Új Dunántúli Napló, 1990. július (1. évfolyam, 88-118. szám)
1990-07-05 / 92. szám
8 aj Dunántúlt napló 1990. július 5., csütörtök Az egység első napjai Az egyesítő kovász Süllyed-e uagy sem a Säguäri? L„...... ............................. ................... ......... Lé gszomj a szabad levegőn A Sógvári Endre Művelődési Ház könyvtára a munkásszállón Fotó: Horváth Norbert 42 évvel ezelőtt, 1948 júniusában a D-mark (Deutsche Mark) bevezetése a nyugati megszállási övezetben nyitánya volt Németország kettészakadásának. 1990. július elseje, a D-mark mint törvényes és kizárólagos fizetőeszköz bevezetése oz NDK-ban gyakorlatilag megpecsételte a két német állam egyesülését, hiszen a pénzügyi, gazdasági és szociális unió döntő jelentőségű lépés a politikai egység helyreállításának útján. Vasárnap 00.00 órakor petárdák durrogása, tűzijáték, autódudók harsogása, pezs- gősduqók pukkanása köszöntötte Berlin szívében a milliók által várva várt pillanatot: a „capitaly-pénzjegyek" és az „alumínium-zsetonok" helyett immár a keletnémetek is „valódi” pénzt mondhatnak a mágukénak. Már a születés pillanata is jellemző volt, tanúsítva a „szülök, illetve gondviselők" felkészültségét, hozzáértését. Míg a nyugatnémet márka alapos előkészítés, gondos tervezés és nyomdai kivitelezés után, 23 000 ládában hajózott át Amerikából az óceánon, hogy végre szilárd fizetőeszközként boldogítsa az amerikai, brit és francia övezetben élőket, addig keleti kisöccse, a három nappal később, június 23-án napvilágot látott keletnémet márka igencsak szedett-vedett külsővel látta meg a napvilágot. A nyugati pénzreform nyomán kész helyzet elé állított szovjet megszálló hatóságok - a keletnémet vezetéssel karöltve - nem tudtak jobbat kitalálni, minthogy sebtiben nyomtatott bélyegek felragasztásával jelöljék meg a felségterületükön érvényben lévő régi, birodalmi márka-bankjegyeket. A nyugati övezetekben minden személy 60 D-márkát kapott ugyanennyi birodalmi márka beszolgáltatásáért. Több készpénzt nem fogadtak el a hatóságok, amelyek a takarékbetéteket 16:1 arányban leértékelték. A szovjet övezetben mindenki 1:1 arányban válthatott be 70 birodalmi márkát új, felülbélyegzett bankjegyekre', az ezt meghaladó készpénzeket 10:1 arányban váltották át. A 100 birodalmi márkát meg nem haladó takarékbetéteket 1:1 arányban, a nagyobb összegű meg- tokoritósokat — legföljebb azonban 5000 birodalmi márkát - szakaszosan romló, 5000 márka esetén 10:1 arányban számították ót. A keleti márka nem sokkal születése után hátrányba került nyugati testvérével szemben. A két megszállási övezet gazdasági ereje, termelékenységi mutatója, a háború utáni talpraállás eltérő üteme a pénzek vásárlóerejében is megmutatkozott. Míg a nyugati hatalmak nagyvonalúan elengedték a háborús jóvátétel jelentő részét az 1949 májusában megalakult NSZK- nak, addig a keleti, szovjet megszállási övezet — az 1949 októberében létrejött NDK — 1953-ig nyögte a szovjet jó- vátételi kötelezettség terheit. Ilyen háttér mellett nem csoda, ha a D-mark árfolyama homarosan „lekörözte" a keleti pénzét, a kettő közötti átváltás többnyire 4:1, illetve 5:1 arányban történt. A Marshall-segély és a szociális piacgazdaság nyomán bekövetkező „német gazdasági csoda" szilárd alapot nyújtott ahhoz, hogy 1958-ban