Dunántúli Napló, 1990. április (47. évfolyam, 88-89. szám) / Új Dunántúli Napló, 1990. április (1. évfolyam, 1-27. szám)
1990-04-21 / 18. szám
1990. április 21., szombat ui Dunántúli napló ^Pécsett szerkesztett IftlNKO IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI FOLYÓIRAT áprilisi számának élén Lengyel Balázs és Beney Zsuzsa esszéi. Markó Béla és Vasadi Péter versei állnak, valamint egy rövid részlet Tadeusz Konwicki Kis apokalipszis című regényéből, mely a Jelenkor Irodalmi és Művészeti Kiadó gondozásában az ünnepi könyvhéten fog megjelenni. Az annak idején Lengyelországban szamizdatként meg- ' jelent regény hallatlanul mulatságos szatíra a hetvenesnyolcvanas évek Lengyelországéról, olyan tükör, amelyben gyakran magunkra is ráismerhetünk. A szám szépirodalmi rovatában folytatódik Esterházy Péter, Sándor Iván és Somlyó György regénye; verseket olvashatunk Darvasi Lászlótól, Visky Andrástól és Misztray Adómtól; kisprózát közül Márton László, és itt kapott helyet oz oz interjú is, amit Kondász Katalin az Újvidéken élő, magyarul és szerbül egyaránt publikáló Végei Lászlóval készített. Az áprilisi Jelenkor képzőművészeti rovata a Zsolnay- gyár történetével foglalkozik: Kápolnai Iván a Zsolnay-csa- fád históriáját, e „birodalom" megszületését, gyarapodását, majd hirtelen megszüntetését írja meg. Kovács Or- | solyo Kiéin Árminról, a Zsolnay-gyár tervezőművészéről, | Hárs Éva pedig a Zsolnay-mauzóleumról irt kistanulmányt; mindhárom írás oz ország és a város múlt század végi modernizálódásáról, átalakulásáról, majd e folyamat megszűntéről mond el adalékokat. A színes műmellékletek (melyek a Zsolnay Porcelángyár anyagi támogatásával jöhettek létre) Klein Armin munkáit mutatják be. A kritikarovctbon Dérczy Péter Pályi Andrásról, Rába György Weöres Sándorról, Domokos Mátyás Csoóri Sándorról írt értékelő tanulmányt. A Párizsban élő Fejtő Ferenc kisesszéje Kristóf Ágota és Joszif Geraszimov könyveit | ismerteti meg oz olvasóval, a recenziók között pedig Visky András, Babies Imre és Háy János versesköteteiről ol- j vashatunk, Király Edit, Bagossy László, illetve Zipernovszky , Kornél tollából. I Markő Béla Egy kéz a papíron Egy kéz s egy toll o lámpa fénykörében, fehér kis állat: szájában botot cipel, megáll, elindul, könyörög, mig hallgat minden, semmi sincs már ébren, a papír fogy, és gyűlnek a nyomok, a gazda arca nem látszik az éjben, de ott van mégis fent a nagy sötétben, s nézi, hogy rossz szolgája mint morog. forog, ütődik erre-arra buzgón, hogy végre felsóhajtson s csillapuljon, kit ilyenkor sem hagy nyugodni álma, ' mert hátha rálel a bűvös „szezámra", és nyílik majd a vers is mennydörögve, s a boldog kéz alámerül örökre. Marosvásárhely, 1989. ougusztus _ Az eljövendő tél szonettje Üres az arcom: mint a téli erdő, üres a táj, mint kivert ablakok, felbukkannak az éhes farkasok, hideg az éj, s o dermedt égre feljö a hold, akár egy fényes vasgolyó, kemény lesz minden, tiszta és világos, régi könyvekben elalszik a város, és kezemen nem olvad el a hó, képek torlódnak, s nem oltják ki egymást, forrós buzog, de nem folyik tovább, a szél nem törli el lábam nyomát, s én azt élem majd újra folyton folyvást, mi sorsom volt bár, de oly ostoba, mint kérdés, melyre nincs válasz soha. Marosvásárhely, 1989. szeptember Kis apokalipszis* A zenekar a hatodik számot játssza, egyesek táncolnak, mások bóbiskolnak. Vörösen és kéken hunyorognak a lámpák. Fent a magasban Lucifer sápadt pofájú legényei. A jelre várnak.- Senki sem figyel rám - mondom rezignálton. - Azért nem látjuk az Antikrisztust, mert belénk oltotta magát. Senki se figyel rám. — Én figyelek — mászik elő valahonnét Edék Szmidt borzason, félrecsúszott nyakkendővel. - Pfúj, ez nagyon nem tetszik nekem! Tudománytalan, régimódi badarságok. Nem szégyelli magát? A bárpultnál Zsorzs, a hajdani Zsorzsik. Hanyagul ül a magas széken, egyik lábát lóbálja. Egy görbe szívószállal szopogatja az italt a pohárból.- Docens úr, tegnap öt altatót vettem be egy pohár vodkával. És órákig nem tudtam elaludni. Mert olyan ez, mint o szerencsejáték. Vagy azonnal földhöz vágja az embert, vagy ocsmány módon o maradék álmot is kiveri a szeméből. Szóval, órákon át aludtam is, meg nem is. Átléptem azt a bizonyos küszöböt, aztán visszaléptem. És minden alkalommal annak oz ismeretlen dimenziónak másmás tartományában találtam magamat. Hol ifjúkori emlékeim szelíd tájait jártam, hol a lelkiismeret-furdalások árnyékában bolyongtam, megint máskor az ellenséges démonok vörös éjszakájában vergődtem. Ám egyszer beléptem oda, ahol a megértés világos-' sága honol, a jól olvasható jelekkel ékes vakító világosságba. És mindent megértettem, minden nyilvánvaló, egyszerű és felfogható lett. De akkor valaki büntetésül felébresztett, az utolsó pillanatban, mielőtt kiszakadt volna belőlem a győzelem és a megkönnyebbülés kiáltása, és letaszított az álmatlan álmok fekete szakadékába.- Mondd, te tudod, hogy miből él Rysio, az ikertestvérem?- Nem tudom. Kiléptem az irodalmi életből, és nincsenek ambícióim. Nemsokára lejár az időm.- Pedig ezt érdemes tudni. Egy vékony kis könyvből él, amelyet azokban az ősidőkben irt, amikor még a párt lelkes fia volt, és mindenféle fontos tisztségeket töltött be, mint most én. Nem emlékszel véletlenül a címére? Ez a mellesleg tehetségről, temperamentumról tanúskodó könyv az erőszakot dicsőíti, a meg- erőszakoltságunkat legitimizól- ja, elfogadja gálád múlandóságunkat. Ezt a kis könyvet évente kétszer újranyomják, és odaadják az iskolás gyerekek kezébe, hogy megmérgezzék vele őket, hogy elkorcsosuljon bennük a velük született erkölcsi érzék, hogy beletanuljanak a kétszínűségbe, hogy megízleljék a cinizmus gyönyöreit. Ennek a könyvnek köszönheti Rysio, hogy erőben és egészségben, biztonságban tekereghet Varsóban. Ennek köszönheti, hogy él, hogy reggel tejet, este pedig vodkát iszogathat. Ennek a művének köszönheti Rysio, hogy engesztelhetetlen ellensége lehet a rezsimnek, és felébresztheti tunya lelkiismeretünket. És ez is hozzá tartozik korunk sajátos dialektikájához, kedves barátom. — Hol van doktor Gonsio- rek? — Eltűnt. Gondolom, a vécében. — Istenem, minden sötétségbe ' borult. Maradt a katzenjammer, ami nem akar elmúlni. — Valamennyien fehérjemolekulák vagyunk az irgalmatlan szilíciumos-tüzes világmindenségben. * Resztet o Jelenkor Kiodónál ho- morason megjelenő regényből.- Maga mégiscsak hisz Istenben.- Lehet, hogy hiszek, de nem abban, amelyikben a magadfajta ostobák. Zsorzs árgus szemmel figyelte a termet. Új áldozatot keresett. A filozófus gyűrött háta mögött igyekeztem fedezéket keresni, de elkéstem. Észrevett, cinkosan rám mosolygott, és leugrott a bárszékről. Nem futhattam el, mert elállta az utamat.- Maga még itt van? - kérdezte fesztelenül félretolva a docens urat. - Ez nem jó Ihely. Ez egy rosszhírű kocsma.- Éppen fizetni készültem, De o pincéreknek nyomuk veszett.- Apiopó, számla. Ostoba ügy, tudom. Talán illetlenség magát terhelnem vele. De adóso maradtam a pincérnek.- Mennyi kell?- Nem sok. Húszezer. A zsebembe nyúltam, és kitapogattam két tízest. Ismerem a fajtáját. Ha sok pénzt látnak, nyomban többet kérnek. Óvatos volt, mert leengedte a karját, a sötétben kitapogattam csontos kezét, és a markába nyomtam a két bankjegyet. Értékelte a diszkréciómat, mert megszorította a kezemet.- Holnap reggel elküldöm a kézbesítővel - mondta halkan.- De hiszen maga is tudja, hogy holnap reggel már nem él a hitelezője. Fölnevetett, megveregette a vallómat.- Ka olyan biztos volnék benne, akkor jobban megvágtam volna magát. Visszament a bárhoz, és mintha az övé volna, úgy dobta a pultra a pénzt. A csapos újabb pohár italt tolt elé, de a régi szívószállal. Faltól falig dülöngélve Hans Jürgen Gonsiorek közeledett a ruhatár felől.- Herr Gott, nekem már semmi se kell. Szerenték visz- szamenni a szállodámba - jajgotott a derekát fogva.- Mi van ott? Mármint abban a szentélyben?- Világvége. Itt is világvége. Hozo akarok menni.- A maga háza felé is közeledik már a világvége.- De legalább a saját ágyamban érjen. Ekkor látom, hogy Rysio a bárpultnál áll és Zsorzs italát iszogatja, miközben Zsorzs önfeledten cseveg a pincérrel. - Rysio! - kiáltom kicsit túl hangosan, mert a zenekar elhallgatott. Szmidt komoly képpel rámnéz, eloltja a csikket Zsorzs poharában, és ingadozó léptekkel megindul felém.- Már megint itt ez a hülye buzi. Nyilván engem pocskondiázott a hátam mögött. Tudod, hogy mindennap hasra vágja magát a Szent Kereszt előtt? Levizitál a KB- ben, és mielőtt átrohanna a cenzori hivatalba megtartani az előadását, beugrik a templomba, kiterül, mint a gyalogbéka, és erőt gyűjt a további disznóságaihoz. Magához édesgette az Úristent.- Uraim, én mint diplomata védett személy vagyok - lamentál doktor Gonsiorek.- Mi köpünk a diplomáciai védettségre - közli Edward Szmidt.- Innét egy-kettőre Szibériában találhatja magát - teszi hozzá Rysio Szmidt. Erre a mi doktorunk egy szempillantás alatt kijózanodik, hamiskásan mosolyog.- Az elképzelhető, hogy váratlanul a Kanári-szigeteken vagy Caracasban találom magamat, de Szibériában semmiképp. Mostanság már senkit se visznek Szibériába. Stratégiailag fontos terület. És rózsaszínű ujjacskáival az arany pópaszemmel keretezett, terebélyes orrát ütögeti. Eközben a zenekar felől tompa bádogcsörömpölés hangzik. Az egyik zenész, talán a dobos, leesett a székről, és ültében ide-oda dülöngélve ütögeti a fejét a cintányérba. Társai nem sietnek a segítségére, csak a bedöglött szintetizátor mestere tápászkodik fel lustán a székéről.- Nincs véletlenül egy orvos az étteremben? — kérdezi minden sietség nélkül a közeli asztaloknál ülő vendégektől. Jelentkezik egy uraság, mondván, hogy ő csak biológus. Fölkapaszkodik az emelvényre, hol a hasára, hol a hátára fekteti az áléit dobost.- Leitta magát. A dobosok sokat vedelnek - véli Edward Szmidt.- A filozófusok vedelnek - sziszegi gyűlölködve Rysio. — Hogy elaltassák a lelkiismeretüket. Ez az ember rosszul lett. Előbb-utóbb mindenki rosszul lesz, ha rabságban tartják.- Jézusom — sóhajottam föl. Eszembe jutott Hubert. Mi itt vedelünk, ő meg az utolsókat zúgja. Az utolsó barátaimtól is búcsút kell vennem. Emberek, árva vagyok. Árva vagyok egy idegen bolygón. Az asztalok között Kolka Nahalov kúszik felénk, vízfoltok maradnak nyomában a padlón. Úszva kelt át a konyhai özönvízen. Kimerültén belerogy egy fotelba.- Srácok, adjatok egy gyufát. Ha nem tévedek, nálad van egy doboz svéd gyufa. Felgyújtom ezt a kuplerájt.- Aztán miért akarod felgyújtani? - kérdi vontatottan Rysio.- Égjen el minden. A csupasz anyaföldig égjen le minden. Minden mocsok, minden bűn, ez az egész sátánszar. Rysio a tenyerével Kolka homlokára csap. Kolka a fotellal együtt felfordul, némán tápászkodik fel a földről.- Kezet emeltek Kolka Na- halovra - mondja fojtotf hangon.- Igen. Kezet emeltem Kolka Nahalovra.- Apám a vérét ontotta értetek.- Az apád fizetett be nekünk a szocializmusra.- Az oroszok még most is rohadt krumplit esznek, hogy ti jól élhessetek.- Hát akkor menjetek innét a pokolba. És majd osztrigát ehettek.- Szóval ez a hála. Gonsiorek úr, maga is hallotta. Vigyázzatok, még megemlegettek engem! Edward Szmidt közbelép.- Nahalov elvtárs . . .- Én neked nem vagyok elvtárs. Vissza akarom ültetni o fotelba, de dühösen félrelöki a kezemet. - Kolka — mondom -, Rysio jót akart.- Hogyhogy jól akart?- Muszáj egy kicsit kötekedni veletek. A fehérlengyeleknek köszönhetitek, hogy még lábon vagytok. A polyók- komplexus pumpálja a vért a pucátokba. Lengyelország el- oroszosítósának szent küldetése, amit még Tarsalyos Ivántól örököltetek, mint hajnalcsillag vezet benneteket történelmetek útján. Azt akarod, hogy csak úgy, se szó, se beszéd, megadjuk magunkat? Mindent e! akarsz rontani? Kolka Nahalov minden erejét megfeszítve, hosszan nézett rám. Aztán elnevette magát, és megpróbálta felemelni a fotelból súlyos potrohát.- Téged kedvellek. Te vagy köztük a leghamisabb, de téged szeretlek. Hadd nyomjak egy csókot a képedre, földim. De a csókra mór nem került sor, mert megjelent Zo- sienka, a nyári gyakorlatát töltő vécésnéni.- Valaki keresi magát - mondta.- Engem? - kérdeztem csodálkozva. — Én itt senkinek sem adtam randevút.- Azt soha nem lehet tudni. Utat törtem mogamnak a lepusztított asztalok és szunyókáló vendégek között kifelé.- Ne bánkódjék, semmit se veszít - vigasztalt Zosienka. - Mindjárt vége az első műszaknak. Mindenkit kihajítanak. Ki keli takarítani, mert jönnek az arabok. Azok hatkor kezdenek. FEJÉR IRÉN forditása Pécsett, o Helyőrségi Művelődési Otthonban április 29-ig tekinthető meg Síujkó Ilona kiállítása Tadeusz Konwicki
