Új Dunántúli Napló, 1990. szeptember (1. évfolyam, 149-178. szám)

1990-09-15 / 163. szám

A helyi hatalom erényei és gye w ■ (3. oldal) Antall József Olaszországban Antall lózsel miniszterelnök pénteken a déli órákban Ró­mába utazott. A magyar kormányfő Giulio Andreotti olasz miniszterelnök meghívá­sára négynapos hivatalos lá­togatást tesz Olaszországban. Programja szerint hétfőn ma­gánkihallgatáson fogadja II. János Pál pápa. (Folytatás a 2. oldalon) Göncz Árpád az Egyesült Államokban Göncz Árpád köztársasági elnök csütörtökön hatnapos nem hivatalos látogatásra az Egyesült Államokba érkezett. Az államfőt a Központ a De­mokráciáért nevű washingtoni szervezet hivta meg, amely mindkét nagy amerikai párt együttműködésével és támoga­tásával tevékenykedik a nem­zetközi kapcsolatok és megér­tés előmozdításáért. Göncz Árpád programja nagyobb részében díszvendégként vesz (Folytatás a 2. oldalon) Orvosok tanácskozása a KÖZÉLETI NAPILAP űj Dunántúli napló I. évfolyam, 163. szám 1990. szeptember 15., szombat Ára: 5,30 Ft Segítség az aszálykárosultaknak Interjú dr. Harza Lajos helyettes államtitkárral Állami támogatás, kamatkedvezmény, célhitel Mélypontra jutott a magyar mezőgazdaság. A rendszervál­tásból következő tulajdoni vi­ták elhúzódnak, a régi tulaj­donosok már, a jövendő új tulajdonosok még nem érez­hetik magukat biztonságban, Így a jövő esztendőt szolgáló döntések és munkák egy része is elmarad. Mélyíti a váfsá- got, hogy az égiek sem ked­veztek a mezőgazdaságnak, az évszázad legnagyobb aszálya kíséri a változásokat. A szá­razság következményei, gaz­dálkodást befolyásoló hatásai feltérképezhetők; s ezekről beszélgettünk dr. Harza Lajos­sal, a Földművelésügyi Minisz­térium helyettes államtitkárá­val.- Az aszályról egymásnak ellentmondó adatok jelentek meg a magyar sajtóban. A Mezőgazdasági Termelők és Szövetkezők Országos Szövet­sége 50 milliárdra, a minisz­térium 20 milliárdra becsülte a kárt két héttel ezelőtt. Miért a több mint kétszeres eltérés? Voltaképpen mekkora a kár? — Az eltérésnek legalább két alapvető oka lehet. A (Folytatás a 2. oldalon) 300 milliós támogatás a közgyűjteményeknek és a felsőoktatásnak Kormányszóvivői tájékoztató megyei tanácson A kórházak és rendelőinté­zetek jelenlegi vezetői, azon vidéki városoknak a tanács­elnökei, ahol kórház- és ren­delőintézet működik, valamint a Baranya Megyei Orvosi Ka­mara vezetői és illetékes terü­leti titkárai tanácskoztak teg­nap délután a Baranya Me­gyei Tanácson - dr. Rúzsa Csaba megyei főorvos meghí­vására. A tanácskozás témá­ja volt a kórházigazgatók és rendelőintézet-vezetők válasz­tásával kapcsolatos kérdések­nek - a törvényesség biztosí­tása érdekében! - a tisztázá­sa. Kolping-székház Pécsett A szegényeket segítő Kol- ping Egyesület Pécsett, a Szent István téren külföldi tőke be­vonásával székházat létesít egy műemlékértékű épület át­alakításával. Tervezők: Bach- mann Zoltán és Erb Jenő, ki­vitelező: Falus Károly. A Kol- ping jelenleg segíti a munka- nélküli fiatalokat, akiknek át­képzést szervez. Siklósi márvány a Parlamentbe A Művelődési és Közokta­tási Minisztérium közvetlen irányítása alá tartozó költ­ségvetési intézmények - idei gondjaik enyhítésére, műkö­dőképességük fenntartására- további 300 millió forintot kapnak a kormánytól. Ezt az összeget a közgyűjtemények és a felsőoktatási intézmények dologi kiadásaira fordíthatják, s ez szolgál fedezetül a köz- gyűjteményben dolgozók bé­rének — szeptember 1-jétől ér­vényes - 16 százalékos eme­lésére is. Az Országos Sport- hivatal - szigorú elszámolási kötelezettség mellett - 100 millió forintos támogatást kap- közölte a kormány heti ülé­sét követő szokásos pénteki sajtóértekezletén László Ba­lázs szóvivő. A hazai és a nemzetközi sajtó képviselői előtt bejelen­tette: hazánknak jó esélye van arra, hogy még az idén, feltehetőleg novemberben fel­vegyék az Európa Tanácstag­jai sorába, a kelet-európai országok közül elsőként. Ez szükségessé teszi, hogy az Európa Tanács legfontosabb közös okmányaihoz, vállalásai­hoz, így az Emberi Jogi Egyez­ményhez is csatlakozzék Ma­gyarország. A kormány az igazságügyminisztert megbízta egy bizottság létrehozásával, amelynek feladata a magyar jogrendszer fokozatos össz­hangba hozása az európai Emberi Jogi Bíróság ítélkezési gyakorlatával. Az Emberi Jogi Egyezményhez való jogrend­szerbéli alkalmazkodás felte­hetőleg egy évet vesz igény­be. Az egyezmény egyik pont­ja a halálbüntetés eltörlését tartalmazza. A szóvivő emlé­keztetett a köztársasági elnök kijelentésére, amely szerint amennyiben halálos ítélet szü­letik magyar bíróságon, s az elítélt kegyelmet kér, kérvé­nyét nem fogja elutasítani. Ez (Folytatás a 2. oldalon) Az Alpok-Adriáról Baloldali pártok egyeztetése A baranyai szocialisták elégedetlenek az Alpok- Adria Munkaközösség működésének eredményes­ségével, és úgy tűnik, hogy szakértőik elemzése, javaslatai alapján jelen­tős módosítások kezdemé­nyezésére készülnek. A munkaközösség eddi­gi tevékenységét az infor­mációcsere, közlekedési együttműködések és kul­turális kapcsolatok jelle­mezték leginkább, de az Alpok-Adria szerintük modern integrációvá csak gazdasági alapokon fej­lődhet. A váltás számára kedvezőek a kirajzolódó európai gazdasági folya­matok — a differenciált piac erőteljes szerepére épülő decentralizált fej­lődés, és az, hogy vár­hatóan a dél-német és észak-olasz tartományok irányába fog eltolódni az európai gazdasági erő súlypontja. (Folytatás az 5. oldalon) .................................................................... .......... ................. ——— Po litikai vitafórum (11. oldol) Mayer Mihály pécsi megyéspüspök szenteli fel Szent Flórián szobrát a pécsi Tűzoltólaktanya előtt Fotó: Läufer László Felavatták Pécsett Szent Flórián szobrát „Az élet ünnepek nélkül hosszú út, amelyen nincsenek vendégfogadók!" A német közmondást dr. Horváth Balázs belügyminiszter idézte beszé­dében tegnap délelőtt Pé­csett azon az ünnepségen, amelyen a megyei parancs­nokság épülete előtt felavat­ták Flóriánnak, a tűzoltók védőszentjének szobrát. A miniszter e közmondással arra utalt, hogy mindenkinek - s minden szakmának - szüksége van a saját ünne­pére, saját jelképére, s ez a tűzoltókra, akik nem egyszer dolgoznak komoly veszélyhely­zetben, fokozottabban igaz. A vendégeket — közöttük Mayer Mihály pécsi megyés­püspököt, dr. Körinek László helyettes államtitkárt, dr. Hé­ra Attila vezérőrnagyot, a tűz­oltóság országos parancsno­kát, az Ausztriából és az NSZK-ból érkezett tűzoltópa­rancsnokokat - Török Béla ez­redes, megyei tűzoltóparancs­nok köszöntötte. Mayer Mihály emlékezett meg Flóriánról, a szentté avatott római katoná­ról, aki keresztény hitéért halt vértanúhalált: 304-ben az Enns folyóba dobták, kezét- lábát összekötve, nyakában kőnehezékkel. A tűzoltók év­századok óta hozzá imádkoz­nak segítségért. A püspök úr azt kívánta: a tűzoltók nehéz szolgálatához adjon erőt és egészséget Szent Flórián, és arra hívta fel hallgatói figyel­mét, hogy a szobor felavatá­sával nem csak a múltra em­lékezünk, hanem erőt kell me­ríteni a jelen feladatainak megoldásához is. A Pécs Város Tanácsa által a tűzoltóságnak adományozott, 1926-ban készült, s most Oláh Szilveszter szobrászművész ál­tal felújított Szent Flórián- szobrot Mayer Mihály leplez­te le és áldotta meg. Talap­zatánál a megyei, a városi tanács, az önkéntes, vállalat', illetve állami tűzoltóság, a belügyminisztérium és a Hiva­tásos Tűzoltók Független Szak- szervezetének képviselői he­lyezték el koszorúikat. M. A. A tűzoltók védőszentje A második világháború után most először teljesen felújítják a Parlament kupolacsarnoká­nak 300 négyzetméteres mo­zaikpadlóját. Kivitelező a Fővárosi 2. Sz. Épitőipari Vál­lalat. A 24 000 darab sárga, zöld, szürke és rózsaszín mo­zaikokat folyamatosan küldi a Kőfaragó- és Épületszobrász­ipari Vállalat siklósi ipari fő­üzeme. A siklósi márványbá­nya adta a mozaikokat akkor is, amikor a Parlament készült. Hazánkba látogat a luxemburgi nagyherceg Göncz Árpád köztársasági elnök meghívására október 17. és 19. között hivatalos láto­gatást tesz Magyarországon a luxemburgi nagyherceg és o nagyhercegnő. Átadás előtt a felújított dömörkapui turistához Pécsett, amelynek a felújításával és átalakításával várhatóan október végére vegei a beruházó MÁV megbízásából o Pécsi Epszöv, valamint a Pécsi Épitő és Tatarozó Vállalat. Csaknem félszáz lakószoba lesz a szállodaként mukodo létesítményben. Az első vendégeket legkésőbb decemberben szeretnék fogadni. Fotó: Läufer László Irány az Öböl Nagy-Britannia Szaúd-Ará- biába vezényli 120 harckocsi­ból és több mint 6 ezer ka­tonából álló 7. páncélos dan- dárát - jelentette be pénte­ken Tom King brit védelmi miniszter. A világháború óta nem került sor ekkora brit nehézpáncélos erő mozgósítá­sára. Mint a miniszter közölte, a londoni kormány azt is el­határozta, hogy az öböl tér­ségében tartózkodó repülőala- kulatait egy bombázó század­dal, illetve elfogó vadászgé­pekkel egészíti ki. Az angol csapaterősítések bejelentésével egyidejűleg Ró­mában is közölték, hogy Olaszország újább haditenge­részeti egységet és nyolc va- dászbombázót vezényel az öbölbe, ahol jelenleg 616 (Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents