Új Dunántúli Napló, 1990. augusztus (1. évfolyam, 119-148. szám)
1990-08-31 / 148. szám
2 uj Dunántúli napló 1990. augusztus 31., péntek Döntés a bányászat jövőjéről, az energiakoncepciérél NAGYVILÁGBAN A kormány csütörtöki ülése még nem fejeződött be, amikor Horváth Balázs belügyminiszter és Bőd Péter Ákos ipari és kereskedelmi miniszter informálta a nemzeti médiumokat a testület aznapi munkájó ról. Bőd Péter Ákos elmondta, hogy tájékoztatta a kormány tagjait az ország energiaellátásának jelenlegi helyzetéről. A miniszter szerint az idén —, ha a legrosszabb esetet veszik számításba —, a szovljet olaj- szállítások 1,5 millió tonnával maradhatnak el a tervezettől. Már eddig is vásárolt az ország a Közel-Keletről, illetve Észak-Afrikából dollárért olajat, s valószínűleg újabb importbeszerzésekre lesz szükség. Tájékoztatta a kormányt arról, hogy a minisztérium megfelelő tervvel rendelkezik szükséghelyzet esetén a fogyasztás csökkentésére. A terv pontosan részletezi, hogy miiyen fogyasztókat kapcsolnak ki az ellátásból. Ebben a sorban a lakosság az utolsó, ami azt jelenti, hogy a lakossági ellátás korlátozására csak végső esetben kerülhet sor. Jelenleg azonban úgy tűnik, hogy az idén, ha nehezen is, biztosítani lehet a zökkenőmentes energiaellátást, nincs szükség semmiféle korlátozásra. A miniszter beszámolt arról is, hogy a kormány megvitatta a minisztérium által előterjesztett új energiakoncepció-tervezetet. Ez várhatóan az ősszel kerül az Országgyűlés elé, addig szakmai vitát rendeznek. A koncepció szerint fokozatosan növelni kell az energiahordozók beszerzésében az ország függetlenségét. A kormány megvitatta a szénbányászat szerkezetátalakításáról készített ipari és kereskedelmi minisztériumi koncepciót. A miniszter elmondta, hogy a bányászatban az elmúlt évtizedek során óriási adósságok halmozódtak fel, s ezek kifizetésére a bányavállalatok ma már képtelenek. A kormány döntése alapján szanálási szervezetet hoznak létre, amely megvizsgálja, mely bányákat kell bezárni, és melyeket tovább üzemeltetni, illetve fejlesztem. 'Emellett mindenképpen szükségessé válik, hogy a költségvetés a tartozások egy részét leírja. Jövőre a szénárakat felszabadítják, ami azt jelenti, hogy az energetikai szenek esetében az árak az imiport- olaj beszerzési költségeihez fognak igazodni. A lakossági szénáraknál a meghatározó az lesz, hogy mennyibe kerül a külföldről beszerzett lakossági szón, leszámítva a fuvarköltséget. Az áremelkedés várhatóan javítani fogja a bánya- vállalatok jövedelmezőségét, ám ezzel párhuzamosan megszűnik minden állami támogatás. A szénbányászok kedvezményeiről a mostani ülésen nem döntött a kormány, azokat egy hónapon belül felülvizsgálják és később határoznak. 'Horváth Balázs arról számolt be, hogy a kormány megteremtette a már létrehozott Kárpótlási Hivatal személyi, tárgyi, működési feltételeit, így rövid időn belül megalakulhat az új szervezet. A testület foglalkozott a köztisztség viselők jogál Iá sá ról szóló törvénytervezettel. A készülő jogszabály célja az, hogy még a helysatósági választások előtt a közigazgatásban dolgozó tisztségviselők számára nagyobb biztonságot teremtsen. A jogszabály jelentős 'biztosítékokat tartalmaz a köztisztségvi- selök egrisztenöiáját illetően. 