Dunántúli Napló, 1990. január (47. évfolyam, 1-30. szám)
1990-01-10 / 9. szám
A vidék is Mag I Régi gyökerű, és az elmúlt négy évtizedben kiéleződött ellentmondás a főváros és a vidék súlyos egyenlőtlensége. Szinte 'mór hozzászoktunk a it Dill politikai uitafföruma A Független Kisgazdapárt rövid programja Kulcskérdés a föld Keresztény világnézet A magántulajdon elsődlegessége — Polgári demokrácia A Független Kisgazdapárt programja 170 oldalas, és igyekszik átfogni összes sorskérdésünket. Röviden, egyáltalán nem érintve a program minden kérdését, megkísérlem főbb elemeit összefoglalni. HÁROM ALAPTÉTEL Politikáik bárom alaptétele lényegileg nem változott a békési program megjelenése óta. Ezek: keresztény világnézet, a magántulajdon prioritása, polgári demokrácia. A keresztény világnézettel kapcsolatban nincs szükség különösebb magyarázatra. Láthatjuk, hova vezette a társadalmat az ateizmus. Ne lopj! — A Tízparancsolatnak ez az alapelve arra a gyakorlatias álláspontra változott: Lopj, csak rajt ne fogjanak: A vezető felső százezer, az úgynevezett nomenklatúra gyakorlata lett: vizet prédikálni és pezsgőt inni. A magántulajdon elvetésével megváltoztatták a gazda- tudatot. A társadalom egyáltalán nem érezte magáénak az úgynevezett társadalmi tulajdont és a legkisebb lelkiis. meretfurdalás nélkül rövidítet. te meg azt. Kifejlődött Olyan korrupció és maffiás összefonódás az egyes vállalatok és egyéb közösségek között, amely sokszorosan felülmúlta a kapitalista társadalomban is meglévő korrupciót és bűnözést. A sdk tekintetben szintén strukturális hibával működő kapitalista társadalmat ugyanis nagymértékben kontrollálja a nyilvánosság. A harmadik alapelvünk a polgári demokrácia. Ez a többpártra támaszkodó társadalmi rendszer, amely egy az ellenfelek által is ellenőrzött választás után kialakuló parlamentre, országgyűlésre bízza a nemzet ügyeinek intézését. Ugyanis az úgynevezett népi .demokráciában vagy létező szocializmusban működő választási rendszer a történelem legszemérmetlenebb csalása, az emberi ész, értelem, szabadság és a méltóság, az emberi jógák talán legciniku- sabb megcsúfolása a történelem folyamán. Ezen úgynevezett választások eredményei, amelyek elérték néha a 99,8 százalékot, Albániában esetleg 100 százalékot is — megszégyenítései voltak az embernek, és a kereszténység, a humanizmus, a röneszansz, a francia forradalom után visz- szaveíették az embert a fáraók korába. AZ AGRARPROGRAM Most röviden gazdasági programunk talán leglényegesebb pontját, a párt agrár- programját kívánom Ismertetni. Ezt a programot zömében Nagy Ferenc agrármérnök, országos alelnö'künk dolgozta ki, aki Baranya megyei lakos. Egyik leglényegesebb pontja a földtulajdon 1947-es állapotoknak megfelelő jogi elismerése. A tulajdonjogot visszakapja az eredeti tulajdonos. Ha már nem él, úgy örökösei. Ezen programunkat sokan félreértik, mert összetévesztik a föld tulajdonjogát a Salátapalánták egy magánvállalkozó fóliásában Hit akar a Kisgazdapárt? Független, semleges, demokratikus Magyarországot! Jogállamiságot és valódi önkormányzatokat! A megszálló szovjet csapatok mielőbbi kivonulását, a végső időpont nemzetközi megállapodásban történő mielőbbi rögzítését! Az emberi és polgári szabadságjogok teljes körű