Új Dunántúli Napló, 1990. május (1. évfolyam, 28-57. szám)

1990-05-09 / 35. szám

1990. május 9., szerda aj Dunántúli napló 7 A rendszerváltás gazdaság- politikája ’üg A vállalkozó szféráé a jövő, de mit tudnak ők maguk er­ről a jövőről, amikor még szinte minden kiforratlan? Ug­rásra készen várják a star­tot a vállalkozásba most be­levágok, illetve a vállalkozás­ban már korábban résztvevők Mi vár rájuk, milyen lehető­ségek előtt állnak, milyen életteret szán és biztosít szá­mukra a kormányzat? Most az a legfontosabb, hogy időben felkészülhesse­nek, értesülhessenek az idő­szerű gazdálkodási és szabá­lyozási kérdésekről. Ebben igér számukra segítséget a Szervezési és Vezetési Tudo­mányos Társaság (SZVT) Ba­ranya Megyei Szervezete, mely kétnapos országos tanácsko­zásra hívja Pécsre május 17— 18-ra a vállalkozókat, hogy a „Rendszerváltás gazdaságpoli­tikája '90" rendezvényen a különböző, számukra ugyan­csak fontos témák legjobb előadóitól tudhassanak meg minél többet. A Palatínus Szállóban máius 17-én Tardos Márton a „Siker- és vállalko­zásorientált gazdaságpolitika '90" címmel tartja a kétnapos tanácskozás nyitó előadását.-ml­Rádiós segély- szolgálat a Balatonnál Május közepétől a Balaton térségében megkezdi működé­sét a Rádiósok Országos Egyesülete által szervezett és Aquacaritas néven bejegy zett segélyszolgálat. A Keszt­hely központú szolgálat fő fel­adata a vízi és szárazföldi ve­szélyhelyzetek előrejelzése, a tavon és közutakon történt balesetek, valamint tüzek ese tén a gyors mozgósítás. Munkájúk eredményes ellá fásához kiterjedt hírhálózat áll majd rendelkezésükre. így például együttműködési meg­állapodást kötöttek a napi 12 órán át műsort sugárzó Ju­ventus rádióval. A stúdió a vízisport egyesületeknek több ezer olyan zsebkészüléket ad át térítésmentesen, amelyen csak a Juventus adása — így a segélyszolgálat minden in­formációja is — fogható. Ezen­kívül a Balaton körül húsz he­lyen telepít a szolgálat stabil URH-állomásokat. A mentő- szolgálattal, a rendőrséggel, a tűzoltósággal és a me­teorológiai főállomással köz­vetlen kapcsolatot tartó rend­szer zavartalan működése ér­dekében Tihanyban és Fonyó­don egy-egy átjátszót állíta­nak fel. Mindemellett fenn­tartják a csaknem húsz éve tevékenykedő keszthelyi CB-s segélyszolgálatot is. Mit vár az új Parla­menttől, az új kormány­tól a Magyar Tudomá­nyos Akadémia, és mi­ként segítheti elő az or­szág gazdasági, társa­dalmi problémáinak megoldását, megújítva önmagát is — erről kér­dezte Berend T. Ivánt, a Magyar Tudományos Akadémia elnökét Mol­nár Erzsébet, az MTI munkatársa abból az al­kalomból, hogy az Aka­démia május 21-e és 27-e között tartja tiszt­újító közgyűlését.- A tudomány szabadságá­nak elengedhetetlen feltétele a tudományos központok — az egyetemek és az Akadémia — 1949-ben megszüntetett, illetve megnyirbált autonóm önigaz­gatásának a helyreállítása - mondta Berend T. Iván aka­démikus. — A Magyar Tudo­mányos Akadémia már két év­vel ezelőtt kezdeményezte ezt. A Magyar Tudományos Akadémia üléstermében Kiteljesedő integráció Remélhető, hogy az új Parla­ment — a parlamenti demok­rácia és helyi-intézményi ön­igazgatás vallott elveinek megfelelően — mielőbb sza­vatolja az Akadémiáról szóló új törvény elfogadásával. A tervezett és megindított tulaj­donreform keretében az auto­nómia anyagi megalapozásá­hoz igényt tartanak az aka­démiai tulajdon helyreállításá­ra is. Nem a régi föld- és házbirtokokat igénylik vissza, hanem a kezelésükben lévő épületeket, intézeteket, kísér­leti gazdaságokat és — a pri­vatizáció során — esetleg a részvénybirtoklást is. Az új kormány — mint mon­dotta — remélhetően nem kí­ván felesleges átszervezések pótcselekvésébe bonyolódni, és épít a meglévő adottságok­ra. A világ minden fejlett tu­dománnyal rendelkező orszá­gában különböző szervezeti in­tézményes rendben működnek az önálló kutatóintézetek. Ná­lunk a