Dunántúli Napló, 1990. április (47. évfolyam, 88-89. szám) / Új Dunántúli Napló, 1990. április (1. évfolyam, 1-27. szám)
1990-04-30 / 27. szám
„Engem pusztán a színészi játék j nem elégít ki” Beszélgetés Lukács Andor színművésszel A Borin Godunov rondoiéu kSibon Tóth Bélával (Ciobod Péter («Ivétől«) Lukács Andor későn került a színészi pályára, ennek ellenére ma 47 évesen országosan ismert színész. Nem lehet beskatulyázni, hős- és karakter-szerepekben egyaránt jól érzi magát. Az elmúlt tizennyolc év alatt alig jött le a színpadról. Volt Othelló, Marat, Oidipus király, Liliom, de felejthetetlen volt a Mester és Margarita Fagott szerepében is. Sokoldalú színházi ember. Tervezett díszletet, irt forgató- könyvet, filmet is rendezett. Színházi rendezései legalább akkora feltűnést keltenek, mint színészi munkái, például a Nők városa, az Obü király vaqy a legutóbbi, Borisz Godunov.- önt gyakran jellemzik úgy, hogy tipikusan kaposvári színész. Mit jelent az ön mércéje szerint ez a minősítés? — Ha színházról van szó, én Kaposvárra qondolok, és nem azért, mert itt lakom. Az összes többi színház, amiket ismerek, nekem nem vonzó. Számomra az iqazi színház olyan, mint Mejerhold és Sztanyiszlavszkij Nagy Színháza a maga idejében. Szellemi együttlét, kaland, kísérletezés, amely izgalomban tartja az ember fantáziáját. Nem kicsinyesen szól az életről, nem zsarnoki együttlétet jelent. És a színházat nem magáért a színházért csináljuk. Nem a már meglévő sikerekből akar a társulat táplálkozni, hanem mindig újat keres. Egy működő agy nem nyugszik bele a tegnapi tapasztalatokba.- Milyen belső kényszer volt az, amely ilyen megkésve hozta erre a pályára? — Nem tudom, hogy ez belső kényszer volt-e. Inkább az életem megoldatlansága. Vonzódásom a színházhoz régebbről ered. Katonaság után Pesten maradtam. Három évig a Pinceszínháznál afféle mindenes voltam .mint mindenki ott. Színpadmester, színész, mikor mire volt szükség. Amikor a közös szándék szétesett, hazajöttem Kaposvárra. 1972-ben jelentkeztem meghallgatásra a színházhoz. Zsámbéki Gábor felvételiztetett egyedül az irodában. Tavasz volt. Én pedig hihetetlenül tehetségtelen voltam, mindegyik versbe, amit elkezdtem, belesültem. Ennek ellenére felvett. Évekkel később kérdeztem meg tőle, hogy miért. Azt mondta, hogy nem az volt a fontos, hogy végig tudtam-e mondani egy verset. hanem az „odavalósá- gom". Ennyi idő utón sem tartom magam igazi színésznek. Engem pusztán a színészi játék nem elégít ki. A színészek közül kevesen tudják, hogy milyen nagy élmény bevilágítani a színpadot, ahogy az irányított fények alatt életre kel a díszlet, megelevenedik a színpad, vagy egy félig kész díszletelem még a műhelyben formálódik játéktérré. Engem ez mind érdekel. Az igazi színészek száz százalékosan le tudják kötni magukat a szerepükkel. — Március végén volt a Borisz Godunov bemutatója. Az előadás, nagyon leegyszerűsítve, a hatalomról és az ahhoz kapcsolódó emberi viszonyokról szól. Gondolom, nem véletlenül választotta most ezt a darabot. — A Borisz Godunov bármikor elővehető darab; a szocializmusban éppúgy, mint a kapitalizmusban. Ellene vagyok az ún. aktualizálásnak. Attól, hoqy gumicsizmát húzunk eqy Shakespeare-hős lábára, méq nem lesz időszerűbb. Ellene vagyok az odamondogatásnak is. Visz- szaélés egy művel, ha a rendező önkényesen bizonyos sorokat kiemel. Minden művet a saját korában kell megfejteni, megérteni a kort, amelyben a szerző élt és amelyben a mű született. Aki aktuális lehet, az a néző, akit szerencsés esetben érzékenyen érint meg a játék. Abban hiszek, hogy vannak leverhetetlen, örökérvényű igazságok, amelyek érintetlenül maradnak az évszázadok változásaiban is.- Az idei évad a rendezése ellenére, az ön munkatempójához viszonyítva, a szokásosnál nyugodtabb volt. — Valóban, az elmúlt 18 évben ilyen keveset még nem dolgoztam. Szinte csak a felújítások maradtak, a Kihallgatás, Godot, Marat. Hagyták, hogy felkészüljek a Borisz rendezésére. Most pedig egy filmet készítek elő, amit a jövő nyáron szeretnék leforgatni. Témájában katasztrófa-film, egy ringlis- pílen játszódik. De erről egyelőre csak ennyit. Hunyadkürti Ilona Maruin Lípofsky lélegző Uiveguírőgaí Pornómentes övezetek? Tudom, szavakkal nem cserélhető fel az a szuggesztió, az a varázslatos látvány, amellyel egy üvegszobor ajándékozhat meg bennünket. Hogy a természeti formák végtelen gazdagsága, a létezés megannyi szépsége és leleménye tükröződhet egy olyan közönséges anyag származékálban, mint o homok, arról a látogatók Pécsett a Korsós Sírkamráiban „Magyar üveg 1990" címmel rendezett kiállításon és a Várostörténeti Múzeumban is meggyőződhettek. Az üvegművészek nemzetközi baráti találkozóját negyedik alkalommal szervezte meg a Janus Pannonius Múzeum, hogy a Vórostörténeti Múzeum udvarán felállított üveghuta ne csak a környező országokból toborozzon vendégéket, de a tengerentúlról is. Az egyesült államokbeli Berkeley egyetemén tanító Marvin Lipolskyt megelőzte gyönyörű, expresszív üvegvirágainak híre. Nevével, munkáival a közönség Európa-szerte megismerkedhetett. így az üvegipar egyik európai „fővárosban", a csehországi Novy Borban, de Japánban, Szovjetunióban is.- Mr hozta most, először, hazánkba? — Az üvegművészek általában ismerik, számon tartják egymást. Igénylik is ezeket a találkozókat. A pécsi Jegenyés János hívott Magyarországra, akivel Novy Borban ismerkedtem meg, majd Lvovban is találkoztunk. Nagyon sok kitűnő üvegművész van Európában ahogyan a magyarok közt is. Horváth Márton, Buczkó György, Jegenyés, Bohus - sorolhatnám. — Az üveg valamiféle praktikus, hétköznapi dologként él többségünkben. Ha a művészetére gondolunk, előbb jutnak eszünkbe a gótikus ka- tedráüsok színes ablakai, mint egy üvegszobor.- Ez az anyag éppúgy lehet az önkifejezés autonóm formája, mint bármi más. És úgy látom, az önkifejezésnek ez a tradíciókon is túllépő szabadsága az Egyesült Államok és Európa művészeire egyaránt jellemző. — Az ön színesen iölhabzó, gazdagon erezett üvegei, ezek az expresziv nagy formák milyen belső parancsra születnek? — Nagy figyelmet kell fordítani a technikai kivitelezésre. „Hideg üveggel", kézműves eszközökkel dolgozom, nincs nagy apparátusom, stúdióm. Utazásaim során törekszem a hely varázsának kifejezésére, azoknak a benyomásoknak az összegzésére, amelyeket egy-egy alkalommal jellemzőnek érzek. így születtek például a színes, magukba záruló virágformák Hokkaido szigetén. Talán az óceán morajából, a szél játékából és az ott nyíló virágok hangulatából is sikerült valamit visszaadnom. — Hogyan lesz valaki ennek a tulajdonképpen ritka műfajnak az elkötelezettje? — Az én esetemben véletlenül. Korábban ipari design-nel foglalkoztam, aztán a Wisconsin Egyetemre 1962-ben azért iratkoztam be, mert a kerámia érdekelt. Professzorom, H. Littleton egy akkor induló, üvegfúvással foglalkozó csoportba osztott be. Tehát e véletlen játszott szerepet ebben. Majd rövidesen a ka- lifornSai Berkeley egyetemének professzoraként taníthattam is az üvegművészetet. . . — Mi a benyomása Pécsről? — Úgy tűnik, mintha itt derűsebbek lennének az emberek, mint másutt, és a város is ehhez hasonló . . . B. R. Április 5-én lépett hatályba a 6/1990. (IV.5.) számú, az üzletek működéséről szóló kereskedelmi miniszteri rendelet. A tiltó rendelkezések között található egyik bekezdést ismét szó szerint idézzük: „Tilos alsó- és középfokú oktatási, gyermek- és ifjúság- védelmi, valamint gyermekintézmény, vagy vallás gyakorlására szolgáló intézmény, 200 méteres körzetében erotikus tárgyakat és szexuális eszközöket forgalmazni, a tárgyakat és árukat kirakatban vagy közterületen elhelyezni. A tanácsi szerv megtilthatja a kereskedelmi tevékenységet, ha az üzlet működése a közszemérmet sérti és a lakosság nyugalmát zavarja. Tilos pornográf termékek forgalmazása. Vita esetén abban, hogy tgy áru erotikus jellegű, vagy pornográf, a Művelődési Minisztérium által létrehozott társadalmi szakértői bizottság dönt. Ellátogattunk a Pécsi Városi Tanács kereskedelmi osztályára, hogy a fentiekről részletesebb információkhoz jussunk, ám csak egyetlen konkrétummal -bővülhetett a témáról ismeretanyagunk: „A társadalmi szakértői bizottság létrejöttéről, működéséről a Művelődésügyi Minisztérium hivatalos lapokban megjelenő .közleményben értesíti az érdekelteket." Addig is elvitatkozhatunk arról, hogy mi számít pusztán erotikus jellegűnek (s ezzel elfogadhatónak), s mi az, ami már pornográf termék (vagyis üldözendő). A bizottság 'létrejöttéről ugyanis o tanácsiaknak mind ez idáig nincs tudomásuk. így hát mi sem tehettünk mást a tanácsi főelőadóval, minthogy egyeztettük^ nézeteinket a pornográfiáról. Ketten beszélgettünk, mégsem jutottunk mindenben közös álláspontra. Ha tizen ülünk az asztal körül, akkor pedig már bizonyára szélsőséges vélemények is elhangzottak volna. Gond lesz az újságokkal is, amennyiben az újság tárgynak tekinthető. Ugyanis egy magára valamit is adó újságárus kínálatában ma már minimum tíz szexújsóg (pornó- újság?) található, mert hogy a posta nem zárkózik el ezek terjesztésétől. Mert hogy pénz van a dologban, és mint az újságárusok mondják, igény is, mégpedig nem elenyésző. Elképzelem, amint hatalmas daruskocsik a magasba emelik az újságos pavilonokat és elszállítják őket a városszéli szántóföldekre. Ugyanis a városon belül egészen biztos, hogy található 200 méteren belől oktatási vagy gyermek- intézmény, s ha az nem, hát legalább egy templom. A rendelet szándéka nemes, azzal jó néhányon egyetértünk gyermekeink érdekében. Csak az a kérdés, hogy végrehajtható-e .. . Balog Nándor .a* ■if Radio mellett... BÉÉ Nem éppen rossz ötlet interjút készíteni azzal - a ma már idős — szobrászművész, szel, aki annak idején az első szovjet emlékművet Budapesten megalkotta, a szovjet parancsnokság kérésére. A riporté Hány, aki - hangjából ítélve — negyvenötben még nem is élhetett, érdeklődve hallgatta a Mester visszaemlékezését. Egy napon szovjet katonák jelentek meg a lakásán és vitték a parancsnokságra, ahol eléje tárták óhajukat. Ezt a szó-szoros értelmében kell vennünk, ugyanis egy vázlatot —, amely égbe nyúló obeliszket ábrázol, tetején ötágú csillaggal - nyújtották át neki; ők ilyenre gondolnak. A Mesternek voltak, lettek volna elképzelései egy katonai, hősi emlékmű megkomponálására, de hát .ha ehhez ragaszkodnak — legyen. Ne felejtsük el, 1945-öt írtak akkor. „Tehát amikor Budapest már elesett ...?" - tette hozzá a riporterlány - nerrv tudom miért — de naivan. Aztán azt is megkérdezte a Mestertől, nem tartotta-e megalázónak, egy ilyen emlékmű elkészítését? E két megjegyzése tűnődésre késztet. A rommá lőtt — és pincékbe hónapokra megbúvó és éhező — fővárosi lakosság vagy annak legalábbis zöme, egyáltalán nem „elesett" városnak titulálta Budapest akkori helyzetét, hanem felszabadultnak érezte a felszabadulás pillanatát, amikor is feljöhettek a pincékből és bár az eléjük tárult látvány katasztrofális volt, számukra a háború már befejeződött, életben maradtak ér ez volt a lényeg. Akkor. Ma sokan vitatják a felszabadulás tényét: vannak, akik tagadják, vannak, akik ma is annak tartják. Ez utóbbiak nyilván azért, mert a felszabadulás napjait, heteit - s ezekre ma visszaemlékezve - a kor miliőjébe helyezik vissza a sorsforduló értékelését. Akkor még senki nem tudta, hogy a kezdet-kezdeti fel- szabadulás, majd az idők folyamán mivé fajúi és hova vezet, ezrek és ezrek életét követelve. És hogy nem tartotta-e megalázónak egy szovjet emlékmű megalkotását? Ugyan miért? Gondolom a Mester - mert ugye, háborúban a múzsák hallgatnak - a főváros ostroma alatt aligha szobrószkodha- tott. Talán örült is a megbízatásnak, hogy végre a kalapácsot és a vésőt a kezébe foghatja. Dolgozhat. A munka az életet jelentette akkor is. Még ha illúziórombolásnak hat is, de lehet, kapott érte tiszteletdíj fejében a szovjetektől öt kiló vagy ötven kiló krumplit, esetleg öt kiló kenyeret. A Mester kooptált obeliszkje minta volt, mert több száz hasonlót állítottak fel az ország különböző vidékein. Hogy az obeliszkek „művészi” értéke milyen volt, azon ma vitatkozzon az, aki akar. Riasztó híreket hallottam a héten a rádióból. Néhány éve még mintegy tízmillió sertést tenyésztett a mezőgazdaság, ma nyolc és félmillióra csökkent az állomány, bár — egy tavalyi adat szerint csak hétmillió az a nyolc és fél. Mindenesetre ha ez így megy tovább, behozatalra kell szorítkoznunk, vagy pedig ... A tenyésztők kedvét vissza kell hozni, elviselhetőbb árrendszer és szabályzók alkalmazásával. A rádió - de a lapok is- rendszeresen megszólaltatták a nagy- és kisüzemi tenyésztőket, főként az elmúlt három esztendőben: mi az oka annak, hogy egyre többen felhagynak a hústermeléssel? A Hivatal - legalábbis érdemben — nem reagált a figyelmeztető tényekre, és ma már a húsellátás zavarainak küszöbén állunk. Nem tudni, hogy az új kormány, az új mezőgazda- sági minisztérium miképpen oldja meg a hústermelés fejlesztését. Nem lesz köny- nyű dolguk, de bízzunk bennük. Bizalom vasamapi Üvegművész Berkeiey-ből