'Megtárgyalta, elfogadta és sürgősségi javaslattal a Parlament elé terjeszti a kormány a fegyveres erők és fegyveres testületek hivatásos állományának szolgálati viszonyáról szóló, törvényerejű rendelet módosítását. Ennek alapján a megyei rendőrfőkapitányok, illetve a városi főkapitányok —, a helyhatósági választásokkal egyidejűleg, vagy azt követően —, pályázat útján nyerthetik .majd el státuszukat. Az igazsógügyminiszter előterjesztése alapján a kormány indítványozni fogja az Országgyűlésnek bizottság létrehozását, amelynek feladata az lesz, hogy megvizsgálja az elmúlt idősza'kban politikai köz- szereplést vállalók felelősségét. A Politikai Felelősséget Vizsgáló Bizottság szankciókat nem alkalmazhat, munkája során csak a politikai felelősség megállapítására szorítkozhat. A döntést a bizottság felállításáról a Parlamentnek kell meghoznia, s a képviselőknek kell meghatározni azt is, hogy ez a testület milyen szinten és milyen mélységig állapíthat meg felelősséget. A politikai felelősség nemcsak a közéletre, hanem a gazdasági tevékenységre is vonatkozik. Rablógyikosság gyanúsítottjait vették őrizetbe Augusztus 18-án, <1 hajnali órákban ismeretlen tettesek betörtek az egyedül élő, 71 éves iGögös Endre, Dabrony, Kossuth utca 51. zr. alatti családi házába, s az ’.dős embert olyan súlyosan bántalmazták, hogy a helyszínen belehalt sérüléseibe. A lakásból rmint- figy 200 ezer forint értékű pénzt és értékpapírokat loptok el. A holttestet 18-án, a délutáni órákban találták meg. Ezt követően a Veszprém Megyei Rendőr-fökapitányság nagy erőkkel kezdte meg a nyomozást. A bizonyítékok alapján a rendőrség őrizetbe vette a bűntett elkövetésével alaposan gyanúsítható 25 éves Erdélyi! Zoltán, a 28 éves Erdélyi Róbert, a 45 éves Bogdán Sándor, a 58 éves Bogdán Sándorné veszprémi, valamint a 22 éves Kolompár Sándor kisapáti lakosokat. A gyanúsítottakat a veszprémi bíróság augusztus 30-án előzetes letartóztatásba helyezte, ügyükben a rendőrség tovább folytatja a nyomozást. Nem született döntés Pozsgay Imre mentelmi jogának felfüggesztéséről iNem született döntés Pozsgay Imre mentelmi jogának felfüggesztéséről az Ország- gyűlés Mentelmi és összeférhetetlenségi Bizottságának -csütörtöki ülésén. Mint ismeretes, a Parlament keddi plenáris ülésének végén jelentették be, hogy a Budai Központi Kerületi Bíróság kezdeményezte a szocialista párti képviselő menteimi jogának felfüggesztését. Bár az illetékes bizottság zárt ülést tartott, annyit sikerült megtudnia az MTI munkatársának, hogy a képviselők nem foglaltak állást a mentelmi jog felfüggesztésének kérdésében. Feltehetően szeptember közepén foglalkoznak ismét az üggyel, s várhatóan ékkor születik majd döntés is. Bundeswehregységek Berlinben Antall-Thateher találkozó A magyar miniszterelnököt fogadta Mauno Koivisto Németország egységessé válása, illetve „a szuverenitás teljes visszanyerése" után Berlinben Bundeswehr-egysé- gek fognak állomásozni. Ezt helyezte kilátásba a Die Welt csütörtöki számában megjelent interjújában Gerhard Stoltenberg, nyugatnémet védelmi miniszter. Bejelentette azt is, hogy Berlinben is bevezetik a hadikötelezettséget, „nem engedhető meg, hogy az ottani fiatalemberek kivételes elbánásban részesüljenek". Stoltenberg kifejtette, hogy Berlinben körülbelül négy év múlva nem lesznek mór külföldi csapatök, amerikaiak, britek és franciák sem. Úgy vélte, hogy hét-nyolc év múlva a nyugati szövetségesék már csak körülbelül 150 ezer katonát fognak állomá- soztatni német területen, a mostani mintegy 400 ezerhez képest.