Dunántúli Napló, 1989. október (46. évfolyam, 271-301. szám)

1989-10-07 / 277. szám

1989. október 7., szombat Pundntúli napló 11 Koszorúzás a magyar bősök emlékművénél A 13 aradi vértanú kivég­zésének 140. évfordulója al­kalmából koszorúzást ünnep­séget tartottak pénteken Bu­dapesten, a Hősök terén, a magyar hősök emlékművénél. Az Elnöki Tanács nevében Sarlós István, Eleki János, az Országgyűlés képviseleté­ben Jakab Róbertné, Zsig- mond Attila, a Miniszter­tanács nevében pedig Né­meth Miklós, Pozsgay Imre, Glatz Ferenc, Horváth Ist­ván, Ballai László, Tabajdi Csaba koszorúzott. A meg­emlékezés virágait a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága nevében Lu­kács János, Szokai Imre, a Magyar Néphadsereg képvise­letében Kárpáti Ferenc ve­zérezredes, Mórocz Lajos ve­zérezredes, Pocsék Józsel ve­zérezredes helyezte el. A magyarországi egyházak koszorúját helyezte el ezután Dankó László kalocsai érsek, Kocsis Elemér református püs­pök, Nagy Gyula evangéli­kus püspök, Viczián János baptista egyházelnök, Berki Feriz, a Magyar Ortodox Egy­ház esperes-adminisztrátora, Schöner Alfréd főrabbi, Ke­resztes Szilárd görög kato­likus püspök, Huszti János unitárius püspök. Megkoszorúzták az emlék­művet a Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaság, a Baloldali Alternatíva Egyesü­lés, a Fiatal Demokraták Szö­vetsége, a Független Kisgaz­da-, Földmunkás- és Polgári Párt, a Független Szakszer­vezetek Demokratikus Ligája, a Hazafias Népfront, a Ke­reszténydemokrata Néppárt, a Magyar Demokrata Fórum, a Magyar Ellenállók, Antifasisz­ták Szövetsége, a 'Magyar Néppárt, a Magyar Nőik Szö­vetsége, a Magyarországi If­júsági Szervezetek Országos Tanácsa, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, a MünniCh Ferenc Társaság, a Szabad Demokraták Szövetsé­ge, a Szakszervezetek Orszá­gos Tanácsa, a Magyar Hu­szár és Lova shagyamányőrző Társaság, a Magyar Cserkész Szövetség, a Romania Libera és a Fővárosi Tanács képvi­selői is. Ezt követően több száz fia­tal helyezett el virágot az emlékműnél. A koszorúzási ünnepség a Szózat hangjaival ért véget,, majd a felsorako­zott katonák zenés alaki be­mutatót tartottak. Végül a Honvéd Együttes szólistái 1848-as dalokat énekeltek. Holnap a UDIU-ben Az üzleti tisztességről A nagy magyar cég külföldön fúrta a kis magyar céget Miss Hungary Honkongba tart Budapesti kulisszatitkok Testsúly és életbiztosítás Egy amerikai képlet az ideális szintről Harry inkább nyomoz Interjú Fritz Wepperrel, Derrick társával Kivételes alkalom a művé­szet barátaindk, de a legfa- nya'lgóbb ínyenceinek is új és különleges látnivaló volt az, ami tegnap délután tárulha­tott a képzóművészet barátai elé három pécsi helyszínen is: a Janus Pannonius Múzeum dr. Romváry Ferenc művészet­történésznek és munkatársai­nak több éves szakértői közre­működésével Pécs képzőművé­szetét reprezentáló tárlatot rendezett. A város képzőművé­szetének több mint száz évé­ből, az 1945-ig született alko­tásokból válogatott anyagot o Pécsi Kisgalériában, a rákö­vetkező, napjainkba torkolló időszakot a Szédhenyi téren a Pécsi Galéria mutatja be, míg a Martyn Ferenc Múzeumban a Bauhaus pécsi ihletésű munkáit, illetve egyéniségeit láthatjuk. Fotó: Kóródi Gábor Hivatal és „központ” helyett - kulturált szolgáltatóház A jövővel kecsegtető, diva­tos közhelyek egyike a felzár­kózás, netán szerkezetváltás. Beesett, a megyei művelődési körpont vezetői tegnopi sajtó­tájékoztatójukon elmondták, sokkal szerényebbnek tekintik a*t a korábbi keletű felisme­résüket, melynek alapján a közeljövőben dolgozni akarnak, sot már oz első, korántsem el­hanyagolható lépéseket is Megtették. Azt eddig is érezhették, hogy a tanács mint ..'hivatal" a közművelődés bizonytalan funkciójú háttérintérményként tartotta számon a központot es munkatársait, a szakma pe. ^'9 úgy, mint valamiféle, a holt szellemi tőke .tárolását szolgáló „raktárát”. Csakhogy °z utóbbi időben történt egy s más kezdeményezés a ház falain belül. A művelődési körpont a szakmai centrum Jellegének megőrzésével pró- hál egyre erőteljesebben nyit- n' — úgymond — a privátszfé- ra félé is szolgáltatói és piaci tevékenységével, ugyanakkor cólja, hogy baráti körök, egye­sületek létrehozásának, a-kap­csolatok közvetítésének előse- gítője legyen. E folyamatokba nem kíván beleszólni, de sok­kal inkább vállalkozik szakmai segítség-nyújtásra, információk adására, szervező- és doku­mentálom unká ra. A -néhány éve alakult Pan­nonion Kiadó a kis kiadók so­rában a szellemi értékek meg­őrzésére hivatotton ma már több, igencsak keresett lemez — Molecz Attila fesztiváldíjas Aqua-riurnának, Szabó Sándor, Binder Károly műveinek -kiadá­sára, -kurrens kazetták forgal­mazására vállalkozik. Ez utób­biak közé tartozik az elhunyt pécsi színművész, Sipos László hangkazettája, délszláv nép- daivólogatás és sok más egyéb hangzóanyag, s 'külföldi üzleti kapcsolataik is bővülőben von­nák. Decembertől a művelő­dési központ egy új pécsi ide­genforgalmi és kulturális prog­ramot jelentet meg, jövő év januárjától pedig egy művé­szeti csoportokat menedzselő, utaztató iroda megnyitását ter­vezik. Elképzeléseik megvalósí­tásához most 800 ezer forin­műhelyükben található vógó- szetet magánszemélyek és ama­tőr csoportok is igénybe ve­hetik. B. R. — Például— Szerkeszti: Bozsik László és Pauska Zsolt Kirohanások, berohanások, le... Nem éppen a megértés hangiján írnák az utáb'bi időben Magyarország bel- és -külpolitikájáról a szo-mszédos szocialista országák vezető orgánu-moi. Nemrég az NDK távirati irodája, az AON öktatta -ki kemény stílusban a magyar kormányt a keletnémet menekültek ügyével 'kapcsolatban, a héten pedig a Rudé Právo és a Sci-nteia zúdított össztüzet a mdgyar politi­kára. Ügy véljük, a sajtó szabadsága sem az NDK-ban, sem Csehszlovákiában, s főként Romániában nem olyan mértékű (ha egyáltalán beszélhetünk szabad sajtóról e három ország­ban ...), hogy ne kellene legalább részben hivatalos á.llós- pon-tnök tekinteni a dörgedelmes figyelmeztetéséket. Vájon nem tekinti-e a belügyekbe való beavatkozásnak ezt a hivatalos magyar vezetés? — kérdeztük Gulyás Andrástól, o Külügyminisz­térium szóvivőjétől, annói is Inkább, mert a románok például a Panoráma adó sóit mór nemegyszer így mii nősítették. — Nem az első, s gondolom, nem -is az utolsó eset, hogy néhány szocialista ország vezető lapja elmarasztalja a magyar politikát. Sem túlbecsülni, sem lebecsülni nem szobád ezeket a jelzéséket, hiszen valóban diplomáciai értékük von, az viszont biztató, hogy nem hivatalos álláspontként tették közzé e véle­ményeket. Egyélőre nem tervezünk válaszlépéseket, hiszen úgy gondoljuk, minden szerkesztőségnek joga van a véleményét le­írni saját la-pljóba-n. — On szerint a Rudé Právo és a Se in te ra szuverén szerkesz­tőségi véleményeket közöl? — Ezt hadd ne kommentáljam . . . — 'Románia a napákban arra szólította fel a lengyel kommu­nistákat, hogy a választások eredményeinek ellenére se enged­jék, hogy kormányt alakíthasson a Szolidaritás. Ha burkoltan is, de .felvetették egy esetleges katonai beavatkozás lehetőségét. .. Tartunk tőle, hogy amennyiben a szabad választások eredménye egy koalíciós, esetleg ellenzéki -kormány megalakítását tennék lehetővé, Magyarország is ugyanebbe a helyzetbe kerülhet. Márpedig Románia katonai fölénye közel háromszoros... — A mai magyar külpolitikának vannak olyan eredményei, amelyek elvi garanciákat -jelentenek az ún. Brezsnyev-doktrína „újkori" alkalmazásának kivédésére. S ezeket pontosan p nem­régen Bukarestben lezajlott VSZ-tanácskozáson sikerült a szov­jet, a magyar és a lengyel vezetőknek a többfélékéi elfogad­tatniuk. Jelen pillanatban tehát a doktrína felélesztésétől nem kell tartanunk. ’ Egy vélemény dolog: aktivistáink biztosan szívesen vállalnák a közelgő télre való tekintettel egye­dülálló, idős emberek támo­gatását: fűtésszervezést, szén- és fa be hordást. KISOSZ-tiltakozis A Kiskereskedők Országos Szervezetének elnöksége ismé­telt megdöbbenéssel