Dunántúli Napló, 1990. január (47. évfolyam, 1-30. szám)

1990-01-17 / 16. szám

Esélyt a jövőnek! A FIDESZ választási programjából Tisztelt Olvasó! Tisztelt Választópolgár! Ez év március 25-én Önnek közel hatvan párt és esetleg több tucatnyi képviselőjelölt közül kell kiválasztani azt, amely politikai érdekeit és nézeteit a leginkább megjeleníti, akinek a parlamentbe jutását szavazatával támogatni kívánja. Az alábbi Írásokkal arról szeretnénk meggyőzni Ont, hogy a Fiatal De­mokraták Szövetsége nem csupán egyike a hatvan pártnak, ha­nem karakteres, önálló szín a politikai palettán. Szervezetünk alig kétéves léte alatt mindig ott serénykedett, ahol valamit tenni lehetett az országot négy évtizeden át elnyomásban tar­tó kommunista hatalmi monstrum ellen. Feladatainknak azon­ban ezzel még csak kisebb részét végeztük el. Mint céljainkból és választási programunkból kitűnik, határozott elképzelésekkel rendelkezünk arról, miként kellene a kommunizmus hosszúra nyúlt bacchanáliája után ránk maradt romhalmazból élhető vi­lágot, otthonos hazát teremteni. Ezúttal országos szervezetünk történetének jelentősebb állo­másaival és politikai programnyilatkozatunkkal kívánjuk megis­mertetni Ont, később ugyanezeken a hasábokon a FIDESZ ba­ranyai csoportjai és gazdasági, szociális, oktatási, környezetvé­delmi és nemzetiségi politikánk, valamint külpolitikai elképzelé­seink kapnak remélhetően nyilvánosságot. A FIDESZ baranyai választmánya Kis FIDESZ-történet A DN választási melléklete A közvélemény 1988 áprili­sában egy rendőrségi 'közle­ményből értesülhetett arról, hogy néhány magyar fiatalt rendőrhatósági figyelmeztetés­ben részesítettek, mivel jog- szabályellenesen Ifjúsági szer­vezetet akartak létrehozni. Ha­marosan kiderült azonban: Magyarországon semmilyen törvény nem tiltja társadalmi mozgalom, sőt pártok alapítá­sát sem. Vétkes könnyelmű­ség, az MSZMP urai soha nem hitték volna, hogy vala­ha is veszi magának valaki a bátorságot és a pártállam jog­hézagait kihasználva ellenzéki mozgalmat hoz létre. A Fiatal Demokraták Szövetségének alapítói már ekkor felkészül­tebbnek, megfontaltabbnak bi­zonyultak az elnyomó gépezet bürokratáinál és szemtelenül ütötték le a feladott labdá­kat, surrantak át a kiskapu­kon. Visszatekintve tényként könyvelhetjük el:' 1988 már­ciusának végén megalakult a FIDESZ, az első legális ellen­zéki mozgálom Magyarorszá­gon. Mindjárt hajmeresztő dol­gok kinyilvánításával kezdte működését. Célként a több­pártrendszerű parlamenti de­mokrácia és a piacgazdaság intézményeinek bevezetését, Magyarország semlegességét jelölte meg akkor, almikor még a legmerészebbek is legfel­jebb demokratikus szocializ­must és további gazdasági re­formokat emlegettek. Úgy gondoljuk, érdemes fel­eleveníteni a máig vezető út néhány fontosabb állomását, az eredményes akciókat, kez­deményezéseket. 1988. október 23-án a hatalom gumibotot markoló-, felemelt keze meg­hiúsította a közös ellenzéki tüntetést. A FIDESZ aktivistái az atrocitásokat is vállalva Budapesten utcai megemléke­zéseket tartottak az 56-os for­radalomról. Október 30-án csatlakozva a nemzetközi Du­ma-naphoz, aláírásokat gyűj­töttünk a bős—nagymarosi víz­lépcső építésének folytatását jó­váhagyó parlamenti döntés el­len. November 7-én néhány FIDESZ-tag utcai sepregetés- sel nyilvánította ki, hogy az oroszországi bolsevik puccs évfordulója törlendő a munka­szüneti