és feltétel nélküli megvalósítását! A magántulajdon elsődlegességét, a vállalkozási szabadság korlátlanságát! A vállalkozások tömeges létrejöttét és megerősödését szolgáló adó- és hitelpolitikát! A föld tulajdonjogának visszaadását az 1947-es jogi állapot szerint! A tönkretett magyar falvak felemelkedését! Kiemelt, országos falufejlesztési politikát! Minden falunak önkormányzatot, iskolát és orvost! A költségvetés-politika gyökeres megváltoztatását, az oktatás, az egészségügy és a szociálpolitika garantált elsődlegességét! Biztos jelent a nyugdíjasoknak, biztos jövőt a fiataloknak! Erkölcsi, szellemi és kulturális megújulást! A kulturális, oktatási, művészeti és tudományos élet önigazgatását! A környezet állapotát érintő minden jelentős döntésben nyilt szakmai és társadalmi vitát, az érintett polgárok népszavazásban megtestesülő vétójogát! A mi hármas jelszavunk: Isten — Haza — család. föld használatával. Pártunk ennek a földtulajdonjognak gyakorlati megvalósítását nem máról holnapra (képzeli el, hanem egy több éves fejlődés Egy tsz állattartó telepe eredményeként. Nem igaz az, hogy a Független Kisgazda- párt azonnal szét akarja rombolni a termelőszövetkezeteket. Minden józan ember belátja, (hogy képtelenség egy ilyen hatalmas, kinnal-keserv- vel - erőszakkal összeállított struktúrát szétrombolni, amely ha az zömében ráfizetéssel is, de termel. Teljesen biztosra vesszük, hogy a te rmelőször vetkezetek jelenlegi bolsevik ihletésű struktúrája az idők folyamán elbomlik és jó esetben átalakul tényleges szövetkezetté. Nem kell bizonygatnom a bolsevik típusú szövetkezetek csődjét. Elég, ha ana gondolunk, hogy a világ talán legnagyobb gabonatermő területeivel rendelkező Szovjetunió évi 20 millió tonna gabonát importál. AZ EREDETI CÉLKITŰZÉS Természetesen nem mondunk le az FKgP eredeti célkitűzéséről, a farmergazdaságok, az önálló kisgazdák társadalmának kialakulásáról sem. Ez azonban idő kérdése. Jó néhány, szinte vállalkozónak nevezhető kisgazda van mór Baranya megyében, aki annak ellenére, hogy a szavakban olyannyira reformer kormányzatunk nekik csak keresztbe tett, hihetetlen munkaibírásával és akaratával fennmaradt. A földtulajdon elismerése után fel kívánjuk jogosítani a tulajdonost, hogy visszakapott földjén farmergazdaságot alapítson. Nagyon valószínű, hogy a jelenlegi viszonyok között erre egyelőre nem sokan vállalkoznak. Annak ellenére sem, hogy programunk szerint olyan a gráfban kokban kívánjuk támogatni őket, amelyek csekély (kamat (3°/o) fejében felvállalják a farmergazdaságok alátámasztását. Ez a folyamat nehéz és időigényes lesz, mert a 40 éves kommunista uralom szétrombolta a magyar falvak struktúráját és az iparba, a városba valómé, nekülésre késztette a falusi fiatalságot. A jövőbeni struktúraváltás nagyban elő fogja segíteni a „vissza a faluba mozgalmat”. A másik megoldás, hogy a tulajdonos bárkinek, aki többet ad érte, kölcsönös megegyezés alapján bérbe adja a földjét. Ugyanis módja van bent hagyni a földjét egy jól működő tsz-ben — akár tagja, akár nem a termelőszövetkezetnek — azzal a különbséggel, hagy földjéért még tisztességes bérleti díjat is (kaphat. A-óegyedik alternatíva az, hogy a tulajdonos földjét a kölcsönösen kialkudott áron eladja. Természetesen nem ismerjük