Dunántúli Napló, 1990. január (47. évfolyam, 1-30. szám)

1990-01-30 / 29. szám

punomon napló 1990. január 30., kedd Németh Miklós Strasbourgban (Folytatás az 1. oldalról) ga hozza, várhatólag novem­beri ülésén. A tagfelvételi el­járás általában két-három évig tart, így Magyarország eseté­ben ez az időrend gyorsnak mondható, hangsúlyozta An­ders Björck, hozzáfűzve, hogy p maga nem lát olyan prob­lémát. amely lefékezné a fo­lyamatot. Az Európa Tanács tíz-tizen­egy fős küldöttséget kíván Magyarországra küldeni a vá­lasztások alkalmából, termé­szetesen nem ellenőrizni azo­kat, hanem azért, hogy kifeje­zésre juttassa érdeklődését. Anders Björck személyesen is részt kíván venni májusban azon a konferencián, amelyet az Európa Tanács és a ma­gyar Országgyűlés közösen rendez a kelet-európai gazda­sági reformokról, illetve ezek­nek a kelet—nyugati gazdasági együttműködésre gyakorolt ha­tásáról. Catherine Lalumiere asz- szony, az Európa Tanács fő­titkára és Németh Miklós ta­lálkozóján elsősorban az európai kisebbségek helyzeté­ről volt szó. Az ebéd végén Anders Björck, a parlamenti közgyű­lés elnöke rövid ünnepség ke­retében átadta Németh Mik­lós miniszterelnöknek az Euró­pai Tanács emlékérmét. Délután fél négykor az Európa Tanács parlamenti közgyűlése meleg tapssal üd­vözölte a magyar miniszterel­nököt, aki angolul mondotta el félórás beszédét, majd több mint másfél órán át vá­laszolt az Európa különböző országait és politikai áramla­tait reprezentáló képviselők kérdéseire, amelyek a magyaf belső élet, gazdaság és kül­politika legkülönbözőbb té­máira vonatkoztak, s a Ma­gyarországon kibontakozott át­alakulás iránti egyöntetű ro- konszenvről tanúskodtak. Szinte lélegzetvételnyi szü­net sem adódott, fél hatkor ugyanis nemzetközi sajtóér­tekezlet kezdődött az Európa- palota konferenciatermében. A miniszterelnök és kísérete programjában ezután a stras- bourgi városházán teendő lá­togatás szerepelt. Itt Catheri­ne Trautmann polgármester rendezett fogadást. A minisz­terelnök és kísérete a város­házáról egyenesen a repülő­térre hajtatott, ahonnan este 7 óra után indult vissza Buda­pestre. ÓRA A NAGYVILÁGBAN A televíziózásról hétfőn Stras- bourgban aláírt egyezmény a ha­táron túlra sugárzott televíziós adá­sok közös normáit foglalja össze. Az egyezmény etikai, kulturális kö­vetelményeket fogalmaz meg, sza­bályozza a hirdetéseket, a szpon­zorálás módját. A műsor tartalmá­ra vonatkozó előírások többek kö­zött leszögezik, hogy a műsoroknak tiszteletben kell tartaniok az em­beri méltóságot és nem szabad sér- teniök mások alapvető jogait, nem szabad trágárságot, különösen por­nográfiát tartalmaznioik. Szorgal­mazzák, hogy a híradások reális módon mutassák be a tényeket és tegyék lehetővé a szabad vélemény- alkotást. A kulturális célok közé tartozik, hogy a részes felek lehe­tőségeiknek megfelelően többségi részesedést biztosítsanak sugárzási idejükből az európai alkotásoknak. Az egyezmény lehetővé teszi Ma­gyarország számára televizióprog- ramok sugárzását az aláíró álla­mok területére és az ott készülő műsorok magyarországi közvetítését. Ezen belül külön figyelmet fordít azokra az országokra, amelyek nyelvileg elkülönültek és amelyek­nek audiovizuális termelési kapa­citása nem számottevő. Az Európa Tanács doppingellenes egyezménye szerint az aláirók saját alkotmányos intézkedéseik határán belül megteszik a szükséges lépé­seket a doppingszerek használatá­nak csökkentésére, majd felszámo­lására a sportéletben. Szorgalmaz­za a konvenció azt is, hogy vala­mennyi szerződő fél bocsásson az Európa Tanács főtitkárának rendel­kezésére minden lényeges informá­ciót azokról az intézkedésekről, amelyeket az egyezmény értelmében hozott. Ez a