szabadon átváltható (azaz konvertibilis) legyen a nyugatnémet márka. A tervgazdálkodás útját választó NDK pénze — a többi „szocialista" országéval egyetemben - viszont évtizedeken át csak álmodozhatott egy ilyen státusról. Ma a nyugatnémet márka- az amerikai dollár mellett - oz egyik legkedveltebb befektetési eszköz. Szilárdsága az amerikai dollár legnagyobb vetélytársává tette a nemzetközi pénzpiacon, különösen azóta, hogy a Car- ter-kormányzat idején a „zöldhasúak" árfolyama soha nem tapasztalt mélypontra zuhant a nemzetközi pénzpiacokon. Ma a nemzetközi valutatartalékok 19 százaléka nyugatnémet márkában fekszik, magabiztos második helyén o még mindig vezető dollár (60 százalék) mögött. Budcpesti kimutatások szerint a magyar lakosság valutamegtakarításainak döntő hányada szintén márkában van. , Az X-napot találó karikatúrával örökítette meg a berlini szatirikus lap, oz Eulen- spiegel munkatársa: az éttermi asztalnál magába roskad- tan ül Marx, Engels,. Goethe, Clara Zetkin és Thomas Müntzer (a keletnémet bankjegyeken ábrázolt neves személyiségek), az ajtóban pe- d'g ‘eltűnnek a bebocsátásra váró alakok, amelyek a nyugatnémet bankókon láthatók. A pincér leereszkedő gesztussal szól a dorvadozó asztal- társasághoz: feierabend (takarodó) . . . Július elsejétől kicserélődött az asztaltársaság, az NDK páratlan és vissza nem térő lehetőséget kapott a nemzetközi felzárkózáshoz. Reméljük, élni tud vele — és közben nem felejtik el sem Bonnban, sem Berlinben, ki adta a döntő horderejű impulzust ahhoz, hogy ma, 28 évi tetszhalott állapot után napirenden van a német egyesülés kérdése . . . Dorogman László (Berlin) V eszélyben érzik magukat azok az intézmények, melyek hosszabb-rövidebb időn át otthont adtak a város, vagy akár a megye mü- vészetszerető közönségének és az alkotóknak. Mindenhol más a gond, de a félelemmé fajuló iz- « galom gyökere közös: nincs hosszú távú elképzelés a terület jövőjét illetően. Valószinűleg ez a bizonytalanság késztette a pécsi Sógvári Endre Művelődési Ház dolgozóit is arra, hogy szemérmesen ugyan, de felhívják a figyelmünket helyzetükre. Új megmérettetés Az újságolvasók értesültek már arról a döntéssorozatról, mely a Mecseki Ércbányászati Vállalat jövőjét illetően a fenntartásában működő egészségügyi, szociális és kulturális intézmények további sorsáról is rendelkezik. A Minisztertanács 3002/72/89. számú határozata igen egyértelmű, a működési feltételek biztosítását tanácsi hatókörbe utalja. Ez a helyhatósági választásokig tartó kiváró jellegű folyamatban persze, egyáltalán nem megnyugtató hír. — Nem akarom, hogy csak az eddigi eredményeink alapján ítéljenek meg minket - mondja Vincze János, aki a háznak hat éve igazgatója —, de azért ez a ház a működésének lassan már harminc éve alatt bizonyított. Egy falusi kultúrtermet idéző szobából nőtte ki magát, lehetőséget nyújtott orszáqosan is elismert amatőregyüttesek munkájához. Az öntörvényű közösségek fejlődési igényeit visszafogó korban alulról építkezve fejlődött, miközben a pénz, amit kapott, csak arra volt biztosan meg, hogy naponta kinyithassuk a kapukat. A .mozi, a könyvtár, a látványos rendezvények mellett sok olyan tevékenységünk is van, mely jórészt ismeretlen a városlakók előtt, kisebb és nagyobb termeink folyamatosan foglaltak