Új Dunántúli Napló, 1990. szeptember (1. évfolyam, 149-178. szám)

1990-09-15 / 163. szám

aj Dunántúli napló 1990. szeptember 15., szombat Segítség az aszálykárosultaknak (Folytatás az 1. oldalról) közzétett adatok becsléseken alapulnak, s ezzel nyilvánva­lóan együtt jár a pontatlan­ság. A másik ok, hogy az idő­beli eltolódás miatt is kisebb vagy nagyobb lehet a kár nagysága. Amikor a kormány napirendre tűzte az aszály hatásait, a szeptember eleji adatók álltak a rendelkezésre. Ezek szerint a kár 30—35 mil­liárd forintra becsülhető, ami a növénytermélés értékének mintegy 20—25 százaléka. Vita a MOSZ-szal — A minisztérium és a MOSZ között vita volt abban is, hogy az érdekképviselet azt állította: a kormány nem loglalkozik az aszály miatt nehéz helyzetbe kerülő gazda­ságokkal. Igaz ez? — Sérelmesnek találtuk a MOSZ vádjait, mert jogtala­nok és igazságtalanok. Az ér­dekképviselet vezetői is tud­ták, hogy készül az előterjesz­tés az aszály gazdasági ha­tásairól és a teendő intézke­désekről. S az is nyilvánvaló lehet mindenki számára, hogy o tárcák között is egyeztetni kell a megoldási javaslatokat, módszereket, s mindezek idő­igényesék. A MOSZ persze kellemesebb helyzetben van, mert érdekképviseletként el­lenzéki szerepből bírálhatja a kormány és a minisztérium magatartását. Az alapállás azonban éppen a nehéz hely­zet miatt csak az lehet, hogy ne egymás ellen, hanem egy­másért küzdjünk. Minden más módszer csak az országnak és az ágazatnak lesz rossz. — A Magyar Agrárkamara sajtótájékoztatóján hangsú­lyozták, hogy feltétlenül szük­ség van az aszálykárt szenve­dett gazdaságoknak a segít­ségre, de az ne egyedi be­avatkozásokkal járjon együtt, hanem a tényleges kárral arányos legyen a támogatás. Á segítség mértéke — A minisztérium egyetért a kamara álláspontjával, szét kell választani az aszály és a gyenge gazdálkodás következ­ményeit. A kormány az aszály­kár nélkül jövedelmezően gazdálkodó nagyüzemeknek nyújt segítséget, hogy a ter­mészeti csapást több év alatt ellensúlyozhassák, s munkájuk ne szenvedjen törést. Ez a segítség azonban nem jelent­het veszteségtérítést az évek óta alacsony hatékonysággal működők számára. Éppen ezért a központi segítségnyúj­tás szempontjából azok a ter­melők minősülnek aszályká­rosnak, akiknél a növényter­melés hozamainak értéke - összehasonlító árakon számol­va — az előző három év át­lagánál 15 százalékkal keve­sebb. — Ilyen gazdaság lesz szép számmal. Miként ellensúlyoz­zák a takarmányhiányt? Lesz-e elegendő vetőmag? - E kér­dések izgatják leginkább a szakembereket. — A felmérések szerint ku­koricából 2—2 és fél millió tonnával kevesebb terem a vártnál. A kormány már jó­váhagyta a takarmányimportot, s a minisztérium megtette az ebhez szükséges intézkedése­iket. A kiesés miatt félmillió tonna takarmányozási, s száz­ezer tonna ipari feldolgozási céllal importálunk kukoricát. Szakembereink kidolgozták az egyes takarmányfélék helyette­sítésének lehetőségeit is, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy az import és a takarmá­nyozás a lehető legolcsóbb legyen. így például sor ke­rülhet a búza 'feletetésére is. Az aszály sújtotta a vetőma­got termő földeket is, a jövő év megalapozásához feltétle­nül szükséges hibridkukorica- vetőmagot importból szerez­zük be. — A mezőgazdasági nagy­üzemeknek megközelítően fele eddig is fizetési nehézségek­kel küszködött, amit az aszály most még tetéz is. Pénz nél­kül viszont nem lehet műtrá­gyát, vetőmagot vásárolni, Így veszélybe kerülhet a jövő évi termelés. Hogyan segít a kor­mány a pénzügyi szakadék át­hidalásán? Tizenegy milliárdos célhitel — A segítség többirányú lesz, hiszen