia, önkormányzati koncepcióvá váljék, hogy a pol- aárosodási folyamatok gyorsításához, a város európai rangjának visszaállításához a gyakorlati várospolitikában is hozzájáruljunk. Ennek alapja: a város egyházi és világi iskolarendszere, közgyűjteménye, művészete és művészei, az egyetemeken, a társadalom- és természettudományi műhelyekben koncentrálódott szellemi kapacitás és a kultúrával élő, együttélő és áldozatokra is képes öntudatos városi polgár.

Szakértelmünket és tudásunkat ajánljuk fel, hogy megújuló intézményeinkkel, szervezeteinkkel politikai és világnézeti hovatartozásunktól függetlenül részt vehessünk Pécs jövőjének formálásában. Cserébe azt kérjük, hogy történeti-kulturális értékeinket, intézményeinket ne kérdőjelezhesse meg a rövid távú ha tévedni, ha nem túl ki Iá - tásos a jövő.

Nekünk a jövő sosem lesz túl kilátásos, ezért táncolunk mindig pengeélen, ami számunkra remény, csak nem sok köze van a valósághoz, ami egy szerencse, hiszen a valóság csak gúzsba köti az embert, ezzel pedig mi is úgy vagyunk, mint a népek, hogy nem szeretjük, ez pedig törvénytelen. Apa azt mondja, nem baj, hiszen nem változhatunk annyiszor, ahányszor a törvények, ezért aztán életünk végéig megmaradunk olyanoknak, amilyenek vagyunk, és ez bizony nem tetszetős dolog, és elég nehéz. Apa pontosan tudja, életének hol voltak azok a sorsfordulói, ahol elmehetett volna másfele, mint amerre jött, és akkor most nem itt tartanánk, ami nem nosztalgia, csak beismerés, mert nagyon veszélyes dolog, ha saját magának is hazudik az ember, amiről nem mindig tehet, mert sokszor nem is tudja. Apa se tudta mindig, de egyszer találkozott valakivel, és az felnyitotta apa szemét, hogy befele is lásson, mert a múlt nem kívül van, hanem belül, és folyamatos, amikor az ember már tudja, hogy a múltjából él, csak sokat kell gyakorolni.

A népek sokszor sóhajtoznak apának arról, hogy ha még egyszer újrakezdhetnék, de apa már lemondott arról, hogy megváltoztassa őket. mert tudja, hogy nagyon viszpontosabban távlatok nélkül - „racionalitás", a vulgáris kul- túraellenesség.

Meggyőződésünk szerint a város 'kultúrája és a várospolgár fejlesztése ugyanannak a jelenségnek két oldala. Társaságiközösségi életet élő, kultúrába rát állampolgár nélkül

nincs alapja a viiágszinonalú művészeti-kulturális produktumnak, s ilyen produktumok hiányában a polgárság sem születhet újjá.

A Pécs-baranyai Kulturális Kamara és a Magyar Népművelőik Egyesülete, a Magyar Könyvtárosok Megyei Szervezete, valamint a Közművelődési Egyesületek Szövetsége Pécsett, illetve Baranyában támogat minden olyan erőt és kezdeményezést, amely cselekvő módon felkarolja, népszerűsíti és politikai-közéleti gyakorlatában kézzelfoghatóvá is teszi ezt a stratégiát.

A város mesterséges emberi környezet. Lehet elszegényítő és nyomasztó, lehet emberbarát és felemelő. Hogy az utóbbi tulajdonságai érvényesülhessenek: az évezredes rendszerek megtartásával, a hozzájuk való igazodással, a

sza kellene menni az időben, amitől szerintem csak mi nem félünk, viszont visszamenőleg nem is akarunk változni. Nem is lenne normális dolog, mert például, hogy én milyen vagyok és milyen leszek, az nem csak apán és anyán múlik, hogy mit szeretnének, hanem

