Új Dunántúli Napló, 1990. augusztus (1. évfolyam, 119-148. szám)
1990-08-25 / 142. szám
e űj Dunántúli napló 1990. augusztus 25., szombat halalzona? A rádió 168 óra című műsorából értesülhetett a közvélemény arról, hogy a 70-es évek második felében az orenburgi gázvezeték építésén dolgozók közül néhány évvel később sokan „furcsa" betegség következtében elhunytak, jó néhányon pedig tartósan egészségkárosodtak lettek. Nem sokkal később felhívás jelent meg a televízióban és a napilapokban, melyben kérték azokat az embereket, akik abban az időben ott dolgoztak, hogy jelentkezzenek orvosi vizsgálatra. Az orenburgi gázvezeték építésén Baranya megyéből is voltak munkások. Sugárforrás vagy vegyszerek okozták a megbetegedéseket? Az orenburgi gázvezeték építésén Baranyából is dolgoztak - Egyelőre csak sejtések vannak... - Kezdődik az egészségügyi vizsgálat Grász Ádám, az 5-ös számú ÉPFU Vállalaton keresztül jelentkezett a külföldi munkára. s mint karosszérialakatos. 1978. szeptember 8-tól 1979 őszéig dolgozott Bogorodcsányban. Az utolsó hónapokban a VEGYÉPSZER alkalmazásában állt.- Mit szólt ohhoz, miután megtudta, hogy hányon haltak meg rákban azok közül, okik Bogorodcsány környékén ténykedtek?- Hát, nemigen kaptam levegőt, még most is azt mondom, szinte hihetetlen az egész. Persze tudom, a tények bizonyítanak . . . Sajnos !- Milyenek voltak a kinti munkakörülmények?- Azt nem lehet mondani, hogy rosszak, legalábbis ami az ÉPFU javitóműhelyét illeti. Mindennap kijártunk az ellátás megfelelő volt.- Mennyit kerestek?- Ha jól emlékszem, olyan 280 rubel körül havonta, s ehhez itthon kaptunk még 15-18 000 forintot.- Nyilván ez vonzotta az embereket.- Naná, nem is a világot látni akarás.- Volt orvosi vizsgálat?- Amikor kimentünk, igen, de ott már nem. Csak azoknak, akik jelentkeztek, hogy valamilyen bajuk van.- önnek nem volt semmi?- Nem.- 5 azóta?- Néha gyomorgörcseim vannak, s megy a hasam.- Nem lél attól, hogy valamilyen károsodást szenvedett a szervezete?- Oehogyisnem, nagyon is, ügy, hogy szeretnék minél előbb elmenni árra a vizsgálatra. Néhányon a kint dolgozók közül már összeálltunk, s együtt jelentkezünk azon a címen, amit a tévében is mutattak. Tudja, hogy mi a legszomorúbb az egészben? Az, hogy eddig hallgattok erről . . . Őrá Mázsa Szabolcs or- vosszakertő, o 168 óra című iapban elmondta: ,,Meg kellett állapítanom. hogy sajnos nagyon súlyos ártalomról van szó: egyértelműén környezeti ártalomra kell gondolni. Kénúai vagy volt milyen radiológiai ártalomról lehet szó." Mázsa doktor a későbbiekben azt válaszolja, hogy „60-80 halott már bizonyítható, és a többségük halálának oka: gégerák és hörgőrók". Azt azonban nem tudják, hogy valamilyen sugárforrás okozta-e, vagy pedig katonai jellegű vegyszereknek a környezetbe jutása. De mint az interjúból kiderült, azok, akik még tünetmentesek, vagy akik a kezdeti stádiumban vannak, nagy valószínűséggel gyógyítható- ak lehetnek. ■A 'népjóléti minisztériumi államtitkár dr. Sinka Gábort, az Országos üzemorvosi Bizottság elnökét bízta meg annak a teámnak a vezetésével, mely kivizsgálja a jelentkező embereket. Az Esztergomban élő főorvossal telefonon sikerült beszélnem.- Hányán jelentkeztek eddig?- Pontos számot nem tudok mondani, de nem sokan. Inkább az érdeklődök vannak többen. Kérem, hogy az újságban tegye közzé a címet, mert talán ezzel is segíthetünk a jelentkezőknek: Labor Műszeripari Müvek, Esztergom, 2500, Schweidel utca 50. Kérjük, hogy azok, akik 1975 és 1979 között kint dolgoztak, feltétlenül írjanak!- A vizsgálatot Esztergomban tartják?- Nem, Budapesten.- Mit csinálnak?- Ugye nem haragszik meg, ha nem sorolom el, de egyebek közt labort, röntgent, ultrahangot. . . Amennyiben szükséges lesz, úgy konzultánsokat is bevonunk.- Azt lehet sejteni, hogy milyen ártalom érte a kint dolgozókat?- Sejteni igen, de tudni nem.- Elárulná?