-®- BÉCS: Az európai hagyományos fegyveres erőkről Bécsben folyó tárgyalások augusztus 30-i plenáris ülésén felszólalt Hans-Dietrich Genscher, az NSZK külügyminisztere és Lothar de Mai- ziere, az NDK miniszterelnöke, külügyminiszter. Bejelentették, hogy az NSZK és az NDK kormánya az egyesült Németországra vonatkozó kötelezettséget vállal arra, hogy az első hagyományos leszerelési-szer- ződés hatályba lépését követő három-négy éven belül 370 ezer lőre csökkentik az egyesitett Németország hadseregének létszámát. Az EDU-konferencia közben Antall Józsel magyar és Margaret Thatcher brit miniszter- elnök rövid kétoldalú megbeszélést folytatott a Finlandia palotában. A találkozón a brit politikus, aki Antall Józsefet régi ismerősként üdvözölte, s akit a térség kérdéseinek eddig legmegbízhatóbb elemzőjeként tart számon, elsősorban oz iránt érdeklődött, hogyan halad Magyarországon a kibontakozás, hogyan ítéli meg a magyar közvélemény a Szovjetunióban zajló folyamatokat. Szóba került az eszmecserén a brit kormányfő közeli budapesti látogatásával összefüggő számos kérdés, amelyek a magyar-brit kapcsolatokat ölelik fel. Kitűnt a találkozón, csakúgy mint a tanácskozáson elhangzott felszólalásokból, hogy a nyugati politikusok a magyar poltiikától komoly koncepciót várnak a térség problémáinak megoldására. Felvetődött az is, hogy e pillanatban remény van egy európai kollektív biztonsági rendszer megteremtésére, ugyanokkor a Közel-Keletről egyre inkább fenyegetettséggel kell számolni. Ebben a helyzetben az európai biztonság csak a világpolitika függvényeként garantálható. * Mauno Koivisto elnök délután az elnöki palotában fogadta Antall Józsefet. A magyar miniszterelnök átadta Göncz Árpád köztársasági elnök üdvözletét. A megbeszé- --------------------------- * --------------------------J EREVÁN, ÖRMÉNY SZSZK, SZU: A belügyi erők egyik harckocsija tart járőrszolgálatot az örmény főváros utcáin augusztus 29-én, miután az örmény nemzeti mozgalom fegyveresei több órán át tartó tüzpárbajt vívtak egymással. Az örmény parlament rendkívüli állapotot hirdetett ki és elrendelte az örmény nemzeti hadsereg önfeloszlatását. MTI Telefotó---------------------------------------------------------------------------------- « --------------------------------------------------------------------------------l ésen kölcsönösen megállapították, hogy a hagyományosan jó magyar—finn kapcsolatokat folytatni kell — lehetőleg még jobb alapokon. Ennek érdekében felvetették a kontaktus valamennyi területét felülvizsgáló vegyes'bizottság létrehozásának szükségességét a kontaktus valamennyi területének felülvizsgálására. A találkozón nagy figyelmet szenteltek a tapasztalatcserének a Szovjetunióval való kapcsolatok kérdésében. Antall József köszönetét mondott azért oz anyagi támogatásért, amelyet Finnország nyújtott az erdélyi menekültek megsegítésére. Országaik belpolitikai helyzetéről is tájékoztatták egymást a politikusok. Földosztás Szerbiában Szerbiában visszaadják "egykori tulajdonosaiknak az 1953- as államosítás során elvett mintegy 100 ezer hektárnyi földet és azokat a birtokokat is, amelyeket az állami beszol- gáltatási kötelezettségek nem teljesítése miatt sajátítottak ki annak idején — jelentette a Tanjung jugoszláv távirati iroda. •-é- KAIRÓ: Damaszkuszban csütörtökön határozottan cáfolták az észak-szíriai zavargások és csapatösszevonások előző nap Ammanböl felröppentett hírét, s egyúttal élesen bírálták az információ rosszindulatú forrásaként megjelölt Jordániát. Magyarellenes hangulatkeltés a román sajtóban A román sajtóban