Új Dunántúli Napló, 1990. augusztus (1. évfolyam, 119-148. szám)
1990-08-29 / 146. szám
2 uj Dunántúli napló 1990. augusztus 29., szerda Karambolozott a kormány őrség kocsija Tőkés László kíséretére indultak Kedden reggel 7 óra után néhány perccel Mezőköves belvárosában karambolozott a kormányőrség egyik kocsija; a Budapestről Miskolcra haladó Mercedes a Tőkés László nagyváradi püspököt szállító mentőautót kisérte volna a miskolci megyei kórházból a budapesti Orfi-ba. Fatális véletlen: éppen három héttel ezelőtt, augusztus 7-én, kedden karambolozott Szerencsen a kormányőrség Tőkés Lászlót szállító másik kocsija; a nagyváradi püspök súlyos, a kormányőrség két tagja (a gépkocsivezető és egy kisérő) köny- nyebb sérülést szenvedett. A mostani balesetet az okozta, hogy egy Nysa típusú gépkocsi - amelyet egy kisiparos vezetett - szabálytalanul, hirtelen irányt változtatott, s a kormányörség gépkocsivezetője már nem tudott úgy fékezni, hogy a balesetet elkerüljék. A két gépkocsi frontálisan ütközött; személyi sérülés nem történt, a Mercedesben 250 ezer forint, a Nysa-ban mintegy 30 ezer forint kár keletkezett. A Nysa vezetője nem tudta megmagyarázni miért változtatta meg hirtelen az általa vezetett kocsi irányát, csupán figyelmetlenségre hivatkozott. A kormányőrség gépkocsijának újabb balesete nem befolyásolja, hogy Tőkés Lászlót Miskolcról Budapestre szállítsák további gyógykezelésre. A mezőkövesdi frontális ütközés körülményeit a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja. Bérgyilkos kommandósok BRFK-sajtótájékoztató Bérgyilkosságot követett el a rendőrség elitalakulata, a Komondorcsoport két tagja 200—200 ezer forint ellenében 1990. augusztus 7-én, a rendőri nyomozás adatai szerint. Az eddig példa nélkül álló bűn- cselekmény részleteiről kedden tartottak sajtótájékoztatót az Országos Rendőr-főkapitányságon. Bodrácska János alezredes, a BRFK bűnüldözési osztályvezetője elmondta: augusztus 8-án tarlótűzhöz vonultak ki a tűzoltók a Debrecen melletti szepesi őri-dűlőbe. Az oltási munkálatok során egy ismeretlen, félig megégett férfi holttestet találtak. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságnak az áldozatról készült rajz alapján sikerült azonosítania a halottat Vé- csei Henrik, 34 éves budapesti lakos, fuvarszervező személyében. Miután az áldozatot lakása, munkahelye, ismerettségi köre a fővároshoz kötötte, ezért a nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság augusztus 15-én átvette. Megállapítást nyert, hogy Vécsei augusztus 7-én reggel taxival vidékre indult volna, de mielőtt az autóba beszállt, két személy odalépett hozzá, s az egyik rendőrigazolványt mutatott föl. Ezt követően Vécsei beült egy 1500-as Ladába, s azt követően már sehol nem bukkant fel. A rendőrség azt vizsgálta, hogy kinek állt érdekében a gyilkosság. A szálak Horváth Mihály 33 éves, büntetett előéletű, budapesti lakoshoz vezettek. Horváth egy Horimpex nevű, fuvarozással foglalkozó magyar—NSZK kft. vezetője, és a cégnek tagja volt Vécsei is. Horváth és Vécsei között anyagi viták támadtak, mivel Vécsei ki akart lépni a kft.