Új Dunántúli Napló, 1990. július (1. évfolyam, 88-118. szám)

1990-07-05 / 92. szám

e úi Dunántúli napló 1990. július 5., csütörtök Pécsiek az utcanevekről Olvastam az újságban, hogy az utcanevekkel fog­lalkozó bizottság 57 pécsi utcanév megváltoztotására tesz javaslatot, örömmel ol- vqstam a régi. kedves ut­canevekről. Mégis elgon­dolkoztam, jó lenne, ha az Aradi vértanúk útja ezt az új nevet tartaná meg. Mon­danivalója, emlékoszlopai, a székesegyházi előtér méltó kerete, ' emlékeztetője a szabadságharc hőseinek, vértanúinak. Azt hiszem, az építész elgondolása is ez volt annak idején. Jó len­ne, ha továbbra is Így hív­hatnánk ezt az utcát. Magyar Istvánné, Lőrinci Györgyi, Pécs. Alkotmány u. 3. *.V Szerintem egyszeri alka­lommal kellene a névválto­zást vegbevinni, Így- egy új várostérkép végleges lehet­ne, hogy a bonyodalmak ne évekig tartsanak. A Fürst Sándor úti házszámokat egyből 100-nál kezdeném, például a .,7” szám ,,107" lenne és így tovább F. V., Pécs Érdekes, hogy a jelenlegi Landler Jenő utca megvál­toztatásara a javaslat min­den esetben kimarad. Ugyanis ez az utca Klimó György pécsi megyéspüspök nevét viselte régen, akinek igen sokat köszönhetett a megye és Pécs népe, a kul­túra, a tudomány terén. Többek között az Egyetemi Könyvtár alapjainak a lera­kása is az ő nevéhez fűző­dik. Javaslom tehát, hogy a Landler utcát Klimó György nevére változtassák. Ha már az utcák nevének megváltoztatásáról beszé­lünk, rendkívül ügyetlen do­lognak tartottam az elmúlt évtizedekben a régi utcane­veknek megváltoztatását, fő­ként a belvárosban. Példá­ul a Vörösmarty utcát Szé­kesfehérvárra, ami egy testvérvárosi megállapodás alapján történt. Viszont Fe­hérváron Pécs utca nincsen. Úgy gondolom, helytelen in­tézkedés volt annak idején, városunk perifériáján, a magyar Szózat, a Csongor és Tünde, a Zalán futása Írójáról, Vörösmartyról elne­vezni egy kis utcát. Javaso­lom, ebben az esetben is a régi utcanév visszaállítását. Szentesi Flórián, Várcrsszépítő és Városvédő Egyesület egyik alapító tagja Ezúton akarók reagálni arra a cikkre, amely a pé­csi utcanévváltozásokról szól. Kifogásaim, javasla­taim a következők: A Majorossy Imre utca nevével ne dobálózzanak, ez az utca legutolsó neve a nagy névváltoztatási hul­lám (50-es évek) előtt, 1928-ban kapta a nemrég visszaadott nevét. A Tonács- ház-köz új neve egyszerűen Városház-köz legyen. A töb­bi belvárosi (vissza) változ­tatással egyetértek — ter­mészetesen, ami megjelent az újságban. A Lenin tér új elnevezése az előző, régi legyen: Baross (Gábor) tér. Az Indóház nevet pedig megkaphatná a Szabadság út. A gyárvárosi Ságvári Endre utca nevének meg­változtatása nem kérdéses, azonban Szieberth Róbert- nek (akinek szánják ezt oz utcát), szerintem annyi köze van ahhoz az utcához, mint Ságvárinak. A korábbi el­nevezés Botond utca volt. Nem kell szégyellni! A város kivezető útjainak elnevezése sem követi a ré­gi elnevezéseket. A Bolgár Néphadsereg útja ne Har­kányi, hanem Siklósi út le­gyen. Ez volt a régi neve! Az nem lehet kifogás, hogy ma is van egy Siklósi utunk, ezt be lehet olvasztani a valódi és „eredeti" Siklósi útba, vagy ez legyen a Har­kányi út. Ugyanez a helyzet a Tolbuhin úttal is, hiszen Komlói útra neveznék át, amikor Magyarszéki út volt o néhai neve. Nem az a logi­kus, ha a már egyszer volt nevet kapja vissza? (A 66- os út sem megy be Komló­ra.) Utolso kifogásom a Fürst Sándor út nevének megvál­toztatása. Nem Zsolnay Vil­mos út volt, hanem a Pécs- váradi út