Dunántúli Napló, 1990. március (47. évfolyam, 59-87. szám)
1990-03-10 / 68. szám
1990. március 10., sxombat Dunántúli napló 11 Dr. Kiss Huba, a Szocialista Párt országgyűlési képviselőjelöltje Rendszerváltást! A komlói kórház belgyógyász főorvosa, dr. Kiss Huba húsz esztendeje dolgozik szakmájában, s némi élettapasztalattal a háta mögött vállalta föl az országgyűlési képviselőjelöltséget a Szocialista Párt színeiben. A héten Ma- gyaregregyen, az Arnold-iház- ban tartott választói fórumon el is mondta: az orvos-beteg kapcsolat révén ez ideig több ezer ember tisztelte meg bizalmával, míg próbálta őket gyógyítani. De e gyógyítómunka eredményessége nemcsak az orvos felkészültségén, nemcsak a 'hatékony gyógymódo- kon-gyógyszereken múlik; része van ebben annak a közegnek is, melyben az ember él. S ez a közeg a társadalom. S ma mór mindenki előtt világos: beteg a társadalom is. S hiába próbáljuk óvni-védeni az egyént, előbb-utóbb beleroppan abba az életmódba- életveitelbe, melyre kényszerül. Azok a népbetegségek, melyekben a nemzetközi statisztikák 'Magyarországot az elsők körött sorolják, társadalmi eredetűek. A korai halál — a fiatalkori infarktus -, a különböző érrendszeri ‘betegségek, az alkoholizmus, s az oly szomorúan magas öngyilkosságok száma nem valamiféle speciális „magyar génekre" visszavezethető, sokkal inkább a vakvágányra futott rendszer következményei. A válások magas száma, a széteső családok, a veszélyeztetett gyermekek szaporodó tömege - elgondolkoztató, cselekvésre sür. gető. E cselekvés kényszere vitt a közéletiség fölvállalására - mondotta dr. Kiss Huba —, s vitt a baloldalhoz, az azt megjelenítő, újtípusúan és reformszellemben gondolkodó Szocialista Párthoz. Hiszen rendszerváltásra van sürgősen szükség a társadalomban és az egészségügyben is. A társadalmi rendszerváltás nyomán pedig egy olyan szociális piac- gazdaságra, mely a vállalkozót, az alkotni vágyót szárnyalni engedi, ugyanakkor nem felejtkezik meg, s nem hagyja magára azt a néptömeget sem, amely az élet peremére szorul. Szociális biztonságot ad. A megreformált társadalombiztosítás nyomán a ma egyáltalán nem ingyenes egészségügy a biztosító révén felnőhet a kívánt szintre, s megváltoztathatja az orvosbeteg kapcsolatát, anullálhat- ja a mindkét fél számára megalázó hálapénzrendszert. Olyan közeget teremthet, melyben a fölkészültség, a szakmai tudás értékesül. A rendszerváltás nyomán fölálló önkormányzatok maguk dönthetnek abban, hogy milyen szintű egészségügy! ellátó bázist hoznak létre — és működtetnek - területükön, amit az állami és a szociális gondoskodás egészíthet ki. S mindezt dr. Kiss 'Huba, a svéd, illetve a finn társadalmi modellhez hasonlóan véli igazán tetten ér he tőnek. Kozma Ferenc Kinzultációt vár el a Pedagógus Kamara Sajtótájékoztató Budapesten (Munkatársunk telelonjelentése) Sajtótájékoztatót tartott tegnap Budapesten az Újságíró- szövetség székházában a Magyar Pedagógus Kamara vezetősége. A kamara tavaly májusban alakult meg Pécsett, s pécsi székhellyel működik ma is, mint a pedagógusok országos hatáskörű, szakmai érdekvédelmi szervezete. Tizenkét megyében három tagozata működik: a sajtótájékoztató elnökségében egy- egy budapesti, soproni és ajkai pedagógus is helyet foglalt, mint a vezetőség tagja. Dr. Kiss Elemér, a Pollack Mihály Műszaki Főiskola tanára, a kamara elnöke tájékoztatta oz újságírókat — a MUOSZ kulturális szakosztálya pedagógiai tagozatának tagjait - a kamara egyéves tevékenységéről és terveiről. Elmondta: a több mint kétszázezer magyar pedagógusnak ma hatvan különböző szerveződése van országszerte, köztük van a kamara is, amelynek munkáját nemcsak a Művelődési Minisztérium, hanem az Igazságügy és a Belügyminisztérium is segíti. A kamara több olyan kérdésben is- sikerrel hallatta a hangját, amely az oktatást, a pedagógusokat érinti, így pl. a most módosított oktatási törvényben is benne voltak a kamara észrevételei — dr. Medvetzky An- talné pécsi országgyűlési képviselő közvetítésével. A kamara szeretne ja pedagógus társadalom szakmai lelkiismerete lenni, mondta dr. Kiss Elemér. Ennek értelmében emeli fel a szavát a pedagógusképzés, a pedagógusok továbbképzésének időszerű kérdéseiben, és minden olyan témakörben, amely az oktatás, az iskolaügy egészét érinti. Ezért fejezte ki aggodalmát, hogy a választások után az új politikai struktúrában a miniszteri poszt és általában az iskolaügy nem válik-e a politikai harcok színterévé, politikai alkudozások tárgyává. Ha így lenne, az ártana az iskola egyébként áhított és szükséges stabilitásának. A kamara azt kívánja, hogy a pártok konzultáljanak vele a mindenkori művelődési miniszter kinevezése előtt. Ugyancsak javasolja a Pedagógus Kamara, hogy a tantestületek a választás után közös akarattal erősítsék meg vagy hívják vissza igazgatóikat. A tájékoztatón több kérdés hangzott el a szakmunkásképzéssel és a várható pedagógus munkanélküliséggel kapcsolatban is. g. t. Moszkvfcs-alkatrészek az flgrokernél A 15 lóerős csehszlovák gyártmányú kistraktorhoz több mint 10 munkaeszköz csatlakoztatható A farmergazdálkodás kisgépei 'Egyre többen térneik vissza a földműveléshez, vásárolnak az újrakezdési kölcsönből mezőgazdasági gépeiket. A ki- sebb-nagyobb területek megműveléséhez o ikaipá tógép kevés, viszont a nagyüzemi traktor már sok. A pécsi Agroker bővitette választékát a farmergazdaságokban 'jól használható kis-, 'illetve középméretű traktorokból. A 15 lóerős magyar, lil'letve csehszlovák gépék egyaránt jól alkalmazhatók a szántóföldi, a szőlő és a veteményes művelésénél. A traktorok óira 180—250 ezer forint között változik, illetve a hozzájuk csatlakoztatható munkaeszközök 15-60 ezer forintba kerülnek. Nagyobb földterületek megműveléséhez az MTZ 550-es, vagy T—30-as középkategóriájú — 50 lóerős — traktorokat ajánlják, amelyek 300—400 ezer forintba kerülnek, míg a hozzájuk való munkaeszközök óira 30—100 ezer forint. Néhány héten belül egy jelentősebb szállítmány érkezik az MTZ-típusból. An vállalat autóalkatrészek árusításával (bővíti kínálati palettáját. A (Moszkvics 'mindkét változatálhoz kínálnak alkatrészeket március 19-től. Az Autó- tedhníka Vállalattal kötött szerződés értelmében 3 millió forintos (kezdőkészlettel várják a vásárlókat. A komplett motortól az utolsó csavarig minden kapható — állítják. Az eredeti szovjet alkatrészeket az Agroker Megyeri úti raktárában lehet megvásárolni, közű leteket magánszemélyeket egyaránt kiszolgálnak. H. Zs. Segítség a dolgozóknak Vállalkozásképző a MEV-nél Vállalkozásképző tanfolyamot ssoreezatt a Munkaügy! Szolgáltató Iroda a Baranya Magyal Tanács munkaügyi osztályával közösen, a Mecseki Ércbányászati Vállalatnál. A tanfolyamot a hét végén rendezték meg harmadik alkalommal. A vállalat dalgazái közül eddig százan vettek részt ebben a képzési