Magyar Tudományos Akadémiához tartoznak ezek az intézetek, amelyeket teljes önállóságuk megtartásával, az MTA köztestületi autonómiája keretében kívánnak a továb­biakban is működtetni. Ez sok­kal kedvezőbb a tudományos kutatás számára, mint valami­féle állami tudomány-bürokrá­cia kiépítése. Az MTA érdemi megújításá­nak a folyamata megkezdő­dött — mondta Berend T. Iván. — Megítélésem szerint lényeges tudománypolitikai változásokra is szükség van. A kutatásfinanszírozás eaész rendjét döntően versenypályá­zati alapokra kellene helyezni. Az egyetemi posztgraduális képzés kiépítésével egy idő­ben — az egyetemek megha­tározó szerepének biztosítósá­val —, hagyományainknak megfelelően« kell átalakítani a tudományos minősítés egész rendjét. Nem a látványos po­litikai gesztus a lényeg, ha­nem a tudomány érdekeinek színvonalas biztosítósa. Az európai tudományos in­tegrációról szólva hangsúlyoz­ta, hogy a tudomány - lé­nyegéből eredően — nemzet­közi művelése - néhány spe­ciális ágazat kivételével — ki­zárólag nemzeti keretek között megoldhatatlan. A hideghá­borús szembenállás éveiben, ideológiai megfontolásokból, a politika, a tudományban is valamiféle KGST-autarchia megvalósítására törekedett. Igaz, hogy ez az alapállás az utóbbi két évtizedben sok tekintetben előnyösen módo­sult. A változtatás igényével a magyar tudomány, az egyete­mek és az Akadémia különö­sen sokat tett a nemzetközi tudományos kapcsolatok ki­építéséért, szélesítéséért. Aka­démiánknak ma több mint 60 nemzetközi együttműködési egyezménye van, szinte az egész fejlett világgal. A foko­zatos-részleges „visszaintegrá- lódás" és jelenlét a nemzetkö­zi tudományosságban az utóbbi évtizedekben nagy akadémiai teljesítmény is volt. Ez a fo­lyamat a legutóbbi időben felgyorsult, amit nem is annyi­ra az újabb, Dél-Koreával és Izraellel kötött fontos egyez­mények jeleznek, hanem az, hogy az integráció mindjob­ban kiteljesedik. Tavaly már teljes jogú tagjai lettünk - elsőként e térségben - az ed­dig 14 nyugat-európai orszá­got tömörítő European Ex­change Programnak. Hama­rosan aláírjuk az európai fizi­kai kutatás központjával, a CERN-nel a teljes jogú taggá válás előzetes egyezményét. Tavaly — ugyancsak elsőként a közép- és kelet-európai or­szágok közül - Strassbourg- ban elvi befogadást nyertünk az Európai Közösség legfőbb tudományos integrációs szer­vezetébe, az European Scien­ce Foundba. A most folyó technikai előkészítés után tag­ságunk ez év őszétől valósul meg. A Magyar Tudományos Akadémiának a Royal Soci- ety-val aláírt megállapodása értelmében évente 20—25 fia­tal kutatót küldhetünk angol ku­tatóközpontokba egy-egy évre. A ciklust záró közgyűlésen megválasztják az Akadémia új levelező és rendes tagjait. Az Akadémia módosított alapsza­bálya szerint az akadémia a 200-as taglétszámának korha­tára az eddigi 75 év helyett 70 év, következésképpen mint­egy 30 új akadémiai hely üresedett meg. Ezek szerint összesen mintegy 50 új leve­lező tagot választhat a köz­gyűlés. Ezzel a korábbi reha­bilitációs folyamatokat kíván­ják kiteljesiteni, azok számá­ra, akik részben politikai be­avatkozások nvomán nem ke­rülhettek az őket megillető akadémiai helvre. Most első ízben úqynevezett külső taaokat is választanak. Eddia csak külső tiszteleti taa- sáa létezett a viláa legjele­sebb tudósai részére. A „kül­ső taasáq" a külföldön élő, akár nem maavar állampol- qórsáaú. de maaót maavar­nak tekintő leakiválóbb kuta­tókat kívónia szorosan akadé­miánkhoz kapcsolva bevonni a hazai tudománvos életbe — mondta véaezetül Berend T. Ivón. Egy rossz döntés következménye Megsajnáltam Kander Ist­vánt, amikor januárban ír­tam róla. Azért, mert egy másfél évtizeddel ezelőtti pécsi városrendezési döntés után tízemeletes lakóépüle­tek közé szorult a Madách Imre utcai családi háza. A telkét oly mértékben meg­csonkították, hogy a tanács­hivatal műszaki osztályának munkatársa