Dunántúli Napló, 1989. november (46. évfolyam, 302-331. szám)
1989-11-11 / 312. szám
Jelentős véleménykülönbségek fl kormány és a SZOT képviselőinek találkozója Jelentős véleménykülönbségek maradtak a követendő gazdaságpolitika tekintetében a kormány és a SZOT között pénteki, parlamentbeli, több mint ötórás megbeszélésük után is. Á tartalomból: Az MSZP elnökségének ülése (2. oldal) ♦ Politikai térkép készül (3. oldal) A Minisztertanács és a szak- szervezetek képviselőinek találkozójára, amelynek célja a kormány hároméves gazdaság- politikai programjának megvitatása volt, most először meghívták a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligáját is, amely azonban nem élt ezzel a lehetőséggel. A liga távol- maradását azzal magyarázta, hogy előbb a tagszervezeteivel kívánja megvitatni a kormány koncepcióját, s majd csak azután mond véleményt róla. A tanácskozáson elhangzottakról a kormány nevében Békési László pénzügyminiszter, a SZOT részéről pedig Sándor László titkár tájékoztatta az újságírókat. Első mondataikban jelentős eredményként értékelték, hogy szervezeteik állás- ipontjai egyes kérdésekben közeledtek egymáshoz, ám hama(Folytatás a 2. oldalon) Pécsett, a Citrom utcában többszintes szálloda és étterem épül magánvállalkozásban és -kivitelezésben. Föld alatti parkoló szintet is kialakítanak, a feltárt régészeti értékeket pedig csatlakoztatják az épülethez. Most kezdődött az alapozás több mint hat méter mélységben. Fotó: Proksza László 0 szabadság éjszakája Berlinben A berlini fal évtizedek óta 'emélt találkozásdk színhelyé- v® vált, miután az NDK kormánya csütörtökön este beje- entette, hogy megnyitják az ország nyugati 'határait, bele- srtve a Nyugat-Berlinbe vezető átkelőket is. Nem sokkal azután, hogy Günter Schabowski, az NSZEP titkára a berlini televízió- közvetített sajtóértekezle- ‘en közölte az első hallásra hihetetlennek tűnő hirt, berli- n,ek tízezrei indultak azonnal Qz_ átkelőhelyekhez. Bár a korány döntése értelmében csak előzetesen beszerzett rendőrsé- 9' engedéllyel 'péntektől leihe- volna átkelni, a hatalmas rámeg láttán a határőrök '"fgnyitották a határt, és csu- a személyi 'igazolványt "érték a Nyugat-Berlinbe átmenőktől. Később már azt s©m. .. Gyalogosan és autókban özönlöttek át az emberek a Var°s nyugati részébe. Az ün- neplés érzelmes jelenetei ját- szódtak le. A huszonnyolc éve al|ó fal miatt egymástól el- ?2°kitott testvérek, rokonok és ^erősök ölelkezhettek össze. .ömükben sokan könnyeztek, mesok pezsgőt bontottak, példát robbantottak. Többen alapácsot vittek magukkal, „emlékdancfbakat" törje- f.e* le a falból, a 'hideghábo- u talán legismertebb jelképéből. Eltűnt a fal, eltűnt a j ~ 'kiáltozták városszerte a r o valókórusok. Az eseménye- et szelíden Figyelő határőrök tzome láttára sokan fölmász- ok. ráültek a falra, amelynél zokéí közben minden évben J*5>b embert lőttek le. Szabad- 0 vált az út a város egyik Szabaddá vált az út a Brandenburgi kapunál - Ezrek lépték át a határt Berlin: NDK-beli állampolgárok ezrei lépik át a határt — ki autóval, ki gyalogosan — a Bornholmer strasse-i határátkelőhelynél november 9-én este, nem sokkal azután, hotfy Gunter Schabowski, az NSZEP KB-titkára bejelentette az ország határainak megnyitását. MTI-telefotó legismertebb nevezetességénél, a Brandenburgi kapunál is, ahol