Dunántúli Napló, 1989. december (46. évfolyam, 332-360. szám)
1989-12-23 / 354. szám
1939. december 23., szombat Dunűntait napló Tortfg ki« te* leszel <i győztes! Egy gyermek kihordása, a vajúdás, amivel világra jön — örömteli gyötrelem, mert a kínok végén ott a boldogság, a gyermek. Gábor második megszületését megelőző vajúdás három évig tartott, és ezalatt senki nem ígért boldogító beteljesedést és sikert. Sőtl A szülök mégsem adták tel. Tigrisként harcoltak idegi, fizikai és lelki teherbírásuk legvégső határáig. — —' » ■ Wolfgang Hinterberger profess zor Gábor második megszületése 1986. február 7. Egy „elő- felvételis" pécsi kiskatonát hoz a katonai 'mentő Nagykanizsáról a pécsi Honvéd Kórházba. (Kiss Nagy Gábort felvételi vizsga nélkül vették fel a szegedi egyetem francia-történelem szakára, miután országos tanulmányi versenyt nyert.) A kórházból hívta fel szüleit: „Végre itt vagyok, talán itt ‘kiderítik, mi a bajom." — Szegény kisfiam, többször irta, telefonálta, hogy nem érzi jól magát. Az orvos elküldte azzal, hogy hőemelkedése nem komoly betegség. Amikor ezen az estén telefonált, másnap be akartunk menni meglátogatni, akkor tudtuk meg. már o 400 ágyas klinika belgyógyászatán fekszik. A férjem azonnal odarohant. Amikor hazajött, összeesett. Azt mondta: „A fiunk leukémiás." Gáborral a klinikán közük, ki kell venni a lépét. Az I. sz. Sebészeten operálták. Fiatal, erős szervezete gyorsan kiheverte a műtétet, hamar felépült. Az anya boldogan mondott köszönetét az operációt végző orvosnak. A kijózanító válasz: „Asszonyom, ne köszönjön semmit! Én nagyon sajnálom önöket, de áltotni sem akarom. A fia betegsége olyan, hogy ne reménykedjen . Gábor bátyja egy külföldi folyóiratban olvosto, hogy a testvéréhez hasonló vérképzőszervi megbetegedésben szenvedőkön bizonyos esetekben csontvelőátültetéssel tudnaik segíteni. Amikor érdeklődtek efelől. a válasz ugyancsak ‘kijózanító volt: ez még rendkívül ritka műtét, csak Nyugaton csinálják, rengeteg pénzbe kerül és a siker nagyon bizonytalan. A szülök nem nyugodtak bele. mentek mindenfelé, ahol segítséget reméltek. t * A csontvelő-átültetés rendkívül nagy kockázattal jár, s a siker minden esetben kétséges. Nem mindegyik vérképző szervi betegséget lehet ezzel gyógyítani. Jelenleg háromféle műtéti megoldást alkalmazlak: vagy idegen donor csontvelőjét ültetik be — ez a legkritikusabb. Vagy a beteg saját csontvelőjét szívják le, különböző módon kezelik és ezt ültetik vissza. A harmadik megoldás a testvér csontvelője, ha alkalmas donornak. Ez utóbbi bizonyult eddig a legsikeresebbnek. Gábor testvére nem volt alkalmas donor. Az uránvárosi, kétszobás lakásban ülök és hallgatom a szülői elszántság történetét:- Hallottuk, hogy Ulmban csinálnak csontvelő-átültetést. IEgy régi ismerősünket kértük meg, telefonáljon Ulmba. Ott azt mondták, küldjük el a papírokat az eddigi kezelésekről és vérvizsgálatokról és kérték, egy idő után ismét hívjuk fel őket. Báling Józsel'- Itt állt mellettem az édesanya. Szemét le nem vette rólam, talán nem is lélegzett, úgy várta a választ. S nekem a professzor azt mondja: „Megvizsgáltuk a lehetőségeket, de ebben az esetben a csontvelő-átültetés nem lehetséges. Nem tudok segíteni." Aztán levél érkezett Ulmból: „Fiának sorsa mélyen érintett engem. Megkísérlem, hogy segítsek önöknek. Heidelbergbfen végeznek saját csontvelő-visz- szaültetést. Konzultáltam volt munkatársammal, Körbling doktorral, a papírokat már át- küldtem, várja magukat."