hosszabb idő óta tartó magyarellenes propagandahadjárat csütörtökön a tetőpontját érte el. A lapok bőven foglalkoznak a második bécsi döntés évfordulójával s az alkalmat magyarellenes hangulatkeltésre használják fel. A Bukarestben megjelenő lapok közül az Adevarul úgy tünteti fel az évfordulót, mint amely alkalmat nyújt az „őrködésre". A Romania Libera „gyilkos cselekedetnek" nevezi a „diktátumot”, amely „román területeket jutattott Magyarországnak". A Dreptatea a történelmi tragédia tanulságainak levonására figyelmeztet. A Dimineata történészek összeállítását közli ezzel a főcímmel: „Erdély román volt és az is marad mindörökre." A Kolozsváron megjelenő Adevarul in Libertate a Vatra Romaneasca nacionalista szervezet „országos felhívását" ismerteti. Leszögezi: a bécsi döntés Erdélyben, a románság ősrégi tűzhelyén a terror, a kegyetlenség, a könnyhullatás és a vérontás hullámát indította el. Iszonyú kínok között ezrek haltak meg, terhes anyák méhéböl szuronnyal hasították ki magzatukat. Az ortodox papokat a feszületekre és a templomok ajtajára feszítették. Számos románt elüldöztek otthonából, szülőföldjéről. Ugyancsak horthysta-fa- siszta kegyetlenséggel százezrével deportálták a koncentrációs táborokba a zsidókat és más nemzetiségűeket. Szörnyű mészárlások zajlottak, amelyek a XX. század közepén a legszégyenteljesebb holo- kausztot jelentették. Ma az ezeréves Magyarországról álmodozó revansjsta erők ismét Super RAY-BAN napszemüvegek széles választéka Csak a FOTEX-nél Kodak (37») feszegetik Erdély kérdését. Egyre rémítőbb hírek érkeznek nap mint nap Hargita és Kovászna megyékből, ahol a soviniszta magyarok teljesen önkényesen és egyoldalúan kinyilvánították megyéik autonómiáját - hangoztatja a felhívás. „Nem értjük a hírhedt kulturális szervezet vad uszítását — írja a Csíkszeredán megjelenő Hargita népe, amely a Vatra Romaneasca vádjaira ad cáfolatot. — Nem értjük a Vatra Romaneasca támadásait, mert senki sem akarja a történelem megismétlődését. Magyarország sem, amelynek kormánya legutóbbi nyilatkozatában leszögezte, hogy tiszteletben tartja az érvényes nemzetközi szerződéseket, nem törekszik a határok erőszakos megváltoztatására, nem veszélyezteti szomszédai biztonságát.” A Sepsiszentgyörgyön megjelenő „ Európai Idő" tágabb értelemben elemzi az évfordulóval összefüggésben a román belpolitikai helyzetet s úgy értékeli, hogy a lefolytatott propagandakampánynak figyelemelterelő feladata volt, elsősorban gazdasági és politikai okokból. A bécsi döntés évfordulójának időszakában kormányellenes tüntetések színhelye Románia és sztrájkok vannak. Március óta „más európai államban már legalább két kormány bukott volna meg hasonló feltételek mellett” — állapítja meg s utal a marosvásárhelyi „rendezvényekre”, a júniusi bukaresti „bányászlátogatásokra". ösz- szegezve úgy értékeli, hogy most a kormány szorult helyzetében a „nemzeti őserőt" mozgósítja az „ősellenség” s (határon inneni és túli) magyarok ellen. Művi értékesítés a Mozaiknál augusztus 1-től! Nemcsak: hanerm: Érdeklődni: Nyttvatartás: válaszfaltégla, B 30-as Poroton, natúr- és színes cserép, Isoiyth, Bramac cserép, nyílászárók, cement áll a vevők rendelkezésére, nagykereskedelmi áron, szállítással Isi Tégla és Mozaik Művi 8-1/44-lg. Vállalat Pécs, Mártírok a 12. .: 11-377. CENTRUM AJÁNLAT I! Ceetnim hétfő 1990. szeptember 3-ie. 30% visszatérítés. Férfileg (hosszú ujjú) 520 Ft - 790 Ft-ig. Amíg a készlet tart! Ülésezett a kormány