Új Dunántúli Napló, 1990. augusztus (1. évfolyam, 119-148. szám)
1990-08-19 / 137. szám
Régi szerzők, új arcok Az idén Peremortoni Krisztinonok is topsolhatnak a Pécsi Nem- Jeti Színházban Thália mosolyáért A Pécsi Nemzeti Színház épületének keleti szárnyán oz állványerdö, mint bekötözött lejű ember tél arcán a borosták. o gyógyulás december végi reményével — az épületen belül pedig már oz új évad ígerete, új arcokkal, új repertoárral. A Vígszínházból Nyíregyházára, majd most Pécsre szerződő Peremortoni Krisztina a legrégibb ismerősünk az ősztől nálunk fellépő új csapattagok közt. kedvelt gyerekműsorainak is tapsolhatunk majd Baranyában -, Simon Istvánnak, a nemzeti színház gozdasógi igazgatójának a jóslato szerint. Spilák Klára, akit többnyire csak igen vonzó szinkronhangjáról ismerhetett a vidéki közönség, a József Attila Színházból érkezik, hogy Orfon októberben bemutatott komédiájában láthassuk először. Fazekas István leleségével. Antal Olgával Veszprém után választotta erre o színházi évadra Pécset, pályáját most kezdő Illés Györgyivel együtt Shakespeare Szeget szeggel című darabjában lépnek fel. Várakozással tekinthetünk az új mogán- enekesek, Elmer Felicia és Szántó Endre produkciói elé is, o Szerelmi bájitalban, Adi- no. illetve Nemorino szerepében láthatjuk őket - és kétségtelen, hogy a kellemes meglepetések közé tartozik Stenczcr Béla szerződtetése. A megyei művelődési központ volt munkatársa igazi, autodidakta tehetség. Emlékezetesen alokítotto Sancho-t az Egyetemi Színpad előadásában, címszereplője volt a Hegedűs a háztetőn című darabnak, vendégként játszott tavaly Havel Leiratában -, Pilinczes József és Besenczi Árpád után ó a harmadik ..amatőr” színész, akit a Pécsi Nemzeti Színház „profiként” szerződtet. Tegyük hozzá, alacsonyabb fizetésért is szívesen váltott „gazdát", először a Szeget szeggel-ben Pompeius- ként láthatjuk viszont. A most harmincéves Pécsi Balett, Eck Imre társulata is új szerzeményekkel, a Szegedről érkező Kővári László mellett több fiatal, most végzett táncművésszel -, Brumecz Bri gitta, Kocsis Tamás, Zengő Zsolt, Czebe lünde — kezdi jubileumi idényét, frissdipto más Rózsa Tamás díszlet-jelmeztervező is, aki tavaly a leírat díszleteit tervezte. Az idén ünnepli 200. évfordulóját a magyar szinjátszós. A Pécsi Nemzeti Színház társulatának egy része ebből az alkalomból lép fel augusztus 25-én Budapesten, ahol a jubileumot több más rendezvény mellett színházi karnevállal is köszöntik. B. R. ESutoraria Válogathatunk — ha bírja a pénztárcánk.. Amikor megláttam a pécsi Mecsek Áruház bútorosztályán a több mint 160 ezer forintos konyhaszekrényt, a klasz- szikus paródia jutott eszembe: a főszereplő darabokra szétszedi az új foteljét, hogy megnézze, mi olyan drága benne. A Tisza Bútoripari Vállalat Dália elemes konyhabútorából összeállított vajszínű mintafal szinte megszólal, a legtöbb magyar lakásba be sem férne, de a legszükségesebb elemek összeválogatása utón szinte bárhova elhelyezhetjük és az ára is jóval alacsonyabb. Szokatlan a vásárlói szemnek, hogy minden pánt, fogantyú, díszléc a helyén van és egységes egészet alkot. Mellette az ebédlő mór sokkal szerényebb kivitelű, igaz, ez az árában is megnyilvánul. A szekrénysorok és a különböző kárpitok minőségtől. fazontól és természetesen a gyártótól függően 35-100 ezer forint között /ál- toznak. Mennyi pénzből lehet berendezni egy kétszobás lakást? Előre kiszámolni sem érdemes, mert például a Domus Áruházban egy komplett jugoszláv hálószoba 260 ezer forint. A másik szobába o sarokgarnitúra több mint 100 ezer. és talán a szekrénysor is kijön ennyiből. De akkor még nincs a szobában függöny, szőnyeg és megfelelő világítás, valahogy még hiányzik a berendezés hangulata, atmoszférája. Vagy jó lesz a rikító sárga sötétítőfüggöny és o műanyagparketta? Végre elértük, hogy a bútorpiacon is kialakult a kínálat, válogathatunk elsősorban nem kedvünkre, hanem a pénztárcánk szerint. Természetesen vannak olcsóbb bútorok is, dr azok nem tetszenek. A formák valahogy a több tizévvel ez- elöttiket idézik, amelyet csak fokoznak o kárpitok szinei, mintái. Viszont árban ezek az elfogadhatók, 35-50 