hogy ők milyenek lettek az én nagyapáim és nagyanyáim következtében, ami azt jelenti, hogy mit tudnak, tudni és kívánni valamit pedig egymástól nagyon távol áll. Apa apájának és anyjának például még fogalmuk sem volt az interakcióról, viszont a nadrágszíjat nem csak arra használták, amire való. Apa szerint ez még nem volt olyan nagy baj, mert jobb, ha az ember hozzáedződik a fájdalmakhoz, hogy később kibírja azt is, ha netán a fejét vennék. A baj az volt, hogy ha mondjuk délben megkapta az ő nyaklevesét az ő anyjától, az még nem volt elég, hanem este is megkapta az ő nadrágszíját az ő apjától. Az pedig már nem is baj volt, hanem egyenesen bűn, hogy ezt a külön- bejáratú nadrágszíjat mindig apának kellett kifűznie az ő apja nadrágjából, és tisztelettudóan az ő apja kezébe adnia, aztán szépen letolni a saját nadrágját, pucér fenekét tisztelettudóan úgy fordítani, ahogy azt megtanították vele.

Apa elég sok nyaklevest és seggreverést kapott életének egy meglehetősen hosszú szakaszában, ami nem azt jelenmegújuló civilizáció szükségleteihez való megfontolt igazításával, átalakításával kell és lehet viszonyulni. Ez a viszonyulás már maga is kultúra. Úgy véljük, a mai történelmi lehetőség értelmes kihasználásában a kulturális élet hivatásos szakembereit nem szabad feladat, megbízatás és szövetségesek nélkül hagyni.

Fentiek megvalósítása érdekében az aláírók jelölteket szándékoznak állítani Pécsett a helyhatósági választásokon, és a megye egész területén támogatják azokat a jelölteket, akik ebben a szellemben kívánnak tevékenykedni.

Az aláírók a megye egész területén támogatni kívánják azokat a törekvéseket, amelyek a fenti alapelvek szellemében helyi kulturális és köz- művelődési érdekek védelmét szolgálják.

Pécs-foóranyai Kulturális Kamara,

Magyar Könyvtárosok Egyesülete

Baranya Megyei Szervezete, Magyar Népművelők Egyesülete Megyei Szervezete, Baranya Megyei Művelődési Egyesületek Szövetsége

Pécs, 1990. augusztus hó.

ti, hogy olyan égetnivalóan rossz kölök volt, hanem azt, hogy az ő apja és az ő anyja is ilyenképpen nevelődtek, és a családi hagyományt igyekeztek továbbörökíteni. Apában azidötájt alakult ki az a görcsös félelem az erőszaktól és a megaláztatástól, ami még ma is hat, és jól megfigyelhető kézremegés formájában manifesztálódik, ha például igazoltatja a rendőr, vagy levelet kap Kisrakás és Nagyrakás anyujától, ami a stílus, mint emberi megnyilvánulási forma miatt van. Apa később majd elismeri, hogy nevezett jelenségek nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy ő személy szerint nem sok perspektívát látott a Való Életben.

Manapság egyedül nekem meg Pocaknak van némi perspektívája, mert apa azt mondja, mire megnövünk, még akármi is lehet. Ez egy elég homályos cél, ám manapság az se semmi, ha máról holnapra tud gondolni az ember, de apa és anya közben nem fecsérli az idejét, saját dugóikból tanulva többfunkciójú gyerekeket nevelnek ki bennünk, és szándékuk szerencsésen egybeesik azzal, hogy anya és apa számára mi vagyunk az egyetlen elképzelhető perspektíva. Apa, miközben elég sok alternatív cigarettát szív, gyakran beszélget anyával ilyesmiről, amit én kihallgatok, mert sok új szó van benne. A szavakat illetően kezdek önellátó lenni, ami apa szerint beleillik a mi családi elképzeléseinkbe. Családi elképzeléseink között szerepel, hogy jó volna bebútorozni anya lakását, és az úgy is lesz, mert egészen ügyes ágyakat és szekrényeket faragunk mindenféle lim-lom fából, csak anya győzze kivárni. Anya viszont közben egész ügyesen megtanul varrni, amire apa és én indirekt módszerekkel vezetjük rá, úgy, hogy a bútorokból elég sok szög áll ki, amikre mindig akkor akadnak föl a ruháink, amikor nem akarjuk, különben a ruhák nálunk rendesen szanaszét hevernek, és addig nem is lesz baj velük, amíg a szekrénybe nem kerülnek, a szögek közé.