-bői, ám ugyanakkor nem akart lemondani a ráeső 60 ezer nyugatnémet márka haszonról. Ekkor Horváth 200—200 ezer forintért felbérelte Csáki István 28 éves büntetlen előéletű rendőr őrmestert, és Szabó János, szintén büntetlen előéletű rendőr törzsőrmestert, budapesti lakosokat. Azt kérte tőlük, hogy Vécseivel irattas- sanak alá a nyereségről lemondó nyilatkozatot, majd tegyék el láb alól. A két rendőr q bérgyilkosságot augusztus 7-én a kora reggeli órákban végrehajtotta. A hirtelen támadt erős szél következtében azonban a szalmakazalnak* támasztott holttest mégsem égett ösz- sze annyira, hogy ne lehetett v#lna felismerni. A BRFK bravúros nyomozása során augusztus 23-án a bérgyilkossággal alaposan gyanúsítható két rendőrt elfogta, akik a házkutatásod során előkerült bizonyítékok hatására tettüket beismerték. A gyilkosságra felbujtó Horváth Mihályt augusztus 27-én vették őrizetbe, s cselekményét lényegében ő is beismerte. A sajtótájékoztatón Szabó Győző országos rendőrfőkapitány hangsú- lyozta, hogy mindent elkövetnek a rendőrök élet- és munkakörülményeinek javítása érdekében, de ugyanakkor megtisztítják soraikat az oda nem illőktől. Ennek egyik jele, hogy q Komondor-szolgálatnál máris be,*ö vizsgálatot kezdeményeztek. A tájékoztatón az is elhangzott, hogy az idén az első félévben 1145 r®ndőrt vontak felelősségre különböző bűncselekmények miatt, amelyek között csak elenyésző esetben volt kényszervallatás, vagy másfajta bántalmazás. A mostani bérgyilkosság a rendőrség történetében példa nélküli. Néhány gyilkosság már előfordult ugyan, de ezeket családtagok ellen követték el. Az ügyben a Fővárosi Főügyészség nyomozó hivatala folytatja az eljárást. r* i i KONZUM Kereskedelmi-és Ipari munkatársat keres gépíró-adminlsztrátorl munkakörbe Feltételek: -érettségi,- 3-5 éves gyakorlat,- felső korhatár 30 év. Jelentkezés a személyzeti vezetőnél. Pécs, Bemu. 5. II. emelet, Tel.:33-422/35 & I I l I l l I (3776J ÍORA A NAGYVILÁGBAN CDUszakemberek Baranyában A baden-württembergi CDU 50 fős — főleg közigazgatási és gazdasági szakemberekből állá — csoportja látogatott Hétfőn és kedden Baranyába. Útjuk célja a rendszerváltással kapcsolatos kérdések tanulmányozása és azoknak a lehetőségeknek. módszereknek a kutatása volt, hogyan támogathatnák a demokrácia és a szociális piacgazdaság kialakításának folyamatát. Megismerkedni kívántak a magyarországi németség helyzetével és törekvéseivel. Hétfőn este a Lenau-hózban másfél órás igen aktív eszmecserét folytattak az MDF megyei és városi vezetőivel. Kedden Borjádra látogattak, ahol fénymásolót ajándékoztak az iskolának. Útjukat a Divy Utazási Iroda szervezte. Bevonják az önvédelmi fegyvereket A Belügyminisztérium sajtótitkársága kedden az alábbi közleményt juttatta el az MTI-hez: A megromlott közrend és közbiztonság fokozottabb javítása érdekében a belügyminiszter indokoltnak tartja a lőfegyvertartás törvényszintű szabályozását, az önvédelmi fegyverek használatának korlátozását. Ezért utasította az országos rendőrfőkapitányt, hogy augusztus 28-tól az állampolgároknál kint lévő önvédelmi fegyvereket vonassa be, és helyezze biztonsági letétbe. Az önvédelmi fegyver letétbe vétele annak tulajdonjogát nem érinti. A letétbe vett fegyvernek íz erre jogosultsággal rendelkező szervezet részére — hatástalanítása —, vagy bizományi úton való értékesítésére való átadásáról a tulajdonos rendelkezhet, azonban a fegyver használatra vissza nem adható. BÉCS: Hisam Nazer, Szaúd-Arábia olajipari és bányaügyi minisztere testőreitől körülvéve lép ki a szállodából, ahol a kőolajexportáló országok szervezetének (OPEC) miniszterei folytatnak nem hivatalos megbeszéléseket augusztus 27-én. A jelenlévő 11 küldöttség közül csak Irán ellenzi, hogy növeljék az olaj kitermelését. MTI-telefotó Kik gyújtották fel a bolgár pártházat? A szófiai lapok ismertetik kedden azt a sajtóértekezletet, amelyen a bolgár főváros rendőrségének vezetői számoltak be a szocialista pártház feldúlásáról. Jelentések szerint eddig negyvenhat személyt vettek őrizetbe, sokan közülük büntetett előéletűek. Egyiküket már tizenhétszer ítélték el. Tizenhét személy szenvedett ki- sebb-nagyobb sérüléseket, köztük két rendőr is. A sérüléseket a pártházra hajított kövek és az épületből kidobóit berendezések okozták főként: valójában egymást se- besítették meg a vandál akció résztvevői. Az orvosi ellátásra szorult tizenöt személy Meggyorsítják a kivonulást a szovjetek Németorszából?- (Folytatás az 1 oldalról) Rainer Eppelmann a Bild- Zeitunggal közölte, hogy a Szovjetunió további, még NDK- területen található rakétákat fog megsemmisíteni. Az elektronikus és egyéb berendezéseket vissza fogják szállítani a Szovjetunióba. A miniszter szerint október 3-ika, a német egyesülés napja után a keletnémet katonák is a nyugatnémet Bundeswehr uniformisát öltik magukra, a sorkatonák zsoldja is egységes lesz. A tiszti fizetésekben a különbségek csak fokozatosan tűnnek el, a háromszáz keletnémet tábornokból mindössze harminc marad meg. A tervek szerint 370 000 lesz az összné- met hadsereg létszáma, az NDK hadseregéből körülbelül 50 000 katona kerül át az ösz- szevont hadsereghez. Egy korábbi megállapodás értelmében a Bundeswehr egységei nem lépnek a mai NDK területére. Rainer Eppelmann végezetül a Bild-Zeitungnak elmondta, elérték, hogy minden szovjet egységnél legyen környezetvédelmi tiszt is: el akarják ugyanis kerülni, hogy a kivonuló szovjet egységek olyan lepusztult állapotokat hagyjanak hátra, mint amilyenek Magyarországon és Csehszlovákiában maradtak utánuk. egyikének sincs állandó munkahelye. Hogy miért nem avatkozott be azonnal a rendőrség? Azzal magyarázták a rendőrök, hogy a megfelelő törvény hiányában általában bizonytalanok, mit szabad cselekedniük. A holocaust dél-dunántúli áldozatainak emlékére (Folytatás az 1. oldalról) elnöke, Kányádi Sándor költő, dr. Bécsy tamás, a JPTE Művészettudományi Intézetének igazgatója rótta le tiszteletét. A pécsi izraelita hitközség elnöke, Klein Ferenc, Weiss Jenő elöljáró és Berger István főrabbi szintén megkoszorúzta az emléktáblát. M 0 lm D U L | Göncz Árpád üzenete az állampolgárokhoz (Folytatás az 1. oldalról) A helyhatósági választások előkészületei mór javában folynak, szinte órák választanak el a pártok és más érdekszövetségek választási hadjáratának kezdetétől. Ezért kívánok -most szólni önökhöz: a történelmi pillanat késztet rá, hogy a tisztességes és tiszta választási hadjárat érdekében szóljak. Az elmúlt hónapokban társadalmunk tiszteletet parancsoló érettséggel élt a demokrácia nyújtotta lehetőségekkel, a nyílt és nyilvános politikai küzdelem eszközeivel, felelős módon nyilvánította ki véleményét. De a választások során bőven akadt példa a lelki-terror határát súroló indulatokra is. Kérem hát, hogy pártjaink a választási hadjárat tisztaságával, programjuk józanságával, jelöltjeik körültekintő megválasztásával igyekezzenek igazukról meggyőzni választóikat. A Magyar Köztársaság elnökeként erkölcsileg megengedhetetlennek tartom, hogy a választási hadjáratban - vagy a jelölések során - bárki is az állampolgárok közérzetét megkeserítő, jövőbe vetett hitét nyomorító eszközt alkalmazzon. Érvvel érvet, elvvel elvet szegezzünk szembe. E politikai mérkőzésből hazánk és népünk csak úgy kerülhet ki győztesen, ha mindenki felelőssége teljes