megállapodás lehető­séget teremt a doppingellenes nem­zetközi együttműködésbe való be­kapcsolódásra, a doppingvizsgála­tok hatékony lebonyolítására, egy­séges doppingszerlista kialakítására. Ezt a két európai egyezményt Németh Miklós miniszterelnök irta alá hétfőn. Kovács László külügyminisztériu- mi államtitkár ugyanakkor átadta Magyarország csatlakozási nyilatko­zatát az Eurimages támogatási alaphoz. Ezt az alapot az ET mi­niszteri bizottsága 1988 októberé­ben hozta létre az európai film­gyártás és audiovizuális tevékeny­ség támogatására. Vizsgálati fogságba szállították Erich Honeckert, az NDK volt államfőjét január 29-én. n Őrizetbe vették Honeckert Az NDK hatóságai hétfőn reggel őrizetbe vették Erich Honeckert, amikor elhagyta a berlini Charité urológiai kli­nikát. A 77 éves, volt pártfő­titkárt és államfőt rosszindula­tú vesedaganattal operálták meg január 10-én, a neves intézményben. A reggel hétkor a kliniká­ról kilépő Honeckert a bűn­ügyi rendőrség és az állam­ügyészség emberei várták, és egyenesen a Berlin-rummels- burgi vizsgálati fogdába szál­lították. Az NDK egykori telj­hatalmú vezetőjét hivatali ha­talommal való visszaéléssel, jogtalan előnyszerzéssel, ha­zaárulással és alkotmányelle­nes szervezkedéssel vádolják. A klinika igazgatója szerint az elbocsátott páciens jelen­leg nincs olyan állapotban, hogy őrizetbe vehessék. Március 18-án választások az NDK-ban Május helyett március 18-án ikerül sor az NDK-íbon az előrehozott parlamenti vá­lasztásokra — jelentették be éjféltájt a 'kormány és az el­lenzék képviselőinek hétórás tanácskozása után Berliniben. A hátralevő másfél hónapra a nemzeti felelősség kormánya veszi kézbe az ország irányí­tását. Ebbe a kormányba a A közbiztonság felbomlásának első jelei... (Folytatás az 1. oldalról) ja magát (s így nem is ma­radt el a tegnapi sajtótájé­koztatón) : mit tesz ebben a helyzetben a rendőrség?- Ésszerű szervezeti átala­kításokkal (így például az ál­lambiztonságiaktól történő személyi és technikai átcso­portosításokkal), a rendőrál­lomások már megtörtént ki­alakításával s ennek ered­ményeként a közterületeken való nagyobb jelenléttel talán még fékezhető valamelyest a kedvezőtlen tendencia. Am igazán optimista nyilatkozatot Pozsgay Imre Izraelben (Folytatás az 1. oldalról) rekszik a magyar elektronikai és egyéb vállalatokkal. A szerelőcsarnokokban és a fejlesztőrészlegnél látottak alapján ez inkább udvarias- sági kijelentésnek, de lega­lábbis illúzórikusnak tűnt. Ma­ga Pozsgay Imre is kijelentet­te: reméli, hogy az itt ta­pasztalható műszaki színvonal nem riasztja majd vissza a remélhetőleg mind gyakrab­ban ide eljutó magyar szak­embereket. Mindenesetre az IÁI képviselői szerint körvo­nalazódik az első jelentősebb együttműködés, mégpedig a Maléwal, amelynek a cég re­pülőgépkarbantartó kooperá­ciót javasol. Pozsgay Imre látogatásá­nak első, politikailag „fajsú­lyosabb” napja a keddi lesz, amikor az államminisztert Je­ruzsálemben Mose Arensz kül­ügyminiszter, és tulajdonkép­peni meghívója, Simon Peresz is fogadja. a jövőt illetően bátorság len­ne adni. Munkánkat ugyanis számos tényező nehezíti. Ismeretes, hogy a rendőri fizetések (mint ahogy ez szá­mos más szakmára is igaz) nincsenek igazán arányban a végzett munka mennyiségével, a vele járó kockázattal és fe­lelősséggel. A maguk előtt bűncselekmények aktáinak halmazát görgető nyomozók nem ritkán napi 12-14 órát dolgoznak, havi 10 000 forintos fizetésért. Emellett csak némi iróniával állíthatnánk azt is, hogy népszerű a rendőri pá­lya. Annak ellenére, hogy ke­vesen vitatják: biztonságunk érdekében bizony szükség van a rend őreinek munkájára. Ami a hazai rendőrség te­vékenységének eredményessé­gét illeti, a fejlett