Új Dunántúli Napló, 1990. július (1. évfolyam, 88-118. szám)

1990-07-22 / 109. szám

* Olvasószolgálat Hírek, tudósítások, események közölhetők 14—16 óráig o 15-000 telefonszámon. Hírszerkesztő: szíjártó József Díszdoktor- avatás a TF-en Szombaton délután a Ma­gyar Testnevelési Egyetem ta­nácsának ünnepi ülésén avat­ták a TF díszdoktorává dr. Kenneth H. Cooper amerikai sportfiziológust. (Az egyetem 65 éves történetének Juan Antonio Samaranch NOB-el- nök és loao Havelange FIFA- elnök után az amerikai szak­ember a harmadik disztokto- ra.) Az eseményen a házigaz­da intézmény képviseletében megjelent dr. Istvánfi Csaba rektor, Földesiné dr. Szabó Gyöngyi és dr. Kis Jenő rek­torhelyettesek, valamint Gál- lov Rezső államtitkár-helyettes, az OSH elnöke és dr. Ja- kabházy László, az OSH alel- nöke. O Szekszárdon gyermek- nyár a Babitsban. A Babits Mihály Művelődési Központ­ban július 29-ig és augusztus 20. és 31. között mindennap (szombat és vasárnap kivéte­lével) 8 órától 14 óráig színes programokkal, elfoglaltsá­gokkal töltik el az idejüket azok a gyerekek, akik nem akarták az iskolai napköziben eltölteni az egész nyári szü­netet. Néhány program: ide­gen nyelvű dalok és táncaik tanulása, kirándulások nö­vénymeghatározással, madár­lessel egybekötve, kerámia­műhely titkainak megismerése. Halálos közúti baleset történt jú­lius 20-án Fadd-Dombori közelében a Tolna irányába haladá úton. Egy személygépkocsi egy balra Ívelő út- kanyarban áttért a menetirány sze­rinti bal oldalra és összeütközött egy vele szemben szabályosan köz­lekedő gépkocsival. A szabálytala­nul közlekedő autó vezetője a kór­házba szállítás közben életét vesz­tette, a másik vezető, egy pécsi lakos súlyos sérülést szenvedett, a szekszárdi kórházba szállították. Tegnap reggel Paks külterületén egy személyautó eddig ismeretlen okból áttért a menetirány szerinti ellenkező oldalra és összeütközött egy szabályosan szembejövő gép­kocsival. A vétlen vezető a hely­színen meghalt, utasa és a másik sofőr súlyos sérülésekkel a szek­szárdi kórházban fekszik. Aratási tűzesetek A Somogy megyei Mező- csokonya külterületén kigyul­ladt egy bálázógép, a tűz át­terjedt a fölbálázott szalmára, majd az egész gépre, és vé­gül a tarló is égni kezdett. A bálázógépen a lángokat hamar megfékezték, ezért a kár csak 130 ezer forintra te­hető. A Zala megyei Zalaszent- gróton viszont már 600 ezer forint kár keletkezett, amikor kiégett egy közel 30 mázsa búzát szállító pótkocsis Ifa teherautó. Jtt is keletkezett tarlótűz. A helyszínre érkező tűzoltók mindkét helyen sike­resen megakadályozták a lán­gok elterjedését. Időjárás Várható időjárás az ország terü­letére vasárnap estig. Folytatódik a túlnyomóan napos, száraz, meleg idő. Az északi, északnyugati szél napközben többfelé lesz élénk, időnként erős. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11, 16 fok kö­zött; a legmagasabb nappali hő­mérséklet vasárnap 27 fok körül alakul. * Szombat reggeli vízállások: órti- los 100 cm, apadó, vizhő 17,4 fok; Barcs 116 cm, áradó, vizhő 19 fok; Drávaszabolcs 217 cm, áradó, viz­hő 18,3 fok; Mohács 436 cm, apa­dó, vizhő 19,6 fok. 6 vasárnapi V] Dr 1 KRÓNIKA VI Dn kronikaI MAI MŰSOR m Tegnap délelőtt fél 11 óra körül az Irányi Dániel téren a parkoló autók között kigyulladt e9Y jugoszláv rendszámú Lada 1500-as személygépkocsi. A Szarajevótól 