formában. A tanfolyam elsődleges célja, hagy a bánya folyamatos felszámolása miatt munka nélkül maradt emberek elhelyezkedését megkönnyítsék, megismertessék őket az önálló vállalkozási forma lehetőségeivel. A háromnapos tanfolyam ideje alatt az érdeklődők előadásókat (hallgattak meg a vállalkozás helyéről, szerepéről a társadalomban, a gazdaságiban és a piacon. A vállalkozás formáiról: az egyéni vállalkozástól a gmk-n keresztül, a közkereseti társaság, a jogi személy felelősségével működő gmk, a kft, a 'kisszövetkezet, a szakcsoporton át egészen az irt.-ig. Az érdeklődők választ kaptak arra is. (ha önerőből indítják el a vállalkozást, (milyen támogatási lehetőségeket vehetnek igénybe. Szó volt az újrakezdési, kölcsönről, a munkahelyteremtő beruházásról, a képzéskedvezményről, az engedélyezési eljárásról. A tanfolyam végén Kovács József szigetvári cipész kisiparos beszélt a vállalkozás gyakorlatáról. A MÉV-nél megrendezett vállalkozói tanfolyam segítséget kíván nyújtani ahhoz, hogy a végkielégítésként kapott összeget a dolgozók minél ljóbban használhassák fel. Ugyanis, akik vállalkozásba fektetik ezt a pénzt, azok adómentességet élveznek. A résztvevők között kevés a munkanélküli. Az előadásokat a Janus Pannonius Tudomány- egyetem közgazdasági, jogi és tanárképző karónak tanárai, valamint az érdekvédelemről a KIOSZ, a VOSZ és a Gazdasági Kamara képviselői tartják. — (Bányatedhnikus vágyók és nincs kilátásom arra, ha a bánya megszűnik, találok megfelelő munkahelyet —, mondja 'Nagy Sándor. — Azon gondolkozom, hogy 'belépek egy gmk-ba, ezért is döntöttem úgy, hogy elvégzem ezt a tanfolyamot. - A vállalkozási kedv az megvan, csak a feltételei is legyenek meg. Molnár Ferenc vájár azért jelentkezett a tanfolyamra, hogy képet kapjon arról, valóban mi is az, hogy vállalkozás.- Esztergályos az eredeti szakmám, ami ma hiányszakmának számít, és ezért semmilyen átképzésben nem vélhetek részt. Arra azonban még eddig nem tudtak nekem sehol választ adni, hogy melyik megyében, városban, vállalatnál lenne szükség esztergályosra. Többen is szóvá tették, (hogy mire egy-egy tanfolyam befejeződik, 'kiderül, hogy az adott szakterületen túlképzés van. Mások azt panaszolták, hogy sok esetben már csak akkor szereznek tudomást egy- egy átképzési lehetőségről, amikor már lejárt a jelentkezési határidő. (Hiányolják a minőségi átképzést, amelyen például egy esztergályos megtanulhatná a számítógépvezérlésű esztergapad használatát. Megismerkedhetne a legújabb technológiákkal, technikákkal. Sz. K. Holnap a VDN-ben Világ világossága alapítvány Kié lesz a kezelői jog? Dél-dunántúli strandkörkép Három fontos szám: 53 35 97 Kinek tartozik az APEH? Megújul a magyar mentőpark Nysák helyett Toyoták Itt a balek, hol a balek... Gurul a kis golyó A izoedemek a minap Budapesten a Centin moziban „A szociáldemokrácia Európában" címmel nemzetközi szoedem pártokkal kötözőn fórumot tartottak, melyen riszt •ettek a pict-barcnyoi szervezet képviselői is. Megyei választási nagygyűlést rendez az MSZMP koordináciás bizottsága március tZ-én 1« árai kezdettel a MÉV Ságvári Endre Művelődési Ház nagytermében. A nagygyűlés előadója Udvarhelyi László, az MSZMP Központi Bizottságának titkára. Bemutatkoznak a párt megyei 10-ez számú területi listán induló képviselőjelöltek. A rendelők várják a párt tagjait, szimpatizánsait ét az érdeklődőket. Lévai József (FIDESZ) a gödrei