nyugati ál­lamokkal való összehasonlítás­ban egyelőre nem kell szé­gyenkeznünk. Ott ugyanis a felderítési eredményesség mu­tatói csupán 30 százalék kö­rül mozognak. Ezen a téren tehát jó lenne, ha nem „ér­nénk utál a Nyugatot”. Bár a jelek szerint ez irányban haladunk . . . Balog Nándor ike reika sztal - tá rgya I áso'kon részt vevő pártok és szervezetek mindegyike egy-egy képvise- Jőt delegál, vagyis az ellenzék is felelősséget vállal a kor­mányzásból, tárca nélküli mi­niszterek 'révén. A tájékoztatón elhangzott, hogy az ellenzék 'követelésével ellentétben a héten megalakí­tandó új kormány nem lesz „pártákon felüli és kívüli ka­binet”. Létrehozása annak a jele, hogy az ország ' vala­mennyi politikai ereje érde­lkelt a kormány működőképes­ségének megőrzésében, támo­gatásában, a stabilitás fenn­tartásában. A nemzeti felelős­ség kormányának élén Hans Modirow áM, aki nem mondott le párttagságáról', sőt még csak föl sem függesztette azt a választó sók napjáig. Az eredetileg a parlamenti választások napjaként kitűzött időpontban, május 6-án hely- hatósági választásokat fognak tartani az NDK-ban. Pontosan egy évvel a tavalyi tanácsvá- lasztós után sor kerülhet tehát a ma már nyíltan beismert „ kozme t iká zá s” he lyesb íté sé ­re, ám ezúttal már a nemzeti front egység listá ja és az NSZEP hegemóniája nélkül. Bölcsész magánegyetem Miskolcon (Folytatás az 1. oldalról) Zemplén Megyei Tanács által összeadott pénzből az indu­láshoz 3 millió forint gyűlt össze. A hétfői megnyitó után a felmérő dolgozatok írásával már kedden megkezdődik az első kísérleti szemeszter. A különböző szakák: magyar nyelv és irodalom, ókortudo- imány (latin—görög, klasszika- filológia), keleti tudomány (ja­pán, kínai, arab nyelv, orien­talisztika). Kiegészítő szak a színháztörténet. Valamennyi felvett szakhoz kötelező egy élő nyelv (angol, francia, né­met) elsajátítása. Ugyancsak kötelező valamennyi szak mel­lett a görög és a latin nyelv. Egy-egy szak félévi tandíja 2600 forint, ugyanennyibe ke­rül egy szemeszterre az ide­gennyelv felvétele. Hétfőn már a kora reggeli órákban hosszú sorokban vá­rakoztok az érdeklődésre kiér­tesített leendő hallgatók bizo­nyítványaikkal, beiratkozásra várva. A miskolci bülcsész magánegyetem keddtől 340 nappali tagozatos hallgatóval kezdi meg a kísérleti félévet, s mellettük 70 diplomás tanul kiegészítő szakákon. A bölcsészegyetemnek 99 ta­nára van, valamennyi másod­állású, vagy szellemi szabad­foglalkozású — imás egyeteme­ken, 'illetve karain és tanszé­kein oktató neves professzo­rok —, köztük több jeles tu­dós; a Magyar Tudományos Akadémia tagjai pedig térí­tésmentesen vállalták az ok­tatást a miskolci intézmény­iben. Ha az Országgyűlés a kö­zeljövőben jóváhagyja a ma­gánegyetemek működési rend­jét, ókkor mint más egyete­meken, a miskolci bölcsész- egyetemen is öt év után kap­nak a hallgatók egyetemi dip­lomát. Várják a fiatalokat a baranyai madarászok Vasárnap délelőtt Pécsett, a Lenau-házban közgyűlést tar­tott a Magyar Madártani Egyesület Baranya megyei csoportja. Beszámoló hangzott el az 1989. évben végzett munkáról. Szó volt többek között arról, hogy Baranya megyében is elvégezték a gó­lyák felmérését. Az egyesület 226 gólyapárt vett nyilvántar­tásba. Hatvan százalékuk vil­lanyoszlop tetejére rakja a fészkét, ezért a DÉDASZ megmagasitja ezeket. Siklóson a sérült gólyák ápolására három évvel ezelőtt telepet létesített az egyesület. A tervek szerint ezt tovább bővítik, hogy alkalmas le­gyen más madarak ápolására is. A Madártani Egyesület programjában kiemelt helyen szerepel a rétisasok és a ra­gadozó madarak védelme. A Madártani Egyesület tag­jai faunisztikai megfigyelése­ket is végeznek. Madárfajtér­képet állítanak össze, hogy nyomon követhető legyen a madarak szaporodása, pusz­tulása. Tizenhét községben már elvégezték a madarak feltérképezését. Minél több fiatalt szeretné­nek megnyerni a madarászok, ezért a Lenau-házban mada­rász-suli működik. Szombaton­ként tartják az elméleti és gyakorlati foglalkozásokat. Tíz évvel ezelőtt rendezték meg az első madárgyűrűző tábort Sumonyban, ami most már július végétől szeptember közepéig várja a madarászo­kat. Ezen főleg középiskolá­sok, főiskolások, egyetemisták vesznek részt. 1989-ben már érkeztek táborozok az NDK- ból és az NSZK-ból is. Az el­múlt évben 67 madárfajt gyű­rűztek meg. Az egyesület rövidesen át­alakul, ha a márciusi köz­gyűlés is jóváhagyja, akkor a jövőben Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület­re változtatja a nevét. Sz. K. Egyetemi hallgatók programja Baranyában Mayer Mihály püspököt is felkeresik A hagyományoknak megfe­lelően az idén is szerveztek téli terepgyakorlatokat egye­temi és főiskolai hallgatók számára az Egyetemközi Együttműködési Központ támo­gatásával. A terepgyakorlatok egyik, ugyancsak hagyomá­nyos célpontja Baranya, ahol elsősorban az egyház és az erkölcsi értékek kapcsolatával, a szabadságjogok és a ki­sebbségvédelem időszerű’ kér­déseivel szeretne foglalkozni a hét végén Pécsre érkezett csoport. Budapestről és Mis­kolcról egy-egy joghallgató, Szombathelyről és Egerből ta­nárjelölt, valamint a Reformá­tus Teológiai Akadémia egy hallgatója — Skuteczky Rita, Gőcze Klára, Balogh Pálma, Gál Tibor és Soós Szilárd — kezdte meg közel egyhetes programját Baranyában. Első­ként a pécsi egyháztörténettel, a város régészeti emlékeivel ismerkednek, többek közt fel­keresik Tímár György plébá­nost, a kiváló történészt Kő­vágószőlősön, a tervek szerint ma délelőtt Mayer Mihály püspököt látogatják meg, majd a különböző felekezetek képviselőivel is találkozni sze­retnének. A holnapi program­ban a Lenau-ház megtekinté­se szerepel, ahol Füzes Miklós történész tart előadást, dél­után a Janus Pannonius Tu­dományegyetem német tanszé­kére látogatnak. Látogatást terveznek Eszékre is, a Horvát­országi Magyarok Szövetségé­be, végezetül Pécsváraddal és környékével ismerkednek. A gyakorlatokon a csoportot Szi­lágyi László, a JPTE közműve­lődési titkára és Szöllősy Kál­mán, a Baranya Megyei Mű­velődési Központ főmunkatár­sa kalauzolja. B. R. — II ■■■■III ' "■ ' SZTAV SZAKSTUOIUM Srokmo.. Oktotóji és Átképzési Kit.' k 7622 Pécs. Szólót Andros utco It. T.: 32 822.13 Rendkívül érdekesnek és aktuálisnak ígérkezik a kft. által szervezett, a „Magyar gazdasági jog aktuális kérdései” c. fórumsorozat utolsó előadási napja február 7-én, szerdán: Program: . 9.00-10.30: Vám- és pénzügyi rendelkezések 1990-től. Előadó: dr. Takács József, a helyi Vám- és Pénzügyőrség parancsnoka. 11.00- 12.30: Költségvetés és az Állami Legfőbb Számvevőszék 1990-től. Előadó: dr. Horváth József, a JPTE pénzügyi jogi tanszék tanársegédje. 13.30-14.30: Gazdasági bűncselekmények. Előadó: dr. Bodnár Imre, a JPTE büntetőjogi tanszékének docense. 15.00— 16.00: Nemzetközi büntetőjogok össze­hasonlítása. Előadó: dr. Bodnár Imre. Jelentkezni lehet még egyénenként és csoportosan is február 6-án, 16 óráig a fenti címen. Részvételi díj: 900 Ft/fő, amely az ebéd árát is magába foglalja. A Pécsi Közúti Építő Vállalat személygépkocsival vagy motorkerékpárral rendelkező állványozásban, zsaluzásban és tervrajz ismeretekben jártas ÁCS SZAKMUNKÁST keres munkatársnak felvételre. BÉREZÉS: megegyezés szerint. Gépjármű-használatáért a rendelet szerinti díjazást téritjük. JELENTKEZÉS: Godina György épitésvezetőnél, Pécs, Eperfás u. 1. szám alatt. TELEFON: 10-088, 10-624, 10-417.

Next

/
Thumbnails
Contents