tanfolyamok, műhelyek, szakkörök, klubok, társadalmi rendezvények számára. A vállalat most szétesőben van. Tiszta szívvel nem i^ hibáztathatom őket, de nekünk most mór bizonyosság kellene, hiszen a tavaly óta tartó különféle tárgyalások, a városi tanáccsal, a vállalattal, a szakszervezettel, a regionális egyeztető fórummal rendezett viták nem vezettek tényleges eredményre. — Mi lenne a Ságvári számára a legjobb megoldás? — Az egész művelődési hózas truktúrát újra kellene gondolni. Ne védjük azt, amire nincs szükség, de döntsük végre el, mire van! Biztosítsuk a napi kinyitás lehetőségét, de a támogatás feltétele legyen a tényleges munka, a sok pályázat, a mecanatúra legyen értékmérő is. Adjunk o kibontakozáshoz türelmi időt, aztán kérjük számon: mire és hogyan hasznosult a pénz. Egy-két szakember kell csak bizonyos időre, és később vizsgáljuk, megfelelően bán- tak-e a rájuk bízott feladattal.- Jó lenne az a ház számára, ha független lenne a vállalattól?- Amíg a MÉV sorsa nem rendeződik, ez nem tudható előre. Mi most önállóan gazdálkodó intézmény vagyunk ugyan, de az ő sikerük vagy kudarcuk ránk is kihat . . . Ház és könyvtár a levegőben Ugyanez vonatkozik a könyvtárra is. Mivel a munkásszálló hotellé való átalakítása hamarosan megkezdődik, július 1-jétől a könyvtárnak fel kell számolnia állománya egy részét. A szakszervezeti részleg megszűnik, a jelenleg több, mint ötvenezres. igényes válogatású állomány megkur- títvo a Sógvári Művelődési Ház könyvtára lesz. Lehet vitatkozni azzal, bölcs dolog-e egy ekkora könyvtárt arra kényszeríteni, hogy szűk négyzetméterekre visszaszorulva, állományát szétosztva, ha nem elfecsérelve működjék. Mindenesetre a vezető, Trimm Ágota és munkatársai próbálják menteni, ami menthető. Keresik a kapcsolatot az iskolákkal, szeretnék szorosabbra fűzni összeköttetéseiket a művelődési házzal, remélve, hogy olyan hajóra szállnak, amely mégsem süllyedt el egyhamar. Tavaly több mint tizenegyezer látogató járt a könyvtárban. Talán ezen mégis érdemes elgondolkodni . . . A kép nem lenne teljes, ha a vállalati szakszervezet - melynek az intézmények sorsát illetően beleszólási joga van — ne szólalhatna meg. Az elmúlt napokban történő tit- kórváltás miatt a régi és az új vezetővel is beszélgetek. Utóbbi, Gyulai Sándor mondta: — Megkerestük a városi, o megyei tanácsot, a megyei művelődési központot, mindenki lelkes volt egészen addig, amíg pénzről szó nem esett. Hiszen például a Ságvárinak több mint ötmillió forintra van szüksége évente csak a kinyitáshoz. — Szóval előfordulhat, hogy meghal a ház? — Nem kerülhet erre addig sor, amíg nekünk beleszólási jogunk van. De kérdés, hogy meddig lesz . . . Roisz Andrásné, az előző titkár az ügyet mór régről ismeri, nem derűlátó. — A vállalatot ért csapás megbénította az embereket, most a kivárás jellemző. Nagyon meg kell fontolni, hová megy el a pénz. A Ságvárit sajnálnánk mindannyian, hiszen az elmúlt években Pécs egyik legjobb intézményévé nőtte ki magát. A vállalati dolgozók is érezték, hogy az övék. Másfelől viszont úgy érzem, a ház nem tudta az újabb és gyorsabb tempót felvenni, de ezért nem okolhatom őket, nem ők vannak így ezzel egyedül. A vállalatról, az országról sincs még igazi döntés. Gyulai Sándor hozzáteszi:- Amíg az önkormányzatok