tudatában, lelkiismerete szerint és a köz érdekében gyakorolja demokrácia nyújtotta állampolgári jogait. Bízom benne, hogy mind a pártok, mind a választásra jogosult állampolgárok - mint ahogy már többször is bebizonyították érettségüket a demokráciára, a józan ítéletalkotásra, ezúttal a helyhotósá- gi választások ügyét viszik sikerre. Hogy elképzeléseiket és módszereiket egyaránt áthatja az emberi tisztesség, a politikai bölcsesség, a magyar reformkor szép nemzeti gondolata: ,,A HAZA minden előtt”. E gondolat jegyében kérem Honfitársaimat, hazánk választásra jogosult valamennyi állampolgárát, hogy ne maradjon távol az urnáktól, hanem szavazatával tegyen hitet hazánk megújulása mellett!" tel.: 10-233/16 ÉPÍTŐANYAG KERESKEDÉS PÉCS, Légszeszgyár u. Folytatódik a vizsgálat a mecseki tűzről Biztos, hogy szándékos gyújtogatás történt (Folytatás az 7. oldalról) A szándékos gyújtogatás bizonyítására a vizsgálat vezetője térképet mutat. Egyértelmű, hogy a Józsefháza feletti területen és környékén 18-án és 19-én észlelt tűzesetek, valamint a szintén a környéktől nem messze 20-án tapasztalt, Petőfi-aknától északra égő tűz szándékosságot mutat. Legfeljebb azt nem tudni, hogy az esetleges elkövetőik) biztos(ak) volt(ak) abban, hogy felelőtlen tettük milyen következményekkel járhat. Volt alapja annak a pletykának, tudhattuk meg, mely szerint elkapták a gyújtoga- tót. A múlt hét végén rövid időre őrizetbe vettek egy 18 éves fiatalembert, akiről azonban később bebizonyosodott, hogy azonnali elmeorvosi kezelésre von szüksége. A fiatalember rendelkezett kellő helyismerettel is az említett környéken, sőt, megkérdezésekor adott igen zavart magyarázatában olyasmit is hallani lehetett tőle, hogy „füstjeleket akartam leadni a maffiának”. Esetleges bűnösségére az is utalhatott, hogy hólyagokat találtak a talpán. Az alapos vizsgálat ugyanakkor - a vizsgálat vezetője szerint — kiderítette, hogy a tűzzel kapcsolatos véleményét csupán a rendőrség célzott kérdéseire mondta el, igen zavartan. Kitudódott, hogy több esetben. így legutóbb augusztus 9-18. között ápolás alatt állt a mohácsi kórházban. Mindezek és más tények alapján a vizsgálat vezetője kizártnak tartja, hogy a jelenleg Pécsett kórházban ápolt fiatalembernek köze lett volna a mecseki tűzhöz. Természetesen a vizsgálatot folytatják, és továbbra is várják a bejelentéseket a több százezres kárral végződött mecseki tűzeset ügyében. Eddig is rengeteg bejelentés érkezett. Az egyik tanú elmondását csütörtökön délelőtt, a tanú és a tűzoltók segítségével is szeretnék árnyalni. Tehát, ha különböző színű füstöket látnak a volt tűz környékén csütörtökön, az nem azt jelenti, hogy ég a Mecsek. Sok minden tisztázásra vár, rengeteg olyan személy került a rendőrség hatókörébe, akiről esetleg feltételezhető, hogy köze van a gyújtogotáshoz, ugyanakkor semmilyen közvetett, vagy közvetlen bizonyíték nem szól ellene. A gyújtogatás fejleményeire lapunk szombati számában, az említett „füstös" helyszínelés következményeinek ismeretében visszatérünk. Bozsik L. ^rOR|P^N Kényelem, minőség, elegancia. Ezt nyújtja önnek a TENKES Bútoripari Vállalat Siklós Termékeink: - kárpitos ülőgarnitúrák,- sarokétkezők, * - konyhagarnltúrák,- fotelok,- kárpitos székek,- bárszékek,-1 személyes heverők,- hálószoba garnitúra nagy választéka. Megvásárolható és megrendelhető: Bútorgyár bemutató terme Siklós, Ipartelep u. 2. Ezen kkrül vállaljuk éttermek, sörözök, kávézók, teázók, csárdák, panziók berendezését.