művelődési házban tart ma 16 órakor választási gyűlést. Dr. Timaffy István (Független Kisgazdapárt) ma tt órakor Magyar- egregyen az Arnold-házban programismertető nagygyűlést tart. Wemer József (SZDSZ) ma 16.30 órakor Bólyban, 19 árakor Mohácson a művelődési házban választási gyűlést tart. Vendég: Ráday Mihály, a megyei lista első helyesett jé. Dr. Követi Bála (Magyarországi Szociáldemokrata Párt) ma 16.30 árakor választási gyűlést tart Zen- gövárkonyban. Fekete Gedeon (SZDSZ) ma 16 árakor Hegyhátmarácon, tő árakor az egyházaskozári munkásklubban tart programismertetőt. Ráday Mihály (SZDSZ) ma 14 őreikor Sikláson, a művelődési házban választási gyűlést tart, melyen dr. Heindl Péter is felszólal. Dr. Heindl Péter (SZDSZ, FIDESZ) na 17 árakor Vofszlón a művelődési házban válosztási gyűlést tart, melyen részt vesz Dücsá Csaba is. Március t3-én a pécsi Növelést Központ agórájában 14 érától az MSZP és a OEMISZ ünnepi műsort szervez. A műsornak része a 16 érakor kezdődő romániai magyarokkal való találkozás, beszélgetés, valamint a gyerekek részére színes programok is. Szocdem-csoport alakult Szigetváron. Minden érdeklődőt várnak naponta 17 is 11 ára között a szerzőid Liber Károly lakásán, a Radovan tér 13. 1/4-ben. Az MSZP meszesi ifjúsági csoportja a Tolbuhin út 65-ben működik, fogadóórájukat hétfőnként 16— 16 ára között látogathatják. Telefon: 29-073. Fabi József (Agrárszövetség) ma 13 árakor választói nagygyűlést tart Pécsett a városi sportcsarnokban. Paiss József (független Jelölt) ma 19 árakor Zádorban a művelődési házban és 17.30 órakor Siörényben a művelődési házban találkozik a választópolgárokkal. Ferenc Miklós (Független Kisgazdapárt) ma 17 árakor Klsbudmiron a kultúrteremben választási beszédet mond. Dr. Marton István (független Jelölt) ma 10 árakor Kővógótöttösön a kultúrházban találkozik a választóival. 1990. március 11-ón dr. Still Katalin (Sioclalista Párt) is Száll Sándor (FKgP) szellemi pár(t)ba)a este 19 árakor lesz a Szliven étteremben, várják az érdeklődőket. Témák: tudajdonreform és munkanélküliség. 1990. március t2-én Pap András I MDF) és dr. Szili Katalin (Szocialista Párt) szellemi pár(t)baja este t9 árakor lesi a Szliven étteremben, várják az érdeklődőket. Témák: békés átmenet és környeletvédelem. Halasztás Dr. Kiss Huba, a Szocialista Párt képviselőjelöltje ma két községben is választói fórumot tart. Szalatna- kon 15 éra 20-tól ismerteti a párt egészségügyi és szociális programját, 17 ára 40-fcor pedig Köblény község kultúrházában várja szeretettel a választópolgárokat. Előadásának címe: Mit kell tennünk az egészségünkért? Szujkó Margit, a Szocialista Párt országgyűlési képviselőjelöltje bemutatkozik azon a nőnapi ünnepségen, melyet ma 16 órától a Szocialista Párt szervez Villányban az Oportó Étteremben. A műsorban fellépnek a Pécsi Nemzeti Szinház művészei. Spolár János, a Szocialista Párt országgyűlési képviselőjelöltje ma 18 órától Pécsett a OOZSO társalgójában választási fórumot tart. Dr. Fekete Mátyás, a Szocialista Párt országgyűlési képviselőjelöltje ma 19 órától az almamelléki ifjúsági klubban választási fórumra várja az érdeklődőket. A Magyar Liberális Néppárt ügyelotet szervez 9—16 óráig Pécsett a József A. u. 10-ben. Az SZDSZ mohácsi szervezete tagtoborzó ügyeletet tart a Pécsi köz 4-ben- 17 órától 20 óráig. Az MDF komlói irodája várja az érdeklődőket 10—14 ára között a Lenin tér 1-ben. \