eleje. Denke Zsolt, Pécs, Rókus u. 3/B Megjegyezzük, hogy hely­hiány miatt természetesen nem közölhettük *az összes névváltoztatási javaslatot, melyek között szerepelnek azok az utcanevek is, ame­lyeket levélíróink hiányol­tak. Köszönjük az észrevé­teleket, és várjuk a javas­lataikat, hiszen a döntés a végrehajtó bizottságra, illet­ve a megválasztandó ön kormányzatra vár, és elha­tározásait a pécsi polgárok is befolyásolhatják. Lakás­szövetkezetek kontra köztisztasági vállalat Kuka­tulajdonlás Pécs tanácsa bocsánatot kért a törvénytelenségekért Pécs Város Tanácsa bo­csánatot kért az érdekeltek­től oz 1956-os forradalom után elkövetett törvénytelen­ségekért. A testület — noha nem volt benne szerepe - mint jogutód, megkövette mindazokat a tanácsi tiszt­ségviselőket és dolgozókat, akik az akkori magatartá­suk, politikai nézetük miatt sérelmet vagy hátrányt szen­vedtek, s számukra most er­kölcsi jóvátételt nyújt. A döntés annak kapcsán született, hogy az egyik volt pécsi kerület ártatlanul meg­hurcolt tanácstagja és el­nökhelyettese a " rehabilitá­cióját kérte. A vizsgálat megállapította, hogy az ille­Városvédő őrjárat Az Alkotmány u. 21. számú ház az utcában levő házak közül a legrosszabb állapotban van. Evek óta igy néz ki. Nem öröm ez sem az orra járóknak, sem a szomszédban lakóknak: De sem a háztulajdonos, sem a hatóságok nem változtatnak a hely­zeten ebben a telek- és lakásinséges időben. Ügy látszik, a tu­lajdonosnak sem sürgős a rendbetétele, így hát átadta az enyé­szetnek . . . Csernus Ferencné, Vajgert György, dr. Vargha Dezső Telkek Ujpatacson tő tanácsi vezetőt törvényte­lenül váltották le 1957-ben. A pécsi tanács apparátusá­ból — mint kiderült - négy személyt bocsátottak el jog­talanul a forradalmat köve­tően, közülük hárman már nem élnek. Indokolatlan re­torziók azonban később is történtek, ezért folytatják a kutatást. A teljes körű feltárás ér­dekében összegyűjtötték az időközben megszűnt kerületi tanácsok iratanyagát, és ki­vizsgálják az esetleges tör­vénytelen intézkedéseket. A tanács megbízta az illetékes szakigazgatási szerveket, hogy kutassák fel, kinek a munkaviszonyát szüntették meg jogellenesen 1957-ben az oktatási, művelődési, egészségügyi és más intéz­ményekben. A tanácstestület állást foglalt amellett, hogy az 1956-os forradalmi esemé­nyek miatt üldöztetést szen­vedett személyek részesülje­nek teljes erkölcsi rehabi­litációban. Felhatalmazta a végrehajtó bizottságot, hogy a tanács nevében gondos­kodjék az erkölcsi jóvátétel­ről és annak nyilvánosságra hozataláról, továbbá fejezze ki sajnálkozását a törvény­telen intézkedések miatt a már igazolódott és a később feltárandó esetekben egya­ránt. Kiadó garázsok, helyiségek A július 1 —15-ig tartó pályá zati hirdetményben közzétett, nem lakás céljára szolgáló he­lyiségek : Garázsok: Egri Gy. u. 14- 16., 4. számú (18 m-'); Fekete gy. tér, 50. számú; Iparvasút u., 14. számú (villany, akna); Fekete gy. tér, 31. számú; Ká­roly u. 11. számú; Illyés Gy. u. 50—52., 2. számú (18 m-'); Kapács utcai garázssor, 4. számú; Egri Gy. u. 2—4., 2. számú (18 m-); Bokor u., 65. számú (akna); Veres P. u. 26., 8. számú (16 m-’); Darvas J. u. 1—3., 1. számú (18 m-). Helyiségek: Athinay u. 4., 2 db raktár, ossz. 34 m-; Kos­suth L. u. 78., raktár, 89 m-'; Perczel u. 27., raktár, 36 m-’; Janus P. u. 11., raktár, 24 irt'-’; Dr. Doktor S. u. 28—30, raktár, 120 m-’; Könyök u. 23.. raktár, 25 m-’; Korvin O. u. 7., raktár, 60 m'; Búzakalász u. 15., üz­let, 38 m-’; Felsövámhóz u. 51., üzlet, 14 m-'; Jászai M. u, 1„ autófényező műhely, 29 m-’. A helyiségeket pályázattal lehet elnyerni, a feltételeit a Pécs, Kossuth tér 1—3. sz. alat­ti ügyfélszolgálati irodában le­het megtekinteni, július 1 — 15. között. A pályázatot a Pécs Megyei Város Tanácsa V. B.