Dunántúli Napló, 1990. március (47. évfolyam, 59-87. szám)
1990-03-10 / 68. szám
IO Dunántúlt napló 1990. március 10., szombat Fontos lépés a közélet megtisztítása felé A Magyar Demokrata Fórum Pécsi Szervezete elnökségének nyilatkozata A Magyar Demokrata Fórum tudomásul veszi dr. Molnár Zoltán tanácselnök lemondását és a tanácsülés döntését, mellyel tisztségéből felmentette. Ezzel a testület a vezetési válság megoldása és a város közéletének megtisztítása felé tett fontos lépést. Nem kívánjuk dr. Molnár Zoltánt bűnbakká nyilvánítaEzért különösképp:- hozzák nyilvánosságra teljes részletességgel az ügyeket vizsgáló bizottságok jelentéseit és következtetéseit,- állítsák le az engedély nélkül és szabálytalanul folyó Citrom utcai építkezést, a nagy értékű telket hasznosítsák várospolitikai célokra, pl. lakásépítésre,- független szakértők vizsgálják felül a Rákóczi út 50. sz. alatti épületfelújítás pénzügyi-gazdasági vonatkozásait, a szabálytalanul kiutalt üzlethelyiségek kerüljenek vissza a város rendelkezése alá. Kérjük, vizsgálják felül annak lehetőségét, előfordulhatott-e, hogy az állami lakások leromlott állagára való tekintet nélkül, a drasztikus lakbéremelések előtt a Pécsi Ingatlankezelő Vállalat (PIK) több tízmillió forintot vállalkozásra, kft. megalakítására különített el. A Magyar Demokrata Fórum bízik abban, hogy a városi tanács vezetése, a nehéz helyzet ellenére, képes lesz átsegíteni a várost az önkormányzati választásokig terjedő időszakon. Ehhez ismételten felajánljuk szakmai és erkölcsi támogatásunkat. A PVVE javasol... ni, nem kívánjuk a megtörtént politikai felelősségre vonáson túlmenő üldözését. Szükségesnek tartjuk azonban, hogy a testület és az apparátus vonja le a felmerült visszaélések tanulságait, s intézkedjék valamennyi egyedi ügyben a törvényes helyzet visszaállításáért, építsen ki a hasonló eseteket kiküszöbölő rendet. Kapják vissza régi nevüket! Akiket vissza kell hozni a száműzetésből Nemrégiben beszámoltunk arról, hogy a Pécsi Városszépítő és Városvédő Egyesület helytörténeti szakosztálya vállalkozott a pécsi utcanevek esedékes felülvizsgálatára, a szükséges változtatások (javaslatba hozatalára. E célból munkabizottságot hozott létre dr. Pesti Jánosnak, a JPTE tanárképző kara magyar tanszékének a tanára vezetésével. A bizottság a minap foglalkozott a belváros utcaneveivel. Az ötleteket — bár ímegvalósuló- sukról nyárnál előbb aligha tud dönteni a tanács végrehajtó bizottsága — közreadjuk, gondolatébresztőül. Ti. a bizottság foglalkozni akar a többi városrésszel is, ehhez a munkához pedig számit a pécsiek ötleteire, javaslataira, melyeket a PVVE címére (Pécs, Széchenyi tér 1„ városháza) vár. A bizottság mindenekelőtt megállapította, hogy elhamarkodott lépés volt annak idején a (belváros történelmileg kialakult utcaneveit a pillanatnyi politikai érdékeknek alárendelni. Ékes példa erre a belváros északkeleti negyedében ez a bibliai ihletésű utcanévegyüttes: Mária, József, Anna, János, amiből az elsőt a imost 100 éve született Molotovnak ajándékozott a korabeli városi vezetés. Aztán amikor ez ildomtalanná vált, Déryné lett a névadó, akinek legalább annyi köze volt ehhez az utcához, hogy játszott az egykor itt volt színkörben. A bizottság szerint ajánlatos