Új Dunántúli Napló, 1990. augusztus (1. évfolyam, 119-148. szám)

1990-08-31 / 148. szám

Nyolcoldalas mellékletünk Minden pénteken Döntés a bányászat jövőjéről A kormány csütörtöki ülésén megvitatta a szénbányászat szerkezetátalakításáról készí­tett koncepciót. A kormány döntése alapján szanálási szervezetet hoznak létre, amely KÖZÉLETI NAPILAP tu Dunántúli napló I. évfolyam, 148. szám 1990. augusztus 31., péntek Ara: 4,30 Ft Proffittermelö uranbqnyöszat o Mecsekben Aláírták a MÉY-Glencar szerződést Január l-jével kezd az ír—magyar közös vállalat A Mecseki Ércbányászati Vállalat központjának tegnapi bányásznapi megemlékezésén igazi jó hírrel kezdhette ün­nepi beszédét Érdi-Krausz Gá­bor területi főmérnök. Az ün­nepség kezdete előtt néhány perccel érkezett meg ugyanis az írországi telefax, amely szerint Brendan Hynes elnök is szentesítette a MÉV és a Glencar PLC által megkötött szindikátusi szerződést. Hogy ez konkrétan mit is jelent, ar­ról az ír kapcsolatot az elejé­től fogva ápoló főmérnök tá­jékoztatta lapunkat.- A tucatnyi tárgyalópart­nerünk közül a Glencar volt az, amelyik a legkorábban és a legkomolyabban kinyilvání­totta a véleményét arról, hogy a Mecsekben megvalósítható a profittermelő uránbányászat. Május óta az ír cég képvise­lőivel végigjártuk az illetékes minisztériumokat és főhatósá­gokat, ahol partnereink min­den esetben deklarálták a kö­zös vállalat létrehozására irá­nyuló szándékukat. A létre­jött szindikátusi szerződésben mindkét fél írásba adta együtt­működési szándékát. A közös vállalat létrehozá­sának tervezett időpontja 1991. Nem az ellenzék áll a fejlődés útjában... Az SZDSZ és a FIDESZ közös nagygyűlése Hack Péter beszél o pécsi Széchenyi téren megrendezett nagy­gyűlésen Fotó: Läufer László A jelenlegi kormány egy olyan gyerekhez hasonlít, aki­nek rengeteg játéka van, és bár tudja, hogy egyszerre mindegyikkel nem tud játsza­ni, a többit is maga alá söp­ri - mondta egyebek mellett Hack Péter tegnap este Pé­csett. A Szabad Demokraták Szövetsége és a Fiatal De­mokraták Szövetsége közös kampánynyitó nagygyűlést ren­dezett tegnap Pécsett, a Szé­chenyi téren. A rendezvény egyik szónoka volt Hack Pé­ter, az SZDSZ országos ve­zető testületének tagja, az Alkotmányügyi és Törvényelő­készítési Bizottság titkára, a Nemzetközi Helsinki Bizottság tagja. Az SZDSZ és a FIDESZ kö­zös rendezvénye a Pécsi Nyári Színház rövid, hangulatos mű­sorával kezdődött, ezt 'köve­tően egy percben bemutat­kozott az SZDSZ és a FIDESZ néhány olyan jelöltje, akik az önkormányzati, helyhatósági választásaikon indulnak. Isme­retes, hogy a két szervezet több pécsi egyéni választóke­rületben is közös jelöltet indít. A felszólalók között voltak olyanok is, akik a pártok lis­táin szerepelnek majd, és a két párt iránt szimpátiát ér­zők jóvoltából szintén tagjai lehetnek a helyi önkormány­zati testületnek. A nagygyűlés első szónoká­nak,' Hack Péternek beszédé­ből természetesen nem marad­hatott el a jelenlegi magyar kormány éppen tegnap letelt „száz napjának” értékelése. Hack Péter szerint a kormány ez idő alatt nem építette, ha­nem inkább rombolta remény­ségeinket. Félreértés ne essék - tette hozzá —, megítélésem szerint ez a kudarc nem a születő demokrácia és a ki­alakulóban lévő intézmények kudarca, sokkal inkább poli­tikai tehetetlenség, lassúság és kiszámíthatatlanság van a hát­térben. A kormány többször emlí­tette — fűzte tovább a szót Hack Péter —, hogy az ellen­zék akadályozta a politikai fejlődést." Erre azt mondanám, hogy várom a konkrét választ: mikor, melyik ügyekről, tör­vényjavaslatokról van szó?! Hiába vártunk majd száz na­pot a gazdasági programra, az üzemek és gyárak privati­zálósóval kapcsolatos konkrét lépésekre, végül is azt a re­ményt, amelyet a kormány el- tékozolt. nehéz visszahozni! (Feltehetően a nagygyűlés rö­vidsége miatt nem kerülhetett sor arra, hogy Hack Péter részletesen szóljon az SZDSZ programjáról.) Ungár Klára, a FIDESZ or­szággyűlési képviselője minde­nekelőtt arra buzdított, hogy minél többen vegyenek részt a szeptember harmincadiki választáson. A kormány száz­napos munkáját értékelve meg­állapította, hogy a letisztult program hiányáért nem a koalíciós pártokban keresendő a hiba, hanem elsősorban ab- ,ban, hogy az MDF soraiban visszaszorult a haladó, liberá­lis szárny. Ennek is betudható, hogy elmaradtak, a vállalkozá­sok erőteljes támogatására és az infláció visszaszorítására tett intézkedések. Ezután kapott szót Tardos Márton, az SZDSZ országgyű­lési képviselője, a parlament gazdasági bizottságának alel- nöke, aki rövid hozzászólásá­ban arra hívta fel a figyel­met, hogy a jövőben többet kell törődni azzal is, hogy ne