szerint is hasz­nálhatatlan az épülete. Egyébként egy belső tanácsi utasításban olvastam a megoldást: pályázhat, és visszavásárolhat a korábban kisajátított telkéből egy da­rabot, ami most játszóterü­let. . . Ez a dolog egyik oldala. Aztán Kander István arról is beszélt, hogy fél, retteg a körülötte lakóktól, akik zak­latják, verekedéseknek is szenvedő alanya volt. Két éve pereskedik a szomszéd­jával, aki tetőtérrel bővítet­te a családi házát. Úgy lát­ja a hatóságok is azoknak kedveznek, akik összefogtak ellene. Ez Kander István félelme. Igen ám, de rövidesen szin­te valamennyi lakó felhívott, megkeresett, a szomszéd házaspárral egy délelőttöt végigbeszélgettünk. Elmen­tem a hivatal egyik szabály­sértési tárgyalására, amelyen a feljelentő, Kander István nem jelent meg. És össze­állt egy kép erről az elve­szett élettérről, ami sokak elveszett élettere lett. Az emberek krimibe illő dolgokról beszéltek. Úgy lát­szik, az emúlt évtizedben nem tudván megemészteni a családi házzal történteket Kander István .ellenséget lát mindenkiben. Főként azok­ban, akik az egészről nem tehetnek semmit, okik szom­szédjai lettek ezekben a tízemeletesekben, vagy ép­pen egy családi házban. A hatóságokat meg éppen az állandó feljelentésekkel dol­goztatja évek óta. Érdekes, hoqy az emberek is azt hi­szik állnak mögötte, mert az ügyek igen lassan intéződ­nek. A hivatalban és a be­szélgetések során egyértel­művé vált, hogy másról van szó: mindenki igyekszik me­nekülni ezektől az ügyektől. A szabálysértési csoportnak nincs olyan munkatársa már, aki ne foglalkozott volna va­lamelyikkel. Aztán aki kap­csolatba kerül ezekkel a dolgokkal, az szembenézhet azzal, hogy képtelen felie- lentések sorozata indul elle­ne a munkahelyére, minisz­tériumokba. Legyen az ta­nácsi dolgozó, orvos, bárki, vagy csak a szomszédban élő. Van, aki egyszerűen nem tudja elcserélni a4 tízemele­tesben lévő lakását, mert a partner nem vállalja ezt a szomszédságot. Aztán számít­hatnak hatósági meghívások­ra tanúként olyan ügyek­ben, amikről nincs tudomá­suk, vagy éppen a feltárt „tények" ellenkezőjét tanúsít­hatják. Azon a szabálysértési tár­gyaláson a nagymama, aki feljelentett unokája helyett jött el ugyanabban a tárgy­ban sokadszor, elkeseredve tiltakozott az állandósult el­járások ellen. Egy idős hölgy az egyik tízemeletesből kép­telen rágalom szenvedő ala­nya most, a szomszédban lakó zenepedagógussal együtt. Ezzel most a bíróság foglalkozik. A szomszéd családot meg .kell követni. Megismerve roppant erőfeszítéseiket a jószomszédi viszony fenntar­tására, lehetetlen dolgokat élnek át. Pechjükre, az idős szülők elhelyezése miatt bő­vitették a házukat, amit szomszédjuk nem tehet meg . .. Mára aztán elszabadult itt a pokol: a lakók bejelen­tést tettek a hivatalban, a családi házban tartott ku­tyák miatt. A közelmúltban hozott határozat megtiltja az ebek tenyésztését, azóta az éjszaka legkülönbözőbb óráiban csapnak hatalmas randalírozóst az állatok, ami­től természetesen senkinek sincs nyugalma. Gyanítható, hoay ezt a határozatot sem igen lehet végrehajtani. A zenepedaqógusnő ott­honában pedia a legvárat­lanabb pillanatokban petár­dák robbannak . . . Tehetetlennek érzi magát itt mindenki. A hatóságok, bíróság, rendőrség éppúay az, mint akik megszenvedik. Az emberek attól félnek, a legjobban, hogy marad ez a szomszédság változatlanul, az asszonyok meg attól ret­tegnek, hoay, az elkesere­dett helyzetben valami hely­rehozhatatlan doloa történik. Nem tudom, a jogálla­mokban hoay csináliák, de kell megoldás az állandóan feljelentgetők, az együtt él­ni kéatelenek megállításá­ra. És kell egy korábbi, kényszerhelyzetet, provokáló döntés tisztességes. meg­nyugtató megoldására . . . G. M. Vasutas nyugdíjasok között Az új csodáról, az NSZK- ban nemrég bemutatott, órán­ként 420 kilométeres sebes­séggel száguldó vonatról ugyanúgy beszélgetnek, minta 19- esről, amely hajdan egy éj­szakai, Budapestre induló sze­mélyvonat volt, s amelynek a 20- as volt a párja visszafelé. Különbség persze van, s lé­nyeges, hisz a régmúlthoz sze­mélyes emlékek kötik őket és a sok közös élmény a legna­gyobb összetartó ereje a Vas­utas Nyugdíjas Klubnak. Akik itt rendszeresen össze­jönnek, jórészt még abban az időben kezdték a munkát, amikor a vonatok indulásához, érkezéséhez órát lehetett iga­zítani, amikor minden fontos ■beosztásig jutó „karpaszomá- nyos kpampácsoló"-ként kez­dett.