Új Dunántúli Napló, 1990. június (1. évfolyam, 58-87. szám)

1990-06-30 / 86. szám (87. szám)

aj Dunántúli napló 1990. fúnius 30., siómból Japán nagy ünnepe: A császár fiának az esküvője Miként a mesében, a japán császár kisebbik fia, Aja her­ceg úgy kötött. pénteken há­zasságot a szépséges pol­gárlánnyal, Kikóval, az ősi sintó szertartás hagyományai­nak a ‘legszigorúbb betartá­sával. Az esemény - amelyet az összes televízióállomás reg­gel hat órától rendkívüli adásban közvetített - nemzeti ügy a távol-keleti országban. A 25 éves Aja herceg, az oxfordi egyetem politikai tu­dományokat hallgató diákja a második a japán császári családok történetében, aki - apja példáját követve - pol­gárlányt vett el feleségül. A 24 éves Kavasima Kiko, egy tokiói egyetemi tanár lánya, szüleivel hat évig élt Phila­delphiában és két évig Auszt­riában. A fiatalok a Gakusuin Egyetemen ismerkedtek meg, ahol Kiko filozófiát tanult. Kiköt a császári udvartartás avatott tanárai oktatták szi­gorú tanfolyam keretében a császári etikettre. Az esküvő pontosan úgy és ugyanott zaj­lott, mint Akihito jelenlegi császár és Micsrko asszony 1959-es házasságkötése. Aja herceg küldötte hat óra húsz perckor érkezett meg az új­ságírók által körülvett bérház­hoz, ahol a Kavasima-család lakik. Onnan a palotába vit­ték Kiköt, ahol először az egyik legfontosabb szentély­ben tisztult meg, majd rituá­lis fürdő következett. Udvar­hölgyei segítségével felöltötte magára a 12 rétegű, 17 kilo­grammot nyomó selyemkimo- nót, amelyet a szertartáson viselt. A menyasszonyi ki­monó 20 millió jenbe (több mint 8 millió forintba) került. Kiko haját a 794 és 1185 kö­zötti Heian császári korszak hajviseleti stílusának meg­felelően készítették ki, viasz- szal megszilárdított pdróka se­gítségével. Reggel kilenc órakor Aja herceg, jobb kezében egy, a tiszteletet jelképező fa dísz­pálcával, ősi császári bíbor díszruhában, fekete palásttal és főfödővei, arája pedig öt- szinű citruslemez legyezőt tartva lépett be Kasikodokoro belső szentélyébe, hogy két mély meghajlással lerója tisz­teletét a császári család vé­dőistene, Amateraszu Omika- mi oltára előtt. Aja herceg a hagyományos sinto ima stílu­sában felolvasta a klasszikus japán nyelvű kokubunt, a császári nyilatkozatot, amely­ben örökre szóló házassági köteléket fogadott Kikóval. Ezt követte a menyegzői csé­szék kicserélése, és az esküvői étkek bemutatása, annak a rítusnak az alapján, amelyet ükapja, Taiso császár a szá­zadfordulón vezetett be. A „prózaibb” szertartások közé tartozott, hogy az udvari főkamarás felolvasta az új császári rendeletet, amelynek értelmében a család hetedik tagjaként illeti meg Kiköt ud­vartartási járandóság. Akihito császár később a nőnek ado­mányozható legmagasabb tisz­tességben részesítette Kiköt, az első osztályú korona- érdemrenddel kitüntetve me­nyét. Délután fél ötkor térhe­tett új otthonába az ifjú pár. Ezek a részletek hónapok óta az ifjú párt bálványozó japán fiatalság központi té­mái. Trom András fi Níebelungoktöl az önkéntesekig Egy hét Bensheimben A Schloss részlete - árkádok Lorschban Auerbachból a Bensheimben felállított, közel 4000 szemé­lyes sátorig az ünnepeltek és vendégeik. Ahány egyesület - csaknem ötven -, annyi zászló a csillogó végű lándzsa­kereszteken, az elképzelhető összes színben, arany- és ezüstbetűs feliratokkal, címe­rekkel, jelképekkel hímezve. ' A hagyományok! Rendkívül fontosnak tartják ápolásukat - tapasztaltam a fesztivál záróünnepségén: van, amikor a szertartás szintjén -, és a sok-sok megőrzött ha gyomány a múlt tiszteletét, megbecsültségét