- Nem, mert hipotézisekre nem lehet támaszkodni, éppen azért végezzük el a vizsgálatokat.- A vizsgálatok eredményéről mikor tud beszámolni?- Októberben mindenképpen szeretnénk tájékoztatni a közvéleményt, s természetesen az érdekelteket. Baranyából, az ÉPFU-tól 95-en voltak az orenburgi gázvezeték építésén, melyből mintegy ötvenen Bogorodcsányban. Közöttük Vonyó János, az 5-ös ÉPFU osztályvezetője, aki akkor karbantartóként tevékenykedett szovjetföldön.- Az első csoport 1975- ben, az utolsó 1978-ban ment ki az orenburgi építkezésre', cégünk jellegénél fogva elsősorban gépkocsi- vezetők és karbantartók.- Ont is meglepte a mostani bejelentés . . .?- Megmondom őszintén, nagyon! A rádióműsor, ugye szombaton volt, másnap, tehát vasárnap reggel telefonon hírláncszerűen futott végig közöttünk, akik abban az időben kint voltunk, hogy mit hallottunk.- Van tudomása arról, hogy valamelyik kollégája elhunyt?- Az újságban láttam egy névsort, ott a második ÉPFU-s volt, de nem baranyai. Arról azonban közvetlenül hallottam, hogy az egyik gépkoésivezető hirtelen rosszul lett, utána hónapokig ápolták, majd rokkantsági nyugdíjba tették. De értesültem olyanról is, hogy néhány embernek kopik az ujján o bőr, mo- gas a vérnyomása . . .- S ön hogy van?- Semmi különösebbet nem érzek, de mindenképpen szeretném kivizsgáltatni magam. Már szervezzük is a csoportot, megkeressük azokat is, akik már nem dolgoznak az ÉPFU-nál, hogy ne kelljen külön jelentkeznie mindenkinek.- Az egyik munkás olyat mesélt, hogy egy nap alatt tízszeresére nőtt a répa levele, meg a szúnyogoknak 15-18 centiméter fesztávolságú volt a szárnyuk . . .- Az igoz. hogy a répalevelek sokkal nagyobbak voltak a megszokottnál, de hogy egy nap alatt nőttek volna meg? Ez nem igaz. mint ahogy az óriás szúnyogok sem. Kár ilyenekei mondani, mert ez a dolog sokkal szomorúbb annál, minthogy komolytalanná tegyük. Roszprim Nándor Az Ágoston téri szociális otthon szinte minden szobája zsúfolt Ostromlott pécsi szociális otthonok Ha holnap átadnának Pécsett egy 150 személyes -szociális otthont, azonnal megtelne. Jelenleg több, mint kétszázan várakoznak a bejutásra. De új otthon nem nyílik, jelenleg nem is épül. A 80-as évek derekán átadott Malomvölgyi útiban pedig már pótágyakat raknak a szobákba. Szinte nincs olyan nap, hogy ne érkezzen új felvételi kérelem, vagy ne érdeklődnének a bejutásra várakozók.- Az első, 150 személyes épületbe 1986-ban költöztünk be, az akkori 300 várakozó felét tudtuk fogadni -, mondja Czike Zoltán igazgató. - A második, ugyancsak 150 személyes épület elkészültéig két év telt el. Egyre több lett a várakozó. Ideig-óráig és csak annyiban éreztük a második épület hatását, hogy nem naponta érdeklődtek a sorbán- állók. Pécsett ma 265-en várják a szociális otthoni beutalást, hallottuk Sziklai Lászlónétól, a városi tanács egészségügyi osztályának csoportvezetőjétől. Nagyon kevesen vannak, akik más településen lévő intézetbe is elmennének, hisz köti őket a rokonság, az ismerősök köre, a város szere- tete. A gondot csak növeli, hogy többségük, csaknem nyolcvan százalékuk már ágyhoz kötött . . . Pontosan nem tudni, hogy miért -, talán, mert még újnak számít, talán mert nem nagyok a szobák -, a legtöbben a Malomvölgyi úti otthonba szeretnének bejutni. A két épület eleve 30 pótággyal indult, vagyis a hivatalos létszáma 330 fő, de 3—5 pótágy ra ezen felül is folyamatosan szükség van.