A

pa, mégegy szög, mondja majd anya fém és szövet találkozásakor, mire apa energiától duzzadó szavakkal nyugtatja meg. hogy jó, majd elgörbítjük, amiben egy elég rugalmas határidő rejlik."

Bizonyára nem véletlen, hogy miközben a szovjet páncélosok hazafelé vonulnak hazánk országútjain, feltűntek nálunk, mint egy ellenkező irányban haladó szellemi hadoszlop, az orosz birodalom korábban tiltott remekei. S mi úgy vagyunk, mint az az ember, aki látta ugyan, hogy a tornyokban mindenütt félreverik a harangokat, csak éppen nem hallotta a harangzúgást, de aztán, mikor megfordult a szél, a feléje áradó zengéstől szinte beszakadt a dobhártyája. Ezek a könyvek adják visz- sza a némo harangok hangját. Megrendítő, gyötrelmes és felemelő olvasmányok, méltóak az orosz irodalom múlt századi hagyományaihoz. Azt hiszem, ha e népet valami képes megmenteni Európa számára, az páratlanul gazdag irodalma lesz. Mennyire jellemző, hogy Szolzsenyicin egyik regényében az Űr és a Rab egy Jeszenyin-kötet birtoklásáért harcol, mely az utóbbi számára talán az életnél is fontosabb: megvédelmezett

méltóságát testesíti meg.

E könyvek különös és mégis oly ismerős világában barangolva meglepetéssel fedeztem fel Jevgenyij Zamjatyin Mi című, 1920-ban (!) írt művét, a bolsevizmus - egy széthulló tudat látomásaként felidézett - ellenutópiáját, s érdeklődéssel olvastam Anna Nyikolszkaja Add tovább! című, őszinte hangú élménybeszámolóját szibériai kényszermunkájáról.

(Mindkét alkotást az Európa adta ki.)

De e nyár legmaradandóbb olvasói élményét számomra Alekszandr Szolzsenyicin mostanában megjelent három regénye jelentette, melyeket kertünk szárazságtól szomjazó gesztenyefái alatt szinte egy ültő helyemben olvastam végig. Az Ivan Gyeniszovics -egy napjá-nak új kiadása (szintén az Európától) igen alkalmas arra, hogy újraolvasva a művet a megdöbbentő tényeken túl most már az elbeszélés hallatlan ökonómiáját és a szövegformálás metsző pontosságát is felfedezzük. A pokol tornáca, ez a nálunk eddig csak hírből ismert remekműT most jelent meg először magyarul a Magvetőnél. E majdnem nyolcszáz oldalas regény cselekménye 1949 karácsonyán, három nap alatt játszódik le. A történet tehát nagyjából annyi időt ölel fel, mint Dante pokoljárása, ám az elbeszélő itt csak a pokol első körét, Makai Imre és Szabó Mária hiteles fordításának szerencsés címötletével: a pokol tornácát mutatja be, megidézve egy infernális világ egészét.