-hi­vatal lakás- és helyiséggazdál­kodási osztály, Pécs, Kossuth tér 1-3., földszint 8. alatt le­het benyújtani, személyesen. Ismert, hogy a MEV és a városi tanács közös finanszí­rozással közművesített terüle­tet Ujpatacson, ahol 480 la­kás építésére van lehetőség. A tanács 52 telket meghirde­tett a Platán, a Vöröskö, a Korsó utca és a Pellérdi út határolta területen. Erre a területre olyan épí­tési előírásokat dolgozott ki az építési és közlekedési osz­tály, amelyek alkalmasabbak a konkrét igények megvalósí­tására, tartalmazzák a -koráb­bi épitési tapasztalatokat, és természetesen, továbbfejleszt­hető ily módon ez a város­rész. Mivel a gazdaságossági okok miatt zsugorodott a tel­kek nagysága, zártsorú beépí­tésre van lehetőség, de az osztály ennek speciális válto­zatait dolgozta ki: zártsorú és hézagoson zártsorú megoldá­sokat javasolva. Érdemes meg­nézni a városházán a javasla­tokat, amelyek legfőbb eré­nye, hogy feloldja a lakóterü­let uniformizáltságát, és mesz- szemenöen figyelembe veszi az építők igényeit. Nagy Emilnek, a Jókai La kásszövetkezet elnökének meg állapítása egyértelmű: a sze­méttároló edények (kukák, konténerek) tulajdonosai és a szemétszállítást végző Pécsi Köztisztasági és Útkarbantartó Vállalat között az ellentmon­dás élő, és az árok növeke­dése miatt fokozódik. Sajnálattal látjuk a rend­szeresen összenyomott, letört kerekű, sérült edényeket, ame­lyek nem a szemét beleönté- sétől, hanem a 'köztisztasági vállalat által végzett szállítás­tól válnak ilyenné. Természe­tesen, a vállalat is nehézsé­gekkel küzd, és a lakók sem csak háztartási szemetet rak­nak az edénybe. Ezért valóban ésszerű volna, ha a szemetes­edény a köztisztasági vállalat tulajdonába kerülne, mint Bu­dapesten. Azonban a vállalat a követ­kező árajánlatot tette a lakás- szövetkezeteknek, amit nem fo­gadhatnak el: Felméri és átveszi az edé­nyeket, amik még használha­tók, a rossz edények helyett a szövetkezet vásároljon saját pénzén újakat, és ekkor fél évig ezek után nem kér bér­leti dijat. Az edények bérleti dija 40 forint, plusz 10 forint áfa la­kásonként és havonta. igy egy átlagos, 30-35 la­kásos épület az edényzetért havi 1500—1750 forint összeget fizet ki, amely éves szinten mintegy 20 000 forint. Ez az összeg megfelel mai áron egy új, 1,1 köbméteres tárólókon­ténernek. Természetesen, oz csak a bérleti dij lenne, amelyre még rátelepül az áp­rilis 1 - j ével felemelt helyisé­genként 18 forintos szemétdi] is. Ezért az ajánlat elfogad­hatatlan. A szövetkezetek pótolják, ja­víttatják, karbantartjók a sze­metes edényzetüket. Ez eltér a budapesti gyakorlattól, mi­vel ott ezt ingyen kapja a lakosság. Csak abban remény­kedhetnek. hogy a lakásszö­vetkezetek összefogással old­ják meg a kérdést. Abban is, hogy versenytárs jelenik meg ezen a piacon is a köztiszta­sági vállalat mellett. Rovatszerkesztő: GALDONYI MAGDOLNA Szúnyogirtás Bizonyára sokan vannak, akiket a nyaranta jelentkező szúnyogártalom zavar. Való­iban nem túl kellemes dolog, ha a fülledt nyári estéken a szabad levegőre vágyókat szú nyögök tucatjai támadják. Ezt .megelőzve, a városi ta nács évről evre megrendelte a légi szúnyogirtást. Mivel a ikorszerü irtószerek, á repülési díjak árai az elmúlt időben többszörösére emelkedtek, a hajdan még elégségesnek bi­zonyult pénzügyi ikeret nap­jainkra már csak töredéke a szükségesnek. 