- Kiváltottuk mindhármunk turistaellátmányát és elindultunk. Egy hónapig voltunk ott. Gábort vizsgálták, aztán közölték: ennél a típusú betegségnél nem alkalmazható a saját csontvelő visszaültetés. Az Interferon-kezelést ajánlották. Adtak négy hónapra való injekciót és egyszer használatos tűket, Gábort megtanították, hogyan adja be magának. Mondták, négy hónap után menjünk vissza. Gábor négy hónapig naponta adta magának az injekciót, s közben végezte az egyetemet. Nézem nyúlánk termetét, sötét, o|<os szemét, s kínosan érzem magam. Hogyan kérdezzem meg tőle, mikor tudta meg, hogy a betegség gyógyíthatatlan. Az igyekezettől túlkomplikált mondataimra egyszerű természetességgel válaszol.- Itt Pécsett, a műtét után. Nem tudtam igazán fölfogni. Azért sem, mert akkor igazán jól éreztem magam. Volt azért, amikor éjjelente végiggondoltam, bizony megdermedtem, de mindig sikerült elhessegetni magamtól. Nem tudom, miért, de bíztam. Mindig bíztam . . . Négy hónap után testvérével együtt mennek vissza Heidelbergbe. Vizsgálatok, majd a professzor közli: nincs értelme a további kísérletezésnek, a tudomány mai állása szerint betegsége gyógyíthatatlan. A szemébe mondták - az akkor 20 éves fiúnak. Metsző, hideg szélben késő estig rótták Heidelberg utcáit. Nem szóltak egymáshoz egy szót sem. Amit éreztek, azt nem lehetett szavakban elmondani. Hihetetlen, amit Gábor mond:- En akkor tulajdonképpen megkönnyebbültem. A professzor azt mondta, lehet még kettő, de ha vigyázok, esetleg több évem is. Arra gondoltam, akkor még van időm. Ennyi idő alatt még sok minden történhet a tudományban. És Gábor hazajött, tanult és vizsgázott. Jól. * A szülők továbbra sem adták fel. Az édesanya mindenhová irt, ahol csak hallotta vagy olvasott arról, hogy csontvelő-átültetéssel foglalkoznak. Irt levelet Washingtonba, Dallasba, Philadelphiába és Seattlebe az amerikai csontvelő-transzplantációs központba. Kikutatta annak az amerikai professzornak a címét, aki a csernoboli sugárfertőzötteket kezelte, írt Párizsba és Londonba. Mindenhová elküldte a vizsgálatok eredményeinek másolatát. És mindenhonnan rövid idő alattvá- lasz jött: együttéreznek, segítenek, ahogy tudnak, de nem sok a remény. Seattleből jött a levél: Bécsben Hinterberger professzor már több csontvelőátültetést végzett, próbálják meg ott. Az apa nekiindult, pedig azt sem tudta, hogy a professzor hol dolgozik, mi a címe. Megtalálta, s dr, Hinterberger el is vállalta a kezelést. A csontvelő-átültetést ő sem tartotta lehetségesnek. Ingajáratban jártak ki Bécsbe. S múlt az idő .. . Gábor állapota mindig rosszabbra fordult. Időt nyerni - bármi áron I S a bármi áron - nagyon sok pénz. A munkatársak gyűjtést indítottak. A Tejipari Tröszt vezérigazgatója felajánlotta segítségét, a Baranya Megyei Vendéglátóipari Vállalat dolgozói egy napi munkabérüket adták és a