szülte, s azt, hogy ezek a gyökerek ott él­nek a jelen mindennapjaiban is. Átszőve azokat, a rendhez és kiegyensúlyozottságához íó- maszt adva. Ezért van nagy­szerű állapotban azauerbachi Schloss, az évszázadokkal ez­előtt épült polgárházak az óvárosokban és az önkéntes tűzoltók laktanyájában a még mindig kifogástalanul működő, csaknem 30 éves Mercedes. Tűzpirosán persze, tükörfényű tisztasággal. Ezért van, hogy Wolfgang Seitz, az. amatőr történelembúvár betegszabad­ságát a levéltárakban és könyvtárakban töltötte, s ke­mény munkát fordít a telepü­lés és tűzoltóegyesülete kró­nikájának megírására. Ezért van, hogy Günter Volk a hét­végi családi ebéd idején ma­ga merít levest a többieknek, s néhanapján - mert mind­ketten nagyon sokat dolgoz­nak — lemennek űisellával, nagyszerű háziasszony felesé­gével Günter magakészítette alagsori bárjába, hogy ugyan­csak magakészítette különle­ges borából, halk szókat vált­va, elkortyolgassanak egy-két pohárkával. A hagyományok átszőtte együttlét - a családban és az annál nagyobb közösség­ben egyaránt - nemcsak egymás mellett élés. Annál rokka! tartalmasabb. A Bergstrasse számos tele­pülésének a nevében szerepel a -heim végződés. Természe­tesen mindjárt Bensheim, az­után Fehlheim, Heppenheim, Schwanheim és még sorolhat­nám. A „heim” magyarul: otthon. Mészáros Attila Éppen zárásra érkeztünk Günter Volkkal a csaknem 1300 évvel ezelőtt épült lorschi kápolnához. Vendég­látóm néhány halk szót vál­tott a múzeum felügyelőjével, aki készségesen nyitotta ki is­mét, majd zárta mögöttünk belülről a nagy méretek hiá­nya ellenére is monumentá­lisnak ható épület ajtaját: zavartalanul csodálhattam a kőtár faragványait, a belső tér hangulatát, aminek mintha a történelem kölcsönözte volna a félhomályt, a pompás, vö­rös márványból faragott szarkofágot, melyben Sieg- frid, a Niebelung-hős aludta örök álmát. Utóbb aztán Wolfgang Seitz, a 26 éves bensheimi törtérvelembúvái, önkéntes tűzoltó, lehűtötte lel­kesedésemet: nem, nem Sieg- fridé volt. „csak” római . . . Mondta ezt egy, a Bensheim óvárosát bemutató séta során, nem is oly messze a Niebe- lungokról elnevezett utcától. De hát, csonka is lenne ez a világ - így Hessen tarto­mány Bergstrassenak nevezett területe is - történelmi hő­sök, a hősiesség tisztelete nél­kül. Az auerbachi várkastély- hegytetőn épült, valamikor a 13. században, merész tor­nyokkal, öles védőfalakkal — csúcsán éppúgy ott lobog a bensheimi piros-fehér zászló, mint a városka fesztivált kö­szöntő utcáin. Az itteni ön­kéntes tűzoltók centenáriumát ünnepük a hosszú téglalap alakú lobogók: száz éve ala­kult meg egyesületük. it Hogy most végiggondolom ezt a látogatást, a rendkí­vül szívélyes és körültekintő vendéglátóknak bizonyult bensheimi „ Freiwillige Feuer­wehr" körében töltött szűk egy hetet, gyanítom, vigyáz­nom kell, mert most nincs itt Günter, sem Wolfgang vagy éppen Gisella, akik lefognák, a helyére tennék lelkesedé­sem. Az önkéntes tűzoltók- Freiwillige Feuerwehr — centenáriumi fesztiváljára kap­tunk meghívást. Voltak persze beszédek, köszöntők, közgyű­lés, sok hivatalos program, de ez most — ha így szabad fo­galmaznom — nem érdekes. Nem ■ fedik azt a közeget- légkört, szorgalmat és tisz­tességet -, amit ott tapasz­taltunk. És persze a ven­dégszeretetnek azt a fokát sem, amiben részesültünk — bár Günter erre is azt mond­ta: egyáltalában nincs mit kö­szönnünk, ez a tartalma a vendégbarátságnak. Ez szivén ütött. Sok min­dent csak ellenszolgáltatás re­ményében adnánk? Vagy túl sokszor mondanánk: nagyon köszönöm? . . . ebédnek és a bensheimi