80 km-re északra fekvő, Zenicából érkező két jugoszláv a ko csijukat leállítva, éppenhogy kiszálltak, amikor a motorházból sűrű füst szállt fel, majd hirtelen kigyulladt és nagy lángokba borult. Való­színű, hogy elektromos zárlat okozta a tüzet, állapították meg a kiérkező tűzoltók. A többi jármű közül az ácsorgó tömegben a sarki boltból kiszaladó pénztárosnö segített kitolni az égő Ladát, hogy a többi autónak ne történjen baja. Pécsi Nyári Színház (tetlyei romok) : Most mind együtt (21 óra). FILM Uránia: A rendőrsztori folytatódik (5. 7. 9). Kossuth: A rendőrsztori folytatódik (10, 12, 2, 4). Vak végzet (6, 8). Kossuth (klub, video) : Éjféli expressz (f6. f8). Park: A názáreti Jézus I—II. (5). Park (kert): Vak végzet (9). (Rossz idő esetén a teremben.) Nevelési Központ: Asterix és Caesar ajándéka (3). Halálpart (5, 7). Nevelési Központ (kertmozi) : Sho­gun árnyékában (9). Pécsi autós mozi (vásártér) : Drágám, a köly­kök összementek (f 10). Komló: Tre­mors. — Ahová lepek, szörny te­rem (4, 6, 8). Mohács: Lambada, a tiltott tánc (4, 6). Magánbűnök, közerkölcsök (8). Siklós: Halálos fegyver II. (6, 8). Szigetvár: Mars­lakó a mostohám (6, 8). Harkány: A tengeralattjáró (7). RÁDIÓ O A Somogy Megyei Tanács a REGIO-INVEST Regionális Tanácsadó és Befektetési Részvénytársaság létrehozá­sában alapítóként vesz részt. Az alaptőkéből 5 millió fo­rintnyi részvényt jegyeztek a somogyiak. A részvénytársaság célja a területi fejlettségi kü­lönbségek mérséklése, a tele­pülések gazdasági bázisának az erósitése, az infrastrukturá­lis elmaradottság felszá­molásának az elősegítése. O A kaposvári Csiky Ger­gely Színház kötvény kamat- prémiumának megállapítása. A Somogy Megyei Tanács a Csiky Gergely Színház kötvény- tulajdonosainak az 1990. év­ben egyszeri jelleggel 4%-os mértékű kamatprémium kifize­tését határozta meg. Fedeze­tül a Somogy Megyei Tanács az 1990. évi költségvetésében az egyéb ár-díjbevétel elő­irányzatát 2,4 millió forinttal felemelte. A Schwäbisch Gmündi Akkordeon zenekar július 22—28. között kon- certkörúton vesz részt Magyaror­szágon. A zenekar Vaskúton, Sze­derkényben (július 23-án 20.00 óra­kor) és Szigetszentmártonban tart előadást. O Ároktisztítás közösen. A Szederkényi Szabadidős és Kulturális Egyesület faluvédő és faluszépítő csoportja a sze­derkényi főutcán egy kilomé­ter hosszúságban a kövezett árkot kitisztította. O Számíthatsz ránk, ha baj­ban vagy! Szekszárdon, a Ba­bits Mihály Művelődési Köz­pontban augusztus 31-ig fia­talokat segítő és információs szolgálatot tartanak minden­nap 10 órától 22 óráig. Prak­tikus információkat lehet kap­ni alkalmi munkalehetőségről, szabadidős lehetőségekről (tu­ristaházakról, olcsó szállás­helyekről, menetrendekről), pótvizsgára felkészítő taná­rokról stb. Jegyzeteket, kazet­tákat lehet átmásolni. Aki pénzzavarba kerül, azt vendé­gül látják: evés, alvás, eset­leges hazautazás. O Útlezárás. Pécsett a Böck János út Hegyalja és Bosnyák út közötti szakasza támfal­építési munkák miatt lezárásra kerül, 1990. július 23-tól. Az útlezárás előreláthatólag egy hónapig tart. O Cserkésztáborozás. A 217- es KMI Cserkészcsapat (Ke­resztény Munkás Ifjak) egy­hetes táborozásra indul Pécs­ről Móriakéméndre. A 90 cserkész között 8 erdélyi ma­gyar is részt vesz a közös munkában, pihenésben. A sok kis cserkész között idősebbek is