lenne visszaadni az utcának a Mária (nevet, Dérynéről pedig másutt kellene utcát elnevezni. C javaslat már sejteti, hogy a bizottság a belvárost illetően amellett van, (hogy a régi, a pécsi köztudatban mindmáig elevenen élő utcaneveket vissza kell állítani, s bizonyos esetekben a jelenlegi névadót (Bem József, Vak Bottyán stb.) másutt — megfelelő helyen, s nem az 50-es években alkalmazott „száműzetésként” - kell kárpótolni. Felmerült pl. a Jókai (Mór) utca dolga (itt említendő ama állásfoglalás, miszerint a személyekről szóló utcanevek minden esetben fciegésíítendők a keresztnévvel, a dr. cím pedig törlendő); ez valamikor Deák (Ferenc) utca volt, de valamiért elvették a „haza bölcsétől", akit száműztek Pécsúj- hegyre. Deák megérdemelné, hogy jelentékenyebb útvonal viselje a inevét esetleg a Kertvárosban. (Egyébként szó esett erről iis csa'k ágy mellékesen, hogy a legtöbbünk számára szinte kimondhatatlan Lvov elnevezést nem kellene-e felváltani valami imás névvel. Ehhez is várunk javaslatokat.) És most vegyük sorra a javaslatokat, amik többsége igazából nem jelenthet újdonságot a pécsi polgároknak: iKulich Gyula utca — Papnövelde utca, Székesfehérvár utca — Vörösmarty utca (a költőt vissza kell hozni a györgytelepi száműzetésből), Geisler Eta utca — Apáca utca, Janus Pannonius utca (a jelenlegi nagy névdömping miatt esetleg) Iskola, vagy Alsó-Káptalan utca, Landler Jenő utca — Kiírná György utca, Vak Bottyán utca — Kálvária utca (az itteni házak mindmáig az ilyen feliratú házszámtáblákat viselik), Bem utca - Irgalmas utca, Tanácsház köz — Városház köz, Leonardo da Vinci utca — Sze- pesy Ignác utca, Zetkin Klára utca — Szent Mór utca (esetleg a régi ipécsi öző nyelvjárás szerinti régebbi nevén Kösköny utca), Sallai utca — Szent Ferenc utca (amint egy hajdani török adóösszeírás is említi). A fentiek a PVVE javaslatai, ám az egyesület nem az egyedüli javaslattevő lesz. A városi tanács igazgatási osztálya, mint az utcaelnevezések gazdája, más szervek szakértőit is felkéri véleménynyilvánításra, így a végrehajtó bizottság elé már egy jól megalapozott javaslat kerülhet. H. I. Emberbarát Alapítvány ^^Lépcsől^] ■■ I ■■ I tr I ^c^odór^^J Lóránt Miklósné, tavaly júliusban, 100 000 forinttal életre hívta az Emberbarát Alapítványt. Azokra gondolva adta a pénzt, akiket addig is támogatott. Az alkoholisták, kábítószeresek, hajléktalanok, szegények közül sokan ismerték őt alapítvány nélkül is. Több, mint húsz évvel ezelőtt kezdte a segítést. Saját lakásába fogadott fedél nélküli embereket, enni adott az éhezőknek és'intézkedett ügyes-bajos dolgaikban. Jótékonykodásának hamar híre futott, a kis lakás egyre szűkösebb lett. Ahogy telt az idő mind több ember kereste meg újra, de már azért, hogy elmondja: miként változott az élete. * (A 28 éves Kabavik Ágnes Hollóházán született. A simára fésült, hosszú, barna hajú lány, a hófehér blúzban, fekete szoknyában, minden smink nélkül, maga a megtestesült tisztaság.)