el, hogy a termelőszövetkezetek önkéntes társulásók. Nem ismerjük el az ún. önkéntes földfelajánlásokat sem. Amit elismerünk az 1947 utáni földrendezésekből, ezek az 1953-ban és egyéb időpontókban (kölcsönös megegyezésekkel keletkezett földeladások. A LEGNAGYOBB GONDOSSÁGGAL Természetesen a földikérdést nem lehet elhamarkodva és mereven megközelíteni. Rendezése az új Magyarország egyik legnagyobb gondja lesz, amelyet csak a legnagyobb gondossággal szabad megközelíteni és szabályozni. Dr. Manzini Tibor magasabb fővárosi keresetekhez, a jobb és olcsóbb áruellátáshoz, az egész ország pénzéből támogatott kulturális és egészségügyi ellátáshoz és még sorolhatnámk miegyébhez. Kevesebb szó esik a kontraszelekció egy speciális változatáról, arról, fogy egy-egy magasabb beosztáshoz a hatalmi igazodáson kívül egyszerűen fővárosi lakásra vól-t, — van szükség. Aligha túlzunk, hogy ez az állapot, helyzeti előnyön alapuló intellektuális kizsákmányolásnak felel meg. Ezt az állapotot, sajnos, új tartalommal tölti meg a formálódó demokráciánk. Kirívó példáinak (látjuk, hogy az állampolgári kezdeményezés demokratikus sarkköve, a 'népszavazás könnyebbem szervezhető (meg a mind annyiunk pénzéből épült metróakilijárók embertömegéiben, mint például a pusztuló baranyai aprófalvakban. A központosított pénzügyi rendszer bástyáján ütött egyik rés az útalapot felügyelő társadalmi bizottság létrehozása. E bizottság teljes természetességgel áll ki az autópálya folytatása mellett Óbból a többlet (benzinár) pénzből, amit ml vidékiek Is fizetünk. Azt. hogy ezek az autópályák elsősorban a főve rosiak bevásárló és hétvégi út iáinak (irányába esnek, má • kevesebben firtatják. Valószínűleg mein sokan tudják azt, hogy a HUNGARO- (RfiNG első változata kissé távolabb volt Budapesttől (Pá- kozd térsége), de a fővárosi érdekek (hatása éppúgy érvényesült, mint a leendő vi- l^okállításnál. Szakmailag a részdöntések jól igazolhatók. Például: itt keli a korszerű tömegközlekedés, itt van nagy gépjárműsűrűség, (itt van szállodalánc, infrastruktúra ... S ez igaz is. Ha a dolgok mélyére nézünk, egy koncepciótlan - többnyire szándékos —, egyenlőtlenséget teremtő területfejlesztési 'politika logikátlan kényszerpályájának eredményeit élvezheti hazánk pölgá- raimak egyötöde, tehát a kisebbség, a többség rovására. Mindezt azon az állampárti filozófia alapiján, miszerint „Azé az ország, akié a főváros". Ez a filozófia érvényesült a megyeszékhelyek kiemelt fejlesztésében is. A VIDÉK ÉS A FŐVÁROS ESÉLYEGYENLŐSÉGE NÉLKÜL 1NEM LESZ IGAZI DEMOKRÁCIA! Követeljük az ország egész területére kiterjedő, a hátrányokat megszüntető, új fejlesztési terv kidolgozását. E koncepció feltárhatja, hogy vidéken olcsóbb a munkahely- teremtés, ezért a gazdaság egészére nézve magasabbak lehetnek a hozamok, célszerű preferenciákkal segíteni kétl a vidéki fejlesztéseket, többletelvonásokkal kell sújtani az indokolatlan fővárosközpontú fejlesztéseket. Nem fővárosi polgártársaink ellen, hanem valamennyiünk mellett szólunk. A váltás .sok nehézségbe ütközik, de végrehajtható. Idővel így elképzelhető lesz, ho'qv a villamos és metró fogódzókon meqkér- aesedeít kezű — politikusok parolázásaii helyett valóságos politikai viták után születnek meg a döntések. A