utaznak, a legöregebb 80 éves. O Őszinte szó. Szekszár­don, a Babits Mihály Művelő­dési Központban egyéni és kö­zösségi lélekvédő szolgálat működik a munkanapokon 17.30 órától 19.30 óráig. Jogi, nevelési, pszichológiai, szexuál- pszichológiai, szociális szak- tanácsadást lehet igénybe venni. Bor­történet Az Ifjú Borászok Egye­sülete fel kívánja dolgoz­ni Pécs, illetve Baranya szőlészetének, borászatá­nak a történetét. Sze­retnék, ha minél többen elmondanák, leírnák azo­kat az élményeiket, ta­pasztalataikat, gondolatai­kat, amelyek hozzá­járulhatnak ahhoz, hogy a múlt tapasztala­tai segítsenek a jövő sző­lő- és borkultúrájának a fejlesztéséhez. Erről könyv- szerű írást jelentetnének meg. Az adatokkal segít­séget nyújtók neve a ki­adványban szerepelne majd. Érdeklődni a 35-655 telefonszámon le­het, a leveleket a követ­kező címre várják: Varga Zsolt 7635 Pécs, Csontos Gy. utca 14/1. Lottó­nyeremények A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság tájékoztatása szerint a 29. heti lottónyeremények az illeték le­vonása után a következők: 5 találatos nem volt. A négyesekre egyenként 453 922 forintot, a hármasokra 1648, a ket­tesekre 46 forintot fizetnek. A következő hétre átvitt nettó jutalom összege 1 millió forint. O A Tabi Tanács a Tárca­közi Bizottságnál bejelentette a tabi szovjet laktanya szo­ciális célú hasznosítására vo­natkozó igényét. A Somogy Megyei Tanács támogatja, hogy a volt katonai objektum, illetve annak egy része szo­ciális intézmény legyen, de a kérdésben a végleges döntési jogot fenntartja, és a Nép­jóléti Minisztérium támogató­sához, valamint tanulmányterv készítéséhez köti. O Késik a hevesi dinnye. Az idén a szokásosnál ké­sőbb kerül piacra a hevesi dinnye. A június—júliusi idő­járás — a hűvös éjszakák, a csapadékhiány — nem kedve­zett a növény fejlődésének. Nemcsak az érés késik, de a termés mennyisége is gyen­gébb lesz a vártnál. Úgy tű­nik: a hevesi görögdinnyék igazi szezonja majd csak jú­lius végén kezdődik. O Nyelvtanulás Franciaor­szágban. A budapesti francia nagykövetség megyénként 10 franciát tanuló diákot nyaral­tat Franciaországban három héten át augusztus 7-től. Az iskolák döntenek, hogy melyik tanulót küldik a külföldi útra. így mehet Lehmann Magdol­na is, a pécsi Nevelési Köz­pont tanulója, aki anyagi se­gítségre szorul, ugyanis nehe­zen tudja összegyűjteni az utazáshoz szükséges 18 000 forintot. A résztvevőknek csak az útiköltséget kell állni, a többi költséget a nagykövet­ség, illetve a francia állam vállalta. Léhmann Magdolna támogatókat keres, elérhető a 41-233-as telefonon, ahol a sportegységet kell kérni. Manilái remény Kolléganőjük férjének meg­mentésére indítottak gyűjtést a Bács-Kiskun megyei Ágas­egyház kárpitosüzemének dol­gozói. A 31 éves volt gazdál­kodó, rokkant nyugdíjas Sza­bó László rosszindulatú daga­natát évek óta hiába gyógy­kezelik. A háromtagú család — a kisfiú hatéves — egyetlen re­ménye a híres manilai csoda­doktor. A fülöpszigeti út költ­ségei azonban messze meg­haladják a család szerény jö­vedelmét. A varrónő feleség munkatársai ezért próbálkoz­nak a repülőjegy árának és a csodadoktor tiszteletdíjának az előteremtésével. A segítő­kész munkásnők a kecskeméti központi OTP-fiókban nyitot­tak számlát: 259-98009 1396-3, erre várják a segíteni tudó állampolgárok felajánlá­sait. PÉCSI RÁDIÓ 9.00: Vasárnapi magazin. 