- Hatéves koromig laktam a szüleimmel, aztán kollégiumban éltem a nyolcadik osztály végéig. Csak a nyári szünetekben mentem haza. Vártam a szüneteket, tartozni akartam hozzájuk, de féltem is, mert édesapám alkoholista volt. Már gimnáziumba jártam, amikor felgyújtotta az udvarunkon a szénakazlat. - Édesanyám idegösszeroppanóst kapott, én otthagytam a gimnáziumot. Néhány évig otthon éltem, aztán Gödöllőn, majd Budapesten. Mindenütt rengeteg „barátom" volt. Velük ittam, csöveztem, ragasztóztam. Kétszer éltem együtt egy-egy fiúval, mindkettővel ugyanúgy folytatódott az életem, ahogy azelőtt. Szabadulni, változtatni akartam, de nem tudtam. Volt eqy öngyilkossági kísérletem és egy nap azzal mentem a metró Deák téri megállójához, hogy ismét megpróbálom... Itt találkoztam egy lánnyal, aki elvitt Sándor bácsiékhoz. Mindez öt évvel ezelőtt történt. Azóta nem iszom, nem szipó- zok. Megtértem, hiszek Istenben. Egy kft.-nél dolqozom, 11 000 forintot keresek. Egyelőre munkásszállón lakom, de külön szobában. A húgom férjhez ment, az édesanyámat felhoztam magamhoz ... Sándor bácsi, akit Ágnes említett, Bereczki Sándor, az Emberbarát Alapítvány elnöke, a felesége pedig a titkára. Rokoni kapcsolatban vannak Lórántnéval, ő Bereczkiné édesanyja. A közelmúltban Pécsett járva elmondták, hogy a hatvanas évek végétől egyre biztosabbak voltak abban, hogy Magyarországot is el fogja érni az alkoholizálás, kábítózás vihara, s amennyire tőlük tellett, igyekeztek erre felkészülni. Kezdetben csak egyes emberekkel tudtak foglalkozni, de az utóbbi időben már sokkal. Köszönhető ez annak, hogy mind többen lettek azok is, akik nekik akartak segíteni. Tíz évvel ezelőtt alakult meg az énekkaruk, zenekaruk, amelyben orvosok, pedagógusok, jogászok és egykori csavargók vannak. A zenekar, énekkar tagjai is tulajdonképpen szponzorként támogatják azokat, akik szeretnének változtatni, de sóját erejükből és egyedül képtelenek rá.- Ma is látom annak a pincérnőnek az elképedt arcát, aki legszívesebben talán kifutott volna a Kismester vendéglőből, amikor mi megjelentünk ott, csaknem 100 rongyos, ápolatlan külsejű fiatallal — mondja Bereczki Sándor - s aki egy óra múlva ezt mondta : megrendítő, hogy ezek az emberek ma ettek először. Később a Frangepán utcában volt az állandó gyülekezőhelyünk, onnét kerültünk a Fővárosi Művelődési Házba, ahol most is vagyunk. Terembért fizetünk, s ide várjuk a hajléktalan, éhező, alkoholista és szipózó fiatalokat, minden szerdán este. Zsíros kenyeret, szendvicset, teát és süteményt adunk nekik. Mindezt az asz- szonyaink készítik, a Budai Gyülekezet rehabilitációs csoportjának tagjaival közösen. * (A 20 éves Högl Csabának az volt a terve, hogy egy olyan csapatot szervez maga köré, melynek minden tagja legalább úgy utálja a cigányokat, mint ő, s példaképeik az egykori SS-legények. A szőke, rövid hajú, mosolygós kék szemű fiú, még egy évvel ezelőtt is kopaszra nyírt fejjel, fekete nadrágban, katonai övvel a derekán, fényesre su- vickolt bakancsban rótta a fővárost. Először biciklilopásért, aztán könnyű testi sértésért, később pedig politikai okok miatt került a rendőrségre.) — Jórészt nevelőotthonban nőttem fel, aztán hetes iskolába kerültem. A nagyszüleim vettek magukhoz, de örültem is, hogy nem kell haza mennem. A szüleim rosszul éltek, hol volt mit ennünk, hol nem. Később el is váltak. Két testvérem van. A nagyszüleimet szerettem, de kicsúsztam a kezükből. Tizenhárom évesen barátnőm volt, a nagymamáék ezt nem tűrték. Vissza mentem a szüléimhez, ahol szabadabban élhettem ... Gyógyszerekre