Új Dunántúli Napló, 1990. szeptember (1. évfolyam, 149-178. szám)

1990-09-01 / 149. szám

1990. szeptember 1., szombat aj Dunántúli napló 5 Városi tanévnyitó az Apáczai Nevelési Központban Katasztrofális a kollégiumi helyzet Pécs háromezer pedagó­gusának és 40 ezer diáknak adhatta át jókívánságait Mezei lózsel, a városi ta­nács művelődési osztályának vezetője tegnap a Nevelési Központban, az oktatási in­tézmények vezetőinek ha­gyományos tanévnyitóján. A tisztsfége alól felmentését kérő osztályvezető, aki mára úgy érzi, hogy egy „olyan hajóban evez, amely alatt nincs víz", megnyitó szavai­ban a város aggasztó okta­tásügyi helyzetét vázolta. Elsőként az információhiány­ról, a bizonytalanságról be­szélt, amit a pedagógusok hallgatása, félelme csak föl­erősít. A Nevelési Központ mellett még nyolc IMS tech­nológiájú oktatási intézmé­nye van a városnak - köz­tük a Kodály kollégium is -, felújításuk 1 milliárd forin­tot igényelne. A kollégiumi helyzet katasztrofális, egyre többen kényszerülnek afbér- letet fizetni, mindamellett tradícióinak megfelelően énekiskola lesz ismét a pá­losok melletti kollégium is, míg a felajánlott szovjet laktanya felújítás nélkül használhatatlan diákszál­lás céljaira. A szellemi fo­gyatékosokat gondozó Ma­gyar Lajos Gyermekotthon a szándékok szerint papnevel­de lesz, a helyzet tulajdon- jogi tisztázására sürgető szükség lenne! Tanterem- hiány fenyeget a középfokú iskolákban is. Az idei tanévtől a Juri- sics Általános Iskola o vakok és gyengénlátók oktatását is vállalta, és üdvözölhetők a Siklósi úti, valamint a Pécs- szabolcsi Általános Iskola az oktatás szerkezetváltását elő­segítő törekvéséi is. A város pályázatára érkezett 24 mun­kát 800 ezer forint szétosz­tásával tudja majd hono­rálni a tanács. Az új költ­ségvetési tételekről, a terve­zett térségi normatívákról ez­után döntenek majd, s ezek­ben a kérdésekben a köz­oktatási tárca határozottan képviselt állásfoglalásra is szükség lesz. Majd Tóth Sándor belügyminisztériumi szakreferens előadása és a hozzászólások is megerősí­tették a pedagógusok félel­mét, hiszen semmi nem ga­rantálja előre, hogy a vá­lasztások után szakmailag is rátermett, „oktatásbarát" ön- kormányzatok alakulnak majd ki. B. R. Énekiskola Cigány kulturális központ Pécsett Megvan a megoldás Európába mindenkit vinni kell Az ünnepélyes megnyitót dr. Takács Gyula mondta Fotó: Läufer László Az egészségügyi kollégiumban laknak a diákok Megoldódott a pécsi Püs­pöki Énekiskola helyének gondja az utolsó pillanatban, 39 év után újra felvételt hir­detett a katolikus egyház. A legfontosabb feltételként a jó hallást és legalább jó rendű bizonyítványt jelölték meg. A keresztlevél mellett ajánlást kértek a plébánosoktól is, de helyet kapott' Erdélyből átte­lepült kisgyermek és Olasz­országból hazatelepült ma­gyar anyanyelvű növendék is. A szálláshely megtalálása okozta a legtöbb nehézséget, ám a héten a városi tanács határozott az iskola támoga­tásáról, átadta az egészség- ügyi szakközépiskola volt kol­légiumi épületét a benne lévő összes felszereléssel, berende­zéssel együtt. Az épület a pá­losok kolostora volt annak­idején, amit a szerzetesek majd igényelni fognak, így a szálláshely átmeneti addig, míg eredeti helyére vissza nem költözik az iskola. A vasárnapi költözés utón kez­dődhet a 46 hat-tizenegy éves gyermek oktatása, nevelése. Hazánkban itt kezd először tanévet általános iskolás ko­rúak bentlakásos egyházi ok­tatási intézménye. A kollégium működését a Művelődési és Közoktatási Minisztérium finanszírozza, és Pécs Város Tanácsa is hozzájárul a költségekhez, havonta 110 ezer forinttal.- A többi nemzetiséghez hasonlóan végre a cigányok­nak is lesz a megyében kul­turális központjuk, és ezért köszönet mindazoknak a ma­gyaroknak, akik önzetlenül se­gítették a cigányságot. A tá­mogatásra ezután is szükség lesz, mert könnyen megjósol­ható, hogy pénzből csak ke­vesebb lesz, s egyelőre a kormányzat sem ígér a ci­gányság felemelkedését haté­konyan segítő programot. Az is igaz, hogy a cigányok ed­digi lehetőségeikkel nem tud­tak élni, de ehhez hiányoztak a képességeik. Erre meg le­het, és kell tanítani őket, mert Európába indulva nem lehet ötszázezer embert Ázsiá- oan hagyni. Többek között a fenti gon­dolataikkal vezette be Kosztics István, a Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület el­nöke a Rácz Aladár Közösségi Ház megnyitó ünnepségét tegnap délután, a József utca 4-ben. Bár a közösségi ház­ban már több mint egy éve zajlott az egyesületi élet, ed­dig azt csak bérelte a me­gye legnagyobb cigányszerve­zete, a tulajdonjogot mostan­tól kapták meg. Ezt jelentős pénzösszegekkel támogatta a ■művelődési minisztérium, a megyei és városi tanács. A hivatalos átadás meg­tisztelő feladata Takács Gyu­lára, a megyei tanács elnök- helyettesére várt, aki párt­fogolta a ház ügyét. Ö emlé­kezett meg röviden a névadó Rácz Aladárról, ki a húszas- harmincas években mint cim­balomművész európai híres­séggé tudott válni. Takács úr reményei szerint a követ­kező évek a demokrácia szo­ciális képességének és a ci­gányság életrevalóságának sikeres próbái lesznek. A Rácz Aladár Közösségi Házban két közösségi helyi­ség található, ezek a külön­böző baráti körök, csoportok kulturált találkozóhelyei lesz­nek, és a bejáratnál cigány képzőművészek kiállítása fo­gadja majd a látogatókat a most felavatott Fenyvesi te­rem'ben. A cigány kulturális napok keretében tegnap délelőtt egy tanácskozásra is sor került, ahol a megye mintegy húsz pedagógusa hallgatott színvo­nalas, felkészült előadásokat. Dr. Várad y Géza, a művelő­dési tárca képviselője sze­rint eljött a történelmi pilla­nat, most kell a cigányság művelődéséért hatékonyan tenni —, az összmagyarság ér­dekében is. B. B. Szocdemek kampányindító sajtótájékoztatója Visszafogottabban, nagyobb politikai kultúrával Tegnap délután, a Magyar- országi Szociáldemokrata Párt baranyai szervezete pécsi székhazában tartották meg a szocdemek helyi vezetői a kampányinditó sajtótájékoz­tatójukat. Nyitray Béla elnök bevezetőjében elmondta: a közvéleményben a sajtó el­fogultsága eredményeként nem alakulhatott ki hiteles kép a iszocdemeknek a politikai élet­ben játszott szerepéről. A vélt- tel szemben súlyuk nagyobb, így értetlenül fogadták Antall miniszterelnök kijelentését, mely szerint hiányzik a ma­gyar politikai palettáról a szo­ciáldemokrácia. Az éppen 100 éve alakult, s .múlt év november elején tartott kongresszusán ismét felállt Szocdem Párt az el­múlt csaknem egy esztendő­ben számos olyan eseményt élt át, amit egy gyengébb szerveződés nehezen bírt vol­na ki. Legutóbb az augusztus 25-én tartott országos vá­lasztmányi ülésen határozták el: a pártütőkkel immár vég­leg szakítani kell, hogy o november 3-ára tervezett 'kongresszusukon nyugodt munkát végezhessenek. A helyhatósági választások­ra — hallottuk Nyitray Bélá­tól —, cendesen és nyugod­tan készülnek, tanulva az or­szággyűlési választásokból mellőzve a harsányságot, s nagyobb politikai kulturáltsá­got tükröző megnyilatkozá­sokkal. A párt erős, egységes, az országban több száz alap­szervezettel, közel 20 000 tag­gal, közülük 500-an Baranyá­ban. A kampány célja: elér­ni, hogy a megye és telepü­lései gondjainak megoldását célzó munkákba a szocdemek közvetlenül is beleszólhassa­nak. Ennek érdekében vala­mennyi egyéni választókerü­letben indítanak jelöltet, ter­mészetesen listát is, amely­nek élén Nyitray Béla neve szerepel, a további sorrend: Pataki György, Buczó Zoltán, dr. Vejkey Kálmán és id. Kö­vest Béla. M. A. A szénár­emelésről Az Ipari Minisztérium továb­bi részletekről tájékoztatta a Magyar Távirati Irodát a jövő évben bevezetendő új szénár­rendszerrel kapcsolatban. A kormány csütörtöki ülésén tárgyalta meg az energiapoli­tikai koncepciót és a szénbá­nyászat szerkezetátalakítási programját. Ennek kapcsán fog­lalkozott az energiahordozók 1991-től bevezetendő új árrend­szerével is, ezen belül az új szénár-rendszerrel. Az elfogadott koncepció sze­rint a szén termelői árát jö­vőre a helyettesítő energiahor­dozó, a nehéz fűtőolaj import­beszerzési árából levezetve ala­kítják ki, figyelembe véve a kereslet és kínálat alakulását, valamint a tüzeléstechnikai és környezetvédelmi szempontokat. A lakosság által használt szénféleségek esetében a ter­melői ár kialakításánál meg­határozó, hogy mennyibe kerül az importált, azonos minőségű szénféleség. Az importköltségek­nek a fogyasztói árakban is tükröződniük kell. Holnap bm Új VDN-ban Görkorcsolyával a pápa színe elé iPécs-Róma: 1400 km. • Önvédelmi tízparancsolat a bűnözők ellen Olasz példa, de ikészül a baranyai változat. Hölgyeim, minket becsaptak! 