országos érdek, hogy a mezőgazdasági terme­lés folyamatos legyen, az élel­miszer-ellátás ne csorbuljon. A teljesség igénye nélkül, a fontosabb pénzügyi támogatá­sok a következők: a pénzügy­miniszter felfüggeszti, s diffe­renciált mérlegelés alapján részben vagy egészben elen­gedi a károsodott nagyüzemek földadóját, s a magánterme­lők földhasználati adóját. A kormány felhatalmazta a Tár­sadalombiztosítási Főigazgató­ságot, hogy a kifizetetlen tár­sadalombiztosítási járulék két százalékos büntető kamatát elengedheti. A kormány ugyancsak jóváhagyta, hogy az őszi mezőgazdasági mun­kákhoz 11 milliárd forint cél­hitelt kapnak a termelők. A kamatók nagysága jelentősen meghaladja a termelés jöve­delmezőségét, ezért az őszi munkák fedezetére szolgáló hitelek kamataira kedvez­ményt, állami támogatást kapnak a gazdálkodók. Ter­vezzük, hogy az aszály miatt veszteséges gazdaságokat gyorsított szanálási eljárással rendezzük, de az éhhez szük­séges költségvetési forrásokat fel kell tárni. Mindezek meg­győzően mutatják, hogy a kormány átfogóan, a miniszté­rium naprakészen foglalkozik a bajba jutott mezőgazdasági termelőkkel. Ez nem is lehet másként, hiszen az esetleges élelmiszerhiány a belpolitikai helyzet biztonságát veszélyez­tetné, ami egyetlen magyar állampolgárnak sem lehet az érdeke. V. Farkas József Kormányszóvivői tájékoztató (Folytatás az 1. oldalról) a megnyilatkozás a magyar gyakorlatban a halálbüntetés - de facto - megszüntetését jelenti. Nyilvánvaló, hogy a ra­tifikációs eljárás befejezéséig e kérdésben az Országgyűlés­nek is állást kell foglalnia. László Balázs a kormány csütörtöki ülésén szereplő kér­dések közül ezután az adó­zási helyzet rendezéséről szólt. iMint mondta, kormányrende­let készül az adó- és illeték­kötelezettséget megállapító határozatok bírósági felülbí- rólhatósága tárgyában. Az ál­lampolgárok ugyanis joggal kifogásolják, hogy bizonyos adónemeknek csak a kiveté­sét, annak jogosságát lehet bírósági úton megtámadni, magát az összegszerűséget nem. A rendelet e megkülönböz­tetést megszüntetné, az adó­hivatali határozat ellen kor­látozás nélkül lehetne felleb­bezni, s a bíróság az állam- igazgatási szerv határozatát megváltoztathatja. A rendelet a kihirdetése napján lép ha­tályba, a határozatot a folya­matban lévő ügyekben is al­kalmazni kell. NAGYVILÁGBAN Göncz Árpád* az Egyesült Államokban NEW YORK: Ivanna Trump köszönti szeptember 13-án, a Plaza Hotelben Göncz Árpád köztársasági elnököt, aki hatnapos, nem hivatalos látogatásra érkezett az Egyesült Államokba. Az államfőt a Központ a Demokráciáért nevű washingtoni szerve­zet hívta meg. MTI-telefotó Irány az Öböl (Folytatás az 1. oldalról) olasz katona tartózkodik két gyorsnaszád és egy ellátóhajó fedélzetén. Itália két korvettet már korábban o Földközi-ten­ger keleti medencéjébe kül­dött az öbölbe irányított kül- ri ka i hadihajók pótlására. Az Öbölbe tartó John F. Kennedy amerikai repülőgép- hordozó és öt kísérőhajója pénteken haladt át a Szuezi- csa tonnán. 'Miután a japán-" kormány pénteken 4 milliárd dollárra egészítette ki az öbölbe li nemzetközi erőfeszítések támo­gatására szánt összeget. • Élen a Coca-Cola A Coca-Cola a legnépsze­rűbb cég az Egyesült Álla­mokban, Nyugat-Európában és Japánban, hatezer vállala­tot előz meg. Ez derült ki a san-franciscói Landor Asso­ciated - vállalati tekintély kialakításához tanácsokat nyújtó - marketing cég köz­vélemény-kutatásából, mely­nek során 10 000 amerikai, nyugat-európai és japán sze­mélyt kértek meg, rangsorolja a különböző árucikkeket. A Coca-Cola után a sor­rend a következő: Sony, Mer­cedes-Benz, Kodak, Disney, Nestle, Tovota, McDonald’s, IBM