ittam, csavaroqtam, háromszor próbáltam öngyilkos lenni. Először gyógyszerrel, aztán árammal, harmadszor nedig felvágtam a csuklómat. Eay ismerős srác adta meg az alapítvány teaházának a címét. Hónapokig odaiártam, amíg el tudtam dönteni, hoqy nekem melyik életforma kell. Most már köztük élek, és eavelőre a leendő rehabilitációs intézetünk felújításán dolgozom. — Mindenkit befogadunk, tekintet nélkül arra, hoqy hívő-e avagy sem, s ha igen, akkor melyik vallást gyakorolja, - mondja Bereczki Sóndorné. — Ugyanakkor az a célunk, hogy valami kapaszkodót, lelki támaszt adjunk ezeknek a fiataloknak, mielőtt még megpróbálnánk elvenni tőlük az alkoholt, a kábítószereket, vagyis azt, amiről azt hitték, hogy erőt, életkedvet ad nekik. Lelkészek dolgoznak közöttünk és sok olyan család, amelyekkel közösséget alkotunk, s amelyek segítenek ezeknek a fiataloknak. Egy 12 éves kisfiút például szó szerint az utcán találtunk. Állami gondozott volt, de a szülei kivették, amig lakást kaptak, aztán már nem kellett... Öt egy hat- gyermekes család fogadta be, velük él, pedig azóta ott már a hetedik gyermeket várják. Vagy nézzük a kedves bandavezérünket, aki ma mór az egykori bandája tagjait hozza ... Pedig róla hosszú ideig nem tudtuk, hogy képes lesz-e változni. Bár rendszeresen hozzánk járt, időnként még voltak ügyei, s ezek miatt börtönbe került. A szabadulásakor mi vártuk, tortával és kólával ... * (Volt szerencsém megismerkedni az egykori bandavezérrel, a 27 éves Blahó Miklóssal. Amig Högl Csabával beszélgettünk, körülöttünk sétált, ibolyát szedett, nekem.)- Semmit nem tudok a szüléimről, a testvéreimet sem ismerem. Intézetben nőttem föl, a hidegburkoló szakmát tanultam, de nem szerettem dolgozni. Csavarogtam, * ittam, ban- dáztam, verekedtem. Betörésből éltem, elkaptak, lecsuktak. Amikor kijöttem, találkoztam az utcán olyan fiatalokkal, akik az Evangéliumot hirdették. Sokat beszélgettünk, de én úgy gondoltam, hogy túl szép, amit mondanak, ahhoz, hogy elhiggyem. Mégis egyre jobban kötődtem hozzájuk, és az összekéregetett pénzből vettem egy Bibliát... Egy idő után betettem egy csomag- megőrzőbe és ittam tovább. Telefonfülkéket fosztottam ki, loptam, s mindenkibe belekötöttem. Néha csak azért, mert nem tetszett, ahogy rám nézett. Véletlenül kerültem a Budai Gyülekezetbe, s több, mint egy éve, hogy rendesen dolgozom. Felöltözködtem, levágattam a hajam, de nem csak a külsőm változott meg ... * Az Emberbarát Alapítvány Videós Teaházában — Fővárosi Művelődési Ház - az elmúlt évben több, mint kétezren fordultak meg. Munkahelyet szereztek 23 embernek, szállást 10-nek, családok fogadtak be embereket egy-egy éjszakára 22 alkalommal, tartósan pedig négyen találtak otthonra családoknál. Ebéd- és vacsoravendég volt 16 családnál 48 fiatal. Huszonöt ember rendszeresen ételcsomagot készít és kórházban, intézetben, vagy börtönben lévőknek küldi. Tíz családnak rendszeresen segítettek. A hajvágástól kezdve a ruhavarrásig mindenben, amiben tudtak. Tizenhárom embert tetőtől talpig felöltöztettek, 33-nak pedig azt adtak, amire éppen szüksége volt. Kétszázötven fiatalt üdül- tettek, összesen egy hónapig, 58-at pedig belföldi buszkirándulásra vittek. Három alkalommal rendeztek zenei estet, jótékonysági koncertet. Számokban