Dunántúli Napló, 1990. március (47. évfolyam, 59-87. szám)
1990-03-03 / 61. szám
1990. március 3., szombat Dunántúli napló 9 Cserháti József püspök A békés átmenet első feladata kétségtelenül abban áll, hogy megtaláljuk belső békénket. Alapos és mélyre- menő egyéni és közösségi lel - 'kiismeretvizsgólás belső helyretevésével újra fel kell értékelnünk önazonosságunkat és az egész nemzettel, minden belföldi és külföldi magyar testvérünkkel való még szorosabb egybetestesülésürtket. Diplomáciai kapcsolat a Vatikánnal Belső életünk restaurálásában nagy lépést jelentett, bogy a képviselőház jóváhagyta a lelkiismereti és vallásszabadság demokratikus megfogalmazású törvényeit, és hogy a kormány sietett eleget tenni a katolikus milliók óhajának: február 8-án a parlamentben Agostino Casaroli bíboros, vatikáni államtitkár és Németh Miklós magyar miniszterelnök aláírásával hely- reállitottuk az 1945-ben megszakadt diplomáciai kapcsolatunkat a Vatikánnal. Egyre többen nyilatkoztak már arról, hogy nemzeti énünk demokratikus újjáteremtésében szükség van az egyházakra, más szóval a vallásra, vagyis a vallásból táplálkozó erkölcsi életvitelre. Ma már arról beszélünk és írunk, hogy 'hazánkban az emberi szívek emberséges és demokratikus egybecsendülésében várhatjuk az emberibb jövő kibontakozását. A katolikusokkal együtt örülnek a különböző keresztény felekezetek hívei is, éppen úgy, mint azok a jó szándékú emberek, akik ugyan nem vallásosok, de humanista alapon valójában a tízparancsolatot követik. Amikor a demokrácia új születésnapjára készülődünk, a március 25-i parlamenti választásokra, akkor elsősorban arról elmélkedjünk, hogyan lehetünk a múlt feledésében és a jövő reményében egymásnak megbocsátó, egymást átölelő embertestvérekké. 1990. február 8-át tartsuk örök emlékezetünkben mint hazánk új, első lelki tartalmú születésnapját. A parlamenti ünnepi aktus is kihangsúlyozta hazánk demokratizálódásának és az európai család egészébe való új beilleszkedésének egyik új jelét. Csak néhány sajtóvisszhangra szeretném felhívni a figyelmet. II. lános Pál pápa január 13-án fogadta a Szentszéknél akkreditált diplomáciai testület tag. jóit és előttük ezeket mondotta: „Európában a falak leomlottak, a kapuk megnyíltak. Szemünk láttára megy végbe a forradalmi változás, újjászületőben van a szellem Európája, annak a keresztény hagyománynak az értékeivel, amelyék kultúránkat kialakították. Varsó, Moszkva, Budapest, Berlin, Prága, Szófia, Bukarest a szabadság felé vezető zarándoklat állomásai lettek.” Nyers Rezső a Népszabadság február 8-i számában ezéket írja: „Nemzeti érdekünk, hogy az állam ne korlátozza az egyházakat." Nemze. ti életünk újraélesztésének kü. szöbéhez érve, a szocialisták és a keresztények viszonyának kérdését és ennék humanitárius rendezésének szükségességét veti fel. Utalás történik a Magyar Katolikus Püspöki Kar nyilatkozatában szereplő megállapításaira is, arra, hogy a szabadságot nemcsak a to. talitárius diktatúra nyomhatja el, hanem veszélyezteti és el. torzíthatja azt a szélsőséges liberalizmus is. Hazánkban nem kis számmal vannak nem hívő emberek, szabad gondolkodók, sőt talán még a vallást, az egyházakat megvető ellenségek is. Feltehető, hogy ezek valamennyien vallás- és egyházellenes felfogást kívánhatná, nak rákényszeríteni embertár. sóikra. Különben is a világnézeti