Dunántúli Napló, 1989. december (46. évfolyam, 332-360. szám)

1989-12-16 / 347. szám

Dunántúli napló 1989. december 16., szombat U| utakon a lfolan-taxi „Szabadúszókkor* köt szerződést a kft. Hosszú-hosszú ideig egyed­uralkodó volt a pécsi taxi­piacon a Pannon Volán. Ám a 80-as évek közepén megje­lentek a személyszállító kis­iparosok, s megkezdődött a verseny. A Volán-taxi nem vette tel azt a tempót, ami szükségeltetett volna, és le­maradtak. A vállalat vezetői úgy látták, most mór nem igazán jó üzlet a taxizás, ezért elindították a fejlesz­tést: míg 1985-ben 67 taxi járta Pécs útjait, addig ez a szám erre az évre 30-ra csök­kent. A Volán-taxi egyre mélyebb válságba került, tavaly pél­dául már négymillió forint veszteséget hozott. Kénytele­nek voltaik valamilyen megol­dást keresni. E veszteséggel kapcsolatban szükséges megjegyezni, hogy a taxisok sem akkor, sem most nem értik, Hogyan vál­tak a vállalat eltartottaivá, s art sem, hogy milyen elszá­molás alapján hozták ezt ki. .. Úgy döntötték, hogy nem számolják fel a Volán-taxit, hanem kihasználva a szabad vállalkozás kínálta tág teret, korlátolt felelősségű társasá­got hoznák létre. A Volán december elsejével megalakí­totta az egyszemélyi jogi kft-t, melybe a Volán bevitte a taxival kapcsolatos vagyonát - aportként 2,8 millió forin­tot -, valamint M millió fo­rint készpénzt. A Pannon Vo­lán Taxi Kft. önálló jogi sze­mély saját elszámolássá! és adózással, a vállalat „hagyja” dolgozni a társaságot, s evente némi hozadékot remél Molnár István, a kft. ügy­vezető igazgatója szerint is jelenleg az a legnagyobb gondja a társaságnak, hogy a visszafejlesztés következmé­nyeként kevés a gépkocsijuk. A 30 autóból optimális eset­ben is csak 22 járja a várost, ugyanis a többinek a vezető­je szabadnapos. Elsőrendű feladatnak tekintik a fejlesz­tést. Ennek első lépcsőjeként olyan „szabadúszó", egyik magántársasághoz sem kötődő taxisokkal szeretnének szerző­dést kötni, akik vállalják, hogy bizonyos összegért be­kapcsolódnak a Volán-taxi URH-rendszerébe. A közpon­ton keresztül ők ugyanúgy kapnák munkát, mint a kft. tagjai, tehát biztos fuvarokkal r-nde'keznek, a társaság pe­dig nem kell, hogy kocsi hí­ján visszautasítson rendelése­ket, illetve hosszú várakozásra késztesse a hívókat. Termé­szetesen bővíteni szeretnék saját járműparkjukat is és ti­pizálni — Lada 1300-as sze­mélygépkocsikat vásárolnak-, valamint nagyon gyorson le­cserélni a taxizásra egyálta­lán nem alkalmas Wartbur­gokat. Decembertől a taxi­vezetőik úgynevezett vezénylési rendszerben dolgoznak, ami azt jelenti, nem fordulhat elő, hogy például hajnali 3 és 4 óra között ne legyen kint az utcán Volán-taxi. Folytatják azt a bevált módszert, hogy te­lefonhívásra üzletekből ház­hoz szállítanak különféle áru­cikkeket. Megváltozott a gépkocsive­zetők bérezése: az új rend­szerben az előírt norma fölöt­ti öszegből csak az áfát és az amortizációt kell a vezető­nek befizetniük a kft. részére, tehát érdemes minél többet az utcákat járni, Eldőlt egy sokáig nyitott kérdés, neveze­tesen, hogy a taxisoknak meg­jár-e továbbra is a Volán ál­tal eddig nyújtott különféle juttatás. Azok a vezetők, akik 20 évnél