Ez a színhely a saraska, a Gulag Moszkva peremén található, enyhébb légkörű szigete, ahol még könyvtár -s van, s ki lehet harcolni az elcsalt levest, sőt még apróbb előnyökhöz is juthat az ember, ha elfogadja a láger törvényeit, s eleget tesz a vak fegyelem, a meghunyászkodó engedelmesség és a „nevelő erejű" éhség nem is kizárólag a táborban érvényes parancsainak. Innen nézve a könyvet gogoli erejű szatírának látjuk: az egyik emlékezetes jelenetben például a foglyok kegyetlen humorral, rögtönzött bírósági tárgyaláson „ítélkeznek" a legendás hős, Igor herceg felett. Mert itt maga a lét válik értelmetlenné, a történelmünk, s egész emberségünk. De nemet mondani: tilos! Ám a könyv két főhőse mégis ezt teszi, s bár nem is találkoznak, sorsuk közös. A még szabad Innokentyij Vo- logyin, aki szeretné megakadályozni, hogy a Kreml az atombomba birtokába jusson, s a már rab Gleb Nyerzsin, aki nem hajlandó részt venni a szakbörtön különleges munkájában, egy tökéletes le- hallgató'készülék előállításában. De hát ki itt a rab, és ki a szabad? Hiszen Innoken- tyijt ezer láthatatlan bilincsbe veri kiváltságos élete, Gleb viszont képes szívében megőrizni felesége és múltja iránti hűségét. Ez már a stílus másik vonulata: a tolsztoji lelki tágasság és fenség. Így hát mégis a szabadság titkos fénye lengi be ezt a komor alvilágot, ahonnan, a dantei látomással szemben, nincs visszatérés, s ez a sugár vonul hőseink után, midőn eltűnnek az alvilág útvesztőiben szemünk elől.

A Rákosztály hőseinek fenyegetettsége hasonlóan egyetemes és irracionális, hiszen a szörnyű kór, a sztálini rendszerhez hasonlóan, erkölcsi megfontolás nélkül sújt le áldozataira, legfeljebb nem kínozza nagyobb előszeretettel a jobbakat. Szolzsenyicin jól tudja, hogy a betegséghez való viszony — mint a szenvedéshez és kiszolgáltatottsághoz va'ó viszony általában — talán a legjellemzőbb emberi magatartás kohója, a személyiség legkeservesebb, de legjellegzetesebb próbája. Ezért a rákosztály nem csupán szociológiai értelemben válik egy torz társadalom keresztmetszetévé (bár igen jellemző, ha egy kórháziban az igazgató nem áll szakmája magaslatán, a takarítónő viszont franciául olvas), hanem morális és bölcseleti szempontból is. Az író ezúttal is megőrzi a mindentudó elbeszélő pozícióját, de nézőpontját, akár az ábrázolt személyiségbe rejtve, akár láthatatlan kísérőként társul szegődve hozzá, szétosztja szereplői közt, s ezáltal a látószöveg összetett, sokszorosan egymásba metsző polifóniáját hozza létre.

S bár a formálás visszafogott és szikár, a szöveg telt és árnyalatokban gazdag: gondoljunk a száműzött Kad- minék idillien bensőséges bemutatására vagy az ifjú geológus és a Ruszanov-lány keményen elutasító rajzára - az 1955-ben játszódó regény bennük oz elkövetkező brezs- nyevscsina két jellegzetes figuráját, a közönyös technokratát és a cinikus humán értelmiségit idézi meg. S ott van Aszja látogatásának rövid jelenete, mely úgy ragyog a papíron, mint egy kihullott Könnycsepp. De szavak nélkül is milyen sokat kifejez az a tény hogy míg az apparatcsik Ruszanovval érkezünk a kórházba, az elbeszélő végül a száműzött Kosztoglotovhoz szegődik, s részvéttel eltelt ha- lálangya.ként kíséri, amint tovatűnik a hirtelen végtelenné tágult térben. (A művet az Árkádja Könyvklub adta ki.)

Gleb Nyerzsin egyszer a jövőről töprengve arra gondol, hogy majd talán megszületik az a szó, mely szétrombolja a betont. Alekszandr Szolzse- nyicin ezt a szót mondta ki. S ó Gulag erődítményei recsegve omlanak össze, mint c-gykor Jerikó falai. Mégse csodálkozzunk ezen, hiszen az Ige ös.bb, mint a beton.

Nagy Imre

Herceg Árpád: jp^ majd elgörbítjük