liberalizmus, mint ilyen, mindig is erkölcsi felelősség nélküli szabadságfelfogást hirdetett, amely gyakran anarchizmusba torkollott. A szabadságnak akkor van értelme, ha mindenki szabad és ha megnöveli mindannyiunkban a közös felelősséget. A vallások erkölcsformáló szerepe ma kü. Ionosképpen is nagyra értékelendő, amikor a nemzet erkölcsi krízisben van és a társadalmi szétesettség a világnézeti zavarral együtt a leikéknek egymástól való eltávolodását egyre inkább erő. siti. Nézetem szerint megzavart nemzeti életünk csak erős megalapozású erkölcsű újra- tájékozódással hozható rendbe. Még egy másik, a Népszabadság február 10-i számában megjelent kisebb írásra is szeretném felhívni a figyelmet. Füzes Oszkár, kritikus közíró, „A lélek demokráciája" címen kommentárt írt a magyarországi vatikáni tárgyalásokhoz: „Vallástalan vagyok, mégis most szívből örülök, hogy a magyar—vatikáni kapcsolatok teljes rendezésével a hazai vallásszabadság átfogó törvényes biztosításával gazdagabb lett az egész ország és szabadabb lettem én is. örülök, hogy ezentúl mindenki nyugodtan, szokása szerint belső parancsai, saját akarata szerint alakíthatja vi. lágfelfogását, életformáját. -Nemcsak a demokrácia nyer ezzel, hanem az egész társadalmi köz. és magánélet". Nagyvonalú politikai kultúrára van szükségünk Kétségtelen, hogy nem tud, de nem is akar mindenki vallásos lenni. Ahogyan mondani szokták: nem adatott meg mindenkinek a hit kegyelme. Március 25-én minden valószínűség szerint sokkal több hívő járul majd az urnákhoz, mint nemhívő, lévén az itthoni közvélemény meggyőződése, hogy az ország lakosságának legalább 60%-a valamilyen vallásnak követője vagy egyháznak tagja. A Magyar Katolikus Püspöki Karnak már említett nyilatkozata szerint: „A politikai rendszer megválasztása és a vezetők kijelölése az állampolgárok szabad döntésére van bízva. Az ország és a nép érdekeit előmozdító politikát csak tisztes- séges eszközökkel, önzetlen, becsületes, tiszta erkölcsű emberekkel lehet kialakítani. Nemzetünk csak akkor teremthet igazán szabad társadalmat, ha a politikai és gazdasági bajok mellett, szembe tud nézni azokkal az emberi és erkölcsi károkkal is, amelyeket az elmúlt évtizedek okoztak és erkölcsösebb, becsületesebb, igazságosabb emberi talajra, az értékek szilárd alapjára építi lel az új és igazi demokráciát." A vallásos emberek belső meggyőződésük alapján elfogadják a pluralista társadalom létjogosultságát és létezését. Az egyház nem kívánhat mást, minthogy a nem- hívő emberek tiszteletben tartsák a hivő emberek vallásos meggyőződését és «rkölcsi akarásból jövő közreműködési szándékukat minden más, „jószándékú emberrel" is kinyilvánítsák. Hazánkban az állammal, mint intézménnyel, vagy politikai hatalommal, a lelkiismereti és vallásszabadság törvényével együtt., adva van az együttműködés minden lehetősége és feladata is, melynék eszköze a jövőben is csak a dialógus, a megfon- tolt és okos párbeszéd lehet. Hazánkban világnézetileg nem valljuk ugyanazt a meggyőződést, vallási alapon sem vagyunk azonosak, mégis közös cselekvésre törekszünk és közös a reményünk, hogy azonos erkölcsi alapokból kiindulva, a megalázott nemzetet fel tudjuk emelni. A hívők Isten nevében, a Krisztustól meghirdetett szeretet erejében és kisugárzásában kívánnak együttműködni azokkal, akik a természetfelettiekbe vetett hit nélkül az emberiességet, a humánumot szeretnék ápolni és mint új nemzetfenntartó erőt mindenki elé állítani, valamint ezt a közös cselekvésre való felszabadulást a felvilágosodás eszméjének megfelelően magasztalni. A Vatikánnal történt megegyezés ilyen ünnepi, „sollemnis" elindítás menetébe állította be nemzetünket. Az áhítozott, de még sokáig meg rém valósítható hitbeli és világnézeti azonosság helyett, a „lelki azonosságnak" kell megszületnie a belföldi és külföldi magyarság soraiban. Ne feledkezzünk meg az ifjúságról: némaságra ítélt, közömbösített, lelkileg kifosztott ifjúságunknak még van onnyi lelki ereje, hogy megértse és felértékelje: február 8-án a szentistváni alkotmány pecsétjével léphettünk az ezeréves magyar út most megújult népi és kulturális sajátosságaival az európai családok közösségébe. Ahogyan a II. Szilveszter pápától kapott korona indította el a magyarságot az európai nemzeti 'körösség és a keresztény alkotmányosság útjára, éppen úgy a parlamenti 'kézfogás újból a Szentszék tekintélyével és erkölcsi támogatásával kívánja elősegíteni és biztosítani a magyarságnak az elmúlt negyven év keserű, alantas emberi fondorlatokkal szőtt, vérrel teli keresztútjának a végéhez érve, az „Európa-csa- Jód" boldogító egységében való részesedését. Ismét testvérekké kell lennünk A testvérréválás, a „frater- nité" a demokrácia legvégsőbb és legbensőségesebb célkitűzése. A lelkeket kell felszabadítani és egymáshoz vezetni, mielőtt a társadalmi, gazdasági és politikai fel- emelkedés valóra válhatna. E téren kívánunk azonosak lenni azokkal, akik ugyan nem tudnak Istenben hinni, akik nem ismerik a vallást, de vállalják a lelkiismereti felelősséget és az emberi együttműködést. Minden ember elsődleges kötelessége saját magáért, családjáért és mindenkiért, evilági jólétért és megelégedettségért küzdeni. Vissza kell adni az embereknek a velük született természetes jogokat, amelyeknek végső értelme és célja az egymásértlevés, a testvériség, a „másság" vállalása. Legyen március 25-e elsősorban a lelki leiszabadulás, a szellemi perspektivaváltás újjáteremlésének napja. Szeretném hangosan a világba 'kiáltani: ne féljünk a baloldaltól. Félelmünk és rettegésünk végső sorban a szélső baloldal bolseviki elfajulásból ered, o sztálinizmusból. Az egyház mindig is tartott a baloldali pártoktól, de van egy kereszténységgel, a vallással kiegyeztethető baloldali- sóg is. Az európai demokráciák általában a klasszikus görög-római hagyaték és a keresztény evangéliumi talaj humanizmusából, de egyúttal abból a bololdaliságból születtek, amely kezdettől fogva az emberék földi boldogulásáért való küzdelmében, később pedig kimondottan a kiszolgáltatott és kizsákmányolt munkásság védelmében szállt síkra. Fogadjuk el az erkölcsileg megtisztított baloldalt, igyekezzünk együttműködni azak- íkal a nemhívőkkel, okik az emberi szabadság, egyenlőség és „testvériség előjeleivel erkölcsi alapon, a közös érdekeknek megfelelően, az egyéni ösztönös kívánságok háttérbe szorításával igyekeznek az új társadalmat talpra állitani. így „felekezetfeletti vagy -melletti" összefogásban kell ta- lál'kozniuk hazánkban a hívőknek és a vallástalan embereknek. A püspökkari körlevél szerint a katolikusok nem támogathatnak olyan képviselőt, olyan pártot vagy olyan csoportokat, amelyek nem állnak erkölcsi alapon vagy a vallás ellen vannak, viszont mint hívők is együtt kívánnak haladni mindazokkal, akik színtiszta humánumból, kölcsönös emberi elkötelezettségből igyekeznek azon lenni, hogy a nemzet közös nevezőre jusson az új politikai, társadalmi és kulturális alapvetésekben. Szeretném vég ü I Pozsgay Imrét idézni: „Európában sikeres és rokonszenves társadalmi 'baloldali erők vezetésével érték el a nagy eredményeket." Van egy baloldal, sőt van egy demokrácia is, amely öncélú és túlságosan elpolgáriasodott vagy nyárspolgárrá vált. Ilyen baloldalra semmiképpen sincs szükségünk. Harcolnunk kel'l a tisztán látni akaró baloldali emberekkel együtt a haladásért, a vallás ellen küzdő elvi és tudatos lemaradás felszámolásáért. Ezért gondoljuk, hogy az újjászülető parlamentnek készen kell állnia arra, hogy együttműködjék, kap. csolatot keressen azokkal a megérett keresztény, a baloldallal együttműködni kívánó demokratikus elgondolásokkal, amelyek a mai Nyugatot politikailag is jellemzik. Kik és kiket választanának? A Magyar Közvéleménykutató Intézet 1990. január 25-től 31-ig kérdőíves közvéleménykutatást végzett ezer fős, az orsjágot kor, nem és település szerint reprezentáló mintán. Az adatfelvétel során megkérdeztük, hogy Az első hét párt az ösz- szes lehetséges voksok 85%- ót szerezte meg, a többi nyolc 15%-on osztozott, kétségessé téve ezáltal, hogy bekerülnek-e egyáltalán a parlamentbe. így a további, okban talán csak az első hét szervezettel érdemes foglalkozni. •Nemek szerint szinte egy. általán nem találtunk különbséget abban, hogy kik melyik pártra szavaznának. Település szerinti megoszlásban csupán a Szabad Demokraták Szövetségéről állíthatjuk, hogy a budapestiek inkább előnyben részesítik, mint a többit. Városokból kerül ki az MDF szavazóinak a többsége, míg a falun élők inkább a Független Kisgazdapártot és - talán sokak számára meglepően -, a Magyarországi Szociáldemokrata Pártot részesítik előnyben. A többi politikai szervezetnél nem találtunk feltűnő különbséget. Foglalkozás szerint a tanulók, gyermekükkel otthon- maradó édesanyák és a háztartásbeliek között az átlagosnál népszerűbb a Független Kisgazdapárt. Az egyéni gazdák, a segéd, és betanított munkások is a Független Kisgazdapártra szavaznának inkább, míg a szakmunkások és a vállalkozók a FIDESZ-t és a Magyar Demokrata Fórumot részesítik előnyben. Az MDF a beosztott szellemi dolgozók körében is népszerűbb az átlagosnál, de a diplomások és vezető állásúak is előnyben részesítik, csakúgy, mint a Magyar Szocialista Pártot és a Szabad Demokraták Szövetségét. A 33 évesnél fiatalabbak közül két pártnak lehet az átlagosnál jelentősen több választója: a FIDESZ-nek és az SZDSZ-nek. A középkorúak (33 és 59 év közöttiek) az MDF szavazói lehetnek, míg a náluk idősebbek a történelmi pártot (Független Kisgazdapárt) és a bizonyos értelem-ben „történelminek'* számító Magyar Szocialista Pártot és az MSZMP-t támogatnák. A legidősebbeknél is a régi pártok iránti vonzódást vélhetünk felfedezni, ők a Független Kisgazdapárt és az MSZMP mellett a Magyarországi Szociáldemokrata Pártot választanák. Magyar Demokrata Fórum 22 százaié: Szabad Demokraták Szövetsége 19 százalék Független Kisgazdapárt 17 százalék Magyar Szocialista Párt 11 százalék Fiatal Demokraták Szövetsége 7 százalék Magyarországi Szociáldemokrata Párt 5 százalék Magyar Szocialista Munkáspárt 