nem alakulnak meg, addig itt nem fog senki dönteni. Attól kell félni, hogy közben olyan értékek mennek veszendőbe, melyeket, ha fejleszteni addig nem is, de legalább megóvni kellene. Csak a bizonytalan a biztos Ne hallgassuk azért el, hogy a városi és a megyei tanács megtette az első erőfeszítéseket. Igaz, tovább nem sokkal jutott. A városi tanács művelődési osztályától tavaly júliusban érkezett, az a levélj melyben értesítik a szakszervezetet, hogy vizsgálni szeretnék többek között a Ságvári működésének szükségességét is. A megyei tonács illetékes osztálya ilyen irányú levelét tavaly szeptemberben kapták meg. Azóta újabb, végleges döntést hozó fejleményről senkinek nincs tudomása. Az egész dologban tehát csak az biztos, hogy minden bizonytalan. Öröm az ürömben, hogy kiderült, itt véletlenül senkinek nincs személyes gondja a másikkal, tehát a halogató taktikát ezúttal nem a rokon- és az ellenszenv diktálja. Viszont ha belegondolunk, a Csáki szalmájával se volt senkinek baja, mégis az lett belőle, ami. Ráadásul nem hallottam, hegy éhező valaha is jóllakott volna belőle . . . Hodnik Ildikó Az anyuka boldog. Attila — aki hatéves - gyönyörű pofijú. értelmes szemű fiúcska, már egy füzetoldalnyi szót érthetően ki tud ejteni. Az anya nagybetűkkel, kemény karton- lapra irta föl ezeket a szavakat, s mutogatja büszkélkedve. Attila farfekvéssel indult neki a nagy útnak, az életnek, s számára ez az út (a nehéz szülés) végzetes következménynyel járt: agyvérzés, agyi károsodás. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a károsodás nem nagy mértékű, „csupán" a beszédközpontot érintette, s Attila bár hatéves, még nem beszél. Ezt az oldalnyi szótudást és a szülőkkel való kommunikálást a Bliss-képjelbeszéd segítségével érte el nála az elmúlt egy év alatt türelmes, kitartó munkával Szerényiné Déri Valéria logopédus. Ez a módszer a súlyos beszédzavarral, kommunikációképtelenséggel rendelkező gyermekeknek nyújt nagy segítséget. Az ennyire súlyos esetek azonban szerencsére ritkábban fordulnak elő a logopédusok praxisában. Kis pácienseik’ köre azok a gyerekek, akik valamilyen okból kifolyólag beszédhibások. A beszédhiba oka sokféle lehet. Vagy a szájban a hangképzés szerveinek anatómiai elváltozásai, vagy valamilyen pszichés okok, vagy egyszerűen beideg- ződött rossz szokás. Ok lehet a környezet rossz példája is. Baranya megyében 25 logopédus dolgozik, s ebből 13-an pécsiek. Hogy ez sok, vagy kevés? Nézzük a gyermekek arányában! Szerényiné Déri Valéria: a Testvérvárosok terén van az állandó székhelye, de három iskola és négy óvoda tartozik hozzá. Ez 3500 gyerek. Ezek közül a gyerekek közül szűri ki a beszédhibásokat. Kersákné Gála Márta: 18 óvoda és 8 iskola tartozik hozzá. A Szigeti úti iskola az állandó székhelye. Huszár Éva: 15 óvoda és 13 iskola a körzete. Felváltva „rendel" a Teleki Blanka iskolában és a József Attila Művelődési Házban. Buru Éva: állandó telephelye a Németh László úti óvoda és 5 óvoda, valamint két nagy létszámú iskola tartozik a körzetébe. László Éva a belvárosi óvoda logopédusa, de szűrési körzetébe 16 óvoda és 14 iskola ta rtozik. Természetesen a felsorolt óvodák és iskolák gyermekeinek csak bizonyos százaléka az, akik beszédkorrekcióra szorulnak. Számuk azonban nem kevés, azt az alábbi