ezer forint között kaphatók. Úgy tűnik, mintha a gyárak túlzottan bíznának a vevők ízlések és pofonok különböző megítélésében. Ez egy bizonyos szintig így van, de a rég:, kevésbé keresett formákat miért nem lehet végre elhagyni? A gyártók az alapanyagárak ugrásszerű emelkedésével és néhány nagyüzem kivételével az elavult, 20-30 évvel ezelőtti gyártási technológiával magyarázzák az egyre növekvő árakat. A szövetre 6 hónap garanciát vállalnak o termelők, viszont a bútorgyárak 18 hónapot adnak a termékeikre. A beruházásokhoz hiányzik a pénz, nincs első osztályú alapanyag és mi, vásárlók mégis minőségi munkát követelünk. Hiányoznak a prospektusok, a reklámfotók, a bútorkatalógusok. Az eladók segítenek az általunk megálmodott szoba színeinek és formáinak össze- vólogatásában, de az egészből valahol hiányzik a profizmus, a lebegő könnyedség. Hiányoznak az ötletes lakberendezők, érződik az ipar ösz- szehangolatlansága az egyes termékek gyártását illetően. Hiába lenne igény a komplett berendezett szobák megvásárlására, ez megvalósíthatatlan. Ha piros szőnyeg kellene, biztos, hogy csak zöldet és kéket lehet kapni, a barna sötétítő helyett pedig sárgát. Örüljünk, ha a két-három- hónapos előjegyzési várakozás után megkaptuk a sértetlen szekrénysort és sikerült összeszerelnünk . . H. Zs. Korszerű villonysütövel és füstelszívó berendezéssel egybeépítve kínálják a képen látható kony haszekrényt. Sokoldalúsága és tetszetős kivitelezése indokolja a 160 000 Ft-os árat. Fotó: Horváth Barna Az ujsógironó - egyik országos napilapban - azt írta, hogy ő már el sem olvassa a beérkező névtelen - és többnyire elképesztő hangnemben írott - leveleket, hanem bedobja a papírkosárba. Világos, az árnyékboxolósnok ezúttal sincs semmi értelme. De hát. címzettje válogatja. A nevemre érkező levelek között ného akad névtelen — enyhén szólva — színvonaltalan írás, amelyet mielőtt eldobnám, mindenkeppen elolvasok, mór csak azért is, hátha akad a sorok között olyan épeszű vélemény, amely jótanácsként megszívlelendő a közéleti gondokat illetően. De ez ritka. A „nyugdíjas olvaso" aláírással küldött levél szerzője védelmébe vette múltkori dolgozatomban említett többszörös budapesti berházlu- lajdonost, aki most ingatlanjait követeli vissza. Ehhez lúzvc véleményét, szemrehányást tesz nekünk. miért nem irtuk meg azt is, amikor a PIK — nem is egyszer - emelte a lakbéreket. Képzelje: megírtuk. Csak nem o PIK-nek címezve, mert saját szakállára soha sem emelte a lakbéreket, hanem állami rendeletre. És ez ellen annak idején - szót emeltünk, nem is egyszer, mint ahogy más ügyben is. Például akkor is, amikor egyik évben — eléggé el nem ítélhető módon - mindössze 50, azaz ö t- v e n forinttal növelték a nyugdíjakat, (az önét is), s ez az „akció" nem csak nevetséges, hanem meg alázó is volt. Ugyanígy há- borogtunk - sok egyéb mellett azért is, amikor az áremelést árrendezésnek minősítette a kormányzat. szintén megalázó módon. E néhány példát most csak hirtelen kaptam elő, válaszként az ön dühödt felkiáltására: „Miért nem akkor. . .?!" De hót —, éppen mert ahogy írja, ön nyugdíjas —, mit szólna ahhoz, ha a Magyar Hírlap csütörtöki számában megjelent információ realizálódna? Gondolom, kevéske nyugdíjából hogyon fizetné ki lakbérének négy- ötszörösét a jövőben? Egy munkabizottság - a kormány felkérésére -, tanulmányt készítetté különböző alternatívákat kidolgozva, a költségvetési deficit megszüntetésére. Ez az anyag jutott el a Magyar Hírlaphoz, s ebben szerepel - mintegy javaslatként a lakbérek négy-ötszörös emelése januártól. Ne ijedjen meg. ez csak javaslat, amelyet pénteken reggel egy illetékes szakember nagyjából meg is cáfolt a rádióban. Nem valószínű, hogy ez oz elképzelés átfutna a parlamenten. Jómagam is ebben reménykedem. Képzelje csak el, hogy ha valaki ma 1000 forint lakbért fizet —, és ez nem is nagy lakás! — esetleg majd négyezret adna fel postára az elkövetkezendő hónapokban . . . Tegyük fel, mondjuk ön is. A szidalmakat akkor is nekem címezi? Persze levelét ezután is elolvasom és az sem baj, ha nem bújik a névtelenség mögé. önmagát rémiszti? Mitől tart? E lenti téma is cáfolja azt a hiedelmet, miszerint nyári kánikulában -, uborkaszezon lévén —, a világ lapjai álszenzóciókkal szolgálnak: végül is a kormány kérésére mégis csak készül a tanulmányterv. De szerencsére akadnak könnyed dolgok is. Egyik új napilapunk hírt adott Stephan Horvath nevű, bátor férfiúról, aki —, amint a lap ezt írja - negyvenkilós hátizsákkal a hátán világjáró útra indult, nyolc hónappal ezelőtt. Napi 100, azaz száz kilométert gyalogol, eddig 34 ezer kilométer van a háta mögött. A cikk szerzőjét, vagy magát Horváth urat matekból megbuktatnám. Ha nyolc hónapon keresztül napi száz kilométert gyalogol, az csak 24 ezer kilométer. De napi száz kilométert megtenni? Csak egyszer is? Már elnézést . . . Ennél már hihetőbb az oz UFO-szenzá- ció, amelyről pénteken reggel értesültem a rádió jóvoltából. Egy dunántúli városka mentőautósai találkoztak egy fényes gömbbel — vagy folttal —, amely másfél óráig kísérte őket hajnalban. Rendben van. UFO-t már sokan „láttak". Ám a mikrofon elé invitált UFO- szakértő mondotta, hogy az Egyesült Államokban már el is fogtak egy UFO-ember- két. Egy szeme volt, de nagy, termete alacsony, nyaka nem volt, viszont megszerette az eperfagylaltot, amellyel megkínálták. Pénteken egyébként 35 fokos hőség volt . . . Eperfagyi UFO-éknál... Mikor kapjuk az első számlákat? Áremelés elén Figyelmeztetés, letiltás, végrehajtó Példátlan mértékben emelkedtek a háztartási energio- hordozók árai augusztus 1-jé- től. Mór mindenki kézhez kapta az ivóvíz és csatornadíjak áremelés utáni első elszámolásait. Az összegek szinte kifizethetetlenek, nem egy helyen magtagadták a számlák kiegyenlítését is. Hogyan érzékeljük majd a többi háztartási energiahordozó augusztusi áremelését, mikor kapjuk kézhez a felemelt díjjal képzett első számlákat? Mi történik, ha nem fizetünk? Az elektromos áram díjemelésével végre eltűnt a különbség város és falu között. Míg augusztus 1 - je előtt a kiemelt városokban (a DÉDÁSZ működési területén Pécs, Dunaújváros) 1.70, az egyéb városokban 2.05 és a községekben 2.45 forint volt az áram kilowattóránkénti ára, addig most az egész országban 2.45 forintot fizetünk a felhasznált mennyiség után. Az éjszakai áram a korábbi 90 fillérről 1 forint 30-ra emelkedett. Az ármegállapításban foglaltakat, ha a számlázás kéthavonta történik, első ízben az 1990. október 1. után leolvasott villamosenergia fogyasztásra, illetve az évenkénti leolvasó"; esetében pedig első ízben az 1990. december hóban fizetendő részszámlánál kell alkalmazni. A Dél-dunántúli Gázszolgáltató Vállalat üzemeltetési területén a földgáz fűtőértéke alapján megállapított köbméterdija a korábbi 3.84 forintról 4.88-ra emelkedett. Az augusztus 1-jével megemelt árakat az 1990. október 1. utáni leolvasások elszámolásánál kell alkalmazni. Tehát az október 1. után (augusztus, szeptember havi fogyasztás alapján) leolvasott értékeket alapul véve számítják ki a számlákat, amelyeket decemberben kell kifizetnünk. Augusztus 1-jétől a lakosok távfűtési díja, a fűtési idényre légköbméterenként a korábbi 43.20-ról 61.20 forintra emelkedett, a melegvíz köbméterenkénti díja 22.20-ról 31 forint 50 fillérre módosult. A fűtési átalányt a fűtött légtérfogat alapján számolják, a használati melegvíznél az egyedi mérés lehetőségének hiányában a lakók itt is átalányt fizetnek. A havi elszámolásnál a lakás teljes fűtött alapterülete függvényében a pénzügyminiszter által kiadott országosan egységes táblázat alapján határozzák meg a szolgáltató vállalatok a fogyasztott melegvíz mennyiségét. Ez alapján például egy 52 négyzetméteres lakás esetében, a lakók számától függetlenül 9 köbméter melegvíz számolható el havonta. A fűtés, illetve a melegvíz diját a szolgáltatás igénybevételének hónapjában egy összegben előre kell megfizetni. A PÉTÁV a nyári karbantartás miatt szeptemberben o már megemelt összeggel számlázza az augusztusi, illetve a szeptemberi hónapokat, levonva a melegvíz-szolgáltatásból kiesett napok számát. Ha valaki úgy dönt, hogy nem fizeti a számlákat, figyelmeztetéssel, letiltással, végrehajtóval, illetve a közműszol gáltatás megvonásával számolhat. Hajdú Zs. vasämapi 3 Miiért droga a lakberendezés?