11.00: Műsorzárás. 13.00: Szsrbhorvát nam- zetiségi műsor. 13.45: Német nem­zetiségi műsor. 14.30: A Pécsi Stú­dió háromnyelvű szolqáltató és ke­reskedelmi műsora. 18.30: Szerbhor- vát nemzetiségi műsor. 19.00: Ma­gyar nyelvű hírek. 19.05: Német nemzetiségi műsor. 19.35: Esti ze­ne, sport, információk. 20.00: Ze­nés riport-, üzenet- és kívánság- műsor. 21.30: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ MAGYAR TELEVÍZIÓ TV 1. 7.53: Műsorismertetés. 8.00: ,, így szól 07 Úr!" A Biblia üzenete. 8.05: Kéménymesék. Benne: Csodá­latos Ferdinand. Madártörténetek. 8.30: Családi torna. 8.35: Ferdy. — III. rész. 9.00: A halál gyémántja. Lengyel filmsorozat — ||. rész. 9.55: A Moraca kolostor. Jugoszláv film. 10.35: Képújság. 14.50: Kép­újság. 14.57: Műsorismertetés. 15.00: A világ tetejehez közel. Magyar dokumentumfilm. 16.30: Kastélyok völgye Somoqyországbin. Riport­film. 17.05: örömhír. A református egyház negyedórája. 17.20: Műsor­ajánlat. 17.25: Kerék-bár. Utazási vetélkedő. 18.15: Delta. 18.50: Esti mese. 19 00: A HÉT. 20.00: Híradó. 20.15: Nemzetközi reoülőtér. Ame­rikai film. 21.50: ,,Vándor vagyok, hozatalán." _ |. rész. 22.25: Tele­sport. 23.35: Képújság. TV 2. 9.00: Tévémaqiszter. 16.00: Képúj­ság. 16.10: Tv2. Benne: Riportok. — Időjárás. — Zene. — Teledok- tor. — Orvosi tanácsok. 16.50: Áll­junk meg egy szóra! 17.00: Kurti­zánok tündöklése és nyomorúsága. Francia tévéfilmsorozat. — III. rész (ism.). 17.58: Tv2. 18.25: Gyerekek­nek! 18.50: Tv2. 19.00: Mire ió a pletyka? Csehszlovák film. 20.29: Tv2. 20.55: Operamaq.izin. 21.45: Tetthely. 23.10: Tv2. N ipzárta. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 9.10: Látóhatár (magyar nyelvű). 9.35: Rajzfilmsorozat. 10.00: Vasár­nap délelőtt. 11.00: Mezőgazdasági mozaik. 13.00: Filmsorozat. 14.00: Hírek. 14.05: Vasárnap délután. 16.00: Tudományos ismeretterjesztő sorozat. 18.45: Rajzfilmsorozat. 19.10: Tévéfortuna. 19.30: Tv-napló. 20.00: Hazai sorozat. 21.00: Szóra­koztató zenei műsor. 21.50: Sport­szemle. 22.40: Éjszakai program. 0.40: Hírek. 2. MŰSOR 7.45: Tv-naptár. 8.00: Éjszakai program. 13.00: Sportdélután. 20.00: Külföldi dokumentumműsor. 21.05: Kiválasztott pillanat. 21.15: Tarka vasárnap (dokumentumműsor). 23.25: Műsorzárás. OSZTRÁK TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 9.00: Hírek. 9.05: A hidegháború­nak vége (dokumentumfilm). 9.50: Terra X expedíció. 10.35: Pillantás a hétre. 11.00: Alois Musil — portré. 12.00: Halló, Ausztria — halló, Bécs. 12.30: Tájékozódás. 13.00: Természetfilm. 13.30: Három hölgy (sorozat). 13.55: Popeye (rajzfilmsorozat). 14.00: A lányok­kal mindig baj van (amerikai já­tékfilm). 15.35: Közlekedési műsor gyerekeknek. 15.40: Hörcsög háló- inqben (sorozat). 16.25: Mini hí­rek. 16.35: Ewoks (rajzfilmsorozat). 17.00: X-Large. 18.30: Knight Rider (amerikai sorozat). 19.30: Híradó. Sport. 20.15: Bernhardt Wicki — önmagáról. 21.15: Hattyúk tava — balett. 23.10: Aktualitások. 23.15: Koncert. 0.10: Sport. Hírek. SKY EUROSPORT 10.00: Aerobic. 10.30: Dzsúdó. 11.00: Tour de France. 12.00: Ököl­vívás. 13.30: Motorsport. — Golf. — Tour de France. 23.00: Motor- kerékpár vb. SUPER CHANNEL 7.00: Gyermekműsor. 10.00: Egy­veleg. 11.00: Európai slágerlista. 11.30: Német nyelvű magazin. 12 00: Egyveleq. 13.30: Halló, Ausztria — halló, Bécs; 14.00: Egy­veleg. 