Új Dunántúli Napló, 1990. június (1. évfolyam, 58-87. szám)
1990-06-30 / 86. szám (87. szám)
1990. június 30., szombat uj Dunántúli napló 9 Jubilál a Pannonhalmi Bencés Gimnázium Pannonhalmán, az első magyar bencés apátságban hamarosan (1996-ban) a mille- neumi évfordulóra készülnek, május utolsó hétvégéjén azonban azért gyűltek itt össze az öregdiákok az ország és — a sok külföldi rendszámú autót látva - Európa szögleteiből, hogy egykori gimnáziumukat ünnepeljék. Szinte hihetetlen, hogy ez a sok évszázados, ősi apátság csak ötven esztendeje nyitotta meg gimnáziumának kapuját. Pedig történelmi tény, hogy Szent István, aki 1001-ben, Koppány fölött aratott győzelmének emlékére alapította Pannonhalmát, Imre herceget itt neveltette Gellért püspök keze alatt. Később, a XIX. század elején I. Ferenc császár meg kifejezetten azzal a feltétellel állította vissza a II. József föloszlatta rendet, hogy tanítói munkát kötelesek folytatni. Nem is volt ebben hiba, hisz Győrött, Komáromban és a többi hat bencés gimnáziumban kiváló nevelői munka folyt,_ olyan tanáregyéniségek irányítása mellett, mint Jedlik Ányos és Römer Flóris. Mégis, Pannonhalmán, az „anyakolostorban", egészen addig nem folyt gimnáziumi oktatás, míg Teleki Pál gróf és Kelemen Krizosztom főapát buzgalmának köszönhetően meg nem épült 1939-ben az új iskola. A mostani találkozón -, amely egyben a pannonhalmi öregdiákok II. közgyűlését is jelentette - erre az elmúlt ötven évre emlékeztek vissza az egykori diákok, ünnepi beszédében Pintér Ambrus, a gimnázium jelenlegi igazgatója röviden összefoglalta. mi minden történt az elmúlt fél évszázad során. Mint mondta, akkor, 1939 előtt úgy tűnt« hogy az apátság épületegyüttesét már nem lehet megbolygatni, de aztán régi várfalakat robbantottak, őrtornyokat romboltak le, hogy a XVIII. században épült klauzurához dél felöl fölhúzhassák a gimnázium négyszintes tömbjét. Eredetileg „Dante Alighieri Olasz Gimnázium" néven kezdett működni, kitűzött célja Megérkezett a kanász. A disznók bedöntötték őrükkel a kapu alá belülről odatámasztott deszkákat, s beszaladtak az udvarra. Be a kerítésbe, és rögtön a vályúnak estek. Nem találtak mást, csak a vályú legmélyebb részén összegyűlt, mocskos vizet. Azt élvezettel felszürcsölték. Majd röfögve körülszaladtak az ólban, széttúrták reggel ürített ürüléküket. Nem sok ennivalót találtak benne, azt a pár szem egész kukoricát, ami akadt, felhabzsolták, és gyönyörűséggel elcsámcsogták. Aztán si- valkodva kiszaladtak az udvarra túrni. Megpróbáltak bejutni a veteményeskertbe. Megjött a birkás. A birkák bégetve letérdeltek, átbújtak a kapu alatt. Átbukdácsoltak a disznók által ledöntött deszkákon. Elszéled- tek az udvaron. Lefeküdtek, és kérődztek, vagy legelészték a csenevész füvet. A faluba ért kolompolva a csordás. Ha a kapu nyitva volt, a tehenek besétáltak az istállóba, kiették a lovak jászolából a szénát, s o magukéból a maradék zab- vagy búzaszalmát, majd pedig térültek-for- dultak az udvaron. Ha a kapu nem volt tárva- nyitva, akkor ottrekedtek előtte, toporogtak, szarvukkal lö- ködték a kapufélfát, majd pedig elmentek legelni az aká- cásba. Ezer esztendőből ötven az olasz kultúra terjesztése volt. A kapu utáni boltívben ma is láthatóak a Fórum Ro- manumról származó szobortöredékek, az olasz kormány ajándékai, a megnyitó ünnepségen pedig jelen volt Vittorio Mussolini is. Az új gimnázium azonban vészterhes időkben indult. A tanév első napján, szeptember 1-jén kitört a második világúj rend úgy vélte, továbbá nincs szükség efféle intézményekre, mindazok az értékek, amiket a gimnázium és a rend képviselt, nem jelentettek értéket az ő szemükben. Az állam 1950-ben hivatalosan is föloszlatta a szerzetesrendeket, azonban keserves huzavona után mégis engedélyezte, hogy háború. Pannonhalma az idők viharaiban mindig is megállta a helyét (visszaverték a tatár támadást, a török is csak ideig-óráig