Új Dunántúli Napló, 1990. július (1. évfolyam, 88-118. szám)
1990-07-07 / 94. szám
1990. július 7., szombat aj Dunántúli napló e A folyóirat július-augusztusi összevont számónok élén Berták László Priusz című dokumentum-esszéje áll A költö korabeli jegyzőkönyvekre, levelekre, bírósági ítéletekre, határozatokra és személyes emlékeire támaszkodva bemutatja annak a koncepciós pernek a történetét, amely 1955-56. fordulóján ellene folyt,' s amelynek következményeit évtizedekkel az ítélet után is érezhette. 8a tassa Péter o dokumentumesszé kapcsán rövid jegyzetet ■ írt, s ugyanitt olvasható az az elemzés, melyet Domokos Mátyás Berták hetedik önálló verseskötetéről, a Kő a tollpihén című szonett- könyvről irt. A Pécsett szerkesztett Jelenkor július—augusztusi összevont száma A szám szépirodalmi rovatában Takács Zsuzsa, Páko- litz István, Zelei Miklós és a két fiatal erdélyi költö, Tompa Gábor és Visky András versei mellett Danilo Kis kiadatlan novellája, Kaszás Máté elbeszélése és Sándor Iván regényének tizedik része kapott helyet. Kántor Lajos romániai szemléjének soron- következö részében o decemberi romániai forrodalom és a televízió kapcsolatáról ír, s e számban kezdődik el Bé- csy Tamás háromrészes sorozata, amely az európai színjátszás legfontosabb színház- elméleteit veszi vizsgálat alá. A kritikai rovatban Lengyet Balázs két olyan költő szonettjeiről ír, akik legutóbbi kötetükben jelentős teret szenteltek ennek o kötött formának: Ferencz Győzőről és Markó Béláról. Draskóczy Török Gábor kritikájában az évezred első felének esztétikai gondolkodását bemutató antológiával foglalkozik, Dór- vasi László pedig egy különös és furcsának tűnő nézőpontból veszi szemügyre oz idei Szép versek-gyűjteményt: ismertetésében nem a versekről szól, hanem arról, hogy hogyan is néz ki az a félszáznál több költö, aki 1990-ben az antológiában helyet kapott. * A folyóirat - személyesen vagy postai utalványon — előfizethető a Jelenkor Kiadó címén: 7621 .Pécs, Széchenyi tér 17. Előfizetési dij egy évre 264 Ft. Berták László Priusz (részlet) K érem, ezek itt családi iratok Gyerekkoromban otthon, az ..ómárium" ,.főső" fiókjában volt egy jókora fémdoboz. A tetejére színes páva volt föstve Nem tudom, eredetileg mire szolgált, de amióta az eszemet tudom, fontos csolá- di iratokat tartottak benne a szüleim. Száz évre visszamenőleg. Dédapám földvásárlási papírjai, pálinkafözési engedélye 1885- ből, ..móringlevél" ugyanabból az időből, bírósági, örökösödési végzések, anyakönyvi kivonatok, az éppen aktuális adóívek stb. Az a doboz őrizte évekig ezeket a papírokat is. Aztán „átköltöztek" az én fiókomba. Néha már úgy nézek rájuk, mintha egy idegen emberéi volnának, mintha másnak a titkaiban túr kálnék. Máskor meg mintha a villám csapna belém, „vágom" vissza őket a fiókba. A kulcsot is ráfordítom, összetépnem, megtaposnám valamennyit. Házkutatási jegyzőkönyv, 1955-ből. „Tényállás”, ahogy egy negyvenhat éves parasztember, az apám szavai nyomán fölvették. Levél, hogy „ugrott" a főiskola. Levelek ügyvédtől, bíró sógtól, büntetésvégrehajiási irodától, téeszcsétől, tanácstól „Vélemény az iskola volt