-* Ma is sok, megszállott, Vissza a gőzmozdonyra? kiváló szakember dolgozik a MÁV-nál, mégis megkopott a rangja, hírneve. Talán keve­sebben vitték tovább a mi időnkben apáról fiúra szálló késztetést: akikor is ide jöttek volna, ha egy ideig ingyen kel­lett volna dolgozniuk — medi­tál Bosznay Ferenc, a klub ve­zetője. — És a legtöbb nyug­díjas ma is dolgozik. Ha mást nem, akikor a ház körül, mert amíg az egészsége engedi, nem tudja elviselni a tétlen­séget. Böröcz István Szőkéden 48 kaptárral méhészkedik. Kedd­től péntekig kijár a pécsi, má­sodik emeleti társasház laká­sából a méheihez. Dobó Fe­renc barkácsol, azt mondja egy családi ház sosincs kész, ott mindig van mit javítani. — De a legfontosabb mégis a vasút — mondja Böröcz Ist­vánná. - Minden évben szá- montartják, hogy mikor lesz a nyugdíjasoknak szóló éves be­számoló és azt semmi pénzért nem szalasztanák el. Tudni akarják, hogy áll a cég, mit terveznek. Ezeket a tájékoztatókat az igazgatóság vezetői tartják. S ha mór ez szóba került, vala­ki azonnal hozzáteszi a körük­ben már ismert szóviccet: Fé­nyes (az igazgató) volt a múl­tunk, Bús {az igazgatóhelyet­tes) a jövőnk. Nemcsak a nyugdíjasok döntő többsége nevében elmondható, egyre jobban érezhető megélhetési gondokra értik ezt, hanem ar­ra is, hogy a klubjuk sem ké­pes tartani azt a szintet, amit az 1985-ös megalakulás után gyorsan elért. A villanymoz­dony helyett alighanem újra be kell érniük gőzmozdonnyal. — Mi rengeteget utaztunk — mondja Rózsa Sándorné. — Olaszországban, Jugoszláviá­ban, Lengyelországban is megfordultunk. Megtehettük, hiszen a vonattal utazás ne­künk nem került pénzbe, így csak a szállást, étkezést, a programokat kellett állnunk. Jártunk Szarvason, Gyulán, Debrecenben, Soproniban és még egy sor más városban, a Ibaranyaii kirándulásokat nem is említve. De ma már ezt is meg kell gondolnunk, arról nem is beszélve, hogy vannak helyek, ahova busszal volt és most is azzal lenne jó elmen­nünk. — Most szervezünk egy utat a barcsi ősborókásba — foly­tatja a klubvezető — kértünk egy buszt, ami 38 személyes. Klubtagoknak 100, kívülállók­nak 150 forint lenne az egy­napos program. Húszán jelent­keztek, fél buszra való még hiányzik. Korábban meg nem volt elég egy autóbusz. Ezt bi­zonygatja a legfiatalabb „tisz­teletbeli klubtag", a 11 éves Dobrotka Adél is, aki a nagy­mamájával, Miha Mihálynéval együtt rendszeresen eljár a klubba és természetesen velük együtt utazik. — Kirándulni, utazni a leg­jobb — bizonygatja, de azért itt, a Váradi Antal utcában is nagyon jó. Akkor is, ha leme- zezünk, ha kártyázunk, meg akkor is, ha csak beszélge­tünk. Itt mindig mond valaki valami vicceset és akkor sokat nevetünk. A legutóbbi, politikailag is aktuális történetet az egyik há­zaspár mesélte, akik hétvégén rendszeresen sétálnak. Megad­va a módját, szépen kiöltözve, kényelmesen. A múltkor egy ■meglehetősen kihalt környéken bandukolva, egy házat javít­gató, emelkedett hangulatú társasággal akadtak össze, akik valószínűleg már eléggé fáradtak lehettek s egy kicsit talán bosszantotta őket, hogy másoknak sétálgatósra is fut­ja az idejükből. Egyikük meg­szólalt: nézzétek, ezek úgy sé­tafikáinak, mint a szekusok. Mire a férj: csak a feleségem az! ' T. É. Elveszett életterek A Magyar Tudományos Akadémia tisztújító közgyűlésre készül

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents