Új Dunántúli Napló, 1990. május (1. évfolyam, 28-57. szám)

1990-05-09 / 35. szám

8 üj Dunántúli napló 1990. május 9., szerda Baranyai építészdelegáció szakmai tanulmányútján Nyíltság és kedély éhhez nagyon jó minőségűek a fém és fa zsaluzóanyagaik. ,,'lgy könnyű" - mondja némi élccel egyik építésvezető a csoportunkból. így valóban könnyű. De ők se így kezd­ték. Lucccrban, az iparkamara székhelyéül szolgáló Bernardi- ni-patotó'ban díszebédet ka­punk. A végén a helyi spe­cialitásként kínált luccai szi­var megtette hatását: nem sok kellett ahhoz, hogy a ni­kotinmérgezés végezzen ve­lünk. Már a dohányosokkal, akik úgy érezték, hogy nem il­lik visszautasítani a házigaz­dákat. Mi sem jellemzőbb, hogy Pisában, a Szent Miklós szé­kesegyházban bontakozott ki köztünk szakmai vita. A lénye­ge: ha időt és pénzt nem saj­nál a megbízó, hát bizony, még a ma mesterembere is sok csodára képes. Ez hihető. De hol van manapság - ide­haza - elegendő pénz? Fő­ként évtizedeken át?! Amikor az infláció nap mint nap ér­tékteleníti az amúgy sem bő­kezűen mért forintjainkat! Mi­vel pénzünk (és időnk) nincs, Így miért ne higgyem építé­szeink megállapítását: ilyet mi is tudnánk épiteni oltárostól, gyóntatószékestől. Elhittem mindezt, mór csak azért is, mert laikus vagyok, és külön­ben sem dőlt ránk a székes- egyház mögötti világhíresség, a pisai ferde torony. De visszakanyarodva az ezer­nyi látnivalóra, amivel olasz­hon fogadott minket, nem árt megemlíteni egy-két általáno­sítható tapasztalatot, laikus építész szemmel. (Mert hiszen az építészethez is ugyanúgy ért a magyar, akár a focihoz.) Új épületeket szemügyre véve, feltűnő, hogy mennyire kedve­lik a monolitbeton vázszerke­zetet. Viszont az is az igaz­sághoz tartozik, hogy - akár­csak idehaza — békésen meg­férnek egymás mellett a gon­dozott külsejű épületek az el­hanyagolttal, a - lekoszlottal, Velencétől egészen Rómáig, itáliai barangolásaink legdé­libb pontjáig. Csak nehogy idehaza azt higgyük, hogy ez a követendő út, és ebben már utolértük a nálunk tehetősebb taljánokat. Murányi László A pisai ferde torony (A szerző felvételei) tégláik ... Szóval, az enyhe ki­fejezés, hogy van még mit be­hoznunk, helyesebben utolér­nünk. A majdani postai elosz­tóközponttal szemben is egy hatalmas épület bontakozik ki, körös-körül darukkal övezve. Itt is jól kivehető, ami szerte Olaszországban jellemzi a ma építészetét: kedvelik a mono­litbetonos szerkezeteket. Igaz, A tenger királynője, Velen­ce felett jó ideje ímegkondi- tották a vészharangot. Ez a világon egyedülálló város a maga 550 kim2-ével, szűk si­kátoraival, kanyargó csatornái­val, nrujsfél száz víziutcácská- íjával, Hl7 szigetecskéjével és majd 400 karcsú hidjával ki tudja, meddig képes (fpég áll­ni az időt, a tengert, az egy­re csak szennyeződő víz rom­boló '.hatását? A megszámlál­hatatlan cölöpön nyugvó, cso­daszép város az őt először megcsodálónak igyekszik ün­nepi arcát mutatni, ám talmi e csillogás. íMegszépített és iekoszlott vakolaté épületek váltják egymást, s a vízibusz- mely a Szent Márk tér felé visz - utasai közül a velen­ceiek unott képpel csak azt vánják, mikor köt ki a lélek­vesztő a ringó mólón. Mi, ma­gyarok, akik a Baranya Me­gyei Építőipari Egyesülés és az Express szervezésében olaszországi szakmai tanul­mányúton veszünk részt, és többségünkben először hajóká- zunk a lagúnákban, nem győzzük kapkodni e fejünket, már-már beleszédülünk a sok látnivalóba. Még elgondolni is lehetet­len, mekkora erdőket irthattak ki a városalapító elődök, hogy Velence megvethesse milliónyi cölöplábát a lagúnákban. S e- ma már ingataggá vált - iábak tartják fenn az épüle­teket, a sikátorokat. Hiába, az emberi szándék és ész, mely kemény munkával, évszázadok alatt szülte meg ezt az ék­szerdobozt a természet ellené­ben, a természet fellázadt, és fokról fokra követeli vissza a magáét, léptünk alatt ring a Dozse-palota márvány padoza­ta, itt-ott már szemmel lát­hatóan hepehupás a Szent Márt székesegyház márvány­padlója. Az évszázados-évez­redes cölöplábakat már vég­érvényesen kikezdte az idő? Velence megmentéséért Az olasz kormány által Ve­lence megmentése érdekében életre keltett konzorcium mo­toros jachtján hajókázunk ki másnap a lagúnákba, s köz­iben annyi mindent megtudunk e leselkedő veszélyről, mely a tenger királynőjét egyre csak szorongatja ... A dagály időn­ként elárasztja a várost, nö­vekszik a tengerszint (a múlt századhoz képest már 23 cen­tivel magasabb a vízállás), időnként megnövekszik az Ad­ria víznyomása is, süllyed a szárazföld, a viz egyre szeny- nyezettébb ... Megannyi cö- löplábromboló tényező. A mo­toros jachtból jól látjuk az •kedő vagy süllyedő,- egybefüg­gő zárószerkezet állja útját a várost romboló tengerárnak. Olaszország nem akarja hagy­ni a biztos pusztulásnak a vá­rost, s ebben a világ is az olaszok mellé állt. Csak reménykedhetünk: uno­káink, talán déd-, ük- és szép­unokáink is gyönyörködhetnek Velence évezredeket idéző, mással össze nem hasonlítha­tó, egyedi szépségével, az emberi szakértelem, művészet és kultúra ezernyi, sehol má­sutt fellelhető alkotásával. Élet a velencei nagy csatornán egyik kísérleti megoldást, egy hatalmas szerkezetet, mely négy óriás lábon állva uralja a nyílt vizet. Ha ez beválik, ilyenből 80 áll majd a ten­gert a lagúnákkal összekötő részen, s a belőlük felemel­gan mondta: „Madzsarok? A! Puszkász, Kocsisz, Csibor. . ." És sorolta a hajdanvolt arany­csapatunkat. De régen is volt az! A foci szerte Itáliát egyéb­ként is lázban tartja, hisz kö­zeleg a labdarúgó vb, mely­nek az azzurik a házigazdái. Igaz, találkoztunk másmilyen olasszal is, egy szállodatulaj­donossal, aki - ki tudja, miért? - a hivatalos szálloda­megrendelésünk ellenére sem engedte be a csoportunkat, s így két nappal rövidítette meg kinttartózkodásunkat. Ez is jel­lemző? Remélhetően nem. Mint ahogy az sem, hogy a tumul­tust kihasználva, előszeretettel dolgoznak a zse'besek. 