Dunántúli Napló, 1990. április (47. évfolyam, 88-89. szám) / Új Dunántúli Napló, 1990. április (1. évfolyam, 1-27. szám)
1990-04-21 / 18. szám
1990. április 21., szombat uj Dunántúlt napló A Független Kisgazdapárt rendkívüli országos értekezlete Pénteken rendkívüli országos értekezletet tartott budapesti székhazában a Független Kisgazdapórt. Az értekezleten részt vettek a Politikai Bizottság, az országos intézőbizottság tagjai, a párt országgyűlési képviselői, valamint a megyei vezetők. Mint azt Bereczki Vilmos pártszóvivö az értekezlet után az MTI munkatársának elmondotta: a résztvevők megszavazták, hogy a Független Kisgazdapárt az eddigi, előzetes megbeszéléseket követően érdemi tárgyalásokat kezdjen a Magyar Demokrata Fórummal és a Keresztény- demokrata Néppárttal. Kijelölték azt az öt személyt, akik a koalíciós tárgyalásokért felelősek. Ezek: Vörös Vince, a párt elnöke, Prepeliczay István főttkár, Nagy Ferenc al- elnök, Torgyán József pártfőügyész és Kiss Gyula, az országos intézőbizottság tagja. Az értekezlet mindegyikőjüket felhatalmazta arra, hogy szükség esetén a pártközi tárgyalásokba másokat is bevonjanak. Adatbank gazdasági vezetőkről Nem mindennapi vállalkozásiba fogott a Hill Interna tionol személyzeti tanácsadó Kft. pécsi irodája, amely a régi és az új gazdasági csúcs- és középvezetők adatbankját hozza létre, emellett korrier- tanócsadással is szolgál. A tíz marketing és pszichológus szakember lélektani tesztekkel felméri a jelentkezők jellemét, képességét, adottságát, és ezek figyelembe vételével pályaválasztási tanácsokat nyújt. A pécsi iroda senkinek sem Ígér állást, csak lehető iségeket kinál a jó elhelyezkedéshez. Minden személyi, és egyéb adatot titkosan kezelnek. Teg nap a Munkácsy Mihály utcai irodában megtartott országos tanácskozáson a pécsi szakembereken kívül budbpestiek és müncheniek is részt vettek. Megállapították, jól dolgoznak a pécsiek, a pár hónapos működés alatt legalább százan jelentkeztek tanácsadásra és lélektani, üzletpolitikai továbbképzésre. Érdekes, hogy a legtöbb jelentkező gazdasági vezető Baranya, Somogy, Tolna és Zola megyében. (A pécsi iroda ezekben a megyékben dolgozik.) A jelentkezők tartanak attól, hogy a most zajló rendszerátalakulás alatt megválni kénytelenek jelenlegi posztjuktól, ezért új pályára készülnek. Vannak persze olyan csúcsvezetők, akik új beosztottakat keresnek és ezért kérnek segítséget, mások a nyugdíjra készülnek vagy épp cégen beiül alacsonyabb beosztásba kerülnek. A legtöbben vegyesvállalatoknál, részvénytársaságoknál, tehát nem is oly régen alakult gazdasági egységeknél dolgoznak. Mindez sejteti az új vállalkozási formák dinamikus személyi változásait is. Cs. J. Polgármesterek találkozója Milánóban Á pécsiek az érdeklődés középpontjában Holnap a lfDIII-ben (Folytatás az 1. oldalról.) problémák találhatók, ahol tehát bőven van tennivaló. Ennek az egészségügyi • világszervezet által kezdeményezett és koordinált' mozgalomnak tavaly Pécsett volt a kongresszusa. Itt irták alá az országok képviselői azt az állásfoglalást, hogy ezen túl az érintett városok polgármeste- leit is meghívják ezekre a találkozókra’. Mert hiszen hiába határoznak el bármilyen fórumon, bármilyen nemes célt szolgáló feladatot, o város vezetőinek támogatása nélkül csak elhatározás vagy elszigetelt próbálkozás marad. Nos, erre a polgármesteri találkozóra most áprilisban kerül sor Milánóban, ahol Komlódi Józselné, Pécs Város Tanácsa elnökhelyettese képviselte városunkat. A kongresszusnak fő témája a környezetvédelem, s azon belül is a városi közlekedés és környezet összefüggése volt. Az elnökrelyettesnő elmondta, érdek. s volt hallani, hogy sok nyugati ország képviselői a Pécshez hasonló gondokról számoltak be. Mindannyian a személygépkocsik belvárosi forgalmának visszaszorítását és a korszerű tömegközlekedés fejlesztését tartották megoldásnak (igaz, Milánóban egyetlen füstölő autóbuszt sem láttak!), valamint az ólommentes benzin használatának elterjesztését. Komlódi Józsefné elmondta, hogy Pécs, mint Magyarországot képviselő város iránt megkülönböztetett érdeklődést tanúsítottak, az elnöknőt egy szűk körű tv-kerekasztol-be- szélgetésre is meginvitálták, s a magyar változásokról érdeklődtek. A kongresszus befejezésekor az Egészséges városok polgármesterei közös nyilatkozatot fogalmaztak és írtak alá (amelyet mindenki saját városának újságában is megjelentet). Mi a teljesség igénye nélkül idézünk e nyilatkozatból: „Az emberek egészségüket mindennapi életük körülményei Között védhetik meg és élhetik ót. Szeretnénk politikai támogatást biztosítani az egészséges környezet városainkban való megteremtéséhez." „A városok mindenkor a WHO fő partnerei az Egészséget mindenkinek világmozgalomban.'1 „Az egészség nagymértékben függ a környezet minőségének megőrzésétől. Ezért támogatjuk polgáraink egészségének, környezetének megőrzéséhez szükséges intézkedéseket. Tudatában vagyunk a közlekedésnek az egészségre és környezetre gyakorolt, ellentmondó hatásainak, és elismerjük, hogy olyan átfogó városi közlekedési tervezésre van szükség, amely ezeket a hatásokat figyelembe veszi." „Az emberek egészségét érintő káros hatások társadalmi és oktatási hátrányokból is következnek. Ezért olyan programokat támogatunk, amelyek elősegítik az egyenlőséget és csökkentik az egészségi egyenlőtlenségeket". „Az egészség javulása csak részben köszönhető az egészség- ügyi rendszerek fejlődésének. Tehát támogatjuk városi tanácsainkat vagy más városi hatóságokat azoknak a módoknak a felkutatásában, hogy az egészség- és környezet-hatástanulmányok mily módon válhatnál minden várostervezési döntés és program részeivé.” „Törekszünk arra, hogy felkutatjuk olyan akcióknak a lehetőségeit, amelyek hozzájárulhatnak a WHO jelenlegi kezdeményezéseihez, mint például: A környezetvédelem és egészség európai chartája. A dohányzás és egészség európai akcióterve. A WHO levegőminőség1 útmutatója. Az AIDS megelőzésének és az AIDS-ben szenvedők gondozásának WHO-politikája." DE KI ÖLI MEG A KISKIRÁLYOKAT? Sztrapák Ferenc megpróbálta ... CSAK KEMÉNYEN! Rádió mellett... Rab Ferenc írása KÉMÉNYSEPRŐK ÉS TÉRISZONY Aztán nem mentek a mocsárba MAGTÁR A BONYHÁDI ZSINAGÓGÁBAN, AVAGY MŰEMLÉKI VILÁGNAP KRIMIBE ILLŐ JELENET A GÁZCSERETELEPNÉL Tetten érés Tolna megyében ♦ KÜLFÖLDRE TART A VOLT BAJAI FOCIKÜLÖNÍTMÉNY Gallai: Finnország, Zrínyi: Belgium? ♦ GÖRKORCSOLYÁVAL A VATIKÁNBA Az úszómester és társa 22 nap alatt akar odaérni Gyorsok, pontosak Pénztárgépcsalád bemutató Pécsett nek, hogy a nagy költségráfordítást igénylő készleteket lecsökkentsék egy olyan optimális szintre, amely biztosítja a folyamatok zavartalan működését, azaz a vásárló minden pillanatban megtalálja a keresett árut. A vállalat pénz- tár^épcsaládjának legnagyobb tagjai képesek erre a feladatra, követik a forgalmat, szá- montartiák a készlet alakulását, könyvelnek. Ezek a típusok vonalkódleolvasó fogadására is alkalmasak. A megrendeléseknél, előlea fizetésekor a vállalat a géppel együtt egy szabvány leltározó programot is szállít a vásárlónak. H. Zs. KONZUM ÁRUHÁZ Pécs Kossuth te» Az Építésgazdasági és Szervezési Intézet Dél-dunántúli Szervező Leányvállalata által kifejlesztett pénztárgépcsalád bemutatóját tegnap tekinthették meg a kereskedők és a vállalkozók a pécsi Iparos Házban. Az érdeklődők kérésére néhány gombnyomás után pár pillanat alatt, kinyomtatta a gép a megvásárolt áruk listáját, az árakat, a végösszeget stb. A készülékek a reggeli nyitástól a délutáni zárásig nyilvántartják a napi forgalom mennyiségét is. Mint ismeretes, az 1989. évi 40. törvény a vállalkozások bizonyos körében kötelezővé teszi a nyugtaadást, amely intézkedést a kormány a kereskedelmi profiltól függően fokozatosan terjeszti ki és vezet be 1990. július 1-jétől, 1995. december 31-ig. Az ÉGSZI— DÉLSZÁM Dél-dunántúli Szervező Leányvállalat a rendelet megjelenésével egyidőben a nyugtaadásra kötelezettek kiszolgálására, napi ügyvitelük segítésére, gyorsitására - az APEH engedélyével rendelkező- két berendezést állított ösz- sze. A kézi pénztárgép elsősorban kisebb egységek forgalmának bonyolítására alkalmas, mig a nyugtaadó pénztárgépet nagyobb forgalmú üzleteknek, boltoknak ajánlják. Ezen termékek adót is tartalmazó vételárát — amennyiben a vállalkozó alanyi adómentességben nem részesülő adóalany — előzetesen felszámított adóként levonhatja, visszaigényelheti, A kereskedelmi rendszerekben világszerte arra törekedA HORGÁSZÁT KEDVELŐINEK FIGYELMÉBE AJÁNLJUK:- lengyel horgászorsókat 719 Ft—1170 Ft-ig,- előketartót 91 Ft-ért,- horgász mérleget * 72 Ft-étf,- tároló orsót 74,50 Ft-ért,- csalitartót 163 Ft-ért,- horgász etetőanyagot > 25 Ft-74,50 Ft-ig. Gazdaságélénkítésünk NSZK kormánygaranciával (Folytatás az 1. oldalról) A Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság Baranya Megyei Szervezete és a Dél- dunántúH Regionális Gazdasági Kamara eddigi országos és nemzetközi konferenciáinak résztvevői megszokhatták, hogy az adott témában legnagyobb rangot kivívott szaktekintély előadásában hallgathatják meg azt a kérdéskört, mely számukra a legtöbbet adhatja. Kár, hogy most a vétlen rendezők voltak kénytelenek elnézést kérni. Pedig épp a tulojdonreform és a vagyonértékelés az az egyik legsarkalatosabb pontja a megkezdett gazdasági átalakulásunknak, olyan területe, melyről szinte mindenki tud már valamit, csak a teljességet nem. Adóit Fiber, a müncheni STVT gazdaságkutató intézet tanácsadója viszont kárpótolt mindenért, olyan részletességgel avatta be hallgatóságát, hogy a magyar szerkezetváltást segítő nyugatnémet vállalkozóknak milyen kormány- garanciákat nyújt az NSZK vezetése. (Rosszmájú megjegyzés a szünetben: „Könnyen megtehetik, hiszen épp eléggé gazdagok.) A nem is oly régen még tőkét importáló Nyu- gat-Németország mór jó ideje tőkeexportőr, az elmúlt év végéig összességében 17 milliárd DM