és Pepsi-Cóla. Az első ötven cég közül huszonhárom amerikai, tizenhét európai, kilenc japán, egy pedig az Egyesült Állomokban és Euró­pában működik. ^ (Folytatás az 1. oldalról) részt Washingtonban és Virgi­niában az amerikai alkotmány 200. évfordulójának ünnepsé­gein. Az államfő zsúfolt program­ja azonnal megérkezése’után megkezdődött: a magyar ENSZ- képviseleten fogadást adtak tiszteletére abból az alkalom­ból, hogy a Garland-kiadó a közelmúltban angol fordítás­------------------------ * ------------------------­ba n jelentette meg Göncz Ár­pád válogatott alkotásait. A késő esti órákban Göncz Árpád a magyar főkonzulátu­son a New York-i magyarság képviselőivel találkozott, s válaszolt kérdéseikre, amelyek nagyrészt a magyar kisebbsé­gek sorsára vonatkoztak. Göncz Árpád pénteken szálláshelyén fogadta Edgar Bronfmant, a Zsidó Világszö­vetség elnökét, majd külön- gépen Washingtonba repült. Amerikai cigaretta a Szovjetunióba A két legnagyobb amerikai dohányipari cég, a Philip Mor­ris és a Reynolds csütörtökön bejelentette: bő egy év alatt együttesen 34 milliárd darab cigarettát szándékoznak elad­ni a Szovjetuniónak. A Philip Morris 20 milliárd, a Reynolds pedig 14 milliárd darab cigaretta szállítását ter­vezi 1991 végéig. A cigarettahiány az utóbbi hónapokban zavargásokhoz ve­zetett több szovjet városban, ami a szovjet vezetőket arra ösztönözte, hogy importlehető­ségek után nézzenek. Antall József Olaszországban (Folytatás az I. oldaltól) Antall József miniszterelnök kormányküldöttség élén hiva­talos kormányfői látogatásra érkezett pénteken Rómába. Bonn, Párizs és Brüsszel után ez a júniusban hivatalba lé­pett kormányfő újabb nyugat­európai látogatása a magyar külpolitika új orientációja je­gyében. Ebben a félévben Olaszország tölti be a soros elnökséget a nyugat-európai közösség vezető szerveiben, s így a látogatás az EK-kapcso- latok szempontjából is fontos. A ciampinói katonai repü­lőtéren leszálló különgépet az olasz légierő díszszázada vár­ta felsorakozva. A gépből ki­lépő Antall Józsefet a magyar Himnusz hangjaival fogadták. A miniszterelnök ezután Ivó Butini külügyminisztériumi ál­lamtitkár kíséretében ellépett a díszsorfal előtt. Megjelent a repülőtéri fogadáson a Szentszék képviselője, s jelen volt Misur György római ma­gyar és Joseph Nitti budapesti olasz nagykövet, továbbá Ke­resztes Sándor, a Vatikán mellé akkreditált nagykövet. Antall József kíséretében van Matolcsy György, a Miniszter- elnöki Hivatal államtitkára, Somogyi Ferenc, a külügymi­nisztérium államtitkára, Mar- főnyi János, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisz­tériumának államtitkára, Man- herz Károly, a művelődési- és közoktatási minisztérium ál­lamtitkára, Kovács Ferenc, a közlékedési- és hírközlési mi­nisztérium államtitkára és több más kormánytisztviselő. A magyar miniszterelnököt délután fogadta a Qui.rinale Palotában Francesco Cossiga jköztársasági elnök, majd a Montecitorio, a képviselőház épületében találkozott Bettino Craxi szocialista pártvezetővel, aki az ENSZ-főtitkár megbí­zásából a nemzetközi adós­ságproblémával foglalkozik, és Nilde Jottival, a képviselő- ház elnökével. Péntek este Rómában, a Villa Madama vendégházban megkezdődtek a hivatalos tár­gyalások Antall József minisz­terelnök és vendéglátója, Giulio Andreotti olasz kor­mányfő között. Előtte a két kormány elnöke aláírta a két ország közötti új gazdasági, ipari és műszaki együttműkö­dési megállapodást. VARSÓ: Ronald Reagan volt amerikai elnök és felesége szep­tember 14-ikén a lengyel fővárosba érkezetf. A politikus Ta- deusz Mazowiecki miniszterelnök és Lech Walesa, a Szolida­ritás vezetője meghívásának tesz eleget. MTI-telefotó Őszi szünet a Parlamentben Hétfőn és kedden folytatja munkáját az Országgyűlés őszi ülésszaka, a tervek szerint azonban szeptember 22-e és október 14-e között szünetel­nek a plenáris ülések — mon­dotta Szabad György, az Or­szággyűlés elnöke pénteken, a szokásos, a törvényhozás mun­kájáról szóló sajtótájékoztató­ján. A Ház elnöke elmondta, hogy a privatizációs törvényt és a társadalmi szervezetek költségvetési 1 támogatásának elbírálásáról, elosztásáról szó­ló országgyűlési határozati ja­vaslatot mindenképpen a ter­vezett szünet előtt meg kell, Ihogy tárgyalják, illetve dön­tést szükséges hozni ezekben a kérdésekben. Várhatóan nagy vendégjárás lesz az Or­szágházban, ugyanis hazánk vendége lesz Enrique Baron Crespo, az Európai Parlament elnöke, s Habsburg Ottó, az Európai Parlament Magyaror­szággal foglalkozó bizottságá­nak elnöke vezetésével is lá­togatást tesz egy küldöttség. Margaret Thatcher is elláto­gat a magyar Parlamentbe, s egy amerikai tömegkommuni­kációs küldöttség is tanul­mányozza majd a T. Ház mun­káját. Soltész István, a Ház fő­titkára elmondta, hogy az al­kotmányügyi bizottságnak hét­főn délután vagy este meg kell vitatnia még néhány tör­vényjavaslatot, hogy azok ked­den a plénum elé kerüljenek. A privatizációs törvényjavaslat­hoz péntek délelőttig 58 ol­dalnyi módosító indítvány ér­kezett. A társadalmi szerveze­tek költségvetési támogatására egy ideiglenes bizottság tesz javaslatot. Azért fontos ez ügyben a döntés, mert még ebben a költségvetési évben meg kell, hogy kapják a pá­lyázók a tartalékként elkülö­nített 40—50 millió forintot. Lesznek szervezetek, amelyek­től részben vagy egészben megvonják a támogatást. Szabad György elmondta, hogy várhatóan a plénum elé került a Mentelmi és össze­férhetetlenségi Bizottság tájé­koztatója mentelmi ügyekben. A bizottság mind Pozsgay Im­re (MSZP), mind Szabó Lu­kács (MDF) mentelmi jogá­nak fenntartását javasolja, ügyükben a plenáris ülés dönt. Figyelemre méltónak ígér­kezik Tölgyessy Péternek, az SZDSZ frakcióvezetőjének az interpellációja, amelyet a miniszterelnökhöz címzett az ország általános válságának súlyosbodása tárgyában. A Ház elnöke külön is szólt arról, hogy bár két, a jelenle­gi Házszabály módosítására vonatkozó javaslatot is a na­pirendre tűztek, teljes erővel dolgoznak az új Házszabály kimunkálásán. Az előterjesz­tést szeretnék minél hamarabb megtá rgyalni. Az őszi szünet nem jelent pihenőt a bizottságoknak. Ez alatt az idő alatt igyekeznek behozni a restanciákat, és előkészíteni a „vakáció" utá­ni törvényhozói munkát. Szabad György újságírói kérdésekre válaszolva reagált a keddi ülésen történtekre. Hangoztatta: az Országgyűlés eseményei közül a legfonto­sabbnak azt tartja, hogy si­került több törvényt megal­kotni. A konkrét esetről — hi­vatalos és magánvéleményét együtt hangoztatva - kifejtet­te: az interpellációra adott külügyminiszteri választ a tes­tület nagy többséggel elfo­gadta. Az Országgyűlés szá­mára ez akkor lehet újból ügy, ha valamely politikai párt vagy erő bizalmatlansági indítvány vagy más formában ismét előhozza. Az MTI tudósítójának kérdé­sére válaszolva elmondta, hogy az önkormányzatok mű­ködéséhez szükséges további törvények kimunkálás alatt vannak. Az önkormányzatokra vonatkozó, eddig megalkotott jogszabályok azonban megha­tározzák és kijelölik a rész­kérdésekre vonatkozó várható álláspontokat, és a még hi­ányzó törvények tendenciáit is. Az önkormányzatok tevé­kenységének szakaszos jogi meghatározása összhangban van a magyar demokratizálás fokozatos menetével.

Next

/
Thumbnails
Contents