Dunántúli Napló, 1990. január (47. évfolyam, 1-30. szám)

1990-01-20 / 19. szám

2 Dunántúlt napló 1990. január 20., szombat Francois Mitterrand elutazott Budapestről (Folytatás az 1. oldalról) vács László külügyminisztériu- mi államtitkár. Mitterrand elnök ezután o Kozma utcai új köztemető 301-es parcellájában koszo­rút helyezett el Nagy Imre nyughelyénél. A koszorúzásnál ott volt felesége, Danielle Mitterrand és Roland Dumas külügyi államminiszter. A sírnál a Történelmi Igaz­ságtétel Bizottság nevében ■Földes Péter mondott rövid beszédet, üdvözölte a Francia Köztársaság elnökét, mint az első államfőt, aki hivatalosan tisztelgett a sírnál. Az elnök ezt követően lerótta kegyele­tét Nagy Imre mártírtársainak nyughelyénél, s koszorút he­lyezett el az 1956-os forrada­lom áldozatainak jelképes sírjánál. Francois Mitterrand szakított néhány percet arra is, hogy rövid beszélgetést folytasson Nagy Erzsébettel, az 1958-ban kivégzett minisz­terelnök leányával. A mggas rangú vendég ez­után a Kölcsey Ferenc Gim- ' náziumba látogatott, ahol fő­városi iskolák francia szakos tanáraival találkozott. A be­szélgetést követően mindjárt figyelmébe ajánlotta a jelen­lévő külügyi államminiszternek és Thierry De Beaucé-nak, a nemzetközi kulturális kapcso­latok államtitkárának: támo­gassák a francia nyelv kül­földi, így magyarországi taní­tását, és könnyítsék meg a Magyarországról érkező taná­rok továbbképzését. Az elnök és szőkébb kísé­rete — számos újságíró gyű­rűjében - a déli napsütésben rövid sétát tett a Váci utcá­ban, ahol elsősorban a köny­vesboltok kirakataiban gyö­nyörködött, ám hosszasan idő­zött a népművészeti cikkek előtt is. Mitterrand elnök és felesé­ge ezt követően fogadást adott a Néprajzi Múzeumban, ahol megjelent Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök és felesége. Az elnök ezután ebédet adott a magyar kul­turális élet kiemelkedő sze­mélyiségei tiszteletére a Hun­gária Kávéház és Étteremben. Szűrös Mátyás és Francois Mitterrand délután nemzetközi sajtókonferencián összegezte a látogatás eredményeit a Magyar Tudományos Akadé­mia budai várbeli kongresz- szusi termében. Francois Mitterrand elége­detten szólt budapesti látoga­tásáról, amelynek során nem­csak állami és kormány-tiszt­ségviselőkkel, hanem az el­lenzék képviselőivel is lehe­tősége volt találkozni. Meg­győződését fejezte ki, hogy a két ország azonosan ítéli meg az európai problémákat. Az elnök felhívta a megjelent új­ságírók figyelmét azokra a megállapodásokra is, amelye­ket a kíséretében érkezett személyiségek kötöttek ma­gyar partnereikkel. Magyarországi látpgatásá- nak utolsó programjaként a francia elnök és felesége ta­lálkozott és rövid megbeszé­lést folytatott Paskai László bíboros, prímás, esztergomi érsekkel a Budai Érseki Palo­tában. Ezt követően, a késő dél­utáni órákban a delegáció az ünnepélyes búcsúztatás szín­helyére, a Kossuth térre haj­tatott. A francia elnököt -ka­tonai tiszteletadás mellett - Szűrös Mátyás búcsúztatta. Je­len volt Fodor István, az Or­szággyűlés megbízott elnöke. Ezzel Francois Mitterrand befejezte - köztársasági el­nökként immár második — hi­vatalos magyarországi láto­gatását és elutazott Budapest­ről. A Ferihegyi repülőtéren jelen volt vendéglátója, Szű­rös Mátyás. Magyar-francia partnertárgyalások Pénteken folytatódtak a ma­gyar-francia partnertárgya­lások, Horváth Ferenc ipari miniszter Paul Quiles francia postaügyi, űrhajózási és táv­közlési miniszterrel tárgyalt a kétoldalú együttműködés bő­vítéséről. Ennek során szóvolt az aktív memóriakártyák ma­gyarországi elterjesztésében való francia közreműködésről, videomagnók kooperációs gyártásáról, továbbá a nagy képfelbontású tv-rendszerek közös kutatásáról és fejleszté­séről, telefonközpontok, kis- és nagycsatornaszómú