Dunántúli Napló, 1989. december (46. évfolyam, 332-360. szám)

1989-12-21 / 352. szám

Mészáros (a kör fölött) ezúttal szélről lőtt góljával növeli a hazaiak előnyét Fotó: Läufer László Győzelem a kuparajton PMSC-Dunafer SE 25-22 (14-11) Kner Kupa, női mérkőzés. Pécs városi sportcsarnok, 400 néző. V.: Rákóczi, Szabó. PMSC: Takaró - Mészáros 6, Suga 1, Tóth 8, Gajdácsi 5, Tábori, Szabó 3. Csere: Ancil, Győrfi, Maratná, Papp-Pálfi 2. Edző: Tóth János. Némi dunaújvárosi ‘malőrrel indult a találkozó, mivel a hé­ten nevet változtatott (Duna­újvárosi Kohászról Dunafer SE-re) együttesből öt játékos­nak időközben lejárt az orvosi igazolása, így a cseresorból kialakított kezdőhetessel álltak fel az elmúlt évben kupagyőz­tes vendégek. Mindez azon­ban nem nagyon látszott a já­tékrész első 20 percében, mert ugyan Suga szerezte meg a pécsiek számára a vezetést, azt követően azonban 'képte­lenek voltak tartani a Varga M. személyében egyedül tá­madó és rendre a hálába ta­láló vendégeket. Igaz ebbe alaposan belejátszott az is, hogy a rendkívül agilis, de mégis könnyen kiismerhető megoldásokkal „dolgozó” Var­gáról sorra ültek le a kispad­ra a piros-fekete 'játékosok kétperces pihenőkre. A 16. perctől azonban méltó ellen­feléket talált a hazaiaknál a dunaújvárosi átlövő Gajdácsi és Mészáros személyében, akik nemcsak lépést tartottak vele, de a 22. perctől tetemes előny­höz is juttatták csapatukat. Szünet után összeszedték magukat védekezésben a pé­csiek, s mivel a második já­tékrész első tíz percében ala­posam feljavult Tóth 'lövőfor­mája, öt gólra növelte elő­nyét a PMSC. Csakhogy 19-14-nél ledermedtek a ha­zaiak, nem így a vendégek. Az addig is jól „termelő” Var­ga mellett egyszeriben bátor­ságot kapott a balkezes Megy- gyes is, és váratlanul elhúzott labdáival megadásra kénysze­rítette Takaró kapust. A hat­perces pécsi rövidzárlatot vé­gül is Gajdácsi oldotta fel, csakhogy ekkor már két gólra fogyott a hazai előny. Az utol­só negyedórában — mivel egy­mást váltva lőtték góljaikat a csapatok - megmaradt az el­ső játékrészben szerzett há­romgólos előny.--------------------- * -----------------­Kív ánni sem tudtak volna jobb kupakezdést a pécsiek. A dunaújvárosiak peches mu­lasztása egy olyan mérkőzésen juttatta két ponthoz őket, amit talán még álmukban sem re­méltek. A felkészülés elején tartó hazaiaknak igy szinte az ölükbe hullott a győzelem. Igaz, igy is csak nehezen tud­ták palástolni technikai és tak­tikai hiányosságaikat a játé­kosok a tartalékoson felálló ellenfelükkel szemben. Bizhat­nak azonban abban, hogy a legközelebbi kupatalálkozó­ra jó két hetet kell várniuk. A tegnapi mérkőzésen a ha­zaiaknál Takaró szép jelenetei mellett bizony jócskán akad­tak üres pillanatai is. A me­zőnyben az első félidőben eredményes Mészáros és Gaj­dácsi mellett a szünet után alaposan feljavult Tóth, a ven­dégeknél Woth kapuson kivül az életveszélyes Varga, vala­mint a büntetőket biztosan értékesítő Burainé dicsérhető. Kapu László Őszi zárás olött a férfiak Amíg a PMSC női kézilabdo- csapata tegnap már az új idényre készülve játszotta Kner Kupa találkozóját a Du­naújvárosi Kohász ellen a pé­csi sportcsarnokban, addig a fiúk éppen ma érkeztek el az őszi szezon zárótalálkozójához. Mivel a férfiak a februári Csehszlovákiában sorra kerülő világbajnokság miatt csak márciusban folytatják a küz­delmet, nem mindegy, hogy az őszi idényben gyengén sze­replő PMSC-férfiak miként fe. jezik be a bajnokság első félidejét. A piros-feketék két hete hazai pályán legyőzték az FTC-t, majd ugyanolyan gólkülönbséggel alulmarad­tak Solymáron a PEMU-Hon- véddal szemben, elmulasztha- tatlan pontszerzési lehetőség előtt állnak. A felkészülésről, Népsport Foci Képes Ú. DN a várható eseményekről kér­deztük Harmat Tamás edzőt.- Káló Sándor, a Veszprém régi edzője ül a kispadon, és ő vitte magával a VAÉV-től a balkezes Farkast. Rajtuk kívül még Doleszól kapus érkezett Dunaújvárosból. Ami minket illet: a Solymáron megfelelően játszott csapatba visszakerül a felépült Kunos, igy egy vár­hatóan kemény, izgalmakat hozó találkozón tudjuk majd itthon tartani a nagyon fontos két bajnoki pontot. A várható kezdőcsapat: Tóth - Kovács I., Kovács T., Füzesi, Kovács J., Hang, Kunos lesz. A bajnokság állása: 1. Crystal Palace-Chelsea 2. Aston Villa-Monch. U. 3. Derby County-Everton 4. Liverpool—Sheffield W. 5. Luton-Nottingham 6. Manch. City—Norwich 7. Queen's P.—Coventry 8. Southampton-Arsenal 9. Tottenham—Millwall 10. Wimbledon-Charlton 11. Ipswich-West Ham 12. Swindon-Blackburn 13. Brighton—Portsmouth -4- 1 14. Sheffield United-Leeds I 1 1 2 2 X 2 1 1 1 2 1 1. Rába ETO 10 — — 270-196 20 1 2 2 x 1 1 X 2. Tisza V. 9 1 2 303-261 19 1 1 2 1 1 3. VÁÉV-Bramac 8 — 2 246-185 18 1 2 x 2 1 2 2 X 4. Tatabánya 8 — 4 333-301 16 X 2 2 x 1 2 2 X 5. Elektromos 7 1 3 254-215 15 1 2 1 1 2 1 X 6. PEMU—Honv. 6 2 4 232-236 14 X 2 1 2 x 2 X 2 X 7. Debrecen 7 — 3 253-255 14 1 1 1 1 8. Várpalota 4 2 6 267-273 10 1 X 1 2 X 1 9. Dunaújváros 4 — 8 228-241 8 1 2 2 x 1 X 1 10. Szolnok 3 1 8 261-293 7 1 2 1 1 2 X 11. FTC 3 1 8 267-333 7 1 X x 2 1 X 1 12. Békéscsaba 3 — 8 227-280 6 13. PMSC 3 — 9 262-306 6 1 2 X 1 X 14. III. TTVE 1 — 11 228-315 2 „Egy nap a holnapért” Győr után legközelebb Siklóson A mozgáskorlátozott gyere­kek megsegítésére a közeljö­vőben országos sportnapot rendeznek Siklóson.. Az akció célja, hogy megfelelő anyagi a'apot hozzon létre a mozgás- korlátozott gyerekek sportolá­sának támogatására. Az „Egy nap a holnapért" mozgalom az ország más területén is szervez hasonló akciót. Győr után Siklóson rendeznek egész napos sporttalálkozót. Az akció elindítója Nemesfalvy Károly, a győri Foci Klub el­nöke, valamint a sportnapot rendező siklósi Foci Klub el­nöke, Koller Zoltán kérik azon vállalatok, intézmények, isko­lák, magánszemélyek jelentke­zését, akik átérezve a cél hu­mánus mivoltát, támogatni kí­vánják az akciót. Az alábbi címen lehet érdeklődni: Ge­rencsér Sebestyén Művelődési Központ, Siklós, Kossuth u. 3., 7800. Röviden Asztalitenisz. Megyei általá­nos iskolás diákolimpia ered­ményei, I. korcsoport, lányok: 1. Andrics (Mohács, Broda- rics), fiúk: 1. Urbán (Broda- rics), III. korcsoport; lányok: 1. Somos (Dunaszekcső), 2. Beke (Pécs, Testvérvárosok), fiúk: 1. Balogh (Komló, Fürst), 2. Márton (Komló, Allende). Csapatban, lányok: 1. Duna­szekcső, fiúk: Komló, Fürst Sándor Üti isk. Az országos döntőben az első helyen vég­zettek képviselik Baranyát. Labdarúgás. December 9., 16. és 21-én rendezik a me­gyei falusi általános iskolák teremtornáját a következő helységekben: Beremend, Du­naszekcső, Mágocs, Sásd, Sellye, Szederkény, Szigetvár 1. sz. ált. isk., Pécs, Testvér- városok téri ált. isk. A döntőt a csoportgyőztesek 1990. ja­nuár 7-én Pécsett, a városi sportcsarnokban játsszák. Szigetvár városkörnyéki bajnokság állása: 1. Mozsgó 2. Nagypeterd 3. Tarcsa 4. K. egyháza 5. Zádor 6. Mernye 7. F.szentmárton (. Tátszt.györgy 9. Almamellék 10. Dobsza 11. Szentlászló 10 « — 2 33-11 24 10 7 1 2 24-10 22 10 5 3 2 24-23 10 10 5 2 3 21-17 17 10 4 4 2 21-17 16 10 S 1 4 26-27 16 10 4 1 5 10-20 13 10 4 — 6 19-20 12 10 3 — 7 13-21 9 10 2 1 7 14-29 7 10 1 1 0 0-26 4 Labdarúgóedzöi tanfolyam indul 1990. január 15-én. Je­lentkezni 1989. december 31-ig lehet a megyei szövetségnél. Cím: Baranya Megyei Labda­rúgó Szövetség, 7621 Pécs, Megye u. 21. Karate. A Dunaújvárosban megrendezett országos serdü­lő csapatbajnokságon a pécsi DOZSÓ fiú- és leánycsapata is egyöránt az 5. helyen vég­zett. Kézilabda. A megyei ifjúsági csapatok bajnokságának állása: 1. Pollack 10 8 1 1 294-210 17 2. ANK 10 8 — 2 303-238 1« 3. Gépipari 10 8 — 2 284-211 16 4. 508-as DSK 10 7 — 3 246-210 14 5. 506-os DSK 10 5 2 3 275-230 12 6. SOt-esDSK 10 5 1 4 261-282 11 7. Vegyigép 10 5 — 5 297-249 10 8. Leőwey 10 3 1 6 176-214 7 9. Kodály 10 1 1 8 190-304 3 10. Szentlőrinc 9 — 2 7 218-275 2 11. Nagy L. 9 ------- 9 180-273 0 Ma i sportműsor KÉZILABDA. NB I. férfiak: PMSC -Várpalotai Bányász, Pécs városi sportcsarnok, 18.00. * POLITIKAI NAPILAP Főszerkesztő: LOMBOSI JENÓ Főszerkesztő-helyettesek BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BODÓ LÁSZLÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601 Hunyadi út 11. Pf : 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőség telex: 12-421 Telefax: 22-301 Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János u. 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármelyik hirlapkézbesitó postahivatalnál, a hírtapkézbesitóknél, a Posta hírlapüzleteiben és a hirlapelofize esi és tápellátási irodánál (HELIR) Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 105,- forint, negyedévre 315,- forint, egy évre 1260,- forint. Indexszám: 25054 ISSM 0133-2007. Az MLSZ döntése után Garami: „Nem vagyok csalódott...” Kedden késő délután dőlt el a Magyar Labdarúgó Szövet­ségben, hogy kit választanak az MLSZ főtitkárának, illetve ki veheti(?) majd át a ma­gyar labdarúgó-válogatott ka­pitányi tisztjét. A szavazáson az arra jogosultak 11-7 arány­ban Mészöly Kálmán mellett voksoltak Garami József elle­nében. Csupán érdekesség, hogy mindkét jelölt betöltötte már e posztot. Mészöly Kál­mán 1980 és 1983 között 31 mérkőzésen - közötte a spa­nyolországi világbajnokságon — iráyította a válogatottat (12 győzelem, 7 döntetlen, 12 ve­reség, 65-47-es gólkülönbség). Garami József 1987-ben 5 hi­vatalos országok közötti talál­kozón volt kapitány (2 győze­lem, 1 döntetlen, 2 vereség, 6-5-ös gólkülönbség). Az MLSZ döntése után kér­deztük meg Garami Józsefet, a PMSC vezetőedzőjét; mi­ként érte a hír, hogy Mészöly Kálmán lett a „befutó".- Nem voltam jelen a vá­lasztáson, így nem befolyásol az ott kialakult hangulat ab­ban, hogy véleményt nyilvánít­sak. Nem vagyok csalódott, hiszen ismert volt, mindket­tőnknek megfelelő esélyünk volt a kapitányi posztra. Az­zal is tisztában voltam, hogy az MLSZ-ben több szól majd Mészöly mellett. . . Az előzetes megbeszéléseken azért döntöt­tem a vállalás mellett, mert továbbra sem csak egy lehe­tőséget láttam a kapitányi posztban, de valóban megtisz­teltetésnek is érzem, hogy fel­kerestek, hogy felkértek. Lé­nyegében azt is mondhatom; egyik szemem sír, a másik meg nevet, mert így teljes lendülettel folytathatom Pé­csett a munkát. Igaz, 1990 közepéig akkor is maradtam volna a PMSC-né’l, ha eset­leg én kerültem volna a ka­pitányi posztra. Legfeljebb - most igy végiggondolva a történteket — az lepett meg, hogy az előbeszélgetések fo­lyamán a várható változáso­kat senki sem beszélte meg Bicskei Bertalannal, o magyar labdarúgó-válogatott eddigi (/agy még most is?) kapi­tányával. K. L. Mesél a műit 15 éve is 3. volt ésszel a PMSC A PMSC labdarúgócsapat jó őszi szereplésével az elő­kelő 3. helyet vívta ki. Az 1973/74. évi bajnokság őszi idényében szintén 3. volt a PMSC. Akkor a nyári átigazolások során Bálint, Juhász, Bencsik és Maurer került a PMSC-hez. Dr. Dunai János edzőnek ak­kor sikerült olyan csapatot ki­alakítania, amelyik joggal vív­ta ki ezt a sikert. A rajt után 6 mérkőzésen 4 pontot terveztek, 5 lett be­lőle. (Győzelem a Csepel és az MTK ellen, döntetlen a Va­sassal, vereség a Honvédtől.) A második szakaszban 3 pon­tot terveztek a 4 meccsen, 4 pont lett. (Győztek a ZTE el­len, döntetlent játszottak a Fe­rencvárossal és a Videotonnal, de nagyarányú vereséget mért rájuk a Szeged.) Utána 4 ta­lálkozón 4 pontot terveztek, és 5-öt értek el. (Az Újpest és az Egyetértés elleni döntet­lent a Rába ETO elleni győ­zelem és salgótarjáni pont­osztozkodás követte.) Ekkor csillant föl először a jó helye­zés eménye. Az utolsó időszak­ra 3 mérkőzés esett, a terv 4 pont volt, azonban ezt is túlteljesítették a megszerzett 5 ponttal. (Szombathelyen győz­tek, míg a Tatabányát és a Dorogot megverték hazai pá­lyán.) A teljesítményeket értékelve Rapp, Kocsis, Bálint, Tóth /., Konrád, Kincses II. és Zombori az összes, míg Bencsik 14, Farkas 13, Juhász 12, Rónai 10, Maurer 7, Hernádi 6, Bo- rovácz és Kovács 5-5, Kardos 4, Jánosi 1 mérkőzésen szere, pelt. A csapat 15 mérkőzésé­ből hatszor győzött, 7 dön­tetlent ért el, és csak kétszer hagyta el vesztesként a pályát 17-15-ös gólkülönbséggel. Bá­lint 4, Juhász és Bencsik 3-3, Kocsis 2, Farkas, Kovács, Mau­rer, Rónai 1—1 gólt ért el. Kiemelkedőt nyújtott az ak­kor 36 éves Rapp Imre, aki végre november 21-én magyar válogatott lett, és elsőséget vívott ki Baranya legjobb spor­tolóinak versenyében is. Emlí­tett társaival együtt sokat tett azért, hogy az addig legjobb eredményét érje el a PMSC. Dr. Vargha Dezső felajánlja szabad kapacitását az alábbi LEMEZHENGERÍTŐ gépi megmunkálásra: — hengerithetö legnagyobb lemez vtg: 10 mm, — hengerithetö legkisebb átmérő (lemez vtg-tól függően) 250 mm, hengerithetö legnagyobb lemezszélesség; .2500 mm. i Érdeklődni: gépészeti osztályvezetőnél, Pécs, Magtár u. 4. Tel.: 72 27-011 Telepvezetőnél: Pécsi Közúti Építő Vállalat, tengelici telep. Tel.: 74 34-036 Kézilabda

Next

/
Thumbnails
Contents