kevésbé jelentős, de az egyes ember sorsát tekintve nagyonis fontos feladatokat is felvállaltak: mentők kihívása. szipós, alkoholos, lázas betegekhez, gyógyszeres kezelés,. jogsegélyszolgálat, bírósági tárgyaláson képviselet, munkakönyvbeszerzés, kérvények, lakásigénylés, tanácsi segély, gyermekláthatás intézése és sorolhatnánk tovább ... * (A 26 éves Drótos Tibor is menekült otthonról. Először a csavargásba, később az italba. Bár szerinte a szülei nélküle is sokat veszekedtek, az ő magatartása még egy okkal több volt az otthoni cirkuszokhoz. Egészen 18 éves koráig, amikor kenyértörésig vitték a szóváltást. Pályaudvarokon, aluljárókban aludt, megpróbált dolgozni, több helyen megfordult, de sehol sem tudott meggyökerezni. A fizetését pedig egy hét alatt elköltötte, maradt a lopás, a tarhálás. Ezzel a céllal indult az Emberbarát Alapítvány teaházába is, ahol aztán egyre többször megfordul. Ma a BKV-nál buszvezető ...) A 26 éves T. A., akinek felesége és kisgyermeke van, egyszer már rászánta magát a drog-elvonókúrára. Hetvenhét napig bírta, aztán folytatta. Intravénáson adta be magának a különböző kábító hatású anyagokat. A felesége szintén. Nemrég Budapestre került a drog-ambulanciára, hogy fokozatos elvonással próbáljon megszabadulni a függőségtől, de időközben ő is találkozott az alapítvány tagjaival... Közös megegyezéssel abban maradtak, hogy a több hetes kezelést egyelőre nem folytatják, s T. A. szerint már nem is lesz erre szükség. (V. L. szülei elváltak, ö az édesanyjával maradt. Az új férjnek útjában volt, elment az édesapjához, de ott meg az új feleség nem szívelte.)- Állandóak voltak körülöttem a zűrök. Az iskolában szín kettessel végeztem, aztán mezőgazdasági szakiskolába mentem. Ittam, ragasztóztam, minden botrányban benne voltam. Egy. nap a mostohaanyám két zsákban az ajtó elé tette a cuccom. Két évig a lakásunk szenespincéjében éltem. A lakásból kijelentettek, nem volt állandó lakhelyem, munkát nem kaptam, lopásból, rablásból éltem, börtön lett a vége. Egy ismerősöm beszélt nekem erről az alaoítványról, elmentem az összejövetelükre, köztük maradtam. Levágattam a vállig érő hajam, kiszedtem a fülbevalóimat, levetettem a fekete bőrzakót, eldobtam a sarkantyúkat... Már fél éve az alapítványhoz tartoztam, amikor utolért a rendőrség és a korábbi, súlyos testi sértést okozó verekedésemért ismét börtönbe kerültem. Ott már a Biblia volt a legnagyobb támaszom. Szabadulásom után albérlettel vártak, munkahelyet szereztek, ahol harmadik éve dolgozom. Megnősültem, most várjuk a gyermekünket, s közben az albérletet egy szoba-konyhás lakásra váltottuk. Azóta három, ilyen magamfajta egykori csövest fogadtunk a lakásunkba. Mindháromnak munkát szereztünk, oda vittem őket, ahol én dolgozom. Azt mondták, ha kezeskedem értük, felveszik őket... Most fogok érettségizni, a biológiát, kémiát különösen tanulom, nem is volt más jegyem, mint ötös. Állatorvos szeretnék lenni... * Az Emberbarát alapítvány tavaly megvásárolt a XIII. kerületben, a Cserkesz utcában egy 30 szobás, romos épületet. A vételárat a svédországi Lewi Pethrus Rehabilitációs Intézet ajándékozta nekik, önerőből és támogatásokból szeretnék felújítani és a svéd példa alapján rehabilitációs intézetként működtetni . .. Török Éva