Pécs—Baranyai Reformkor választmánya A Szabadságpárt vallja: Ma politizálni kell A Szabadsággá rt jellemző vonása: annak e lenére, hogy nem tesz egyenlőséget közöttük, de okulva inás pártok problémáiból NEM FOGAD SORAIBA VOLT MSZMP- MSZP-TAGOKAT. A SZABADSÁGPÁRT vallja: Aki ima mem segíti Magyar- országot, hanem a hazából akar meggazdagodni, az nem szolgálja a magyar nép érdekeit. Minden magyar állampolgárnak 'lehet termelő imagáin- tuTajdoint adni, s ehhez meg is vannak az eszközök. Magyarország boldogulását egy gazdaságilag egységes, népeiben ;(etniku maiban, nemzetiségeiben, nemzeteiben) szabad Európa kebelén látja biztosítottnak. Ma politizálni kell mindenkinek, aki a maga és 'hazája sorsát jobbá akarjai tenni. Hólnaptál jól kel szavazni. Holnapután számon keil kérni mindent, mindaddig, amíg A Szabadságpert nevében dr. Gueth Gyula, a párt elnöke, kaposvári főorvos a következő felhívás közzétételére kérte a Dunántúli Naplót. nem tanú íj ók meg a politikusok, hogy az ígéreteket meg kél I ta rta n i. A közhivatal a nép szolgálója, nem pedig elnyomója (kell 'legyen. A marxista alapú ideológia és gyakorlat sem a gazdasági életiben sem a politikáiban nem reformálható. A Szabadságpárt nem támogat olyan emigráns ma- gyartíkat, akik életük során több 'pártfordulást hajtottak végre, s most jótékonyan (megjelenni kívánnak a magyar politikáiban. A SZABADSÁGPÁRT várja mindazokat, akik csatlakozni kívánnak. Jelentkezni ajánlott levélben a következő címen lehet: dr. Gueth Gyula, 7400 Kaposvár, Dési Huber u. 5. 14. Ih. III. 2. Telefon: 82-18-808. A SZABADSÁGPART MEGKÖSZÖNI mindenkinek, akii meghallgatta, megértette és rá szavaz. Vállalkozók országa A Vállalkozók Pártja elengedhetetlennek tartja az ország gazdaságának gyökeres átalakítását. Ebben elsődleges szerep jut a vál'kiil'kozások gazdaságban betöltőt szerepe növekedésének — nyilatkozta Szűcs György, a Vállalkozók Pártjainak szóvivője a párt programjáról. Szűcs György :kemelte: Pártjuk célja, hogy hazánk a vállalkozók országává váljék. Véleményük szerint az ország gazdasági átalakulása utóin a vállá'tkozók számának töibb százezerre kell növekednie. Elengedhetetlen, hogy olyan termelési ■ szerkezet. alakuljon ki, amely a termékár előállításához a I egga zc a ságosa bban működő gazdálkodó egységeket hívja életre, és a tulajdonos, valamint az alkalmazott a lehető (legnagyobb jövedelmet tudja elemii. A mostani gazdaságii érdekképviseletek nem alkalmasak a törvényhozásban, a jogszabályok megalkotásánál a kellő erélyű fellépésre, a parlament pedig jelenlegi összetételében nem alkalmas a vállaIkozáso- kát serkentő törvények alkotására. 'Programunk fő csomópontjai már kialakultak. Szakemberekből állá munkacsoportunk azon fáradozik, hogy rövidesen teljes egészében kidolgozott programot vitathasson meg a januárban megrendezendő első kongresszuson, amelynek feladata (lesz a program kiegészítése, a gazdaságpolitikai elképzelések végleges kialakítása is. E Ifogadha'tatla nnak ta rtj u k a munkanélküliséget; Olyan feltételeket szeretnénk megterem, feni, amelyek révén mindenki biztonságban és nagy eredményességgel tud dolgozói. Ehhez elengedhetetlen, hogy kopjanak szabad utat az ipari, mezőgazdaságii, kereskedelmi és a szellemi (innovációs kezdeményezések.