és felhá­borodással értesült oz SZDSZ tanácsának felhívásáról, mely­ben az Országgyűlés és a Minisztertanács segítségét kérte a kötelező KISOSZ-tagság el­törlésében. A felháborodás mély és jo­gos, hiszen az országos elnök­ség oz SZDSZ egy hasonló tar­tóimé korábbi felhívására már a közvélemény elé tárta azt o tényt, hogy a KlSOSZ-bon 1*4t óta, tehát a szervezet fennállása éta önkéntes a tag* sági viszony létesitése. Érthe­tetlen és a vállal keséi réteg érdekével elleetétes, megola- pezatlen az SZDSZ tanácsé­nak állásfoglalása. (OS) Politikai ki mit (nem) tud A csütörtöki iNépszabadság érdekes vizsgálatba avatja be olvasóit. 962 embert kérdez­tek meg az MSZMP-n belül működő egységek képviselői közül, többek között arról, hogy milyen tényezők befo­lyásolhatják negatívan az MSZMP választási szerepét. Mivel egyik platform néze­teivel sem tudunk teljes egé­szében azonosulni, kommen­tár nélkül közöljük sorrend­jüket. íme, tehát: MSZMP-tagok (546 ember): gazdasági hely­zet további rom-ló sa ‘(24%), Reformkorok (213 ember): visszarendeződés esélye (37%), Münnrch Ferenc Tár­saság (102 ember): prog­ramnélküliség (29%), Marxis­ta Egység platform (104 em­ber): progra m nélküliség, tét­lenség (30°,,). A vélemények lehál megoiila- nak, érdeket vagy inkább figye­lemreméltó mádon, egy-egy úgyne­vezett platformon belül ii. Kíván­csian várjuk o jelenleg is folyó kongresszus véleményét a< egyik legfontosabb hasai belpolitikai kérdésről. Közös nyilatkozat A baranyai cigányszervezetek örömmel üdvözlik az 1989. au­gusztus 11-én Budapesten tartott, országos cigánykerekasztal megállapodásait,, és a maguk részéről tevékenyen hozzá akar­nak járulni az egységes cigány nemzetiségi szövetség létre­hozásához. Ezért a baranyai cigányszervezetek ünnepélyesen kinyilvánít­ják, hogy a megye cigánylakossága érdekében, a közös mun­kálkodás erejében bízva, szervezeti és képviseleti szuverenitá­sukat megőrizve testvéri szövetségre lépnek. A későbbiek során megalakulandó szervezeteket is, akik a többivel egyenjoqú mó­don akarják kivenni részüket a cigányság nemzetiségi életének megszervezésében, szövetségre hívják. Retpéljük, hogy a többi megye cigánysága hasonlóan az együttműködés útjára .lép, s a megalakuló 'megyei szervező­désekből alulról felfelé hamarosan létrejön az országos nemze­tiségi szövetség. A szövetségkötés alapelveiröl külön határozat rendelkezik. Megállapodás született egy egyeztető tanács felállításáról és szóvivő kijelöléséről. , ' MCDSZ baranyai szervezete, OCT pécs—baranyai szervezete, FII CU NŐI Egyesület, 1- Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület Kiállításmegnyitó Pécs képző­művészetének száz éve Megkérdeztük dr. Rajnai Józsefet, a POTE főtitkárát, oki a megalakulása óta tagja a munkásőrségnek, mi a vé­leménye tegnapi Írásunkkal kapcsolatban arról, 'hogy Bor­bély Sándor, a szervezet or­szágos parancsnoka nyugdíja­zását 'kérte. — Nézze, nekem erről a ka­pitány és a süllyedő hajó esete jut eszembe — kezdte tőle szokatlan indulattal -. Hozzáteszem egyébként, hogy én két éve már írásos és szó­beli 'javaslatot tettem megfe­lelő fórumokon a munkásőr­ség tevékenységének átalakí­tására. Véleményemet azóta is fenntartom, 'bár semmi sem történt. Véleményem szerint a munkásőrséget át 'kell szer­vezeti, így Oagy segítséget nyújthatna a környezetvéde­lemben, az ifjúságvédelem­ben, a kábítószerezés és al­koholizmus eHeni védelem­ben és a szociálpolitikai kér­désekben. Az utóbbiról egy A szépségkirálynö tot nyerték pályázati úton, amely többek közt videotech­nikai stúdiójuk fejlesztését is segítette, ahol október végén újabb videotanfolyom indul. A Pécsi iparvállalat felvételre keres ♦ felsőfokú munkaügyi végzettséggel rendelkező munkatársat, lehetőség szerint férfit. Számítástechnika felhasználásában jártas, szakmai gyakorlattal rendelkezők előnyben részesülnek. Fizetés: megegyezés szerint Életrajzzal ellátott jelentkezést „Önállóság" jeligére a hirdetőbe adják le.

Next

/
Thumbnails
Contents