napok sorából. No­vember 15-én, a brassói mun­kásfelkelés első évfordulóján a FIDESZ is annak a demonst­rációnak a szervezői között volt, amit a rossz emlékű Grósz-kormány brutálisan szét­veretett a rendőrséggel. (Meg­jegyezzük, hogy szervezetünk rövid történetében ez a soka­dik, de mindmáig — és re­méljük, végleg — az utolsó alkalom volt, amikor gumibo- tok zu'hogása „jutalmazta1' ténykedésünket.) Ez idő tájt a kommunisták szemében a FIDESZ volt az első számú közellenség, ragasztgatták a fehérterrorista és az ellenfor- radalmár címkéket. 1989 tavaszán, az Ellenzéki Kerékasztallal kezdődő tárgya­lásoknál sem ágáltak egyet­len szervezet részvétele ellen sem olyan hevesen, mint ép­pen a FIDESZ ellen — ők tud­ják, miért. Fáradozásuk ered­ménytelen maradt, a FIDESZ mindvégig konstruktív tagja volt az EKÁ-nak és a nemzeti kerekasztal tárgyalásoknak. Á FIDESZ több helyen kez­deményezte, máshol támogat­ta az országgyűlés legkampro- m'ittálódottabb sztálinista kép­viselőnek visszahívását, és köz­reműködött az ellenzéki jelöl­tek állításában a pótválasztá- sokon. Egyik választmányi tagunk augusztusban Prágában cse­lekvő részese volt a rendszer elleni megmozdulásnak, emi­att a cseh hatóságok fogva tartották, majd elítélték. (A napokban Václav Havel, elnök személyesen részesítette őt ke­gyelemben.) A nemzeti kerekasztal tár­gyalásain elért eredményeket 1989 szeptemberében még elégtelennek ítéltük, ezért neim írtuk alá a záródokumentu­mot, hanem az SZDSZ-szel együtt népszavazás kiírását kezdeményeztük . ^z MSZ(M)P vagyonnal való elszámoltatá­sáról és munkahelyi jelenlété­ről, a munkásőrség feloszla­tásáról és munkahelyi jelen­létéről, a munkásőrség felosz­latásáról és a köztársasági el­nökválasztás Időpontjáról. Az FKgP és az MSZDP által is támogatott négy IGEN győ­zelme mór a közelmúlt ese­ménye. A brassói felkelés második évfordulójára novemberben Is­mét megemlékezéseket szerve­zett a FIDESZ, ezúttal már bé­kés körülmények között. Jelen­tősebb összeget sikerült a 'a kosságtól összegyűjteni, amit az erdélyi magyarok támoga­tására fordított a szervezet, részben még a romániai for­radalom előtt. Végül megemlítjük, hogy a FIDESZ az egyik kirobbantója annak a botránynak, amely a A negyven éve uralkodó kommunista rendszer csődbe juttatta az országot. A kom­munista kormányok a nemzet gazdasági és politikai érde­keit a mindenkori szovjet ér­dekek alá rendelték, s ezzel országunkat gyarmati függő­ségbe taszították. Miközben a piacgazdaságra és parlamen­táris demokráciára épülő nyu­gati polgári társadalmak a jólét és a szabadság soha nem tapasztalt szintjét érték el, nálunk a jóléti állam he­lyett a pártállam valósult meg. A kommunista diktatúra év­tizedei alatt Magyarország a világ egyik legeladósodottabb országává vált. Hazánkban ma minden ötödik ember szegény­ségben, a létminimum alatt él. Gazdaságunk Ipari mú­zeummá züllött, természeti kör­nyezetünk szinte jóvátehetetle­nül tönkrement. A hatalmon levő párt évtizedeken át kép­telen volt megvédeni a hatá­rainkon túl élő magyar kisebb­geseik elnyomásával szemben. Az ötvenes években a párt be­börtönözte és külföldre űzte az ellenállókat, megfélemlítet­te a magyar társadalmat. A kommunista párt idegen tan­kok segítségével jutott hata­lomra 1956 novemberében, elfojtva a nemzet forradal­mát, letörve az emberek sza­badságvágyót. Menekültek Belügyminisztériumnak az el­lenzéki szervezetekkel sremben , atott titkos és minősíthe­tetlen praktikáira derített fényt. Tehetségünkhöz és lehetősé­geinkhez mérten a továbbiak­ban is mindent megteszünk árért, hogy az országrontó kommunizmus végérvényesen hatását veszítse. százezrei, meggyilkoltak szá­zai jelzik útját, temetői kopja­fák őrzik megtorlása emlékét. A kommunista párt szomszé­dos testvérpártjaival szövet­kezve őrködött azon, hogy a kelet-közép-európai népek szabadságküzdelmeinek egyike se járhasson sikerrel. 1956- ban behívta az orosz csapa­tokat, 1968-ban csatlakozott a Csehszlovákia népei ellen in­tézett katonai megszálláshoz, 1981-ben támogatásáról bizto­sította a lengyel Szolidaritást eltipró katonai puccsot, 1987- ben szó nélkül hagyta a bras­sói munkások felkelésének vér­be fojtását. Jobbító ígéreteit nem igazolták a tettek. Szocializmus még nem jött létre a társadalom akaratá­ból. Ahol megvalósult, ott az emberek hallgatásra vannak kényszerítve. Ahol megvalósult, ott nemcsak a népek, de az emberek közé is falat emel­tek. Ahol megvalósult, ott az emberek nem élni, hanem túl­élni szeretnének. Ahol meg­valósult, onnan tömegek me­nekülnek! A szocializmus tar­tósított hadiállapot a társada­lommal szemben. Az a feladatunk, hogy az állampolgárok megszabadul­hassanak a beléjük égetett fé­lelemtől. Az a feladatunk, hogy közreműködjünk egy új, emberközeli . politika megte­remtésében. Az a feladatunk, hogy most, a kommunista rend­szer bomlása idején elgondol­junk egy szabad társadalmat, amelyben szabad emberek él­nek. Nékünk eddig nem ada­tott meg, hogy ilyen társada­lomban élhessünk. Ma már rajtunk is áll, hogy megte­remtjük-e. Vajon megoldhatják-e a nemzet problémáit a szabad választások? A. FIDESZ vála­sza a következő: a választá­sok megteremthetik a gazda­sági válság felszámolásához szükséges feltételeket az ál­tal, hogy létrehozzák a társa­dalom demokratikus politikai képviseletét. Lehetőséget nyúj­tanak , arra, hogy annak dön­téseiben a nemzet akarata kapjon hangot. A szabad vá­lasztás lehetőség: önmagá­ban semmit sem old meg, de nélküle semmi sem oldható meg. A társadalom csak két fel­tétel egyidejű teljesülése ese­tén szabadulhat alávetettségé­ből. Először meg kell szaba­dulnunk a kommunista párt uralmának nyomaitól is. Tör­ténelmünkben most reális le­hetőség nyűik arra, hogy a kommunistákat békés eszkö­zökkel a politikai életben őket megillető helyre szorítsuk. A kommunistáknak negyven évig volt lehetőségük arra, hogy bebizonyítsák: az ország veze­tése jó kezekben van. Ők azonban ennyi idő alatttöbb- ször is csak azt tudták bizo­nyítani, hogy a kormányzásra a l ka Imatlanok. Másodszor a választásokon győzelemre kell vinni azokat a politikai szervezeteket, ame­lyek képesek lesznek olyan kormányt alakítani, amely úr­rá lehet a csődtömegen. A FI DESZ-tői távol áll a szociális demagógia. Tisztá­ban vagyunk q gazdasági vál­ság komolyságával. Tudjuk, hogy az elkövetkező években nem várhatjuk az eladósodás mértékének csökkenését, az életszínvonal emelkedését vagy a felszökő árak megállítását. Látjuk, hogy a kommunista vezetés pazarló módon felél­te a jövőt, amikor hitelfelvé­telekkel és álreformokkal pró­bálta elfedni a rendszer re- forrhálhatatlanságána'k tényét. Ezzel a tettével a mi és az utánunk következő nemzedék vállára rakott nehezen visel­hető terheket. A FIDESZ programja egyet­len lehetőséget lát a válság leküzdésére: az előrelépést a nyugati polgári demokráciák piacgazdasága felé. A gazda­sági és politikai diktatúrához való visszatérés csak súlyosab­bá tenné már meglévő krízi­sünket, a harmadik út iránt táplált illúziókban pedig nem tudunk osztozni. Központi ál­lami újraelosztás helyett az állami beavatkozás radikális csökkentését kívánjuk. Vállal­kozók nélkül nincsen piac, ma­gánszektor nélkül nincsen vál­lalkozás. Az államot nem le­het versenyképessé tenni a piacgazdaságban. Az állam­nak mem piaci feladatait kell elsősorban ellátnia, polgárai megelégedésére. Csak a meg­erősödő polgárság nyújthat hosszú távú gazdasági bizto­sítékot a politikai visszarende­ződés ellen. Az új kormány nem tehető majd felelőssé azért a csőd­tömegért, amelyet a bukott rendszertől örökölt. Rajta majd csak azt kérhetjük számon, hogy a reá bízott mandátum birtokában megtett-e minden lehető politikai és gazdasági lépést a válság leküzdésére. Először az életszínvonal csök­kenését kiváltó okokat kell megszüntetni ahhoz, hogy ké­sőbb az életszínvonal ismét emelkedhessen. Az életszínvo­nal emelkedésének pedig fel­tétele a gazdasági szerkezet átalakítása, a magántulajdon elismerése. A FIDESZ csak olyan ko:- mónyt támogat, amely vállal­ja ezt a felelősséget. ML nem állunk be azoknak a so­rába, akik vágyaikat emelik a politika szintjére, s ez által kielégíthetetlen várakozásokat gerjesztenek. Ennek vége csak egy újabb társadalmi méretű csalódás és az ígérgető kormány gyors bukása lehet. A FIDESZ nem akarja meg­téveszteni az embereket.Nem akarjuk, hogy ismét visszatér­jenek a kommunisták. Nem akarjuk azt sem, hogy az or­szág sorsa pártpolitikai célok alá rendelődjék. A FIDESZ programja radi­kális program, ezért reális. Hamis kompromisszumok vag'y utópikus légvárak helyett olyan programok tapasztala­taira épül, amelyek más or­szágokat mór kivezettek a vál­ságból. Küzdelmünkben nem szá­míthatunk másra, mint a ma­gyar nép tenni akarására, és az elnyomott kelet-európai nemzetek támogatására. A FIDESZ-SZEL AZ ALÁBBI CÍMEN LEHET FELVENNI A KAPCSOLATOT: FIDESZ REGIONÁLIS IRODA 7621 PÉCS KOSSUTH L. U. 25-27. TEL: 10-318 x „HÁTRA A LENINI ÚTON” FIDESZ ségeket kommunista szövetsé­„GLOBÁLIS GONDOLKODÁS - HELYI CSELEKVÉS” MAGUNKÉNAK VALLJUK: FIDESZ Egy új Magyarországért Mit akar a FIDESZ? Politikai erők szabad versenyén alapuló parlamentáris demokráciát. Felelős kormányt, független bíróságokat. Szabad piacgazdaságot, takarékos államot, virágzó vál­lalkozásokat, társadalmilag ellenőrzött privatizációt. Valódi önkormányzatokat, egyenlő lehetőségeket a tele­püléseknek, a megyei kiskirályságok megszüntetését. Demokratikus, ideológiamentes oktatási rendszert, az ok­tatási intézmények önállóságát. Gyermekeink által is lakható környezetet. Az államtól megszabadított egyházakat, egyháztól men­tes államot. A sorkatonai szolgálat idejének csökkentését, a polgári szolgálat egyenrangúságát. Holnap: kis létszámú, hivatásos hadsereget. Holnapután: hadseregek nélküli világot. Hatékony szociális rendszert. Türelmes, előzékeny, európai minőségű kisebbségi politi­kát. Határozott fellépést a határainkon kívül rekedt ma­gyarság érdekében. Idegen katonáktól mentes, független, semleges Magyar- országot. Fegyvermentes, egységes Európát. Félelemmentes életet. SZABADSAGOT, EGYENLŐSÉGET, SZOLIDARITÁST! ESÉLYT A JÖVŐNEK! FIDESZ - FIATAL DEMOKRATÁK. NEMCSAK A FIATALOKÉRT.

Next

/
Thumbnails
Contents