KPVDSZ országos gyűjtést szervezett. Véméndi asszonyok mária- celli zarándokútjukhoz nem használták fel a teljes valutájukat, átadták nekik. A Kereskedelmi Minisztérium és a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium 30, illetve 50 ezer márkával segítette őket. Megküz- döttek a hivatali bürokráciával, az apa kikényszeritette az először kategorikusan elutasító egészségügyi államtitkártól az engedélyt a külföldi gyógykezeltetésre. amit „csak saját költségre és saját felelősségre" megjegyzéssel 'kaptak meg. A professzorok egymásnak küldték a vizsgálati anyagokat - levelet válasz nélkül sosem hagytak. Ez év júniusában Gábor állapota hirtelen nagyon rosszra fordult, a fehér vérsejtek száma felszökött, nyirokcsomói megduzzadtak. Hinterberger professzor egy párizsi kongresszuson a tü- bingeni egyetem tanárával találkozott, aki szintén több csontvelő-átültetést végzett már. Beszélt neki Gáborról. — S a tübingeni professzor felajánlotta, várja a magyar egyetemistát. Az édesanya könnyeit törölve meséli:- Gábor már nagyon rosz- szu1 volt, láza 38 fok. Kánikula volt, az ablakokat mégsem mertük kinyitni... Tübin- genben rendkívül kedvesen fogadtak. Mondták, Hinterber- ger professzor már telefonált, hogy jövünk. Itt - ahol idegentől vett csontvelő-átültetésre specializálódtak — úgy vélték, az apa megfelelő donornak. Bár ez olyan kivéte- e* eset, hogy . . . Előjegyezték Gábort - októberre. Másnap azonban behívott bennünket a professzor és azt mondta: a fiú olyan állapotban van, hogy a transzplantációt minél előbb meg kell csinálni, ő októbernél előbb semmiképp nem tudja sorra venni. Menjenek vissza Bécsbe és kérjék meg dr. Hinterbergert.- Amikor a professzor úr meglátott és megmondtuk, mit akarunk, kategorikusan közölte: nem tudja vállalni. Rengeteg beteg van a várólistán, nem teheti meg, hogy Gábort előre veszi. Ott adtam fel először. Azt mondtam: kész, tovább nem megyünk sehova, lesz, ami lesz. Hazajöttünk. Most sem tudom, mi volt az, ami megváltoztatta a professzor úr döntését. Talán az, amit az én arcomon látott. . . Talán Gábor sorsa . . . Nem tudom. Néhány nap múlva expressz levelet kaptunk tőle, hogy menjünk. * A bécsi I. sz. belklinikát könnyű megtalálni. Wolfgang Hinterberger - fiatalember. Rendkívül szimpatikus és szerény. Szabadkozik, amikor sikeréről beszélek, pedig amit csinált, az Ausztriában orvos- történeti eset: először ültetett át szülőből vett csontvelőt. Nem biztos benne, de úgy ‘udjo, Európában sem volt még erre példa, ö egyébként az Európai Haematológiai Társaság titkára is. A bécsi I. sz. belklinikán évente 80 leukémiás beteg vár csontvelő-átültetésre. - Két ágyuk van erre a célra. Az édesapa meséli:- Megkérdezték tőlem, vál- lalom-e, hogy csontvelőt adjak a fiamnak. Figyelmeztettek, nem veszélytelen a dolog, s a siker egyáltalán nem biztos. Azt válaszoltam, bármi is lesz, vállalom. Amikor befeküdtünk, még egyszer elvégezték az összes vérvizsgálatot.- Augusztus 31-én hajnali 5-kor jöttek Gáborért. Láttam, amikor egy ajtón kitolták a folyosóra, teljesen be volt bu- gyolálva, csak a szeme látszott ki. Szirénázva vitte a mentő a röntgenklinikáro. Ott 9 órás kobaltbesugárzásnak vetették alá — elpusztították az összes saját csontvelőjét. Értem 11 órakor jöttek. Csak annyit tudok, hogy este fél 7- kor vittek vissza a kórterembe. Hét deciliter csontvelőt szívtak le a keresztcsontból. Gábort 8-kor hozták meg. A csontvelő-adagolás aztán este 10-ig tartott. Szegénykém a második naptól rettenetesen szenvedett, iszonyú fájdalmai voltak. Naponta ellenőrizték a vérképét. Nem mondtak sem- mit. Tudtuk, a 12. napon dől el: sikerült-e? Megtapadt-e, befogadta-e Gábor szervezete az én csontvelőmet? Idegtépő napok voltak. A 11. napon egy adjunktus odajött hozzám, mosolygott, megveregette a vállam: „Szuper" — mondta. Istenem, ez azt jelenti? . . . Hinterberger professzor azonban továbbra sem nyilatkozott. Végül a 12. nap után odajött és mosolyogva mondta: „Gratulálok, úgy néz ki, sikerült, a csontvelő meg- topadt és elkezdett működni." Gábor vérképe rohamosan javult és most is teljesen normális. Hinterberger professzor mondja:- Nem könnyű donort találni. 'A transzpontólt csontvelő sejtjei génösszetételének hasonlónak kell lenni a befogadó vérsejtjeinek génjeivel, mert csak így remélhető, hogy az átültetett csontvelő működőképes lesz az új szervezetben. Nagyon ritka eset, hogy a sejtek génjei annyira hasonlóak apában és fiában, mint ebben a pécsi esetben. Azért vállaltam a műtétet, mert remény volt a sikerre.- Azt is meg kell mondanom, itt, Ausztriában nagyon drága a csontvelő-transzplantáció: egymillió schillingbe kerül. Csak összehasonlításképpen említem meg, hogy a szívátültetés félmillió. Felajánlottam azt is. ha Magyar- országén elvállalják, én átmegyek segíteni, hogy Gábornak ne kelljen ennyit fizetnie. Kiderült, ez nem járható út. De sajnos, most már bezárult itt nú'unk ez a lehetőség. Vagyis az, hogy nem osztrák állampolgárságú beteget felvehessünk addig, amíg nálunk ilyen nagy a várólistán lévők száma. De, ha Magyarország bekapcsolódik az európai csontvelóbank hálózatba, mi nagyon szívesen segítünk és én arcomon látott. . . Talán hogy segítek. Hinterberger professzorról még el kell mondanom, elintézte, hogy a műtétet megelőző gyógyszerkúrához Gábor a gyógyszereket hosszú-hosszú hónapokon át ingyen megkapja. * Kis Nagy Gábort karácsonyra hazaengedték. Szigorúan steril szójkendővel közlekedhet csak, most még a leg- banólisabb fertőzés is súlyos lehet. Gábor kissé elrévedezik a fotc'ben.- Amikor egy heidelbergi teletonbeszélgetés során azt közölte velem az adjunktus úr: nincs semmi új eredmény a tudományban, ami ígéret lehetne - nagyon letörtnek látszhattam. A beszélgetés fültanúja akkor átölelt és azt mondta: „Gábor, tarts ki, te leszel a győztes!" S megszületett a győzelem! - Győzött az orvostudomány, a szakágazat legjobbjainak összefogása. Győzött az emberség - a sok száz adományozó nélkül remény sem lehetett volna a műtétre. És győzött Gábor akaratereje, a szülők hihetetlen energiája, akik a sokadik zsákutca után sem adták fel.- Sok levelet írtam karácsonyra - mondja Gábor -, de nem ismerek mindenkit. Azért hadd kérhessem meg ont, írja meg: mindenkinek, aki segített, köszönetét mondok és nagyon szép, boldog karácsonyt kívánok. Sarok Zsuzsa Apa és fia