támogatást és tavaly 125 milliárd DM garanciát adtak az egyébek között hazánkkal is kapcsolatot kialakitó vállalkozóiknak. A támogató befektetések szigorú — de teljesíthető és kölcsönösen hasznot ígérő — feltételekhez kötöttek. Valamelyest könnyiti az NSZK működő tőke hazai becsalogatását, hogy van jogvédelmi megegyezési országaink között. Ez is szerepet játszik abban a kormánygarancián felül, hogy 1988-tól mór 60 magyar-NSZK közös vállalkozás létezik 63 millió DM értéket képviselve, és újabb 20 közös vállalkozás rövidesen tető alá kerül. Bejutunk-e 1992-re az Európai Gazdasági Közösségbe avagy nem? Erre vonatkozóan józan érveit felsorakoztatva Balázs Péter, a Kereskedelmi Minisztérium főosztályvezetője csillapította a vérmes reményeinket. Mert először idehaza kell rendezni közös dolgainkat, aztán az összeomlott rendszerű KGST-vel, s ha sikerül megtáltosodnunk a külföldi tőke által (is), akkor még mindig ki kell várni a sorunkat, hisz annyi, nálunk fejlettebb ország van előttünk az EGK-ba bebocsátásra várva. (A Budapest-Bécs világkiállítással kapcsolatos információkat az Új Vasárnapi Dunántúli Naplóban tesszük közzé helyszűke miatt.) A háromnapos SZVT— MGK nemzetközi fórum résztvevőinek a helyszínen, a Palatínus Szállóban tartott szakmai bemutatót és üzleti tárgyalás-szervezést o Műszertechnika Rt. pécsi irodája, s ugyanilyen sikeres üzleti tárgyalásokat bonyolítottak a résztvevő hazai cégek képviselői nyugatnémet, olasz és osztrák üzletemberekkel is a Dél-dunántúli Regionális Gazdasági Kamara szervezésében. Kór, hogy a szándékon túl még cégeink többsége nem rendelkezik színvonalas bemutatkozó anyagokkal. Igaz, már a szándék is nagy szó. M. L. Mit mondanak a csillagok? Bő a programtermés a következő napokban a pécsi Doktor Sándor-Zsolnay Művelődési Központban. Ma és holnap 10 órától 18 óráig jógatanfolyamot tart dr. Bakó Attila, aki egy-egy nap alatt szeretné a jóga alapjaival megismertetni az érdeklődőket. A tanfolyamon szó lesz az akaratfejlesztésről, a megtapasztalásról, az érzelmekről, a viselkedésről, az egység-szemlélet elveiről, a gyakorlatok során pedig ászanókat, légzésgyakorlatokat és relaxációs, meditációs gyakorlatokat végezhetnek a résztvevők. Április 21-től alapfokú asztrológiai tanfolyam is indul a DOZSO-ban. A kéthetenként 16-tól 18 óráig tartott foglalkozásokat Bik- kes László asztrológus vezeti. Kétség nem fér hozzá, hogy arról is beszél majd, mit is mondanak nekünk a csillagok .. .? Aki hallott már dr. Egely Györgyről, biztosan érdeklődéssel fogadja majd őt április 23-án, amikor a pa- ranormális jelenségekről, az ufókról, a gömbvillámokról, a parapszichológiáról és a telekinézisről is szól videóval és diákkal illusztrált előadásán. Az MTA Fizikai Kutató- intézetében dolgozó tudós úri Gellerről készített filmje és a Titokzatos erők tudománya című könyve után most ismét a Fülöp-szigetek- re készül, hogy ott tanulmányozza a szigeti gyógyítók különös képességeit. A program 18 órakor kezdődik a DOZSO-ban. Aki mór a következő hétvégéjét tervezi, annak ajánljuk, hogy vegye számításba az április 27-én és 28-án rendezendő alternatív zenei fesztivált, melyen a mo- gyar együttesek mellett Jugoszláviából is érkeznek vendégek. A műsorok mindkét napon 19 órakor kezdődnek. KONZUM ÁRUHÁZ Pf*c s Kossuth tr? /