mellékmunkaidőben keressék meg az emberek a megélhe­tésükhöz szükséges pénz túl­nyomó többségét. Végül, de nem utolsósorban említjük, hogy a pécsi Szé­chenyi téren megjelent mint­egy ezer ember hallhatta a kampánynyitó nagygyűlésen a két párt listavezetőjének, „kvá­zi polgármesterjelöltjének" rö­vid bemutatkozó beszédét is. Dr. Kurucsal Csaba (SZDSZ) és dr. Páva Zsolt (FIDESZ) né­hány perces, hatásos mono­lógjukban utaltak azokra a teendőkre, amelyeket ők a legfontosabbnak tartanak an­nak érdekében, hogy Pécsett jobb, emberibb körülmények között élhessünk a jövőben. (bozsik) A Letenyéről érkezett együttes tagjai énekelnek Fotó: Läufer László Cigány kulturális napok kezdődtek január 1 - je. A most megkö­tött szerződés értelmében a két vállalat, egy összesen hat főből álló tanácsadói testü­letet állít ki, amely a vezér- igazgató munkáját segíti az átalakulást előkészítő időszak­ban. Hatásköre a teljes vál­lalat irányítására kiterjed, és tekintve a Glencar majdani 80 százalékos részesedési ará­nyát - szavazategyenlőség esetén — a döntési jog az ír (Folytatás a 3. oldalon) Benzinpánik Lengyelországban Azok a magyar turisták, akik a hét végén autóval szeretnének Lengyelor­szágba látogatni, jól te­szik, ha hazulról visznek magúikkal tartalék benzint vagy idegcsillapítókat. Benzin ugyanis korlátlan mennyiségiben kapható az országban, de a legtöbb helyen csak több órás sorbanállás után. Azt a hivatalos beje­lentést, amely szerint augusztusban nem lesz benzináremelés Lengyel- országban, az autósok úgy értelmezték, hogy szeptemberben viszont lesz. Ezért az otthon is jól ismert szókás szerint, most kilométeres sorok áll­nak a benzinkutak nál. A CPN - a lengyel „Áfor” — gazdasági igaz­gatója szerint elkerülhe­tetlen az üzemanyag faj­tájától függően, a 15—30 százalékos áremelés. Szombaton sajtókonferen­ciát tartanak, amelyen va­lószínűleg be fogják je­lenteni az új árakat. Míg az SZDSZ és a Fidesz támogatókat toborzott város- megváltó terveihez a Széche­nyi téren, addig az egyik fő­téri épület tanácstermében csak kevesen gyűlték össze a cigány kulturális napok megnyitójára. Az Uzso llo (Tiszta Szív) együttes bevezető dallamai után Erdődi Gyula, a megyéi tanács nemzetiségi és cigány­ügyi titkára tartott megnyitó beszédet, melyben adatokkal szemléltette a baranyai ci­gányoknak a hatvanas évektől megtett útját, fejlődését, Al- sószentmórtont, Kölkedet, Ver­sendet és Gilvánfát említve jó példaként. A megnyitó után azonnal sor került az első kulturális eseményre: Kosztics István, a rendező Cigány Kulturális és Körművelődési Egyesület el­nöke megismerést és megér­tést sürgető, önkritikus gon­dolatok megfogalmazása után naiv cigány képzőművészék ikiá 11 ításá nak megtéki ntésére invitálta a jelenlévőket. Rácz- né Kalányos Gyöngyi, Orsós Az előzetes híresztelések el­lenére a magyar—román ha­társzakaszon semmi jelét sem lehetett észlelni a bécsi dön­tés 50. évfordulója alkalmá­ból meghirdetett tömegde­monstrációnak. Zübek János, a BM Határ­őrség szóvivője az MTI kér­Teréz és Orsós Tinta Ferenc erőteljes színhatású, különös témájú festményeit a napok­ban még megtekinthetik az érdeklődők a Széchenyi tér 9-es számú épület földszintjén. A háromnaposra tervezett rendezvénysorozat első napját cigány folklórest zárta a sza­badtéri színpadon. Itt kapos­vári, marcali, mohácsi, szek­szárdi, letenyei és pettendi amatőr együttesek lépték fel. Műsoraikban egyaránt szere­peltek beás, kolompár és magyar nyelvű cigány dalok, táncaikat még eredeti módon, rögtönözve mutatták be. A megyei cigány kulturális napok ma tudományos ta­nácskozással folytatódik - té­mája a cigány gyerekek taní­tása, nevelése —, délután öt­kor pedig a Rácz Aladár Kö­zösségi Házat avatják fel. Szombaton cigánybál lesz a vásárcsarnok éttermében, a bevételt jótékony célra, ci­gány gyerekek iskoláztatásá­nak segítésére fordítják. désére elmondta, hogy csü­törtökön 16 óráig 44 ezer ro­mán állampolgár lépte át a magyar—román határszakaszt, s ez megfelel a szokásos hét­köznapi forgalomnak. Sem az átkelőhelyeken, sem a zöld határon nem volt rendbontás. B. B. Nyugalom van a magyar— román határszakaszon Több mint tízszer riasztották tegnap a Baranya megyei tűzoltókat erdő- és avartüzekhez. Töb­bek között Pécsett a Bálics és Donátus között étkezett tűzhöz, ahol az aljnövényzet kapott lángra, veszélyeztetve a közeli szőlőket és pi akat. A tűzoltóság megérkeztéig a "köcnyék lakóinak, és az erre járóknak sikerült megfékt. . k, eloltaniuk a lángokat. Läufer László felvétele megvizsgálja, mely bányákat kell bezárni és melyeket tovább üzemeltetni. (Részletes tudósításunk a kormány üléséről a 2. olda­lon.)

Next

/
Thumbnails
Contents