Marl$- platz vörös kőből szépen fa­ragott szökőkútjának is. Vagy Günter Volk elegáns társasági egyenruhájának és a városka utcái hihetetlen tisztaságának. Az auerbachi várkastély a 13. század óta áll tudni. Ez utóbbi hiányossá­gunk néha már megszégyeni- tő helyzetbe hozta a mohácsi delegációt. . . ír Az auerbachi várkastélyt ter­mészetesen nehéz egy kalap alá venni egy Mercedes tűz­oltóautóval. Mégsem érzem különösebben lehetetlennek: van közös nevező. Van közös nevezője a hétvégi családi A kulturáltság. A Bergstrasse kilométeres terület, o Rajnától alig ke­letre, a hegyek - vagy in­kább tekintélyes dombok - füzérének lábához simuló la­pos vidék. A térképet nézve szinte mindent elborítanak a leépülések, a valóságban azonban tágas, zöld, szabad lélegzetet engedő „hézagok" választják el a falvakat, városkákat Darmstadt és Heidelberg között. Ebben per­Kórházként működik Bensheim főterén a többszáz éves épület Georg Stolle, Bensheim pol­gármestere - immár a har­madik ciklus végén, de, mint mondja, ha a néhány hónap múlva esedékes következő vá­lasztásokon az újabb hat év­re is ő kapja a megbízást, nem tehet mást, mint vállal­ja — azt mondja: a gazda­sági életben csak racionalitá­sok vannak. A tőke nem akar jönni Magyarországra, de szí­vesen jön, ha a feltételek eh­hez kedvezőek. De azt is megemlíti: Bensheim és Mo­hács kapcsolata ad lehetősé­get a gazdasági együttmű­ködésre. Ennek - veszem ki a szavaiból - „mindössze" két feltétele van: személyi - azaz a 'hozzáértés — és az, hogy megfelelő minőségű áru ke­rüljön a piacra. Az eddigi taoasztalat: van bőven mit pótolni hiányosságainkból. Ezt persze nem így mondta Georg Stolle — aki egyébként finom eleganciával, megkülön­böztetett figyelemmel tüntette ki a MOFA-tűzoltók delegá­cióját - ám a már sokat em­legetett Günter - Günter Volk, a bensheimi önkéntes tűzoltók parancsnoka - szi­gorúbb szemmel nézte Euró­pába vezető útunk kátyúit: ta­nulni, tanulni és nyelveket sze van némi túlzás, de az embernek az az érzése tá­mad, hogy sok helyen nem a tákat hozták vissza a házok közé, hanem a házakat épí­tették a gondozott erdőkbe. A Bergstrasse településeiről jöttek - a meghívott olaszok, angolok, franciák és mohá­csok mellett — az önkéntes tűzoltóságok csapatai, hogy Föszöntsék bensheimi társaikat egyesületük fennállásának 100. évfordulóján. Elképesztő volt számomra az ottani önkénte­sek társadalmi megbecsültsé­ge! Szinte kézzel fogható volt az irántuk megnyilvánuló sze­retet és tisztelet. Oka, alap­ja természetesen van. Két pél­dát erre. Bármelyik önkéntes tűzoltó legkésőbb négy per­cen belül a laktanyában van riasztás esetén. Kigyulladt néhány éve a városka köz­pontjában egy épület, közvet­lenül az egyik legrégebbi - és ezért nagyon féltett! - ház mellett. Az előbbi szinte teljesen elpusztult, az utóbbi jószerével meg sem perzselő- dött - ismert: a házaikhoz a függőleges falakba építve is sűrűn használták a fageren­dákat -, pedig a két ház hé­zag nélkül épült össze. Ez nemcsak kiváló technikai fel­szereltség - bár Pécsnek len­ne olyan műszaki és gépjár­műparkja, mint a néhány tíz­ezres lakosú Bensheimnek! — és gyorsaság kérdése. Ez szak­ma, magas színvonalon mű­velve. A bensheimiek nyugod­tak lehetnek — és azok is -, hogy a Freiwillige Feuerwenr valóban védi őket, vagyonu­kat. A fesztivál - több napos rendezvénysorozat volt — csúcs­pontjának szánt felvonulás a város lakóit az utcára csalta. Sorfaluk között, tapsuktól ki­sérve, barátságos „beszólá­sok" - majdnem mindenki is­meri az önkéntes tűzoltó­kat - közepette vonultak

Next

/
Thumbnails
Contents