Új Dunántúli Napló, 1990. június (1. évfolyam, 58-87. szám)

1990-06-26 / 83. szám

Lesznek-e újabb iskolaháborúk? (3. old.) Izgalom a szóbeli felvételi vizsga előtt a JPTE Tanárképző Karán. (Tudósítás az 5. oldalon.) Fotó: Proksza László A kormány az önkormányzati törvény sürgős tárgyalását kérte Á „nyomógombos botrány" a Parlamentben - Vita a népszavazás és a helyi választások időpontjáról - Visszafizetik a kamatadót Hosszadalmas, több mint egy órán át húzó­dó, személyeskedő megjegyzésekben bővelkedő napirend előtti felszólalások váltogatták egy­mást azt követően, hogy Szabad György, az Országgyűlés megbízott elnöke néhány perccel fél 11 után megnyitotta az Országgyűlés rend­kívüli ülésszakának hétfői ülésnapját. Az elnök felsorolta a napirendi pontokat, amelyeket a két napon a képviselők várhatóan megvitatnak. Bejelentette: a kormány sürgős tárgyalást kér­ve benyújtotta a helyi önkormányzatokról, a he­lyi önkormányzati képviselők és polgármesterek megválasztásáról, valamint a Magyar Köztársa­ság alkotmányának módositásáról szóló tör­vényjavaslatot. A Ház egyetértett a három ösz- szefüggö törvényjavaslat sürgős tárgyalásával, megvitatásukat a jövő heti ülésen kezdi meg. Dr. Habsburg Ottó Szekszárdon Magyar hídfő az Európa Parlamentben „A határokat meg lehet szüntetni*’ A napirend előtti felszóla­lók sorát Nagy Varga Dezső (FKgP) kezdte meg, aki 1950. június 23-ra emlékeztette kép­viselőtársait. Mint mondta: ezen a napon Soprontól Sze­gedig több ezer embert hur­colt el óz ÁVO - Kádár Já­nos belügyminisztersége alatt — azzal az indokkal, hogy jelenlétük lakóhelyükön közren­di és közbiztonsági szempont­ból nem kívánatos. Ezt követően rendkívüli ügy­ben kért szót Tárgyán lázseí (FKgP), s a tőle megszokott vehemenciával idézte fel a legutóbbi ülésnapon kirobbant „nyomógombos ügyet”. Utalt arra. hogy az ország kormá- nyozhatósógát biztosító alap­törvény módosítását „súlyos provokáció" zavarta meg: az MSZP padsoraiból üres hely­ről adva le szavazatot. Annak a véleményének adott hangot, hogy az MSZP-nek saját er­kölcsi mércéje szerint kellene állást foglalnia az ügyben, Hámori Csabának pedig ma­gának kellene megítélnie, hogy ezek után lehetségesnek tartja-e képviselői mandátu­mának megtartását. Paris András (SZDSZ) rövid felszólalásában a népszava­zással összefüggő aláírások mielőbbi hitelesítését szorgal­mazta annak érdekében, hogy az Országgyűlés már a jövő heti ülésén foglalkozhasson az üggyel. Ezután éles, vádaskodások­tól sem mentes, heves vita alakult ki a képviselők kö­zött, Pozsgay Imre (MSZP) is­mertette pártja népszavazással kapcsolatos álláspontját, amely szerint azt a helyhatósági vá­lasztásokkal egy időben kel­lene megtartani. Reflektálva Torgyán József szavaira, visz- szautosította az MSZP elítélé­sét az üres helyekről leadott szavazatok kapcsán, utalva ar­ra, hogy más pártok is sza­vaztak hasonló módon az adott ügyben. Mint mondta: a ház számára becsületbeli üggyé is vált a dolog, mert nem Há­mori-ügyről, hanem a szocia­lista párti frakció megbélyeg­zéséről van szó. Hozzátette: a házszabálynak a szavazási és a távolléti ügyekben vilá­gos szabályokat alkotva kell segítenie a képviselők mun­káját. Az Országgyűlés tekintélye szenved sérelmet, ha a kép­viselők tovább élezik a vitát a nyomógombos ügyben —vé­lekedett Kónya Imre (MDF). A népszavazás július 14-i ki­tűzését a pártfrakció nevében elutasította. Kifejtette: vélemé­nyük szerint eleve eredmény­telen szavazásra lehet számí­tani, mert a nyár közepén az emberek nem mennek el sza­vazni. A helyhatósági válasz­tásokkal való összekapcsolá­sát is elfogadhatatlannak tartotta, mert — mint mondta — az ország érdeke szem­pontjából összehasonlíthatat­lan kérdésekről van szó: a helyhatósági választásokon az ország jövőjének sorsa dől el, s nem szabad elvonni a fi­gyelmet más természetű dol­gokkal. Hack Péter (SZDSZ) a jú­lius 14-re tett javaslatot vé­delmébe véve kijelentette: a pártok és a nép érdeke, hogy minél előbb véget érjenek a választási kampányok. Az SZDSZ javaslata lehetővé te­szi, hogy az önkormányzati (Folytatás a 2. oldalon) Vízum nélkül A magyar Külügymi­nisztérium kezdeményező lépéseket tett a magyar­francia szakértői tárgya­lások mielőbbi megkezdé­sére, hogy a vízumkény­szer megszüntetéséről szóló egyezmény még a turistaszezonban életbe léphessen. Magyarország­nak jelenleg 21 ország­gal van megállapodása a teljes körű vizummentes- ségről. A közeljövőben — Norvégián kívül - Spa­nyolországgal is megszű­nik a vízumkényszer. Hazánkba látogat a szerb külügy­miniszter Katona Tamás külügyi államtitkár meghívására a 'közeljövőben Budapestre látogat