mikrohul. lámú digitális rádiórelé be­rendezések és korszerű tele­fonkészülékek termelési együtt­működésen alapuló előállítá­sáról. Horn Gyula külügyminiszter pénteken megbeszélést folyta, tolt a francia köztársasági el­nök kíséretében lévő Roland Dumas külügyi államminiszter, rel a közép-ketet-európai fej­leményekről és a kétoldalú kapcsolatokról. A két miniszter jelenlétében írták alá a Magyar Tudomá­nyos Akadémia és a senlis-i Cziffra Alapítvány között lét­rehozott „MTA-Cziffra Alapít­vány” alapító okiratát. Beck Tamás kereskedelmi miniszter pénteken fogadta Pierre Beregovoy francia gaz. dasági, pénzügyi és költség- vetési államminisztert, vala­mint Roger Fauroux ipari mi­nisztert. A megbeszélés során Pierre Béregovoy elmondta, hogy Franciaországban nagy érdek­lődéssel figyelik a politikai és gazdasági reform magyaror­szági alakulását. Megerősítet­te, hogy Franciaország, ked­vezményes feltételekkel, két­milliárd francia frank hitel nyújtását határozta el Magyar- ország számára. A tárgyaló­felek kiemelték, hogy a kis- és középvállalatoknak is foko­zottabban be kell kapcsolód­niuk a gazdasági együttmű­ködésbe. A francia állammi- niszter jelezte, hogy segítséget kívánnak nyújtani a francia kis- és középvállalatoknak ma­gyarországi együttműködési tevékenységük fejlesztéséhez. Kijelentette, hogy ösztönözni fogják a hazai banki és ipari szektort a magyarországi pri- votizációs folyamatból adódó lehetőségek fokozottabb ki­használására. A megbeszélés kiterjedt az EGK-magyar kapcsolatokra és a Nemzetközi Valutaalap­pal folytatott tárgyalásokra is. Beck Tamás és Jean-Yves Haberer, a Crédit Lyonnais elnöke közös nyilatkozatot írt alá francia—magyar kis- és közép vegyesvállalatok alapí­tását ösztönző tanácsadó szerv létrehozásáról, magyarországi székhellyel. Glatz Ferenc művelődési mi­niszter és lack Lang francia kulturális és kommunikációs miniszter pénteki tárgyalásain megvitatták a kulturális és mű­vészeti együttműködés távlati fejlesztésének fő irányait, a filmművészet és a zene, a színházművészet, a képzőmű­vészet és az irodalmi kapcso­latok bővítésének lehetőségeit. NAGYVILÁGBAN Elutazott Budapestről a NATO- küldöttség Pénteken j elutazott Buda­pestről az Észak-Atlanti Köz­gyűlés küldöttsége, amely az Országgyűlés honvédelmi, va­lamint külügyi bizottságának meghívására látogatott ha­zánkba. A 19 tagú delegáció­ban NSZK-beli, francia, hol­land, norvég, dón, kanadai és török képviselők kaptak he­lyet.-ó- BUKAREST: Romániában már nem létezik a kommunis­ta párt, az RKP „önmagát zárta ki az ország politikai életéből". A Nemzeti Meg- mentési Front Tanácsának pénteken a központi lapok­ban megjelent hivatalos köz­leménye azt is tudatja, hogy ..az RKP politikai alakulat" volt „a diktátor kreációja a demagógia, a hazugság és a kormányzási módszer rangjá­ra emelt gyilkossági akciók megtestesítője”.-ó- BERLIN: Újabb rendkí­vüli pártkongresszus egybehí- vását és az NSZEP—DSZP fel­oszlatását sürgetik az egykori állampárt jogutódján belüli platformok, valamint több tu­dományos intézmény párt- alapszervezetének képviselői. A horvát kormányfő tárgyalásai Budapesten Érkeznek az örmény menekültek a jereváni repülőtérre, azt követően, hogy nemzetiségi zavargások történtek Azerbajdzsán több területén az elmúlt napokban. MTI-telefotó örmény—azerbajdzsán helyzet A fegyveres harcok már polgárháborús jelleget öltenek Medgyessy Péter, a Minisz- tertamács elnökhelyettese pén­teken a Parlamentben meg­beszélést folytatott Antun Milo- vics horvót kormányfővel. A találkozón megállapították, hogy a sokrétű magyar—ju­goszláv, ezen belül a ma­gyar— horvót kapcsolatok ked­vezően alakulnak. A politikai problémáktól mentes légkör­ben a kétoldalú gazdasági együttműködés dinamikusan fejlődik. A gazdasági