1989-ben a vá iíos területén a 'beavatkozások háromra csökkentek. A szú- ínyogszám „ideális szinten- tartásához ez vajmi Ikevés - ahogyan ez valószínűleg érez­hető is volt. A megnyugtató, megfelelően eredményes, (kör­nyezetkímélő megoldást a bio­lógiai védekezés bevezetése je­lentheti. Ez évben a városgondnok sag a Corax Környezetvédelmi Közös Vállalatot bízta meg a szúnyogirtásokkal. A vállalat a biológiai módszer bevezeté­séhez megtette a kezdő lépé seket. Mindenekelőtt hozzá­kezdett a jelenlévő szúnyog fajok meghatározásához, és a tenyészőhelyek felméréséhez, a rajzás dinamikájának 'kivizs­gálásához. Ezek az előzetes felmérések lehetővé teszik, hogy a jövő évtől kezdődően a pécsi szú­nyogirtásban a kemikáliák he­lyét egyre inkább átvegye a biológiai védekezés. Ennek lé­nyege, hogy a szúnyoglárvá­kat egy olyan különleges bo cilustörzzsel kezeljük (Bacillus thüringiensis), amely kizárólag a lárvákra hat. A táplálékként elfogyasztott bacilus toxinjo a lárvák pusztulását okozza, Az imágók kifejlődése elmarad, a szúnyogártalom jelentősen csökken. Mivel e védekezés bevezetéséhez felmérések szűk ségesek, így ebben az évben - remélhetőleg utoljára — még szükség lesz a kémiai irtások­ra is. Reméljük, hogy a sike­res balatoni, dunai, tiszai be­avatkozások után a Corax KKV a pécsiek számára is biztosíthatja a zavartalan, szú­nyogmentes pihenést. Corax Környezetvédelmi Közös Vállalat fi tanácsnak is érdeke Vállalkozásokat menedzsel a Consorg Rossz a viszony a városi tanács és a Consorg Kft. között. A városi tanács tag­ja a kft.-nek, óm mint ki­derült, a testület jóváhagyá­sa nélkül. Most bogozzák a szála­kat: amelyeknek egyik vége az, hogy a tanács újabb számításai szerint elvesztett hatmillió forintot, ami oz ominózus Rákóczi út 50. fel­újításából a kft. irodáit „ter­heli", mert az eredeti el­képzelés szerint a leendő bérlők finanszírozzák a re­konstrukciót. A Consorg pe­dig igen határozottan szá­mít arra az apportra, amely- lyel a tanács tagja a cég­nek, és ami nem más, mint egy 190 négyzetméteres — tanácsi iratokban három­féle nagyság is szerepel 160 és 197 négyzetméter kö­zött ugyanarra — helyiség éves bérleti dijának az ér­téke. A kft.-t ezzel jegyezte be á cégbíróság, ám a mai napig nem kapta meg, nem költözött a házba. Egy két­szer 12 négyzetméteres iro­dában dolgozik. A felülvizsgálat remélhe­tőleg feloldja az ellentmon­dásos helyzetet — megnyug­tatóan Ami az egészben érdekes, az alapötlet jó, mármint, hogy a városi tanács togja legyen egy olyan cégnek, amely gazdálkodási és pénzügyi tanácsadást, ke­reskedelmi tevékenységet folytatva menedzseli a vál­lalkozásokat. Érdeke, hogy szakmailag megalapozott, garantáltan nyereséges cé­gek alakuljanak. A Consorg ugyanis a si­keres vállalkozást segít meg­alapozni a szolgáltatásaival: többek között kidolgozza, hogy a tevékenységi köréhez mekkora tőke szükséges, fel­hajt kedvezményes hiteleket, kiviszi a piacra az új cé­get, és amennyiben igényli, figyelemmel kíséri a műkö­dését, amelyet hozzáalakít c. gazdasági környezet válto­zásaihoz, prognózist ad hi­bajavításhoz, a következő lépésekhez. Most egy magánkereskedő kft. alakítását, egy kisipa­rosnak pedig az IKEA cég­gel kötött üzletét menedzse­lik. Az egyik baranyai tsz új profilját dolgozzák ki, amely része a szövetkezet alakitásának a tulajdon alapján.

Next

/
Thumbnails
Contents