adat is jelzi: Kersákné Gála Márta o hozzá tartozó 18 óvoda 501 középcsoportosónál végzett szűrővizsgálatot. Ebből 243 gyermeknél talált különböző fokú beszédhibát. Ezek között van olyan, akivel pár hét vagy hónap gyakorlás elég a rosz- szul képzett hangok korrigálására. Akinél azonban anatómiai elváltozás, vagy súlyos pszichés zavar áll a beszédhiba (például dadogás) hátterében, az több éves foglalkozást igényel. Az előbbi neveket nem véletlenül soroltam föl. Ök azok, akik a munkájuk jobbítása, az egymással való kapcsolattartás érdekében megalakították a logopédusok munkaközösségét. A névsor nem teljes, hiszen kilencen léptek ebbe a közösségbe. A nyári szabadság előtti záró foglalkozásra hívtak meg. ömlött belőlük a szó. A jogos panasz is, de főként hatékonyabb munkavégzést segitő körülmények érdekében indítottak harcot. — Szét vagyunk szórva, ahányon vagyunk, annyi felé. Ami a foglalkozások szervezése szempontjából talán még elfogadható, de az a kevés pénz, ami eszközfejlesztésre csurran- csöppen, méginkább elaprózódik.- Igazából „gazdánk" sem volt eddig. Kilógtunk a sorból, sokáig azt sem tudták eldönteni, hogy hová tartozunk. Nyolc év alatt négyszer helyeztek át, de csak papíron, hol a városi tanácshoz, hol a mohácsi kisegítő iskolához, hol a gyermek- és ifjúságvédő intézethez „integráltak" minket. — Mindig, amikor valaki új munkáltatót talált ki számunkra, beírták a személyibe és a munkakönyvbe: áthelyezve. Négy-öt ilyen bejegyzésünk van, holott 15 éve egy helyen dolgozom.- így természetes, hogy nem tudtak a szakmai problémáinkkal sem foglalkozni, eszköz- fejlesztésre évek óta úgyszólván semmit nem kaptunk. A továbbképzéseket is magunk szerveztük meg magunknak. — Feltétlenül fontos lenne végre egy logopédiai intézetet létrehozni Pécsett. Szakmailag sokkal jobb szolgáltatást tudnánk nyújtani. A szükséges segédeszközöket egy helyre jobban lehet koncentrálni, hatékonyabban felhasználni. Többen szakosodtunk. Van, aki a Bliss-képjelbeszéd tanfolyamot, van, aki az autogén tréning alkalmazását sajátította el. A jelenlegi körülmények között az óvodákban ezt nemigen tudjuk hasznosítani. Sok óvoda vezetője nem veszi jónéven, hogy az óvodákban rendelünk, ahová máshonnan is jönnek a szülők és a gyerekek, és így zavarjuk a foglalkozásokat.- Az önálló logopédiai intézet szakmai előnyei már bebizonyosodtak azokban a városokban, ahol ilyen működik. Végre most először van a Pécsi Városi Tanácson egy olyan óvodai főelőadó, Petren Fe- rencné, oki végre törődik a logopédusokkal. s legalábbis megpróbál segíteni. Megkerestem Petren Ferenc- nét: — Igazuk van a logopédusoknak. A logopédia megszervezése, hovatartozása mindig gondot okozott. Mivel mindig más volt a gazdájuk, a szakmai fejlesztésre senki nem gondolt. Most legújabban, 1989. január 1. óta ismét a városi tanács óvodai munkacsoportjához kerültek. A jelenlegi szervezettségben elszigetelten dolgoznak, ezért tartom nagyon jónak, hogy ez a lelkes kis csoport megszervezte a munkaközösséget. Teljesen igazat adok nekik abban, hogy szükség lenne egy intézet létrehozására. Sajnos, a kivitelezésnek anyagi akadályai vannak egyelőre. Pedig egy ekkora városnak feltétlenül szüksége lenne egy jól felszerelt, korszerű módszerekkel dolgozó logopédiai központra. Sarok Zsuzsa