együttműkö­dés kérdései között kiemelt figyelmet fordítottak az ener­getikai együttműködésre, első­sorban a villamosenergiaipar területén, a határ menti föld- gázmezők kutatására és kiter­melésére, valamint a két or­szág gázvezetékrendszerei ősz. szekapcsolásának lehetőségei­re. Megállapodtak abban, hogy tovább fejlesztik az áru­csere-forgalmat és a határ­menti árucserét. Ennek érdeké­ben a közeljövőben szakértői tárgyalásokat kezdenek a ha­tár menti forgalom egy részé­nek, továbbá a kooperáció­nak a kölcsönös vám-mentesí­téséről. Közös feladatokat ha­tároztak meg a vasúti jármű­ipari, a mezőgazdasági és élelmiszeripari, a közlekedési, valamint a környezetvédelmi együttműködés előmozdítására. Megállapították, hogy jó irányban fejlődik és gazdago­dik a kulturális együttműkö­dés, s hangsúlyozták, hogy különös gondot fordítanak a két országban élő nemzetisé­gek igényeinek kielégítésére. Egyetértettek abban, hogy mi­előbb célszerű lenne tudomá­nyos konferenciát rendezni a nemzeti kisebbségek ügyéről, illetve közös magyar—jugoszláv nyilatkozatban kijelölni az együttműködés kereteit ezen o területen. Budapesti tárgyalásait be­fejezve Antun Milovics, a Hor­vát Szocialista Köztársaság Végrehajtó Tanácsának elnö­ke pénteken a Parlamentben sajtótájékoztatón találkozott a magyar és a jugoszláv új. ságírákkal. Az egyetlen remény a had­sereg maradt, s mindkét köz­társaságba pénteken újabb egységeket vezényeltek erősí­tésként — így összegezte pén­tek este az Azerbajdzsánból és Örményországból érkezett, fronfjelentésekhez hasonló hí­rehet a szovjet tv kommentá­tora. Az örmény hírügynökség szerint a véres konfliktus nyíl­tan polgárháborús jelleget öl­tött, miután fegyveres azerik csütörtökön éjszaka első al­kalommal átlépték a két köz­társaság közötti határt, és megtámadták Jerasavan ör­mény falut Jerevántól 70 kilo­méterre délkeletre, a nahicse- váni enftlóvé határán. A francia és brit hírügynökség helyszíni tudósítói szerint pén­teken szüntelenül fegyverro­pogás hallatszott a két köz­társaság határán. A katonai egységek nem avatkoztak be. Eközben a katonák körkö­rös védelemre rendezkedett be a Karabah-hegyvidéken, hi­szen a jelek szerint a viszony­lagos nyugalom vihar előtti csend. A kara-bah-hegyvidék körüli Azerbajdzsán körzetek­ben — meg nem erősített hí­rek szerint — 380 ezer fegy­veres gyűlt össze. Sztyepana- kertbe helikoptereken jelentős létszámú belügyi alakulatokat dobtalk át. %----------------- * -----------------­„ Kuka-gate” Szentendrén Katonai titkok a szemétben « Czinege kilencszobás lakása Mikor a Honvédelmi Minisz­térium tegnapi sajtótájékozta­tójára! szóló meghívókat ki­küldték, a szerkesztőségeknek szóló anyagban még -nem sze­repelt semmi szenzációszómba menő bejelentés. Az élet új eseményeket produkált, meg­változtatta az eredeti elképze­léseket, és felborította a na­pirendet. Keleti György ezre­des, a sajtó- és információs fő­osztály vezetője utolsó napi­rendi pontként ismertette a szentendrei kukákban -megta­lált titkos katonai anyagokat tartalmazó dossziéval kapcso­latos botrányt. A még mit sem sejtő házi­asszony levitte a szemetet, fel­nyitotta a kuka tetejét... és nem öntötte bele a szemetet, mert megdöbbent a látványtól. A „Magyar Néphadsereg ve­zérkari főnökének" feliratot látta meg. Belelapozott, és a Varsói Szerződés Törzs szövet­séges hadseregeinek okiratait, a honi légvédelmi csapatok­nak szóló parancsot, soron kí­vüli előléptetéseket olvasott... Először a Reform című lap szerkesztőségét értesítette a talált „tárgyakról", majd az ő közreműködésükkel jutottak el az iratok a honvédelmi mi­niszterhez. A papírok valószí­nűleg január 1-jén kerülhettek a szemetesbe, három nappal később pedig a főszerkesztő kezébe. A botrány zárt kapuk mö­götti robbanása után 40 tiszt és 120 sorkatona keresgélt a 'kukákban, a szentendrei sze­méttelepen, esetleges további iratok után kutatva. Január 8-ro a vizsgálat megállapí­totta, hogy a titkos dokumen­tumok nem gondatlanság vagy provokáció következté­ben kerültek a kukába. Az ügyben szereplő mind a 29 ügyirat előkerült. Az előállított személy (hivatásos katona, tiszthelyettes), aki ai doku­mentum eltulajdonításával gyanúsítható, nem vol kihall­gatható állapotban részegsé­ge miatt. Későbbi kihallgatá­sakor egy tisztre hárította a felelősséget. A HM átadta az ügyet kivizsgálásra az Orszá­gos Rendőr-főkapitányságnak, illetve a Katonai ügyészség­nek. A két gyanúsítható sze­mély szabadlábon várja az ügy további fejleményeit. Keleti György elmondta: le­vonták az esetből a tanulsá­gokat, szigorúbb belépési rendszabályokat vezetnek be az irodákba, szigorítják az ügyiratok minősítését — tény­leg csak azok legyenek titko­sak, amelyek tartalma ezt in­dokolta, csökkenteni kell az alakulatoknál lévő iratok szá­mát. A honvédség új szervezeti felépítéséről szólva Liszkay Csaba vezérőrnagy, a HM hi­vatalvezetője elmondta: 1989. december 1-jén szétvált a mi­nisztérium és a katonai tevé­kenységet irányító Magyar Néphadsereg Parancsnoksága. A hosszú távú haderőcsökken- tési -reformmal összhangban, mintegy 550-600 fővel csök­kentették a minisztérium lét­számát. A HM tevékenységét továbbra is a miniszter irá­nyítja, felügyeli. Első helyet­tese a-z államtitkár, második a miniszterhelyettes. Létrehoz­ták a társadalompolitikai, köz- gazdasági, sajtó- és informá­ciós, igazgatási és jogi, nem­zetközi kapcsolatok és bizton­ságpolitikai, illetve tervezési főosztályt. Hat tagú Honvédéi, mi Kollégium segíti a minisz­térium munkáját, tárgyal a hadsereg életét érintő fon­tosabb kérdésekről. Javaslatot tesz a miniszternek, aki ezt figyelembe véve hozza- meg intézkedéseit. Január elsejétől teljes egé­szében megszűnt a hadse­regben a politikai pártok te­vékenysége. 1989. október 26- án befejezte működését a Magyar Néphadsereg pártbi­zottsága, december 31-ig megszűntek az alopszervezetek is. A Cz in ege-lakásüggyel kap­csolatban Keleti György el­mondta, hogy 1988 áprilisá­ban új kiutaló határozatot küldtek Czinege Lajosnak, amelynek értelmében 9 szobás, háromszintes, 462 négyzetmé­teres házat bérel ezentúl a volt miniszter. Közel ötezer fo­rintos lakbért fizet. A Jablon- ka utcában fia, Czinege Jó­zsef építkezik, teljesen ma­gánerőből, magánvállalkozók bevonásával és nem katonák­kal. Hajdú Zs.-?- PRÁGA: Csehszlovákia, Lengyelország és Magyaror­szág a KGST deviza, és pénz­ügyekkel foglalkozó állandó bizottságának prágai ülésén úgy döntött, hogy lelmondja a szocialista országok turista valutaárlolyamai és a nem ke­reskedelmi fizetések kötelező egyeztetésére vonatkozó szer­ződéseket, s a jövőben kétol­dalúén állapodnak meg ezek­ben a kérdésekben - jelentet­ték be a KGST-bizottság ta­nácskozásának befejeztével Prágában tartott sajtóértekez­leten.-ó- PRÁGA: Prágában a hét közepén megtartották a cseh­országi magyarok első össze­jövetelét, amelyen a magyar nemzetiség szövetségének lét- » rehozására nyolctagú bizott­ságot választottak. A Polgári Fórum kezdeményezésére mór korábban létrejött a német, lengyel és ukrán nemzeti szö­vetség. A magyarok ügyében eddig semmi sem történt, amit ■most kívánnak pótolni.-ó- HOUSTON: Szombatra halasztották a Columbia ame­rikai űrrepülőgép péntekre tervezett visszatérését, mert a kaliforniai Edwars légitá­maszpontot - a leszállás hely­színét - sűrű köd borítja. Az előírások szerint a biztonságos leszálláshoz legalább 11 kilo­méteres látótávolság szüksé- 4es. A módosított terv szerint a Columbia szombaton - közép-európai idő szerint - reggel 9 órakor ér földet.

Next

/
Thumbnails
Contents