- Vannak olyan idős emberek, akiknek egyszerűen nem lehet azt mondani, hogy nem tudjuk fogadni őket — mondja Rozsár Csabáné fönővér, mert olyan állapotban vannak, hogy otthon nem maradhatnak, nincs, aki iájuk nézzen. Ezért kellenek a pótágyak. Őket nem számítva, jelenleg 45 olyan várakozónk van, akiknek már ideküldték a jelentkezési lapját. Egy sincs köztük, olyan, akinek a kérelme ne lenne indokolt. Legjobb esetben csak két-három hónapot kell várniuk ozoknak. akiknek nagyon szükséges o bekerülés. Aki egy kicsit még bírja magát, jobb állapotban van, azt további türelemre kérjük. A legtöbb idős ember a súlyosan megromlott egészségi állapota, vagy az emberséges családi kapcsolatok hiá nya miatt kerül szociális otthonba. Akár egyik, akár a másik c meghatározó —, vagy éppen a kettő együtt - na gyón nehezen viselik a várakozást. Részben ezért látogatják őket az otthon nővérei, az úgynevezett előgondo- zás keretében. Egy ilyen előgondozási út ra kísértük el a főnővért és helyettesét, Gutheil Istvánnét. Először egy szigeti városrészi udvari lakás ajtaján kopogtattunk. A nővérek már ismerősként, hisz többször megfordultak annál az idős férfinél, akit most is keresünk, mivel hosszú idő óta betegeskedik, s akit a nála 10 évvel idősebb élettársa már egyre nehezebben tud ápolni. A nővérek nem kis meglepetésére csak az élettársat találjuk otthon.- Elvitte a testvére, hogy egy kicsit felerősítse — magyarázza az idős asszony és mentegetőzve hozzáteszi: én is nagyon beteg vagyok, ráadásul leestem az ágyról, alig tudok mozogni. Mondaná tovább, de a főnővér, udvariasan, célratörően közbeszól: megértjük a helyzetét, akkor mi fogadjuk X. bácsit, de tudnunk kell, hogy be akar-e jönni.- Hát hogyne, biztos, hogy bemegy, mit is csinálna itthon, már csak ötven kiló, nem tud mozogni és én sem tudom megápolni. Egy belvárosi lakásban élő, idős, beteges házaspár szinte menekülne a szociális otthonba. Nem értik, mi zajlik ma az országban és azt sem, hogy lettek mára ők is, mint volt MSZMP-tagok, minden baj okozói.- Az otthonban több olyan idős ember él, akik az 50-es évek sérelmeit cipelve, ma is lelki betegek - mondja a főnővér. - Mostanában, az új jelentkezők között pedig olyanokkal találkozunk, akiket napjaink változása visel meg annyira, hogy nem tudják feldolgozni. Az Ágoston téri Átmeneti Szociális Otthonban is többen várakoznak végleges elhelyezésre. Három évvel ezelőtt még idősek klubjaként működött ez a szociális intézet, de kevesen jártak ide. Azóta, hogy átmeneti otthon lett, foglalt mind a 34 ágy. — Vannak, akik egy évvel ezelőtt jöttek - mondja Re- ichné Farkas Zsuzsa főnővér. A pécsi szociális otthonok nem tudják őket fogadni, mi pedig azokat nem tudjuk elhelyezni, akiknek egyik napról a másikra lenne szükségük a folyamatos gondoskodásra. Vagyis az átmenetit nyugodtan törölhetnék a nevükből és maradhatna a szociális otthon. Csakhogy ez az épület kicsi, a két-, háromágyas szobák úgyszintén. Az egyetlen olyan látnivaló, aminek hirtelenjében örülni tud az ember az, hogy meglepően fiatal ápolónők is forgolódnak az ágyak körül. Mint kiderül, vendégmunkások. Az idősek klubjaiból kölcsönkért gondozónők, ápolónők, váltják itt egymást, mert nincs elég dolgozójuk. Nem lehet csodálkozni, azon, hogy nem szívesen jönnek ide a szakképzett, lelkiismeretes nővérek. A munka nehéz, a látvány lehangoló, a fizetés kevés. Az egyik, szintén szociális otthoni elhelyezésre várakozó bácsi mereven maga elé néz, nem reagál a kérdésekre, nem lehet vele kapcsolatot teremteni. Súlyos beteg, meggyógyítani nem lehet, gondos ápolásra van szüksége. Ha bekerül a Malomvölgyi úti otthonba, biztos a fekvő osztályra viszik. Oda, ahol kezdetben 70-en voltak, ma pedig 150-en vannak. A másik szobában egy 72 éves asszony hálásan nyugtázza a látogatást, o puszta tényt, hogy nem feledkeztek meg róla, s mihelyt lesz hely, bemehet az otthonba. Neki ez a legfontosabb célja, a legjobban óhajtott vágya, ezt akarja elérni. A másik ágyon egy finom vonású, hatvanegynéhányéves asszony figyeli a beszélgetést. Egyre párásabb a szeme. Ö még „csak" fél éve van itt, tudja, hogy várnia kell. Akkor is, most is úgy érzem, mondani kellett volna neki valamit. De mit?! A malomvölgyi úti szociális otthonban fodrászhelyiséget is kialakítottak az itt lakóknak Szundi György felvételei Török Éva