régebben dolgozói a vállalatnak, megkapják az egész országra érvényes Volán szabadjegyet. A családtagja­ik is. A többieknek Baranya megyére érvényes szabadje­gyet biztosítanak, - a csa­ládtagjaiknak nem. A vállalati orvosi rendelőt • ugyancsak igénybe vehetik a gépkocsive­zetők. A kft. élén egy menedzser típusú vezető áll, aki garan­cia arra, hogy helyre kerüljön a taxizás. Ahogy fogalmazott, most tényleg rajtunk múlik, Ihogy megélnet<-e ezen a pia­con avagy sem. Roszprim Nándor Virágkiállítás és szobrász-szimpózium Három baranyai művész Japánban Együttélésünk kórképei Érkeznek a telefonok és a levelek szerkesztőségünkbe: segítsünk, mert képtelenek együttélni a szomszéddal, a rokonnal, a szülővel. Megkeseríti életüket zajos életmód­jával, agresszív viselkedésével. S hiába mennek bárhova, senki nem segit. Miközben a Pénzügyminisz­térium egyre eredményeseb­ben dolgozik a magyar kultú­ra elsorvasztásán, a nemzet­közi művészeti rendezvénye­ken egyre szívesebben látott vend ég ék alkotóink, művészeti produktumaink. Ennek egyik bizonyítéka, hogy ebben az évben három pécs-baranyai szobrász dolgozott Japánban. Pál Zoltán július—augusztus és szeptember első felében, Ben- esik István és Colin Foster, a Paikonyán élő angol-magyar szobrász szeptember—oktáber hónapokban faragtak követ egy-egy japán alkotótelepen. Bencsik másodszor tért meg Japánból, immár három köz­téri szobra át! a szigetország­ban. Ha összefutunk, igyek­szik meggyőzni: rengeteg ta- nulnivalónk von a Japánoktól, „hidd el, nagyon fontos len­ne Magyarországnak a Japán­nal való szorosabb kapcsolat. Erről beszélni kellene a tévé­ben, írni az újságban...” Megbeszéltem hát egy ta­lálkozót a három művésszel a pécsi Művészetek Házában. Beszéljenek Japánról. Bencsik nem jött el: elfoglalt idehaza,- Sendai milliós város To­kiótól háromszáz kilométerre. Ipari, egyetemi, kulturális centrum — mondja Pál Zol­tán. — Itt egy elképesztő mé­retű virágkiállítást rendeztek, de a virág és törpefacsodák rengetegében kiállítottak ko­moly ipari, híradástechnikai cégek is, látható vált többek körött a NASA mezőgazdasá­gi űrprogramja vagy a leg­újabb egyvonalas képtelefon, szóval a virágkiállítás része volt a nemzetközi szobrász­szimpózium is. Az egyik fő szponzora a szobrásztelepnek a virágkiállítás, a másik a Sendai Golf Club volt. Az amerikomizólódó Japán egyik jellemzője az elképesztő golf­kultusz.- A virágkiállítást egyéb­ként olyan területen rendezték, amerre a város terjeszkedni akar. így a kiállítás ürügyén elkészült a közművesítés, egy csomó beruházás, amely az infrastruktúra alapja lehet, középületek, sőt köztéri szob­rok. .. tehát amilyen nagyvo­nalú volt az akció, olyon hasznos is.- Mi Bencsik Istvánnal tel­jesen más környezetben dol­goztunk - veszi át a szót Co­lin Foster. — Egy kis faluban voltunk, a nálunk is ismert szobrász, Issei Amemya szü­lőfalujában, Fujim! ban. Egy gyönyörű völgyben fekszik a falu, körös körül hatalmas hegyek, a falu körül kis pan­ziók, gOlíporadicsam, sípályák, víkend- és üdülőtelep. Ennek a vonzóbbá tétele érdekében készült egy tízéves terv, a környező hegyoldalak szobrok­kal való betelepítésére. Ebben az évben kezdték a munkát. A völgyben dolgoztunk, és a kész munkákat a hegyoldal­ban állítottuk föl. Mindent a helyi tanács fizetett.- Két-, két- és lél hónapot töltöttetek Japánban, a szo­borfaragás mellett nyilván az emberekkel is találkoztatok.- Kicsit sokkal is — mondja Pál Zoltán. - A virágkiállítás része volt a munkahelyünk. Volt olyan nap, amikor 82 000 látogató fordult meg ott!- Nálunk két hónap alatt öt érdeklődő • volt - így Fos­ter, - de ,mi sokat mentüpk emberek közé, családokhoz. — Mert szimpózium és nem­csak alkotótelep volt, hanem néhány kiegészítő rendezvény is. Az egyik legnagyobb ja­pán építésszel, Isijamával be­szélgettünk az építészet és a szobrászat együttműködésének lehetőségéről - mesél Pál Zoltán. - Építészetük mindent kipróbált már, rengeteg ne­mes anyagot használnak föl, kipróbálták minden méretet- és stílust, most abban látják az építészet megújulásának a le­hetőségét, hogy építész és szobrász már a tervezés kez­detétől együtt dolgozna. Tehát a szobrász ne csak helyet kapjon az épületben vagy előtte, hanem a térforma ki­alakításának Is részese legyen. Nos, ilyenekről beszéltünk: Isijama és nyölc szobrász, - mindezt némán hallgatta öt­száz emlber! Foster: Az egyszerű embe­rek mindennapjaiban nincs jelen a művészet, de ők is tudják, hogy az nagyon fon­tos. Tudják, mert ezt sugallja minden, az Iskola, a televízió. Rólunk is komoly tévéműsor 'készült. Pál: Még azt Is fölvették, hogyan ébredünk reggel. Az iskoláról meg annyit: nagy tekintélye van a pedagógus­nak. Nemcsak addig, amíg tanít. Egyik japán kollégám hajdani tanára meglátogatott bennünket, a már neves szob­rász abban sem mondott el­lent neki, amit másként gon­dolt. Amikor rákérdeztem, mi; ért nem mondtad, hogy „nem”? Értetlenül nézett rám. „Ö volt a professzorom" - mondta.- A tekintélyes pedagógu­sok kemény, kegyetlenül szi­gorú iskolákban oktatnak és nevelnek. A japán emberek udvariasak, szolgálatkészeik és hatalmas a tolerancialképessé- gük. Ott az adott szó szent, többet ér minden írásos szer­ződésnél. És legfontosabb szavuk a „köszönöm". De lá­tod, hogy nemcsak szóban köszönik, hogy találkozhattak, beszélhettek veled, hanem a szívükben is. És hűségesek. Elsősorban a munkahelyükhöz. A fizetési különbségek az el­töltött évek alapján adódnak. Bármely munkakörben tekinté­lyes pénzre tehetsz szert nyug- d íjköze l'ben.- Nem a huszadik század­ban élnek. Valahogy a közép­kor és a huszonhatodik szá­zad van jelen egyszerre. Sza­muráj filozófiával élnek a fo­gyasztói társadalomiban. A tárgykultúrájukot identitásza­var jellemzi, Európára lesnek, de amerikamizálódnak. A ma- gatartáskuItórójuk ezeréves ha­gyományaikat őriz. A férfiak más nyelvet beszélnek, mint a nők. Egy oda nősült kol légám feleségétől tanult meg japá­nul, ha megszólalt a férfiak mindig nagyon megmosolyog­ták, mert női nyelven szólt s ez komikus. Foster: Hagyományőrzők. Szeretnének hagyományos ja­pán lakásban lakni, de én voltam olyan teaceremónián, ahol a japán nők nem tud­ták, mit keli tenniük, a cere- mániavezetőn kívül én voltam az egyedüli, aki már részt vettem ilyen szertartáson. A városok, a falvak tiszták, a metrón porszivós embereket látni, de az erdő szemétdomb. Tokióban szmog fojtogat. Ezt is el keli mondani. — Meg azt is, hogy Japán a legnagyobb műtárgyvásárló ország. Gondoljunk arra, hogy valaha Angliában 'jelentékte­len volt a képzőművészet, de a XIX. században a gazdag Angiia felhalmozta a világ antik műkincseit, s a XX. szá­zadra az ország képzőművé­szete a világ élvonalálba tört. Ennek is meglesz az eredmé­nye, hogy a japánok ilyen in­tenzíven importálják a műtár­gyakat. Pál: Most például épül a tudomány városa, mert nem nyugodtak bélé, hogy a világ második gazdasági nagyha­talma legyenek csak. Foster: Egy angol nyelvű ja­pán lapban olvastam japán közgazdász tanulmányát arról, hogy öt év múlva összeomlik az USA gazdasága. Nagyon érdekes volt, de azt hiszem, a Japán múltból kellene ne­künk tanulnunk, átvenni, ami jó volt, nem megismételni amit rosszul csináltak. (Megható, ahogy a magyart törő, idenősült Colin Foster, többes szám első személyben beszél rólunk.) — Japán a semmiből épí- • tette föl a II. világháború után gazdaságát. Kölcsönök nélkül. Saját szellemi tőkéjé­re támaszkodva. Pál: Japánban rangja van a polgárnak, minden ember megkapja a megfelelő tiszte­letet, ezért is adja meg a másiknak, s ezért képes, ha­talmas önfegyelemre, ami ter­melőerővé válik. Foster: Ugyanakkor tönkre­tették a levegőjüket, a vizei­ket, a földet, mert az inten­zív iparosítás mindent be­szennyezett. Ezt meg kellene spórolni. Ezt nem szabad el­követnünk. Pál: Ezért is lenne fontos, hogy egy technokrata-merkan­tilista szemlélet helyett egy kultúraközpontú gondolkodás termékenyítse meg a változá­sok irányítását. Foster: És nem múlt századi romantikus demakráciaeszmé- nyeket kell kergetni, hanem a különbségek tiszteletben tar­tásával, pontoson, célszerűen, a célok és felelősségek meg­ható rozásávol szervezni a tár­sadalmat. A tenniakarást tá­mogatni kell, nem rendeletek­kel gúzsba . kötni. Csak a tel­jesítésből lesz társadalmi ha­szon, a szabályozásból nem. Hogy Japánban hogy van, nem tudom, de Angliában négyszáz éves törvényei« van­nak életben, amelyek a gaz­daságot szabályozzák. Ezekkel lehet számolni. A félévenkénti rendeletmódosítgatás csak megbénítja a kibontakozás lehetőségét. ­Bükkösdi László Meszesen K. L.-ék tartják rettegésben az egyik Fekete Gyémánt téri többszintes ház lakóit. Az alkoholista házas­pár sehol sem dolgozik. Szinte már mindennapos, hogy 'rugdalják a szomszéd lakásának ajtaját. A sajátju­kat, amit a tanács utalt ki számukra, teljesen tönkretet­ték. A lakók már több alka­lom-mai is kihívták a rend­őrséget. Amíg ott voltak, béke honolt, de utána kez­dődött minden elölről. Az utóbbi időben már nemcsak a lakásban, hanem a lép­csőházban is ütik-verik egy­mást. Három kiskorú gyer­mekük ennek állandó szem- és fültanúja. Már az is meg­történt, hogy az apa a kis­lányt a földhöz vágta, meg- rúgdosta. A szomszédok fél­nek, mikor kerül rájuk á sor. * Hozzánk fordultak a MAV- bérház szomszédságában élők is. Pécsi belvárosi laká­sukat egy csendesebb kör­nyéken lévőre cserélték. Ak­ikor nem gondolták, hogy az életük „mozgalmasabb" lesz, mint eddig volt. A négyszin­tes társaslháZban lakik ugyanis egy nyolcgyerekes csalód is, ami tulajdonkép­pen még nem lenne baj. A gyerekekkel azonban nem igazán törődik senki. Édes­apjuk meghalt, az anya nem dolgozik. Az árvaellátásból és a családi pótlékból tart­ja fenn a családot. A gye­rekeik csavarognak. Nem egy esetben a rendőr hozta haza őket késő éjszaka. Az elha­nyagolt lakásból árad a bűz. Nyáron a nagy hőségben elviselhetetlen a szag. A lakók már minden fóru­mot megjártak. Évek óta semmi nem történik. Sajnál­ják az asszonyt, hiszen tud­ják, nem könnyű egyedül a nyolc gyerekkel, de azt nem értik miért nem tartja tisz­téletben a házban élőket. A nagyobbak nem egyszer ré­szegen molesztálják az idő­sebb embereiket, azok már félnék tőlük. A kicsik meg naphosszat rohangálnak emeletre föl, emeletről le. * Pogányöól egy idős em­ber már ötödik levelében kér segítséget. Szerinte szom­szédai rá akarják dönteni a házát. Három esztendeje víz­zel locsolják a házának ol­dalát, most már a kéménybe is öntötték. Többször kért se­gítséget, de úgy érzi min­denhol csak elutasítják, ki­nevetik. Már csak a nyilvá­nosságban bízik. * Sellyén is kitaszítottnak ér­zi magát egy idős asszony. Szerinte őt a faluban min­denki bolondnak nézi. Kór­házba is utaltatták, ahonnan csak segítséggel tudott ki­szabadulni. Amíg a kórház­ban tartózkodott, tönkretet­ték a házát, amit nem tud megcsináltatni. Bármit tesz, a falu rossz szemmel nézi. •Úgy véli, nem hagyják nyu­godtan élni. * Egy idős férfi a házába fo­gadta a fiát, látszólagos adásvételi szerződést kötött vele jóhiszeműen, Így a fia lett a tulajdonos. Ezt köve­tően a fiatal férfi teljesen megváltozott. Nem egyszer kizárta a házból saját apját. Az idős embert bántalmazta, összetörte a ház berende­zését. Végül az apa elme­nekült a saját otthonából . . . * A következő történet jól indult. A megözvegyült apa vett egy falusj házat, és ker­tészkedett. Egy évig minden rendben is ment, amíg nem kerítette be a saját tulaj­donát képező kerti részt. A szomszéd, aki rokoni kap­csolatban áll az idős em­berrel ezen megfogadta, hogy elüldözi. Azóta áll a harc — a szomszéddal és a saját gyerekével. Tart a bí­rósági per, de az idős em­ber kilátásai nem a legjob­bak. Eddig elképzelhetetlen­nek tartotta, hogy a jóhisze- n»űség és a szeretet valakit földönfutóvá tehet. Ma már tudja, semmi sem lehetetlen. Már csak a halálra tud gon­dolni. úgy érzi ebből a hely­zetből nincs más kiút. * Van, aki azért emel szót, mert rendszeresen levágják a szárítókötelét az udvaron, a frissen mosott ruhával. Más azért, mert tönkreteszik a háztetőkön az antennákat, levágják a fák kérgét, mo­sogatólevet öntenek a virá­gokra. Kórkép ez, az együttélés kórképe. Soíkan sajnos kép­telenek egymással nyugodt hangnemben megbeszélni a dolgaikat. Az idős, a fogya­tékos, a beteg embereket nyűgnek érzik. Egyre több gyerek és felnőtt él veszé­lyeztetett helyzetben. A szo­ciális háló, meg inkábbsza- kad, minthogy működne, a rendeletek, jogszabályok ku­szasága áttekinthetetlenné teszi a dolgökat, béklyót köt a gyámüggyel foglalko­zók kezére is. Sokszor a hozzáállással is baj van: könnyebb azt mondani, hogy nincs megoldás, mint utána­nézni a lehetőségeknek . . . Szalai Kornélia Colin Foster félig kész szobra Fujimiben

Next

/
Thumbnails
Contents