Dunántúli Napló, 1990. március (47. évfolyam, 59-87. szám)

1990-03-03 / 61. szám

IO

Dunántúli napló

1990. március 3., szombat

Megvertek

egy

orvost

Megismétlődött - ha nem is ugyanúgy — az alig egy évvel ezelőtti eset. Akkor a Lánc utcai rendelőintézet központi ügyeletén támadta meg a munkáját ellátó orvost egy férfi, most nemrég pedig az éjszakai ügyeletről lakásra hívott orvost támadták meg és verték meg azok, akiknek épp a segítségére sietett.

A részleteket az orvos' meséli:

— Aznap éjjel egymás után több hívás volt. Amikor az utolsót is elláttam és visszamentem az URH adó-vevővel ellátott ügyeleti kocsihoz, a gépkocsi- vezető mondta, hogy az ügyeletről az adón keresztül szóltak, hogy hívás érkezett a Kossuth Lajos utca 23-ba. Amikor odaértünk, már az utcáról hallatszott a nagy kiabálás, ordítozás. A lakásba érve láttam, hogy egy meglehetősen részeg férfi és egy nő artikulátlan hangon ordítoztak, trágár szavakkal pocskondiázták egymást. Kérdeztem, ki a beteg, kihez hívtak? Erre a férfi minden indulatát felém zúdította, azt ordította, hogy takarodjak, hogy mocskos disznó vagyok és majd meglátom, Kaposvárra juttat. Sarkon fordultam, s mentem ki a kocsihoz. Erre a férfi és a nő is, most már teljes egyetértésben utánam rohantak és nekem estek. A férfi letörte az URH-an- tennót, azzal arcul csapott, rúgott, a nő pedig a levetett cipője sarkával ütlegelte a fejem, meg ahol ért. Egyre azt ordítozták, hogy Kaposvárra juttatnak. Akkor nem értettem, mit akarnak ezzel, később tudtam meg, azt hitték, rendőr vagyok, s a kaposvári katonai ügyészségre céloztak.

Egy biztos - fejezte be az orvos —, évek óta minden héten egyszer vállaltam éjszakai ügyeletet, ezután nem fogok.

Dr. Szilasi Anna, az Egyesített Egészségügyi Intézmények igazgató-főorvosa feljelentést tett az esetről. Tőle tudtam meg azt a szörnyűséget, hogy mindezek után a nő feljelentette az orvost, arra hivatkozva, hogy ők azért hívták ki, mert rosszul volt és az orvos nem látta el. Dr. Szilasi elmondta, egyre tarthatatlanabbá válik a Lánc utcai központi ügyeletén szolgálatot teljesítő orvosok helyzete. Többen kijelentették, nem hajlandók éjszakai ügyeletet vállalni, mert nincs senki, aki megvédje őket. A Pécsi Rendőrkapitánysággal folytatunk tárgyalást arról, miként lehetne valami módon megoldani a rendszeres ellenőrzést és a riasztást, ha valami baj van.

Tóth Lászlót, a Pécs városi Rendőrkapitányság vezetőjét kérdeztem, aki a következő tájékoztatást adta:

— A főorvosnő azt szerette volna, ha állandó rendőri jelenlétet biztosítunk. Sajnos, ezt nem tudjuk teljesíteni, de a rendelő környékén sűríteni fogjuk az ellenőrzést. A riasztásra pedig az lesz a megoldás, hogy a rendelőintézet URH adó-vevőiével azonos sávon működő állomást helyezünk el a mi központi ügyeletünkön.

A költségeket az EEI-nek kell fedezni. Ennek segítségével akár a rendelőből, akár az ügyeleti kocsiból tudnak bennünket riasztani.

S. Zs.

Nincs csoda, csak a tények. Azok meg szenvtelenek és kegyetlenek

Téglagyársirató

Görcsönyben

Az utolsó munka készül a villanyszerelő műhelyben, az is a szigetvári téglagyárnak

— Olyan ez a gyár, mint a homoksivatagra épített vitorláshajó — .mondta vagy évtizede a hajdani bányamester, miközben morzsolta kezében a frissiben felszedett rögöt. Erős markából szemmel láthatóan nem agyag, hanem agyagos föld morzsállott.

Ez is eszembe jut, amint a görcsönyi téglagyárba tartok. Egy évtizede írtam először a gyárról, egész oldalas riportom címe akkor az volt: Téglacsata Görcsönyben. Most, hogy a végleges leállásáról indulok riportot írni, a cím valahogy így áll össze bennem: Téglagörcs Görcsönyben. Ez sem jó. Talán az lenne a helyes: Gyársirató? De miért kéne siratnom, amikor fennállásának majd két évtizedéből néhány évet kivéve mindig jelentős ráfizetéssel dolgozott? Manapság végképp nem olyan időket élünk, amikor egy vállalat képes lehetne éveken át elviselni egy gyárának kilátástalan veszteségtermelését. És mi lesz a többnyire utcára kerülő görcsönyiekkel? Talán az fejezné ki legjobban a lényeget, hogy a ..Gyórsirató gör- csönyiek” cimet adnám Írásomnak?

Gondolataimból kizökkent egy hirtelen elémvágó pótkocsis teherautó. A gyár előtti salakos piacéról kifordulva rakománya zötykölődik, a B-30- as blokktéglából egy leröpül elém. Szerencsémre nagyokat bucskázva nem az autóm orrában, hanem az út menti árokban köt ki. A salakos rakodótéren — a gyárkapun innen — két hatalmas téglakazalnál további teherautók rakodnak.- Ha ez elfogy, kész, nincs több — mondja az egyik tüsténkedő. A másik rálegyint: „Miért állították le a gyárat, ezután honnan szerzünk be téglát? A legközelebbi téglagyár Szigetváron és Sásdon van. A gatyánk rámegy majd a fuvarra . . ."

e

Péter József gyárigazgatóval már jó ideje ismerjük egymást. Segítségével majdhogynem a gyár krónikásának hi- hetem magam. Cikkek sora jut eszembe és hajdanvolt lelkesedése, amint egy-egy téli nagyjavításnál kalauzolt, vagy elmagyarázta, miért előnyös a vevőknek az egységrakatos téglaszállítás, ami görcsönyi „kitalálás”. S amikor már — jó néhány évvel ezelőtt - a gyárleállás réme fenyegette őket, milyen optimistán beszélt a kísérletekről, a gyármentő tervekről.- Nincs tovább — mondja, s látom rajta, hogy az észérvek előtt már végképp kapitulált. Vajon mi mehetett benne végibe az elmúlt tizenhét év alatt, amióta ő a görcsönyi téglagyár vezetője? Vagy egy éve nem láttam, s most úgy tűnik, megöregedett. Inkább csak beleöregedett a gyár-halál gondolatába?- Ez a gyár az indulásától halálra ítélt, bármit is tettünk a vég ellen. Pedig ez milyen korszerű gyárnak hatott az induláskor! A gépei, berendezései inkább viselik a vegyes- íelvágott jelzőt, mint a korszerűt. Az igazi gondunk végig az volt, hogy jó minőségű agyag helyett földből nem lehet olyan téglát gyártani, ami gazdaságos és verseny-, képes. Hiába is próbáltunk meg mindent.

A csendben, míg várja a kérdésemet, újabb cigarettára gyújt. Mit kérdezzek? Magam is régóta tudom, hogy ezt a gyárat húsz éve nem lett volna szabad erre az „agyagva- gyonra" telepíteni.

o

Pedig a görcsönyi téglaégető valaha igencsak eredményes volt. A régi, ami a falu túlsó végén működött. Hagyományos kézi munkára alapozva ontotta a kisméretű téglákat. De semmiképp sem bírta csillapítani az akkortájt felerősödő tégla-éhséget.

Kellett tehát egy korszerű téglagyár.- Ez eleve a B-30-as blokktéglára épült. E termékeket el is fogadtattuk a piacon, de mire ténylegesen ránk köszöntött volna az „aranykor", termékeinket a hőszabvány elavulttá tette. Évente 30 millió kisméretű téglaegységnek megfelelő mennyiséget első osztályú minőségben kellene ahhoz gyártanunk, hogy ne -legyünk ráfizetésesek. Annyira meg végképp képtelenek vagyunk, s nincs is piac. Ebből az ördögi körből pedig lehetetlenség kitörni - mondja az igazgató, s kéri, vegyem szemügyre a grafikont, mely a gyár fennállása óta rögzíti a legfontosabb termelési-gazdaságossági adatokat.

Egy halott gyár kórlapja.

Az induló száznyolcvanötről egyre csökken a létszám, növekszik ugyan a termelési érték, de azt - néhány év kivételével — mindig jócskán megelőzte a termelési költség. A különbség - a ráfizetés.- Az a néhány sikeres évük? - kérdem.- Akkor, 1980-84 között úgy kellett a tégla, a mi blokktéglánk is, mint egy falat kenyér. Megállás, tehát a téli nagyjavítás nélkül is alig győztük. . . Azóta végképp megcsappant a keieslet, a berendezéseink 1 is megsínylették a nagyjavítás nélküli folyamatos üzemet. A gyártási költségeink az áremelések miatt — benzin, olaj, áram, szén, fuvar, alkatrészek - meg egyre csak nőttek.

o

Nem hallgatom tovább. A halálhír csak a túlélőknek tragédia. De vannak-e itt „túlélők?"

Március végéig még mindenki az. A felmondási idő április 1-jétől érint — néhány kivételtől eltekintve - mindenkit.

Végigmegyek a hatalmas csarnokon. Fülemet szinte sérti a síri csend. Nem zötykölőd- nek a többpolcos szárítókocsik, nem dübörögnek a megrakott kemencekocsik. Mint megvert sereg maradékai sorakoznak a keskeny síneken, szabályos sorban, egymáshoz igazodva, a fegyverletétel végső aktusára felöltve a hajdanvolt méltóságukat. Mi vár rájuk? Bontókalapács? Lángvágó? MÉH-telep? Olvasztókohó? Vagy némelyek felújítva más téglagyárban élnek majd tovább?

Kripta hideget lehel a szárító és mellette az ugyancsak hosszú alagútkemence. A tüzet december közepén végleg kioltották.

A kemencesor falán már csak a különféle munkavédelmi táblák idézik a múltat. Amikor itt még nagy zajjal zötyögtek a kocsik, dübörögtek a ventillátorok, izzadva tolták a szárító- vagy a kemencekocsikat az emberek, s a nyers, a szárított és a kiégetett blokktéglák ingáztak ala- qútba be és onnan ki. A táblaszövegek már csak szellemeket intenek, hogy ne fusizza- nnk a munkaidőben, hogy ne emeljenek a férfiak 40, a nők 20 kilónál nagyobb terhet.

o

A villanyszerelő műhelyben szállítószalag kapcsolószekrény készül a szigetvári téglagyárnak.- Holnapra kész és nincs tovább - mondják. — Aztán vagy bontjuk a gyárat, vagy ölhetett kézzel ülünk, amíg bért kapunk és le nem telik a felmondási idő.

— És utána?

A csendet közülük a legidősebb, egy svájcisapkás férfi töri meg.

— Én vagyok a legszerencsésebb. A vállalat állja, hogy ötvenöt évesen el mehessek korkedvezményes nyugdíjba áprilistól. — Id. Kadia Dé* nest szemmel láthatóan irigylik a fiatalabb kollégái. ő mégsem tártja magát szerencse fiának, hisz a gyár építésétől dolgozik itt, áprilisban lesz huszonegy éve. — Akkor építettük . . . Most bontjuk. Benne van az életem egy jókora darabja.

Petries Györgyöt többszörösen is hátrányosan érinti a gyárbezárás.

— Voltam már maszek is, agyonvágtak az adóval. Négy éve jöttem ide. Az anyóséknál lakunk Regényében két gyerekkel, most kezdtünk volna építkezni Görcsönyben... De miből? Mire? Csak az biztos, hogy áprilistól kezdődik a felmondási idő. De, hogy hol találok munkát? . . .

Ratkovics Józsefben mintha már oldódna a jövőtől való félelem. Ö már lehetőségekről tervezget, s ezzel igyekszik lelket önteni kollégáiba is:

— Vagy megveszik a gyárat addig, amíg még itt vagyunk és dolgozhatunk tovább, vagy körbejárjuk a várost és valahol csak találunk munkát. Nem igaz?

— És, ha nem?

Választ nem kapok.

— Nem gondoltak arra, hogy együtt valamilyen vállalkozásba fognak?

Id. Kadia Dénes veszi át a szót:

— Ha mi négyen összeállnánk, az újrakezdési segélyként 1,6 millió forintot jelentene. De azzal mire mehetnénk a szakmánkban?

— Marad a munkanélkülisegély?

Csak ezt ne kérdeztem volna! Épkézláb, életerős embernek ez olyan, mint a halált emlegetni. Az ember tudomásul veszi, hogy az valamikor mégiscsak elkerülhetetlen, de abban bízik, hogy vele ilyen nem fordulhat elő.

— Talán mégse . . . Vagy mégis? - A szemekben ott ül a félelem. Aztán megered a

szavuk. Sorolják a lakástörlesztést, a rezsit, a gyereknevelést. Egyre csak gyarapodnak a havonta minden körülmények között kifizetendő ezresek. És akkor mi marad még a konyhára, a ruházkodásra, az egyéb kiadásokra?

o

A‘ tmk-műhely csoportvezetője a kihalt csarnokon előttünk átfutó fekete macskára megjegyzi: van belőlük itt

elég.

Úgy látszik, nem babonás. Különben sem az vitte el a szerencséjét.- Nem tudom, mi lesz... ötvenkét éves vagyok. Az ötven felettiek után pedig már nem igen kapkodnak. Ahogy hallom, egyetlen üres állásra már nyolc-tízen is jelentkeznek. A nagyobbik fiam már munkanélküli, a kisebbik még dolgozik, de a cége feloszlóban, a feleségem meg itt portás a gyárban . . .

Dallos Lajost és tmk-s társait még élteti a remény. Még van munkájuk. A szigetvári téglagyárnak készítenek új szállítószalagot, felújítják a szárítókocsikat. Az itt levő gépek, berendezések talán kellenek más téglagyárba.

— Ezeket csak mi tudjuk úgy lebontani, hogy még használhatók legyenek másutt - mondja

némi szakmai büszkeséggel. — Ha nem mi bontunk, akkor jön a lángvágó és kész . . .

— Kérdés, ha lesz a gyárra vevő, igényt tart-e a munkájukra, a szaktudásukra?

— Ha nem is a szakmánkban dolgozhatnánk tovább, az se lenne nagy baj. Csak munka és kereset legyen . . .

önhibájukon kívül zátonyra futott emberi sorsok. Vajon jön-e mentőhajó, hogy mind- annyiukat kimentse? Vagy egyénileq képesek lesznek (lehetnek-e) a sorsfordításra?

Kérdések, melyekre igazán nem tudunk még választ se adni. Hát még megoldást!

Az ötvenkét éves Kiss Dezső qépkocsivezető beavat álmába :

— Vagy lennék 20 évvel fiatalabb, vagy hárommal idősebb . . . Akkor vagy találnék munkát, vagy elmennék korkedvezményes nyugdíjba. Itt a környéken nincs munkalehetőség.

A munkanélküliséggel kapcsolatban találónak érzem a gyórigazgató megjegyzését, miszerint: előidézünk egy váratlan és nagy fóidalmat (utcára kerülnek emberek egyre nagyobb számban), és utána a társadalom jószerint csak arra képes, hoay megpróbáljon aszpirint adni, de csak arra tud üqyelni, hogy a páciens előírás szerint' szedje azt be.

Az aszpirint már megkapták a görcsönyiek.

A Baranya-Tolna Megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat igazgatója, Harag József is jelképesen szólva aszpirinen él !ió ideje. Pedig, őt még nem fenyegeti a munkanélküliség. Legalábbis személyében nem.- Mindent megaróbóltunk Görcsönnyel. Le kellett zárnunk a ayárat, nem tehettünk mást. Nem kockáztathatjuk ezer emberünk kenyerét a qör- csönyi száz miatt. A tartósan veszteséges gyárat mi sem bírjuk tovább elviselni. A többi ezer dolgozónk joggal vár béremelést eredményes munkája után. - Szavai megfontoltak, mégis néha-néha úgy tűnik, mintha csodában reménykedne. Nincs csoda. Csak a tények. Azok meg szenvtelenek és kegyetlenek.

Jelentősen csappant a falazóanyagok iránti kereslet országosan. Hazánkban 20-22 téqlaqyárat .kellett bezárni. Köztük a qörcsönyit is.

A görcsönyi téglagyár tehát eladó.

De konkrét vevő még nincs. Legalábbis szándéknyilatkozatot még egyetlen egy sem adott.

így aztán a görcsönyi téglagyár április elsejétől jelképesen maga alá temeti az ott dolgozókat. De nem mindegyiküket. A vóllalkozóbbak más téalagyárakba lesznek beiá- rók — néhányon vannak, akik a korkedvezményes nyugdíjba mennek.

S ha nem lesz vevő a gyárra. azt is őrizni kell még tovább.

Az aszpirint már adaaoliák.

A homoksivatagra épített vitorláshajó végképp megfeneklett.-Murányi László

Kihalt-a görcsönyi téglagyár készáru rakodótere - itt hajdanán blokktéglák rakatai álltak