4 százalék Független Magyar Demökrata Párt 3 százalék Kereszténydemokrata Néppárt 3 százalék Nemzeti Kisgazdapárt 2 százalék Magyar Néppárt 2 százalék Magyarországi Zöld Párt 2 százalék Hazafias Választási Koalíció 1 százalék Független Szociáldemokrata Párt 1 százalék Magyar Függetlenségi Párt 1 százalék Szabad Demokraták az infláció ellen! Mindennapi életünkben két tünettől szenvedünk különösen: az egyik a lopakodva terjedő munkanélküliség, a másik a gyorsuló infláció. Nincs olyan terápia, mely mindkét kórt egyidejűleg gyógyítaná. Nem lehet egyszerre megóvni minden iparágat, vállalatot, minden egyes munkahelyet, és útját állni a gyorsuló inflációnak is. Választani kell! A kommunista kormányok sorra-rendre segítették ki a bajból a veszteséges üzemeket. Így a munkanélküliség csak lassan kúszott előre, de egyre nőtt a gazdaság káros elmaradottsága, és mindjobban felpörgött az infláció. Mo már olyan gyors az árak emelkedése, hogy megállítása elsőrendű feladattá vált. Az infláció megfékezése elsőrendű szociális cél, mert az áremelkedés méri a legnagyobb csapást valamennyiünk jólétére. Ez taszítja nyomorba o létminimum közelében élőket, és ez kényszeríti ember- feletti erőfeszítésekre a bérből élők java részét. Az infláció megfékezése elsőrendű gazdasági cél is, mert az infláció aláássa a gazdasági számításokat, mindenkit jövedelmének egyre gyorsabb elköltésére késztet, és lehetővé teszi a vállalatoknak, hogy költségeiket - a piachoz való alkalmazkodás helyett - áremeléssel ellensúlyozzák. A munkanélküliséget is csak akkor lehet felszámolni, ha előbb megállítottuk az inflációt. De hogyan? Az elmúlt évek könnyelmű inflációs politikája után • egy- csapásra nem lehet véget vetni az áremelkedésnek. Ennek ugyanis az volna a módja, hogy egyik napról a másikra felszabadítják az árakat és a béreket, s közben a legszigorúbban korlátozzák a forgalomban levő pénz mennyiségét. Ez a megoldás azonban erős, 40-50 százalékos egyszeri áremelkedéssel és az árak heves .átrendezödésével járna, s ezért szociális következményei rendkívül súlyosak volnának. Ezért a Szabad Demokraták az infláció fokozatos visszaszorítását javasolják. Az árak felszabadítását olyan termékek körében kezdenénk, ahol a termelők versenyeznek egymással, a fogyasztók pedig megtehetik, hogy kevesebbet vásárolnak, ha az ár emelkedik. Óvatosabban bánnánk az árak felszabadításával ott, ahol a termelő monopolhelyzetben van, a fogyasztó pedig magasabb áron is kénytelen változatlan mennyiséget vásárolni, igy a háztartási tüzelőanyagok vagy a tömeg- közlekedés esetében. Az infláció megállításának szükséges felté*ele a költséq- vetési hiány mérséklése. Ezt részint a támogatások, kedvezmények leépítésével érhetjük el. Itt is célszerű körültekintően eljárni. Gyors fordulatot tartunk szükségesnek a központi költségvetési kiadások terén. Követeljük a költ- séqvetést túlterhelő olyan naavberuházások feloldását, amilyen a jamburq-tenqizi létesítmény, vaav a Bécs—budapesti viláokiállítás. Szakszerűbb és uovanakkor kisebb — tehát olcsóbb — óllamiqazaa- tást akarunk teremteni. Fekete Gedeon, az SZDSZ 4. sz. választókörzet (Komló) képviselőjelöltje ki, *melyi'kre szavazna az általunk felsorolt 15 párt közül. A kérdezettek 31 százaléka nem tudta eldönteni, hogy melyik szervezetre voksolna. A többiék véleménye a következőképpen oszlik meg.