'A nőies nő, avagy hogyan bánjunk a férfiakkal? Zsidó az, akit annak tartanak Ki itartja fontosnak a származását és ki nem. Ki kezében lesz a volán r Ujmecsekalján ? Tudósítás a PMSC—Bp. Volán labdarúgó-mérkőzésről. Egy edző, aki lekésett egy háborút Gellei Imre Kuvait helyett az Emirátusban. Indít jelölteket az Agrár szövetség Pénteki ülésén megújította vezetését az Agrárszövetség Baranya megyei nagyválasz*- mánya. A választmány elnö­kévé Petkó Lászlót, a mozsgói termelőszövetkezet elnökhe­lyettesét választották, s az ed­digi 15 tagú vezetés helyét egy 9 főből álló vezetőség vette át. A nagyválasztmányi tagok megvitatták a helyhatósági választásokkal kapcsolatos fel­adataikat, jelöltjeik nevét a jövő hét végén hozzák nyil­vánosságra. Az elképzelések szerint minden faluban indí­tanak jelöltet, s a városokban listát is állítanak. B. N. Holnaptól: Ébresztő! A Pécsi Városi Televízió adásrendje változatlan Pécsi kézfogás a pápával A nyári szünet után ismét meg­indult a munko a PVT szerkesztő­ségében. Az újdonságokról, válto­zásokról Müller István főszerkesz­tőt kérdeztük:- Ho valahol, akkor nálunk igen­csak szükség volt már néhány hét szabadságra, augusztus közepétől azonban újra dolgozunk és tényleg jó hangulatban. Továbbra is va­sárnap reggel közvetítjük műso­rainkat, az MTV 1-es csatornáján, hetenkénti ‘ismétlődéssel, hétórás kezdéssel. Nem kívánunk változ­tatni azon sem, hogy o hatvan­perces magazinban ne a pécsiek­ről, pécsiekhez szóljunk, hiszen ez a televízió a városé, a városban élőké Továbbra is a közérdeket tartjuk a legfontosabbnak. A mó­dosítások elsősorban belső életün­ket érintik. Javítani kellett és kell a szervezési-lebonyolítási rendün­kön, másfél év elegendő volt arra, hogy tudjuk, mit és hogyan te­gyünk.- A választási időszak esemé­nyei hogyan jelennek meg o mű­sorokban?- Műsoridőnk rendkívül korláto­zott -, heti hatvan perc -, nincs tehát lehetőségünk elmélyültebb politizálásra. A műsorórát felosztva heti 15 perc jut az önkormányzati választások eseményeinek közvetíté­sére. Ez szeptemberben mindössze hatvan perc. Nagyon kevés!- Mire ébrednek holnap a pé­csiek*- Az IMS technológiára, a mun­kanélküliségre, a színházi évad­nyitóra, Bánkúti Gertrúd kiállításá­ra, a tanévkezdésre, rejtvényre - no és a pápa és egy pécsi fia­talember kézfogására . . . Szóval egy pécsi magazinra, amelyben — sajnálattal említem —, ezúttal nem lesz számítógépes játék. Ebben a hónapban szüneteltetjük a játé­kot, legközelebb októberben lehet majd tippelni, s ezért nézőink szíves megértését kérjük. A tele­fonszámunk: 32-333, a nézők hívá­sait a műsorkezdéstől, tehát hét órától várjuk. Új műsorkezdet! Szeptember 4-től országos program a Pécsi Rádióból Szeptember 4-től jelentős vál­tozás történik a Pécsi Rádió mű­sorrendjében. Ezentúl a hét min­den napján, hétfő kivételével, a szerbhorvát és német nyelvű esti nemzetiségi programok országos jellegűek lesznek, mert a Bartók URH-adó sugározza majd. Ezért megváltozik a délutáni műsorok kezdési ideje. A két délutáni nem­zetiségi zenei műsor 15 perccel to­vább tart, vagyis a szerbhorvát 13—14-ig, a német pedig 14-15 óráig hallható. 15 órakor kezdődik a Pécsi Stúdió kereskedelmi műso­ra, amely változatlanul este fél 7- ig tart. 18.30 és 18.40 óra között 10 perces magyar nyelvű hírma­gazin hallható. Majd 18.40-töl 19 óráig, országos szerbhorvát nyelvű, információs műsor következik. A Bartók URH-adón és a 873 Khx középhullámú adón. 19-töl 19.05-ig a középhullámon nemzetiségeink zenéjéből sugároz a Pécsi Stúdió, az URH-n pedig országos magyar nyelvű híreket közvetít. A német nemzetiségi műsor 19.05—19.25-ig tart. Vasárnap ekkor kezdődik az esti sportműsor.

Next

/
Thumbnails
Contents