Új Dunántúli Napló, 1990. július (1. évfolyam, 88-118. szám)
1990-07-22 / 109. szám
Uj játékosok a Kapos- cukorban A cél: a biztos bentmaradás 1990. június 3., este nyolc óra: a MAFC elleni — négypontos Kaposcukor-győzelem- mel végződött - találkozó végét jelző dudaszóval egy régi álom teljesült be. AKapos- cukor kosarasai feljutottak az ,,Alcsoportba, s ezzel a tettükkel „történelmet” írtak: Somogy kosárlabdasportjának legszebb sikerét érték el. Az együttes háza táján bizakodással tekintenek a jövő elé. Szerencsésen sikerült együtt tartani a gárdát, azaz a feljutást kiharcoló csapat veszi fel majd a küzdelmet az „Alcsoportban. Továbbra is Magyar András edző irányítja a csapatot. A csapat jövője érdekében szükség van az erősítésre. A Kaposcukornál az egyik égető problémát a centerkérdés jelenti. Az együttes nyolcéves NB l-es tagsága során mindig csak külföldi játékosok töltötték be ezt a posztot. Most úgy tűnik, hogy végre megoldódik ez a kérdés: leigazolták Bognár Tibort, a tavalyi ezüstérmes Oroszlány játékosát, aki tagja a válogatott keretnek. A somogyi megyeszékhelyen folytatja pályafutását a fiatal irányító, Nagy László is, aki a Pécsi VSK-tól került a Kapos- cukorhoz. Augusztus első napján találkoznak egymással újból o kosarasok, hogy aztán másnap már megkezdjék az alapozást. F. G. Csordás István újra az NB-sek között Megvalósult a régi terv: találkozott a csapat és az edző Régen tervezett „frigy" megkötésére tettek pontot ezen a nyáron Mohácson. A Duna-partiok már évekkel ezelőtt kinézték maguknak Csordás István labdarúgóedzőt, a szerződés megkötésére mégsem kerülhetett sor, mivel hol a PMSC-nél, majd Siklóson eltöltött szép évek után a mohácsiakat megelőzően NB ll-be jutott Komlói Bányász, azt követően az NB ll-ben bajnokságot nyert és NB l-be jutott Kaposvári Rákóczi csábította el előlük a mestert, hol - a Kaposvárról történt idő előtti távozása miatt—, Mohácson már betöltött állás gátolta meg a Du- na-partiakat abban, hogy fogadják a szabaddá vált szakvezetőt. Csordás István - okulva az előző évek tapasztalataiból — úgy döntött, hogy rövid időre, amíg nem talál számára valóban „ideális" partnert, addig a Dráva menti Barcson készül a nagyobb megmérettetésre. — A Barcsra tervezett egy évből végül is kettő lett. .. - állapítottuk meg az új őrhelyre került sportemberrel történt találkozásunk alkalmával. — Semmi sem indokolta, hogy az előző években szerzett tapasztalatok után elkapkodjam a döntést, és számomra esetleg előnytelen szerződésbe bonyolódjak. Számítástechnikai nyári vásár az ÉGSZI DÉLSZÁM-nál! 1990. július 23-tól augusztus 7-ig. Rendkivüli ajánlataink: (Az áraink áfa nélkül értendők!) 1. PC/AT számítógép 97 900 Ft- turbo alaplap, LM: 16 MHz, 1 Mb RAM- baby ház + tápegység 1,2 Mb floppy- 40 Mb HDD, kívánságra 1:1 inti. HDC- monochrom monitor, 101 gombos tasztatúra- 2 soros/2 párhuzamos port 2. PC/AT számítógép 139 900 Ft- mint 1. tétel, de VGA monitorral- vezérlő 720x480 pixel, 256 Kb RAM 3. PC/AT számítógép 149 900 Ft mint 1. tétel, de VGA monitorral- vezérlő 800x600 pixel, 256 Kb RAM 4. PC/AT számítógép 159 900 Ft mint 1. tétel, de VGA monitorral- vezérlő 1024x768 pixel, 512 Kb RAM 5. STAR LC-10 nyomtató 21 900 Ft Négyhetes szállítási határidővel megrendelést veszünk fel az alábbi gépekre: (csak irányárak!) 6. PC/AT számítógép 89 900 Ft slim-line kivitel, 2 db 1,44 Mb floppyval- egyébként, mint az 1. tétel 7. PC/AT számítógép 129 900 Ft mint a 6. tétel, de VGA monitorral A vásár ideje alatt 500 000 Ft nettó összeg feletti vásárlóink egy PSION XP-II + COMMS LINK konfigurációt kapnak ajándékba. Számítástechnikai eszközök átalánydíjas javítása: PC/XT: 499 Ft/hó PC/AT: 799 Ft/hó ÉGSZI DÉLSZÁM Dél-dunántúli Szervező Leányvállalat. 