tudta bekvártélyoz- ni magát), és ez most sem volt másképp. A háború elfajulásával a svájci Vöröskereszt védelme alá vette az apátságot, ami azt jelentette, hogy oda semmiféle hatalom a lábát be nem tehette. Az üldöztetések és a szenvedések elől menekülők ezrei találtak védelmet a bencések és tanítványaik körében. Matracokon háltak a kerengőben, a templomban, a folyosókon. Az első kisbabát, aki a „szent falak" között született, maga a főapát keresztelte meg. Sajnos azonban a vihar el-, vonultával a bencések szempontjából még súlyosabb gondok jelentkeztek. A kialakuló És végül sötétedéssel a lovak is hazaértek. Lógó fejjel húzták a kocsit; az oldalközben egy kisfiú csücsült. Az ülésdeszkán a gazda és a gazdaasszony bóbiskoltak. Csak akkor riadtak fel, amihárom tanítórend - a sok közül - két-két iskoláját megtarthassa (a bencések, a ferencesek és a piaristák). Természetesen a következő évtizedekben még sokáig nagy kockázatot vállaltak azzal a szülők, hogy odaadták gyermekeiket, és az onnan kikerülők is gyakran hátrányos megkülönböztetésben részesültek egyházi iskolás múltjuk miatt. Mégis — mint azt Pintér Ambrus befejezésképpen hangsúlyozta -, az ideforduló emberek érezték, hogy talán ez az utolsó menedékük, hogy kapcsolatban maradjanak az általuk vallott élettel és egy ki» csit Európával is. A bencés atyáknak egészen a mai időkig azt is meg kellett értetni tanítványaikkal, hogy az iskola falait elhagyva egy gyökeresen más szemléletű világban kell saját eszméikkel bolRinyai László dogulniuk. S hogy mégis ez milyen sokuknak sikerült, annak bizonyságául álljon itt néhány mára mór ismert, volt bencés diák neve: Maróti Lajos író, Kojtár Márton kémikus, Jankovich Marcell rajzfilmrendező, Nagy Gáspár költő. Most, hogy helyükre kerülőben vannak a hagyományos emberi értékek, amik a bencések gondolkodását és munkáját mindig is meghatározták, nagy bizakodással néznek az új tanév, a következő ötven év elébe. Ambrus atya szavai után szót kapott az első, '39-ben indult osztály egyik tagja, aki rövid beszédében — amellett, hogy illőképp megemlékezett egykori igazgatójáról, tanárairól, bombatalólattól elhunyt osztálytársáról - arról beszélt, hogy az, hogy ő most itt állhat, a sok véletlen szerencsén túl annak köszönhető, hogy ez az iskola olyan útravalóval látta el - igaz, még nyolc év hosszan —, amiből még ma is táplálkozik; de mindennek ellenére vissza-visszatér Pannonhalmára, mint valami erőt adó forráskúthoz. Az ünnepség előtt és után lépni alig lehetett a volt tanáraik körül csoportosuló egykori kisdiákok tömegében, ki kopaszon, ki fehér hajjal tért már vissza, de a régi hangon köszöntek náluk is őszebb tanáraiknak: „Loudetur Jesus Christus”. A látogatónak pedig, aki lefelé bandukolva, a faluba, mint oly sokszor, ismét visszatekint a várra, és látja a napfényben úszó tornyot, a könyvtárt, a bencés címerben lévő egyetlen szó jut az eszébe; Pax - azaz béke. M. K. mohos deszkadarabokkal. A kisfiú tartotta neki a viharlámpát.- Mert reggel lustálkodsz! - visszhangozta az udvar. - Fél hatnál korábban nem vagy képes felkelni! Mire kifejsz, megetetsz, megreggelizünk, Esti nyögések az 50-es években mmmmammmmmmm kor a lovak befordultak a kapun (ha nyitva volt). Aztán a lovak maguktól megálltak a ház előtt, ahol a gazdaasszony nyögve lekászálódott a kocsiról. A gazda és a kisfiú tovább- kocsikáztak az istállóig, ahol kifogták a lovakat. — A szakramentumodat! - szidta a gazda a gazdaasz- szonyt. - Mindig öreg este van, mire hazaérünk! Az állatok meg addigra mindent felforgatnak I Áz öregember - miután végzett a trágyázással - a veteményeskert drótkerítésének alját „foltozta" bádoggal és nyolc órakor tudunk csak elindulni a mezőre. Aztán holdvilágig akarsz maradni. A gazdaasszony szája szélét húzogatta, és protézisét nyomkodta a fogával. Tekintete makacs volt, és ellenszegülő. Aztán mondott valami gorombát az urának, ezzel maradt minden a régiben. Legföljebb legközelebb még később értek haza. o A konyhaasztalnál ültek, a petróleumlámpa gyér fényében. Illetve nem ültek, hanem fejüket a tenyerükkel és könyökükkel feltámasztva, vagy fejüket az asztal lapján a karjukra hajtva, itt is bóbiskoltak. Ez volt az a csendélet, amelyet a kisfiú le is rajzolt: amint nagyapja — barna sül - tös sapkáját le sem véve - fejét a kezefejére hajtja, előtte egy tányér tejesleves; a macska felugrott az asztalra, de nem kóstol bele, mert gőzölög. Ilyenkor esténként tárgyalták meg, hogy milyen nagy a beszolgáltatás (úgy hívták, hogy „beadás"), meg az adó, hány búzakilogramm egyenértéket kell az idén leadni, hányszor szabnak még ki pótbeszolgáltatást, mikor a kiróttat már teljesítették. — A keserves Krisztusukat! — Majd csak megváltozik - mondta a nagyanya, protézisét tologatva. — Te még azt elhiszed?! — hurrogta le az öreg. — Előbb megdöglünk mi. Aztán nagyot nyögtek alatta meg bele, és elaludtak vacsorázás közben. A cilinder csupa kormos lett, a láng a plafonra füstölt, a lámpabél büdösödött. Alig tudtak felkelni az asztaltól, és ruhástul bemászni a szalmazsókos ágyba. — Mintha mozsárban törték volna össze a csontjaimat! — Nekem meg sérvem van tizenöt éve! Akkora, mint egy disznóhólyag. Azzal emelgetem a búzászsákokat, meg a petrencéket. Csak te ne szólj semmit! — Jaj, a derekam! Nyomogasd meg kisfiam. Ott, ott, a lapockám alatt. Jaj, de jó. Taposd meg. A kisfiú pedig röhögött. Berták László Rácsok között % a térzene Valaminek a vége volt valaminek az eleje az ezt ez azt fogta vele de egyikhez sem tartozott csak forditottak egy lapot fedőt tettek a küblire megegyeztek hogy nincs mese és bevették az altatót járt mint a csöveken a drót rácsok között a térzene helye nem volt csak ideje mondta a mégis mondhatót megélt minden dimenziót és egy álomba halt bele. Aratá Károly Különben rendben Rongyfelhöt ráztál - nem rongyot! Aranykapuba ütöd a fénykorongot, egen korcsolyázó! Páncélizomzatú robog neked: a sötéttel döngve ütközöl- bodicsek! Derék kis játékos! Holdfényben zuhanyozol - hármas sípszó után is szurkolók előtt mosakodol, suttogva mérik, figyelik- lüktet? kering? szivárog? - ereidben magasvérnyomású világod. Folyton vérvételre kész, kibiccé öregedett, tenyérből ujjvastag tűket meresztő s p i I e r e k kupaktanácskoznak - pedig különben rendben: a vérnyomás csak rangadókon száznyolcvan per kilencven. Reményik Sándor Ki kezdte? Megtorlás megtorlást követ. Egész világon mindenütt. A hold nem világot a vértől, S a füsttől már a nap se süt. Csorognak végtelen esők, Ereinkbe nyirok szivárog, Penész a gondolatainkba, Mint alkoholistát az árok Ügy vár, ha vár az ágyunk este, Ügy vár a kilátástalanság: A szellemtelen világ teste. Május ... Ravatalok a kertek, Az orgonavirág ha nyit, Ügy nyitja a világ elé: Mint egy vers, szirom-titkait - Egyforma időszerűtlenség, Egyforma hóbort mind a kettő, S valami mély, közös gyökér Akarja mégis, mégis őket. Nincs egyebe a borostyánbokornak. Csak lila fürtje, lila álma, És nekem sincsen más nyílásom, Mint a versnek nyiladozása, Megtorlás megtorlást követ, Egész világon mindenütt, A hold nem világol a vértől, A füsttől már a nap se süt. Ki éri meg ennek a végét? Ez az elhulló vers-virág? A jövő-évi orgona? A kin, amely szivembe vág? Megtorlás megtorlást követ. Én elvettem, ő visszavette, Kiáltsuk: te vagy a hibás? Vagy az a kérdés, hogy ki kezdte? Mint a gyermekszoba kérdése, E gyilkos gyermekjáték is olyan: Nemzetek közti véres játék Ki volt a hibás a dologban? Egyik így mondja, úgy a másik, És ludasabbnál ludasabbak — Magába egyik sem tekint, Mind magát véli igazabbnak. S ki önmagával s nemzetével Vágyna számvetést kezdeni, Azt mint gyöngét s honárulót A sok száz „igaz” kiveti. Ki kezdte hát? A végzet kezdte — A legfelsőbb Hadúr talán, Mert Istent is hadúrrá tette Az őrült ember-képzelet. Kolozsvár, 1941. május 13.