'E té­ren szerencsések voltunk, egyikőnktől sem lopták el a kevéske pénzét, az útlevelét, a kézitáskáját. (Talán, mert jóelöre felhívta erre a figyel­münket a csoportvezetőnk, és nagyon is vigyáztunk minde­nünkre?) Montecatini Terme nemzet­közi 'hírű fürdőhely, ilyen té­ren talán Harkányihoz lehetne hasonlítani. De e két telepü­lés között nemcsak az a kü­lönbség, hogy ott zöld-febér- piros, idehaza meg piros-fe- hér-zöld a nemzetiszín. üzlet üzlet hátán, éjfél után rs úgy lüktet az élet az utcákon, mint Harkányban még csúcsidő­ben, fényes nappal sem. Meg­állás nélkül hömpölyög az au- tó(motor- és biciklijáradat, a szűk járdácskákon, a főutca tájékán ember emberbe ütkö­zik. És szálloda szállodát ér. A miénkben, az Arnolfóban az egyik vacsoránál (az elő­étel természetesen makaróni vagy spagetti) külön pénzre bort kérünk. A literes, szalma­bevonatú, hasas üvegben lévő vörös 4000 lira, ugyanaz a márka másfél literes üvegben már 8000. Ezt sehogy sem ért­jük, ám a cserfes szájú, csi­nos felszolgálónő meg a mi érvelésünket képtelen elfogad­ni, miszerint ha egy liter 4, akkor másfél liter csak 6000 De vajon érdemes-e csakis a múlt — a rég- és a közel­múlt - látnivalóin pihentetni csodálkozva a szemet? Érde­mes épp a múlt által egy ki­csit betekinteni a mába, a mai olasz valóságba. A pa- davai automata WC megjele­nésében jól simul a történel­met idéző környezetébe, s a megkönnyebbülésre vágyó 200 líráért benne túl is eshet fe- szengető érzésein. A padovai Szent Antal katedrális — akár a többi, melyben csoportunk később megfordult - oszlopai mentén ott állnak az 500 lí­ráért (kb. 25 forint) olaszul, angolul, németül és franciául a látnivalókról mindent el­mondó automaták, de látni ugyancsak pénzbedobós elle­nében diaképeket vetítő és azokat magyarázó berendezé­séket is. A belváros szűk, tör­ténelmi utcácskáiban békésen megférnek egymással a sze­mélyautók, a motorosok, a bi­ciklisek és a gyalogosok. Csak elvétve hallani ideges duda­szót, úgy látszik, belenőttek ébbe az örökös közlekedési szűkösségbe. Milyenek valójában az ola­szok? Néhány napos út után csak általánosítani lehet, és az, tudjuk, nem adhat 'hiteles képet. Ha azt mondom — sze­mélyes tapasztalataim alapján —, hogy nyíltak, kedélyesek, temperamentumosak, segítőké­szek, bizonyára közel járok az egyik igazsághoz. De csak az egyikhez. Sorsunkban annyi — de annyi a közös vonás. Ró­mában, az egyik leporellóárus, megtudván, hogy magyarok vagyunk, azonnal 500 lírás ár­engedményt adott, és boldo­Vatikán, Szt. Péter bazilika ­líra lehet. A patthelyzetet vé­gül rs nem tudjuk felolda­ni. Hiába, más világ, más ész­járással. Monolitbetonos építkezés A toscanai építő vállalkozás (hasonló szervezet, mint a A velencei Szt. Márk tér baranyai) főigazgatója rövid tájékoztatójában kifejti, hogy mi vagyunk az első kelet-eu­rópai szakmai vendégcsoport, s örömmel venné, ha cégeink gyümölcsöző kapcsolatot ala­kítanának, alakíthatnának ki. Ö is tudja - mert hiszen nap­ra készen tájékozott a mi ha­zai dolgainkról —, hogy még túl sok az egymásra találást nehezítő megkötöttség, és még sokat kell tennünk a piaci vi­szonyok serkentéséért. Elkalau­zolnak egy építkezésre Luccó- bo, ahol postai elosztáköz- pontot építenek. Vasbetoncö- vekeken nyugszik a kétszintes, vasvázas létesítmény. A felvo­nulási területen egységraka­tokban a lyukacsos téglák, a cement. A fóliacsomagolás alatt is jól kivehető, hogy a Itáliai barangolások

Next

/
Thumbnails
Contents