tanulójáról." Szabadlábra-helye zési igazolvány. A rendőri felügyelet dátumai, pecsétjei, aláírásai. „Aláírásgyűjtő ív", aláírásokkal, 1956 márciusából. „Erkölcsi bizonyítvány", amely „erkölcstelenségemet" bizonyítja, 1958-ból. „Mentesítés" a büntetőjogi következmények alól, 1962- böl. Versek tizenkilenc éves koromból... Hoppá! Legfölül az új személyi igazolványom, amelyet tegnap kaptam, mert a régi lejárt, s amelybe azt írták, hogy „Érvényes: Határidő nélkül". * Kérem, én nem voltam író. Az írók mind ismert, komoly, felnőtt emberek, s többségükben, legalábbis azok, akik az újságokban megjelentek, a kommunista párt tagjai voltak. Én csak mindenféle versikéket irkáltam már 11-12 éves koromtól kezdve, és a családban, a rokonság körében, meg az iskolában arattam velük sikereket. Másodikos gimnazistaként, 1952-ben két osztálytársammal „folyóiratot" „adtunk ki" Csurgón, dehát ez sem jutott túl az iskola falain. Magunk gépeltük, „Vadvirágok" volt a címe, három száma jelent meg, ártatlan Írásokkal volt tele. Kérem, nekem harmadikos koromban, 1953 tavaszán jelentek meg nyomtatásban először verseim Szántó Tibor pécsi folyóiratában, a Dunántúlban. Az egyiknek az volt a címe, hogy „Ke nyér", o másiknak meg az, hogy „Csokonai él" Éppen okkor holt meg Sztálin. Szántó Tibor még külön levelet is irt Csurgó ra az iskolám igazgatójának, hogy figyeljenek oda rám, segítsenek, amiben lehet. Dehát én Szántó Tiborral sem találkoztam sohasem. Persze, olvastam az Irodalmi Újságot, a Csillagot, meg mindent, ami a kezembe került, s leginkább Csoóri Són dór szomorú-szókimondó falusi versei, meg Benjámin László önkritikus elszántsága tetszettek. Az iskolában meg azt tanultam, hogy a költők a nép vezérei, prófétái, fájdalmainak kidalolói „voltak mindig", s akkor írták a legfontosabb, a legszebb müveiket, „amikor az egyéni és a társadalmi fájdalom egybeesett bennük". Kérem, én nem akartam megdönteni a rendszert. Fogalmam sem volt, hogy hogyan kell elkezdeni az ilyesmit. Én csak torkig voltam már a hazugságokkal, az igazságtalanságokkal, az elkeseredéssel, csak nem volt mit enni, csak nem lehetett mór élni. Én csak éppen leérettségiztem, és szerettem volna tovább tanulni. Nem azért, mert mindenki futott a föld elől, menekült c falubál, hanem mert már tíz évvel ezelőtt eldöntötték a szüleim, hogy taníttatnak. Mert a kilenc—tíz hold fold már két gyereknek is kevés lett volna, mert aztán megszületett a kisebbik öcsém is, mert jól tonultam, és a tanító meg a pap is rábeszelte őket. A mikor 1954 nyarán oz Egri Pedagógiai Főiskoláról is, ahová a budapesti bölcsészkarról „átirányítottak", megjött a levél, hogy „a felvételi vizsgán megfelelt, de fé rőhely hiányában felvenni nem tudom", bennem csak akkor „merült föl”, hogy a kitűnő bizonyítvány, meg a jeles érettségi, meg a „középparaszti" származás ónmegában talán mégsem eleg ahhoz, hogy tovább tanulhassak. Hol vétettem el? Talán már tanácsot is adott valaki (papék? tanítóék?), nem tudom, de akkor írtam meg az első „protekciót kérő levelet", Pécsre, a Dunántúl szerkesztósegébe A Pécsi Irócsoport nevében Gal- sai Pongrác azonnal „megkereste” a Pécsi Pedagógiai Főiskolát, ahol megígérték, hogy behívnak pótfelvételizni. Aztán még sem hívtok be. Az Oktatási Minisztériumba is follebbeztem, de nekik már nagyon könnyű dolguk volt: „Elkezdődött közben a tanév". Aztán már csak az „Átok” című versemet írtam meg, es küldtem el a barátaimnak, akikkel leveleztem. Azozhogy. a vádirat szerint kettőnek. Két volt osztálytársamnak. A verset a keserűség és az indulat feszíti, alig emelkedik o föld fölé. De talán éppen ezért ijedtek meg tőle. akik már mindentől rettegtek. Kérem, én első munkahelyemen, a Marcali Postahivatalban 1955. március 27-én álltam munkába, és „hbtm ", azaz „havibéres tiszti munkaerő" lettem, ötszáz forint alapfizetéssel és kétszázötven forint munkaköri pótlékkal Ez két nappal azután történt, hogy Budapesten megalakult o Dolgozo Ifjúság Szövetsége (DISZ) Petőfi köre. A kettőnek persze semmi köze egymáshoz. Én örültem, hogy kilenc hónappal az érettségim, és fel évvel az egyetemi-főiskolai elutasításaim után végre valami „hivatalban" dolgozhatok, kiröpülhettem hazulról, önálló életet kezdhettem, s készülhettem az újabb felvételire. Rökk Marika és Galetta Ferenc a Lívia c. operettben Operett Rökk Marikának Fergeteges síkéra Lívia ősbemutatóján 1927-ben Jacobi Marinka a táncosnő c operettjében lepett újra a pécsi közönség elé Galetta Ferenc, vendégként is mét megdobogtatva az egyko ri, akkor már nem egészen fiatal hölgytiszteloinek szivét. Galetta Ferenc (1889—1974) pályáját 1910-ben kezdte vide ken. Az I. világháború után lett fővárosi színész, elsőrangú és népszerű operettbonvi • ván. Részletesen beszélt róla az azóta elhunyt dr. Kari Lajos könyv- és zenemükereskedő, aki mago is komponált, es rendezgette o Király utco és Fel somalom utca sarkán levő üzletében kottáit.- Ekkor jött be hozzám Galetta Ferenc, aki ifjú korában európai hirü bonviván volt, Bécsben kétszázszor énekelte a Marica grófnőt. Mikor megöregedett es jöttek a fiatalabbak, Budapestre, majd onnan Pécsre került es itt lett bonviván. Elhatározta, hogy ír egy operettet' az akkoriban feltűnő fiatal táncosnőnek, Rökk Marikának. Eljött hozzám, hogy librettójához zenet keressen. En mondtam, hogy van egy csomó szerzeményem. Mindjárt bementünk a lakásomra es ott eljátszottam neki néhány szamomat. Galetta összevissza csókolt, es este hozta Fodor Oszkár színigazgatót, hogy a bemutatót megbeszeljük. 1932 márciusában megkezdődtek a Lívia próbái. Kari szerződést akart kötni Fodor Oszkárral a jogdijakro vonatkozóan, de a színigazgató nem írta alá, azzal: ó nem tud a vendég művésznőnek 25%-ot fizetni, mert Rökkék lányuknak ennyit kértek. Színházi berkekben őzt tanácsolták Kari Lajosnak, csinálja meg az operettet saját rezsiben, nem fog ráfizetni.- A Rökk papa tőlem nem kért 25°/c-ot, hanem esténként 80 pengőt, annyiba került a sok ruha, a szálloda. Fodor napi 400 pengőért adta berbe a színházat, amelyet egy hétre kivettem. Fodor örült, hogy kapott tőlem 3 napi előleget, ennyi pénzt sokáig nem látott egy tagban. A bemutató előtt három nappal már nem lehetett jegyet kapni. Az első napi bevétel 1300 egynéhány pengő volt, a legrosszabb napon is megütötte az 1000 pengőt, így én tisztán megkeres tem a napi 500 pengőt, amit Fodor kereshetett volna meg Akkor már ette is a fene . . A Lívia ősbemutatója 1932. április 9-én volt. A Pécsi Napló c. független politikai napilap április 10-i számában irta: ,,A mai est meghozta a színházi szezon egyik legérte- kesebb eseményét, .a Lívia bemutatóját. A bemutató nagy, egészen kivételes, forró sikert eredményezett Kari Lajos dr - nak és Galetta Ferencnek, oz operett szerzőinek és az ösz- szes szereplőknek egyaránt." - „Ebben a darabban lépett elő szőr színésznőként színpadra Rökk Marika, aki addig - 17 éves volt akkor - csak mint gyermektáncosnő szerepelt Szépsége, boszorkányos akrobatikus tánpai fergeteges tapsokat arattak, a darab közel egy hónapig ment egyfolytában. Vidéken — akkoriban ritka rekord!" — irta Félévszázad ősbemutatói a Pécsi Nemzeti Színházban c. visszaemlékezésében Werner István. A /Pé esett újságiróskodó Sósdi Sándor a Délibáb hasábjain idézte fel a Lívia sikerét, melynek melódiáit 1932. május 16-án Budapest I. hullámhosszán egyórás stúdiókoncert keretében szólaltatta meg Kovács Ilonka és Galetta Ferenc, a M. Kir. Operaház tagjaiból alakult zenekart Polgárd Tibor vezényelte. Dr. Nádor Tamás ■ - ’ Kiss János: Maródia ii. Itt mindig dúltak. Itt mindig öltek. Itt mindig jogot alkottak, jogot töröltek. Itt mindent az isten nevében tettek. Itt mindent a király nevében tettek. Itt mindent a nép nevében tettek. Ezért: kevesen sokat, sokan pedig keveset vagy annyit sem ettek. Itt mindig hittek, itt mindig csalódtak: saját igazukban, saját hatalmukban, * idegen urakban, az örökös rendben. Itt mindig mulattak, sírva vigadtak: ha kellett, ha nem, ha tellett, ha nem, poros fészer alatt és fényes teremben. Itt sohasem siettek, ám mindig pontosan fizettek érdem szerint - kezdettől fogva: sokat kapott az úr, keveset a szolga. Verésből, rúgásból * éppen fordítva. Itt mindig ráértek. Pecsenyét sütöttek, I valamit kifőztek. Hol ok nélkül, s * hol okkal: egymással kergetöztek vagy a szomszédokkal, I mint két csapat bölény. Csöpögött is róluk az izzadtság és a „kultúr-fölény". Majd vádlón egymásra mutogattak, böktek. Valahol valakik a markukba röhögtek. Mihalik Zsolt: Hősi ének Innen, a sör-barrikád mögül, hol rim, ritmus immáron darabokban, és védeni sem kell már semmi habzó forradalmakat: hát innét üzenem én, a végső dobbanás előtt, miközben tompuló tekintetem halovány sugarát csakis On felé terelgetem; hogy parázsló cigarettám füstje harcra senkit ne tüzeljen - hisz megadva rég a kegyelemdöfés -, s még azt is jelenthetem, hogy igen, hát igen: önt mégiscsak szeretem, de úgy, de úgy, ahogy csak a bukó Napot, a hanyatló őszi erdőt, s azt a hóban hagyott drága lábnyomot: együttvéve lehet. Hát igy. És most: akár el is mehet.., Salamon Erzsébet: Intő sorok Ne temessetek ' halomra bűnt a gyermekekre, friss göröngyöt tiszta arcra, féltve jövőt az ölelésre.- önmagunkat be kellene vallani egyszer legalább Ne vessetek szólóra, hívőre átkot. Elégszer dugdosták telkünk, szobákba csukták mint bénát a holnapi napot, a felgyújtott reményt, a verset, a ráeszmélt világot. Régi pécsi színház