7624 Pécs, Őz u. 5. Tel.: 06-72-25-688 Telex: 12-215 Telefax: 24-968- Csakhogy lélő, hogy ha egy edző évekre eltűnik az NB-s csapatok „szeme elől'', akkor nagyon hamar leírják, esetleg elfelejtik. — Ebben bizony sok igazság van. Mindezek ellenére nem bántam meg a „parkoló" pályán töltött várakozást. Első évben megalapoztuk a csapatot, a második évben pedig bajnokságot nyerve felkerültünk az NB lll-ba. így, augusztus 19-én a nagykanizsaiak ellen mutatkozhat be volt csapatom a felsőbb osztályban.- Dél-Dunántúlon úgy ismeri Csordás Istvánt, mint a racionálisan gondolkodó, kemény kézzel irányitó edzőt. Mohácson, az Új Barázda TSZ SE-nél éppen ennek ellenkezőjét vélték lelledezni a szakosztály vezetői az előző szakvezetőnél. Felrótták neki, hogy a nyilvánvalóan jól elvégzett munkája mellett, túl elnéző volt a játékosokkal szemben. Mohácson pontosan lél tucat edző neve volt a „kalapban”, s talán éppen a lent említett tulajdonságai miatt esett rá a szakvezetők választása? — Nemcsak a helyzetek, nemcsak a körülmények, de maguk az emberek is változnak. A változásokból, a változtatások kényszerűségéből én sem vonhattam ki magamat. Nincs két egyforma helyzet, minthogy nincs két egyenlő adottságokkal rendelkező gárda sem. Mint már említettem: Barcson volt időm rendezni az előző években máshol szerzett tapasztalataimat, s feltételezi warn f JT; í fj í Y.//- . ' / y Ét ímmr Wtííw%Mwfm sikerült kialakítani a stílusomat, amelyik megfelel a mostani feladatoknak. — Az elmúlt idényben a 10. helyen végzett a mohácsi együttes. Milyen tervek készültek az új idényre? — A szakvezetés stabil középcsapat kialakítását kérte, tehát a 8. hely megszerzésében állapodtunk meg. A játékoskeret erre alkalmas, különösen akkor, ha sikerül megszereznünk még azokat a játékosokat, akikre okvetlenül szükségünk van ahhoz, hogy Mohácson ismét közönségcsalogató, szép, élvezetes játékot láthassanak a szurkolók. — Mikor láthatják először az „új” csapatot Mohácson a nézők? — Beremenden játszottuk első felkészülési mérkőzésünket, ott 4-1-re nyertünk, míg a hét végén Jugoszláviában játszunk egy találkozót a Krivanja gárdájával. Szerdán délután azonban nem kisebb csapat látogat Mohácsra, mint a Vi- deoton-Waltham együttese. Tehát igazán komoly megmérettetés vár a játékosokra. A mérkőzésre tehát július 25-én, az újvárosi sporttelepen délután 5 órakor kerül sor. Kapu László Magyar ülőröplabdás siker Kupanosztalgia Olvasom az egyik hetilap levelezési rovatát és egy levélíró arról elmélkedik, hogy ezúttal sincs esélyük a magyar labdarúgó-csapatoknak a nemzetközi kupákban. Kivétel talán az MTK-VM lehet, a kék-fehérek olyan ellenfelet kaptak, melyet a papírforma szerint legyőzhetnek. A levélíró egy bekezdést szán a PMSC-nek, és csupán arra tartja képesnek, hogy hazai pályán nem kap ki. Szerinte Manchesterben nem kizárt a súlyos vereség. Olvasom ezt a levelet és eszembe jut egy húsz évvel ezelőtti mérkőzés. A PMSC egyik jogelődje a Pécsi Dózsa akkor indult először nemzetközi kupában és az EVK-ban - ez volt akkor a mai UEFA Kupa neve - a második fordulóban a félelmetes Newcastle United együttesét kapta ellenfélként. Az angol csapat 1969 nyarán elnyerte a kupát és ennél jobb ajánlólevele nem is lehetett volna. Akkor az ellenfél nevének hallatán hasonlóan vélekedett mindenki, mint most. Csupán 