egyébként nincs is átkelőhely. A kelet-berliniek ezrei szinte elfoglalták Nyugat-Ber- lin híres, eddig leginkább csak a nyugati televízióból ismert sugárútját, a Kurfürstendam- mot, ahol teljesen megbénult a forgalom. Az átkelőknél mindenhol nyugat-berliniek hatalmas tömege ünnepelte tapsolva a keleti városrészből érkezőket. Walter Mom per, Nyugat-Ber- lin kormányzó polgármestere egy rendőrautó hangszóróján ‘keresztül köszöntötte őket. A város megosztottságának elmúlását demonstrálandó, több száz nyugat-berlini a város keleti félébe ment át. A helyszíni beszámolók szerint a hajnali órákban a ke- letJberliniek áradata már hazafelé tartott. A berlini rádió közlése szerint nyolc órától a rendőrség megkezdi a kiutazási engedélyek gyors, bürokráciamentes kiadását: de ettől kezdve csak az engedély birtokában szabad átkelni. * George Buih amerikai elnök csütörtök este rendkívüli sajtóértekezleten méltatta az NDK-vezetés döntését a határ megnyitásáról. A kiutazás engedélyezésével a berlini fal jelentősége lecsökkent — mondta az elnök. Az amerikai törvényhozás vezetői egyidejűleg felszólították az NDK-t, hogy rombolja le a falat. Az amerikai elnök kérdésekre válaszolva kijelentette, hogy véleménye szerint a fejlemények után a többi ország, Csehszlovákia, Bulgária (Folytatás a 2. oldalon) Cél: felzárkózni a nyugati pénzforgalomhez Papírpénzek és érmék helyett hitelkártya Tegnaptól beindult a Dunabank Rt. rendszere Fozsgay Imre találkozója egyházi személyiségekkel A politikai egyeztető tárgyalásokról, azok etikájáról, megállapításairól csak akkor tudok tisztességesen beszélni, iha figyelembe veszem azokat a mindennapi tapasztalatokat, amelyeket az állampolgárok körében szerezhetünk. E politikai tárgyalássorozat nélkül nem lett volna megoldható békésen az átmenet — jelentette ki Pozsgay Imre államminiszter pénteken, a magyarországi' egyházak és felekezetek képviselői előtt, a Ráday Kollégiumban megtartott találkozón. A régóta tervezett összejövetelen az államminiszter a nemzeti közmegegyezésről, a békés átmenetről, valamint a közelmúltban tett, több országot érintő látogatásának tapasztalatairól osztotta meg gondolatait a több mint háromszáz egyházi személyiséggel, lehetőséget adva számukra, hogy véleményt mondjanak, s kérdéseket tegyenek fel. Miközben elismeréssel szólt a körmegegyezésről, a megállapodások betartásáról, utalt arra, hogy a pártpolitikai ambíciók bizonyos területeken túllépik a nemzeti megfontdlások korlátáit. (Folytatás a 2. oldalon) (Munkatársunk telelonje- lentése) Decembertől nem járnak ipénrkötegekkel azok a sofőrök, anyagbeszerzők, akiknek a vállalata bekapcsolódik a Dunabank Részvénytársaság hitelkártya-rendszerébe. A teherautók, személygépkocsik Dunabank-kártyával rendelkező vezetői - legyenek cégal- kalmazotta'k, vagy magánszemélyek - jövő hónapban már e kis lapocska segítségével fizethetnek az ország valameny- nyi Áfor és Sheil-interág ben- zinkútjánál. Sőt, jó pár kereskedelmi vállalat - többek' körött a Centrum, a Csemege, az Amfora, a Keravill, az Ofotért - Duna'bank-emblé- más egységei szintén elfogadják vásárláskor forint helyett ezt a pénzkímélő fizetési eszközt. Tegnap Budapesten az ,új nemzetközi kereskedelmi központban - Debreczeni Kálmán. a Dunabank Rt. vezérigazgatója arról tájékoztatta az újságírókat, hogy az ország egyik legkisebb kereskedelmi bankja nagy vállalkozásba fogott: a fejlett nyugati pénz- forgalommal szembeni sok évtizedes elmaradást kívánja felszámolni, pontosabban a folyamatot elindítani. Míg több éve téma már Magyar- országon is e fizetési módszer bevezetése, mindig a több milliárdos költségről esett szó, most viszont egy bank önerőből — néhány tízmilliós befektetéssel - meglépte azt, amiről mások csak beszéltek. A vezérigazgató a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy (Folytatás a 2. oldalon) Petar Mladenov a BKP főtitkára Petar Mladenov, Bulgária eddigi külügyminisztere személyében új főtitkára van péntektől a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának. A plénumról kiadott első hír szerint a Központi Bizottság helyt adott Fodor Zsivkov kérésének, hogy mentsék fel a KB főtitkárának tisztéből, köszönetét mondva neki a párt és a nép szol- szolgálatában végzett sok éves munkájáért. A Központi Bizottság a KB új főtitkárává Petar Mladenovot, a Politikai Bizottság tagját, eddigi külügyminisztert választotta. A Központi Bizottság egyben javasolja a nemzetgyűlésnek, tegyen eleget Todor Zsivkov azon kérésének is, hogy mentsék fel az államtanács elnöke tisztéből. Megyei tanácselnökök konzultációja Németh Miklóssal ^ tanácsok megbízható tá- p SZa' az állami munkának, s szerepet játszanak a Ui es ótmenet biztosításában. st»Kk'eg az egyik legfonto- j|.° feladatuk: úgy készítsék ° választásokat, hogy azok °n> demokratikusan me'fies- y'eih ~ mondta NéMiklós miniszterelnök JmkÜ^en a Belügyminisztéri- ,gl^Dan a megyei tanócselnö- s*cmára szervezett értekezzen A • • ei miniszterelnök arra hívta 0 figyelmet, hogy minden- iQcf^en me9 ^ell őrizni a tain s.' apparátus egységét, oJ^ttmüködését. A kormány jI^1 garanciákkal is biztosítani ék rfa ? szervezet hathatós te- 'arn11^5^®1' ^nnek érdekében ók Qr°SOri módosítani kívón- 0 Munka Törvénykönyvét, kizárva mindenféle olyan diszkrimináció lehetőségét, amely a tanácsi dolgozókat különbö. ző pártokhoz való csatlakozásuk miatt érné. Fokozottabban védeni kívánják a közalkalmazottak jogait, ennek érdekében hamarosan elkészül a közszolgálati törvény tervezete. A miniszterelnök arra figyelmeztetett: mindenképpen meg kell őrizni a tanácsi szervezet működőképességét, mert ha e fontos tartópillérek veszélybe kerülnének, már nehezen biztosítható a békés átmenet. Németh Miklós a továbbiakban szólt arról, hogy az új demokratikus politikai jogrend kialakítását követően a kormány most alapvető gazdasági törvények megalkotását ké(Folytatás a 2. oldalon) Lengyel—magyar diákszolidaritási akció volt tegnap Pécsett, a Kossuth-szobornál. (Tudósításunk a 11. oldalon). Faló: Proksza László Vasúti szerencsétlenség Csehszlovákiában Hét halottja, huszonhat súlyos és harmincnégy könnyű sérültje van a péntek hajnali csehszlovákiai vasúti szerencsétlenségnek. A mentési munkálatokat a helyszínen a csehszlovák szövetségi közlekedési és távközlési minisztérium vizsgáló bizottsága irányítja. A baleset áldozatairól még mindig nincsenek végleges adatok, a csehszlovák vasutak illetékesei folyamatosan adnak tájékoztatást. A hét halott közül hatot sikerült azonosítani, közöttük nincs magyar állampolgár. Annyi különben már kiderült, 'hogy a Budapestről Berlinbe tartó Bolt- Orient expressz utolért egy motoros személyvonatot és belerohant.