15.00: írva vagyon. 15.30: Egyveleg. 16.00: Turisztikai maqa- zin. 17.00: Egyveleg. 18.00: üzleti hét. 18.30: Eayveleg. 19.30: Videó- divat. 20.00: Dundee és a Culhane- ok (amerikai sorozat). 21.00: Algír (amerikai film). 22.55: Burke tör­vénye (amerikai sorozat). 23.55: Egyveleg. SAT1 8 05: Flinstone család (ism.) 3.30: A mi kis farmunk (ism.) 9.20: Teletipp — főzés. Horoszkóp 9.30: Újdonságok a moziban (ism.) 10.00: Sport. 10.30: A világ leq szebb útiai (ism.). 10.55: így lát tűk. 11.00: Hálóban (ism.). 12.30 Furópa közepén. 13.00: Golf. 13.50 Teletipp — szabadidő. 14.00: Fe jecske. fejecske — játék. 14.25 A mi kis farmunk (amerikai soro zat). 15.15: Vita a völgyben (an goi játékfilm). 17.00: Sport — golf 19.40: Híradó, időjárás. 20.00: Lány pisztollyal (olasz komédia). 22.00 Nyári vendéqek. 23.00: A gyilkos látogatása (francia játékfilm). 0.45 Tenisz. 1.15: Előrejelzés. RTL 9.30: Heathcliff, a kandúr (rajz­film). 11.00: A csizmás kandúr (olasz—spanyol western). 12.30: Klasszikusok délidőben. 13.15: Az apám egy földönkívüli (amerikai sorozat). 13.35: Flinstone-kölykök (amerikai sorozat). 14.05: Dr. Ki­csoda (angol sci-fi sorozat). 14.30: Sport. 16.05: Gondok (amerikai ze­nés film). 17.45: Művészet és kül­detés. 17.50: Német countryzene. 18.45: Híradó, időjárás. 19.05: Hammer (amerikai akciófilm-soro- rat). 19.30: AI Mundy (amerikai krimisorozat). 20.15: Louis és a földönkívüliek (francia filmkomédia). 21.45: Tévétükör — magazin. 22.15: •Késői kiadás. 22.30: Tutti-frutti. ?3.30: Visszatérés (amerikai krimi- sorozat). 0.15: Série Rose (francia erotikus sorozat). 0.40: Alfred Hitchcook bemutatja: Tükröm, tük­röm. 1.05: AI Mundy (ism.). 1.50: Aerobic. O Bekapcsolták Dombóvárt és környékét is a nemzetközi telefonhívási rendszerbe. Eddig a külföldi turisták, zömmel németek Sására jártak • autó­val, ha este, vagy sürgősen akartak külföldre telefonálni. E héttől már bármelyik utcai telefonfülkéből megtehetik ezt. Visszaeső lótolvaj Csak úgy szőrén-szálán eltűnt két felszerszámozott ló, velük a kocsi a bólyi termelőszövetkezet töttösi is­tállójából néhány hónappal ezelőtt. A gondozók azt hit­ték, hogy megvadultak és megszöktek az állatok. Hiá­ba keresték őket a környé­ken, sehol sem leltek a nyomukra, lemondtak tehát róluk. Pár napja kóbor-lóra fi­gyeltek fel Mecseknádasd határában. Besütése alapján azonosították, hogy a bólyi termelőszövetkezeté. Hol a másik? Azt is csupa vélet­lenül látták meg Pörbölyben, valaki bérelte, tán a lótol­vajtól. Azért történhetett meg a bérlés, mert ezen az ál­laton nem jelezte hovatarto­zását bélyegzés. Biztosan nem tudni, ki oldotta el a lovakat a bólyi istállóból. Csupán gyanakodnak egy híres, hírhedt, de nagyon le­leményes lókupecre, aki a Dél-Dunántúlon közismert a maga mesterségében, csak nagyon nehéz rábizonyítani bűnös tettét. Többszörösen visszaeső a tolvajlásban. Je­lenleg a lovak helyett őt keresi a rendőrség. A le­gyengült állatok nem a lá­bukon tértek haza, hanem teherautóval és ezen kapott helyet a kissé megviselt ko­csi is. Cs. J. O A Tamási Galériában, Szabadság u. 15. július 29-ig Károlyi András festőművész kiállítása látható. A tárlat na­ponta, hétfő kivételével 14 és 18 óra között tekinthető meg. Előzetes bejelentés alapján délelőtt csoportos tárlatveze­tést is tartanak.

Next

/
Thumbnails
Contents