1 százalék esélyt adtak a pécsi csapatnak és az ugyebár nagyon kevés. Emlékszem, az ellenfél edzője is rendkívül magabiztos volt. Ennek ellenére eljött Magyarországra és a Hungária körúton megnézte az MTK-Pécsi Dózsa bajnoki mérkőzést. Sikerült a meccs előtt és utána is beszélgetnem vele. Először annyit mondott, hogy akár egy tízest is rúghatnak ennek az ellenfélnek Newcastle-ban. A mérkőzést követően már nem volt ennyire határozott, de hogy ne jutnának tovább, az meg sem fordult a fejében. Az esélytelenség ellenére a kinti mérkőzésen várakozáson felüli teljesítményt nyújtott a Pécs. Az angolok csak 2-0-ra győztek és ez felcsillantotta a meglepetés lehetőségét. A pécsi csapat azt játszotta amit tudott, az elszántságból viszont „rátett még egy lapáttal". Nemcsak az angol csapat, a szurkolók is elkövettek mindent, hogy a vendégeket kizökkentsék ritmusukból. A kapus Rapp Imrét például fémpénzekkel kezdték el dobálni. A jó öreg Bubu egy pillanatra megszeppent, de közismert humorérzéke és anyagiassága nem hagyta cserben. Unalmas pillanataiban — ha azon a mérkőzésen egyáltalán volt ilyen — összeszedegette a pénzt és a kapufa tövébe rakta. Feldühödtek erre az angolok és fokozták a dobálózást. Aztán rájöttek, hogy a magyar kapus akár meg is gazdagodhat, ha ők tovább dobálnak és ekkor végétért a „zápor”. Állítólag Rapp Imre több üveg whiskyt vásárolhatott az összegyűjtött aprópénzből. A visszavágón a Pécsi Dózsa ledolgozta a kétgólos hátrányt, az eredmény a hosszabbításban sem változott és következtek a mindent eldöntő 11-esek. Az angolok egyet elhibáztak, Rapp kettőt kivédett, míg a pécsiek hibátlanul meneteltek. A közönség elözönlötte a pályát és csak negyedóra eltelte után lehetett rúgni az újabb büntetőket, amelyre csak az előírás miatt volt szükség, hiszen a harmadik kör után már továbbjutó volt a Pécs. Ez jutott eszembe a levél olvastán, meg az, hogy méltó ünneplése lenne a húsz évvel ezelőtti sikernek egy mostani hasonló eredmény a KEK-ben. No, és még valami. A pécsi csapat eddig négy fordulót játszott a nemzetközi kupákban. Kétszer idegenben kezdett, kétszer pedig otthon. Amikor vendégként lépett először pályára, akkor sikerült a továbbjutás. Most Manchesterben lesz az első mérkőzés, miért ne lehetnénk egy kicsit babonásak? Csak a világbajnoki cím hiányzik Volentér visszavonul...?! A hiteles önvallomás mindennél többet mond: „...motorcsónakversenyzőként tíz éve vagyok a vizeken, s ez idő alatt összesen háromszor nyertem Világ Kupát, négyszer Európa-bajnokságot, a magyar bajnokságokon hatszor álltam a . dobogó legmagasabb fokára és a világbajnokságokon voltam már 2.; 3.; 4.; 5.; és 8-ik helyezett. Tehát a gyűjteményből már „csak” egy világbajnoki cím hiányzik!..." — mondta Volentér László, a Bajai Vízügy—Spartacus SC válogatottja a mérlegvonás kapcsán. Mégis mindezek ellenére bombaként robbant a nem hivatalos hír, ami csupán bejelentés: ennek a szezonnak a végén Volentér az eredményektől függetlenül visszavonul !! . . . Az okokat firtatva óhatatlanul is a kulisszák mögött keresendő az igazi indíték. Talán már a beszélgetésünk helyszíne is önmagában hiteles válasz: az Európa-szer- te híres és elismert motorcsónakversenyző műhely híján egy lakótelepi dupla garázsban készül rendre a megmérettetésekre. (Aligha hiszem, hogy ellenfelei - pl. az olasz Lan- dini, az NSZK-beli Krage is ilyen körülmények között görnyed az esztergapad fölé...?!) Mit mondjak erre; Bajának ennyire futotta önmegbecsüléséből .. ., pedig Volentéron kívül van még Tubákos Iván és Bálint Gábor, akik még jóval harminc alatt vannak életkorban, ám nevük egyre jobban cseng a nemzetközi mezőnyben. Beszélgetésem Vo- lentérrel — ettől függetlenül — a szokásos kötetlen, csevegő formában történik, legfeljebb néha kalandozunk el a nosztalgikus múlt fele egy-egy régi siker kapcsán. — Ha jobban körbe nézel itt a garázsban — hívja fel figyelmem a többszörös bajnok — ez a felszerelés, géppark tíz év alatt jött össze. A két parti szerelőm, Bognár Tamás és Ispánovity Mihály személy szerint is sokat áldozott a mi közös ügyünkért, tehát ez egy igazi csapatmunka. Meg kell említenem még Pékár/ Miklós nevét is, aki a fővárosban él és a motorjaim tuningolásait végezte el, neki köszönhetem, hogy ilyen gyorsak azok. — Ami a motorokat illeti, én azt hallottam, még az egyik versenyen a depó környékén, hogy .. .„könnyű a Volentérnek, mert neki van a legjobb és legtöbb felszerelései..." Mi igaz ebből? — Ez csak a látszat! Kétségtelen, a lista — látszólag — gazdag, de: van három darab 500 kom-es, kettő 350 kcm-es és egy darab 700 kcm-es motorom. Ismétlem, ez tíz év alatt jött össze, ám ebből a 700-asat a szövetségtől kaptam tavaly, s az egyik rossz gépemet a referencia miatt kicserélte a Kőnig-gyár. Itthon a szegedi Feil Jánoson kívül csak én futok Popoli- hajótesttel, de ezt is kölcsön kaptam az olaszoktól. így ugye már minden egy kicsit másként fest. Gyorsan hozzáteszem; a klub csak a benzinünket fizeti az utazásoknál, az összes többi költségünket mi saját magunk álljuk. Ha van eredmény, akkor előfordul pénzdíj is, amit még azonnal elvásárolunk külföldön alkatrészekre, mert ebben sem változott semmit sem a beszerzési helyzet az elmúlt egy évtized alatt. Nem tudom hány, mondjuk labdajátékban csinálják ezt a nemzetközi szintű sportolók? És ezek azok az önemésztő dolgok, ami miatt a versenyek előtti felkészülés már kezd számomra fárasztóvá válni. Ezt nem lehet így a végtelenségig csinálni. — . . .ezek szerint Volentér visszavonul? — Az eredménylistámból már csak egy világbajnoki arany hiányzik, ezért is indulok az idén már három kategóriában, így valamit nőnek az esélyeim. Úgy gondoltam, ez lesz az utolsó szezonom. Ha netán jövőre még vízre szállók, akkor legfeljebb csak egy kategóriában. Tegnap, július 21-én, szombaton voltam 37 éves, László fiam ugyanezen a napon 11 éves és rajta kívül még van r egy lányom is. Most már a családom jövőjére is gondolnom kell, ezért valamilyen vállalkozásba fogunk ezután. — £ hét végétől következik íz a nehéz szakasz: a triplázás hétvégéi. .. — Ma, vasárnap délután hirdetnek eredményt Almásfüzitőn, az országos bajnokságon az 0-500 és 0—700 ka- teaóriákban. Jövő hétvégén az NSZK-ban leszek, Hamburgban, az 0-350-eseknél rendeznek Európa-bajnokságot. Aztán Szeged jön, ott Világ Kupa lesz az 0-700-ban, valamint az országos bajnoki futamok is. Az idei listát illetően: az 0—700-ban az angliai Stewartby-ban a világba jnokságon második lettem. Méq van további kettő esélyem: szeptemberben Maribor (Jugoszlávia) és Rabo- danges (Franciaország) lesz a világbajnokság színhelye 0—500-ban és 0-350-ben. Indulok ! Kovács Zoltán vasämapi y A Hollandiában zajló mozgás- é$ látássérültek világbajnokságán a magyar férfi ülöröplabda-válogatott a negyeddöntőben 3-2 (—9, 9, —12, 9, 13) arányban győzött az NSZK ellen, és az elődöntőben Hollandiával mérkőzik. A legjobb négy közé jutás egyben azt is jelentette, hogy a csapat Hollandiával, Iránnal és Jugoszláviával együtt kivívta az 1992-es barcelonai para- olimpiai részvételi jogot.