Alekszandr Prlja, a Szerb Szocialista Köz­társaság külügyminisztere. A litván kormány javaslata A litván legfelsőbb ta­nács várhatóan kedden vitatja meg a kormánynak azt a javaslatát, hogy Vil­nius a szovjet kormánnyal folytatandó tárgyalások idejére rendeljen el ideig­lenes moratóriumot a bal­ti köztársaság független­ségi nyilatkozatának vég- rehajtásá ra. Ha van manapság Magyar- országon valaki, akinek nép­szerűsége állandó, akkor az nem más, mint dr. Habsburg Ottó, az Európa Parlament képviselője, a magyar ügyek­kel foglalkozó csoport elnöke. Ez bizonyosodott be azon a rendezvényen, amelyet tegnap délelőtt tartottak meg a szek­Dr. Hajós Károly, a dom­bóvári gyógyfürdő nemrég ki­nevezett igazgatója hálát ad az égnek, hogy szerencsésen következett be épp két hete a gyógyfürdő medencéje fe­lett a tetőszerkezet berogyó- sa. Már korábban folyt a rozsdás lé, mállott a vakolat, de ezen a napon nagyobb darabok kezdtek hullani. Élet- veszélyessé vált a tető, a kár milliós. A most bekövetkezett tragédiára figyelmeztetett egy 1987-es megyei tanácsi fel­mérés, de annak intelmeit senki sem tartotta be. A tető- megrogyás után az okok nap­jainkban még tisztábban raj­zolódnak ki. így a 17 éves létesítményben szinte kezdet óta nem működött a szellőz­tetőrendszer, tehát a pára, a gőz alaposan megviselte az istállófedéshez, tehát mező- gazdasági építmény letakará­sához ajánlott mezőpanel- elemeket. Az elgyengülő épí­tőanyag valósággal foszlósnak indult. A szigetelőrétegek rendszeresen átnedvesedtek, nem álltak ellen a külső leve­gő nyomásának, hőmérséklet­szárdi Művészetek Házában, ahol a Kereszténydemokrata Néppárt meghívásának eleget téve az utolsó magyar király fia találkozott az érdeklődők­kel. A neves vendéget dr. Pá­los Miklós, Tolna megye or­szággyűlési képviselője, mi­(Folytatás a 2. oldalon) ingadozásának. Mindez nem következett volna be, ha tö­kéletes a szellőztetés, vagyis, az istólláborításnak tervezett panelegyüttes bírta volna. Speciális szegedi építész- és tervezőközösséget bíztak meg az új Kiállítási terv elkészíté­sével, aminek a kivitelezése mostani becslés szerint 15 mil­lióba kerül. Ebből az összeg­ből csak 3 millió áll rendel­kezésre. így a gyógyfürdőve­zetés vállalkozókra, támoga­tókra, tőkések mellett gyorsan kivitelező cégekre, magánsze­mélyekre is számít. Érdeklődni dr. Hajós Károlynál lehet, a 74/65-557-es telefonon. Az év végére akarnak a helyreállítással végezni, aköz­ben — ha szorít a határidő — egy medencét félig fedetté alakítanak. Zavartalan a kór­házi fekvőbetegek ellátása, míg a járóbetegeket a strand fogadja. Gunaras fogadja a a betegeket fennakadás nél­kül, és persze vállalkozókat is fogad, akik a múlt műszaki, építészeti hibáit sok millióért helyrepofozzák. Cs. J. Nem zárt be a dombóvári gyógyfürdő SsílHS m Írország— Románia 0-0 (tizen­egyesekkel 5-4) MONDIALE Olaszország- Uruguay 2-0 (0-0) Róma, 73 000 néző. V.: Courtney (angol). Gólszerzők: Schillaci (68. p.), Serena (83.). Genova, 32 ezer néző. V.: Wright (brazil). Rettenetesen gyenge já­tékot hozott a rendes játék­idő, a labdarúgás szépsé­géből alig lehetett látni va­lamit. Nem hozott jobb fo­cit a hosszabbítás sem, rá­adásul akkorra már el is fá­radtak a csapatok. Érezhető volt, hogy amelyik talál egy gált, az győz. Nem talált egyik sem, emiatt a 11-esek döntöttek. Ez az íreknek kedvezett, akik továbbju­tottak. Tökéletesen érvényesült a papírforma, az olasz válo­gatottnak ugyan az első fél­időben sok fejtörést okozott az uruguayiak feszes védel­mi vonala, de szünet után Vicini szövetségi kapitány ragyogóan döntött akkor, amikor harmadik támadónak behozta Serenát. A vb-ren- dezök a negyeddöntőben az írekkel mérkőznek. Jók: Bergomi, De Agosti­ni, Schillaci, illetve DeLeon. A Kft. szerződés aláírásán jelen volt Theodor Zens, az NSZK pécsi konzulja (balról az első). (Tudósítás a 2. oldalon.) Fotó: Prokszo László ANG Inter Kft. alakult Pécsett NSZK és japán részvétellel Exportálni is az EGK-ba Hír: tegnap magyar-nyugat­német—japán részvétellel, 6,7 millió forintos törzstőkével megalakult az Agrokernél az ANG International Kereskedel­mi és Szolgáltató (ANG Inter) Kft. Az új kft. a cégbírósági bejegyzést követően kezdi meg nemzetközi tevékenységét A tegnapi alakuló taggyű­lésen megegyeztek az alapítók (vállalatvezetők és magánsze­mélyek), hogy jövő év április végéig dr. Kelemen László és dr. Rekettye Gábor lesz a kft. ügyvezetője, továbbá tisz­tázták, hogy a törzstőkében ki mennyivel részesedik. Legtöb­bet az Agroker adta, kereken kétmilliót, őket követi maaán- személyként Hans Otto (Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents