Dunántúli Napló, 1989. október (46. évfolyam, 271-301. szám)
1989-10-09 / 279. szám
Dunántúli napló XLVI. évfolyam, 279. szám 1989. október 9., hétfő Ara: 4,30 Ft POLITIKAI NAPILAP A kongresszus szünetében is folynak a tanácskozások. A képen: Kulcsár Kálmán, Németh Miklós, Medgyessy Péter, Hütter Csaba. A kongresszus vasárnapi ülésén történt * ,*c£> »1 Igazi szenzáció Budapestre figyel a világ Sajtóvisszhangok, kommentórok Németh Miklós: Nincs kormányválság Vasárnap este egy kérdés hangzott el az MSZP kong- resszusón, amely szerint olyan híresztelések kaptak lábra, hogy kormányválság lenne, a 'Ormány több tagja lemondott vélno. Ezt a híresztelést a plé- hum előtt Németh Miklóskor- 'hányfő cáfolta. A küldöttek nagy tapssal fogadták azt a bejelentését, miszerint a kormány a helyén van, egyetlen tagja sem mondott le, nincs kormányválság. Mint megjegyezte: a miniszterek közül az esti órákban néhányon valóban távoztak a teremből, amit azzal magyarázott a miniszter. elnök, hogy készülniük kell a hétfői munkanapjukra. Itt pártkongresszus folyik, a párt dolgaival foglalkozzon mindenki — mondta a kormányfő, aki a kormány nevében egyben sok sikert is kívánt a tanácskozás munkájához. A Gondos Kupa abszolút győztesei: a Szabó—Gergely-duó BMW M3-assal. A Mecsek Raliról szóló tudósításunk a 7. oldalon. Fotó: Balog Nándor repet játszott azok győzelmében. Németh Miklóst az AFP dinamikus, meggyőző népszerű és reformbarát politikusként jellemzi, akit a kongresszus kedvencének tartanak. „Né- methnek néhány hónap alatt sikerült kialakítania magáról a felelős kormányfő képét, ami lehetővé tette Magyarország számára, hogy visszanyerje hitelességét o nemzetközi színtéren” — idézi az AFP az egyik küldöttet. A hallgatóság zúqó tapsviharral köszöntötte beszédét, amelyből az AP azt emelte ki, hogy a kormányfő távozásra szólította fel a régi gárdát. Hangoztatta azt is, hogy nincs helye az új, demokratikus és baloldali pártban olyanoknak, akiknek vér tapad a kezéhez. Az amerikai hírügynökség Németh Miklóstól idézi azt a külön Is megtapsolt gondolatot, hogy saját pártot kellene alakítaniuk mindazoknak, akik nem érzik jól magukat körükben — mivel ezt mór könnyen megtehetik. Bonn A háború utáni Európa történetében egyedülálló jelenség, hogy egy kommunista párt a kongresszusán önként búcsút mondjon a történelem, nek, és kiállítsa lemondólevelét: márpedig Budapest éppen ily módon szakít azzal a hiú ábránddal, hogy a munkásosztály egységét adminisztratív úton lehet fenntartani az egy központból vezényelt és egyetlen üdvözítőnek kiáltott tan követésével — így méltatja az MSZMP megújulásra törekvő kongresszusát az SPD-hez közelálló frankfurter Rundschau című napilap. Peking Az Új Kína hirügynökság két, egyébként kevesebb, mint fél gépelt oldal terjedelmű jelentésben számolt be a rendkívüli pártkongresszus azon döntéséről, hogy feloszlatják az MSZMP-t és Magyar SzociüüátC Pórt elnevezéssel (Folytatás a 4. oldalon) A nagy nyugati hírügynökségek elemzései szerint Ke- let-Európa történelmében első ízben fordult «elő, hogy egy hatalmon lévő kommunista pórt szakít a marxirmus-le- ninizmus alapelveivel, és nyugati típusú szocialista párttá alakul át, amely elkötelezi magát a parlamenti demokrácia, a polgári szabadságjogok és a piacgazdaság mellett. Nyers Rezső a szünetekben is folytatta a beszélgetést a küldöttekkel Párizs Az AFP francia hírügynökség szerint a kongresszuson elsöprő többséggel megszavazott döntést a reformerők szenvedélyes kitartása tette lehetővé. A reformmozgalom négy vezetője: Nyers Rezső, Pozsgay Imre, Németh Miklós és Horn Gyula elérte azt, hogy alig két nap alatt maga mellé állította a részben ódzkodó korlgresszusi küldöttek nyolcvan százalékát. A párt átalakítását sürgető reformerek fő érve a csökkenő taglétszám és a helyi választásokon elszenvedett vereség volt, valamint az a meggyőződés, hogy csak egy új demokratikus baloldali párt szállhat a siker reményével ringbe a jövő év tavaszán tartandó választásokon - állapítja meg az amerikai AP. A hírügynökségi elemzők úgy vélik, hogy az új párt nem számíthat az MSZMP valamennyi tagjára, s azt sem tartják kizártnak, hogy oz átalakítás ellenzői klasszikus kommunista párt megalokítása mellett döntenek. Valamennyi nyugati hírügynökség kiemeli, hogy Grósz Károly a 159 „nemmel" szavazó küldött között volt. Az AFP szerint a kongresz- szus másik vesztese Berecz János, a „konzervatívok ve- zéralákja”, aki abban reménykedett, hogy kisebbségbe szoríthatja o reformereket! de végül mégis az új párt megalakítása mellett szavazott. A kongresszus „emelkedő csillogónak" .minősíti a francia hír- ügynökség Gönci JénClt, a népi demokratikus platform szószólóját, aki a reformerek mellé szegődve jelentős szeVita az alapszabály-tervezetről és a programnyilatkozatról A Magyar Szocialista Párt kongresszusa vasárnap ügyrendi javaslattal kezdte munkáját. Berend T. Ivón, az ülés elnöke Gubcsi Lajosnak adott szót, aki több küldött állásfoglalását tolmácsolva a nyílt, demokratikus jelölés érdekében javasolta, hogy a kongresszus ne csak a párt elnökét válassza meg egyéni jelölés alapján, hanem a korábban elfogadott változattal szemben (ez az elnökség további tagijaira zárt listás jelölést rögzít) a tisztségviselőket és az elnökség tagjait is egyénileg, nyílt szavazással jelölje és válassza meg. Ezzel biztosítanák azt, hogy a kongresszus küldöttei nem szorulnának ki a választásból, nem pusztán belső egyezkedésük eredményeként, a színfalak mögött születne meg az MSZP vezetősége. Mint mondta, javaslatát a Magyar Néphadsereg, valamint Borsod, Nógrád, Pest, Heves, Szoinü!:, Gvőr-Sopron és Komárom megye küldöttet is támogatták. Kovács László, az ügyrendi bizottság elnöke Gubcsi Lajos felvetésére reagálva emlékeztetett arra, hogy e kezdeményezéssel a kongresszus már nagy többséggel meghozott, s a zárt listás jelölés mellett állást foglaló döntést kérdőjelezte meg utólag, ^int mondotta, a Gubcsi Lajos által javasolt módszer az első napi szavazáskor a küldöttek mindössze 20 százalékának helyeslésével találkozott. Gubcsi Lajos érvelését, miszerint az egyéni, nyílt jelöléssel lenne demokratiku- sobb a választás, azzal is cáfolta, hogy a korábbi, hibás- ook Ítélt politika idején soha oem alkalmaztak zárt listás •jelölést a pártkongresszuson, tehát a politika jellege és a jelölési mód nem hozható ösz- szeíüggésbe. Az indítványhoz hozzászólók egyike szerint Gubcsi Lajos indítványának elfogadásával az elnökségben ismét eltérő nézetek, áramlatok érvényesülnének. Ö maga személy szerint bizalmat szavaz az elnök által és a platformok konszenzusa alapján összeállított listának. Mások pedig cáfolták Gu'bcsi Lajosnak azt a kijelentését, miszerint küldöttcsoportjuk egyöntetűen támogatta volna kezdeményezését. Az elnöktő Berend T. Iván .mégis szavazásra tette fel a javaslatot, aminek eredményeként a jelenlévő 1271 küldött 823 ellenszavazattal és 55 tartózkodással elvetette az indítva nyt. A kongresszusnak az eredetileg elfogadott ügyrend szerint a „Történelmi utunk tanulságai", valamint a párt tervezett programnyilatkozatának dokumentumai feletti vi- távol kellett volna folytatnia munkáját. Ezzel kapcsolatban azonban Berend T. Iván újabb ügyrendi javaslatot jelentett be. Több küldöttcsoport - például a Baranya, Somogy és Zala megyei, valamint a budapesti — úgy nyilatkozott, hogy hajlandó lerme lemondani e két dokumentum vitájában a felszólalásról, mert a szombati vita és az új párt jellegéről elfogadott dokumentum a programnyilatkozat alapkérdéseiben egyértelmű és nagy többséget élvező álláspontot fogalmazott meg. Ezért elegendőnek tartanák azt a megoldást, hogy a program- nyilatkozat részleteivel kapcsolatos észrevételeiket a küldöttek juttassák el a szerkesztőbizottsághoz, s az újonnan megválasztott elnökség véglegesítse majd ónnak szövegét. Egy Pest megyei küldött viszont azzal egyetértve, hogy o részletekbe menő vita helyett a küldöttek írásban tegyék meg észrevételeiket — rámutatott: a programnyilatkozat szövegét a kongresszusnak kell jóváhagynia. Ezt a jövGS!e‘°t mások is támogatták. A szavazás c.'Sd'fényeként a küldöttek abszolút többséggel úgy foglaltak állást, hogy a programnyilatkozat tervezetéhez mindenki írásban tegye meg javaslatát, de az ily módon átdolgozott szöveget terjesszék a kongresszus elé. Ezután áttértek az alapszabály-tervezet vitájára. Elsőként a platformok képviselői kaptak szót. Gulyás András, a Reformszövetség véleményét kifejtve fontosnak tartotta, hogy a kongresszus szellemével összhangban az MSZP a tagság pártja legyen, érvényesítse a teljesítményelvet céljaiban, működésében, gazdálkodásában. Szükségesnek tartotta, hogy az alapszabály hosszabb ’időre készüljön, de fontos feladat elemezni a mechanizmusokat a kongresszust követő átmeneti időszakban is, ha kell, ideiglenes szabályozással. Kifogásolta, hogy a jelenlegi tervezetben a kongresszus nem foglalja el azt a helyet, amely valóban megilletné, mint a párttagság akaratának letéteményese. A végrehajtó, operatív feladatok, illetve funkciók még túlzottak, az ellenőrző tevékenység nem mindenütt elég markáns. A Reformszövetség képviselője egyetértett azzal, hogy a fegyveres testületekben dolgozó párttagok jogaival kapcsolatos megszorításokat ne tartalmazzon az alapszabály, azt a párttörvény rendezze. Szükségesnek tartotta azt is, hogy mielőbb elkészüljenek a kiegészítő mellékletek - a fegyelmi, etikai szabályozás —, nehogy felmerülhessen a titkos záradékok eshetősége. Végezetül szorgalmazta, hogy a párt vezetői - az alapszabály részeként is megfogalmazva — jelölésükkor Írásos nyilatkozatbon vállalják: legjobb tudásuk szerint, politikai és emberi tisztességgel rmrmíC!ÍCdnal‘: s tegyenek vagyonnyilatkozatot is a mé£VC- lasztásukkor, amelyet a funkcióból való távozáskor meg kellene ismételni. (Folytatás a 2. oldalon) Á kongresszus sajtóirodája közleményt öuCít ki arról, hogy Pozsgay Imre vasárnap a késő délutáni órákban neves személyiségekkel találkozott a Magyar Szocialista Párt kongresszusának helyszínén. A Bihari Mihály politológus professzorral, Csoóri Sándor költővel, Lengyel László közgazdász politológussal és dr. Timkó Iván jogásszal folytatott baráti beszélgetésen véleményt cseréltek az MSZP megalakulásáról és a békés átmenetben, a nemzeti kibontakozásban kivonatos szerepéről. A találkozón részt vett: Ágh Attila, Gazsó Ferenc, Kása Ferenc és Tabajdi Csaba, a Reformszövetség kongresszusi küldöttei is.