Dunántúli Napló, 1989. október (46. évfolyam, 271-301. szám)

1989-10-21 / 291. szám

POLITIKAI MAPILCIP XLVI. évfolyam, 291. szám október 21., szombat Ara: 5,30 Ft Tegnap megnyílt Pécsett az Érti Technika Uzletház. (Tudósításunk í fi. oldalon.) Fotó: Proksza László Október 30-án kezdődik a következő ülésszak Az Országgyűlés elfogadta a választójogi törvényt Jogutód nélkül megszűnik a munkásőrség Felhívás október 23-mal kapcsolatban Az MSZP nagygyűlése Pécsett Ha azzal kezdem a Ma- 9Yar Szocialista Párt tegna­pi. a POTE aulájában tar­tott nagygyűlésének tudósí­tását, hogy a kinyilatkoz­tatások korát a nyilatkoza­tok kora kezdi felváltani, okkor csupán tényeket ál­lapítok meg. A tegnapi nagygyűlésen, mintegy kétszázötven ember jelenlétében először Kovács Jenő, volt központi bizott­ság titkára, az MSZP or­szágos elnökségének tagja tartott igen hatásos elő­adást. (Néhány megállapí­tására lapunk hétfői szá­mában visszatérünk.) Ezt kö­vetően a Magyar Szocialis­ta Párton belül létező áram­latok képviselői arra hasz­nálták fel az összejövetelt, hogy nyilatkozatokat tegye­nek, amelyekben elsősorban napi magyar politikai kér­désekkel foglalkozó vélemé­nyüket rögzítették. (Folytatás a 3. oldalon) Helmut Kohl Magyarországra látogat Az eredetileg tervezett 9 órához képest egyórás csú­szással, délelőtt 10 órakor kezdte munkáját pénteken az Országgyűlés. Az országgyűlési képvise­lők választásáról szóló tör­vényjavaslatról kialakult csü­törtöki hosszas vitában az elvi kérdések felvetésén túl­menően a képviselők szá­mos módosító indítványt tet­tek. Ezeket a jogi, igazga­tási és igazságügyi bizott­ság csütörtök esti, illetve péntek reggeli ülésén mér­legelte - ez utóbbi megbe­szélés volt az oka, hogy csak később kezdhette meg tanácskozását a plénum. Törvény az 1956-os népfelkeléssel összefüggő elítélések orvoslásáról Október 23. a Magyar , Köztársaság kikiáltásának napja A vitaösszefoglaló előtt Pozs­gay Imre államminiszter kért szót. Emlékeztetett arra, hogy a választási törvénytervezet ke­mény politikai küzdelmek ered­ményeként került az Ország- gyűlés elé. Kérte a képviselő­ket: próbálják szemléletileg beleilleszteni ezt a kérdéskört a már elfogadott, a parla­ment által jóváhagyott alkot­mány szellemébe. Kifejtette: ha a Tisztelt Ház elfogadja a kor- má.ny által előterjesztett ja­vaslatot, akkor valóban a bé­kés átmenet erőivel fog ösz- s*e, azokkal, amelyek felül tudnak emelkedni pártszem­pontjaikon, és együttműködést ajánlottak fel aláírásukkal, tá­mogatást adva a békés át­menethez. E megállapodás szellemében gondolkodva nem a Tisztelt Ház leolacsonyítá- sa. hanem emelkedése követ­kezik be - tette 'hozzá. Nekünk a történelem egyet­len esélyt, lehetőséget adott: ° nemzeti felfordulás helyett a nemzeti kibontakozást vá­lasztani, annak gyötrelmes, és néha megalkuvásokkal is e9yüttjáró formáját - mon­dotta Pozsgay Imre. - Nálunk többpárti politikai küzdelem alakult ki, amely csak ebben a választási formában fejeződ­et ki. Ezt kell most megérte­nie minden képviselőnek, fél - fetéve a régi koncepció jegyé­in született megfontolásokat. Az államminiszter nyomaték- kai megismételte: ha ezt a törvénytervezetet nem fogadja el az Országgyűlés, elakad az e9esz törvényhozási folyamat. S néhány nap múlva, október 23-án a nép nem a nemzeti megbékélésre fog gondolni, A Parlamentben október 20-án folytatta munkáját az Ország gyűlés. Képünkön: Pozsgay Imre beszél. MTI TELEFOTO hanem arra, hogy folytatódik a pártállamrendszer, mert nem érvényesültek azok a törekvé­sek és gondolatok, amelyek jegyében elkezdték az ülés­szak munkáját. Ezután Horváth István bel­ügyminiszter kapott szót, hogy válaszoljon a vitában felvető­dött kérdésekre, javaslatokra. Előrebocsátotta: él benne a remény, hogy nem volt hiába­való a képviselők igyekezete, s végül bölcsen döntve elfo­gadják a beterjesztett tör­vényjavaslatot. A legtöbbet vitatott, s a leghevesebb támadások ke­reszttüzébe került — a képvi­selők számával és a választó- körzetek arányával foglalkozó — 4. paragrafussal kapcsolat­ban kijelentette: tudomásul kell venni, hogy a többpárt­rendszer viszonyai között a politikai pártok jelenítik meg a kisebb-nagyabb társadalmi rétegek érdekeit. Elfogadhatónak tartotta azt a javaslatot, hogy az egyéni választókerületek számát 176- ra növeljék, ezzel párhuzamo­san pedig az országos lista képviselőinek számát 70-rol 58-ra csökkentsék. így összes­ségében 386 lehetne az Or­szággyűlés létszama. Ezzel a megoldással egyébként a kor­mány is egyetért, s támogat­ja azt az EKA, valamint a Harmadik Oldal is. A nem­zetiségek és az egyházak kép­viseletének kérdéséről szólva a miniszter elmondta, hogy a vitában több megoldási mó­dozatot is felvetettek. Vélemé­nye szerint csak az lehet a megoldás, hogy garantálják az Országgyűlés ülésein az egy­házak és a nemzetiségek kép­viselőinek részvételét és fel­szólalási jogát. Az előterjesz­tő vitaösszefoglalóját követően Kállai Ferenc (országos lista) és Takács Imréné (Csongrád m., 4. vk.) hozzászólása és Horváth István válasza után határozathozatal következett. A beterjesztett módosító ja­vaslatok közül az Országgyű­lés tagjai elfogadták azt az indítványt, hogy a képviselők számát tizenkettővel növeljék, s az egyéni választókerületek­ben megszerezhető mandátu­mok száma huszonnéggyel emelkedjen. Ennek megfele­lően 176 országgyűlési képvi­selőt - az eredetileg javasolt 152-vel szemben — egyéni vá­lasztókerületben, 152-t me­gyei, fővárosi választókerületi (Folytatás a 2. oldalon) Helmut Kohl, a Német j i Szövetségi Köztársaság ! I kancellárja Németh Mik- i lós miniszterelnök meghí- ! vására december közepén hivatalos látogatást tesz j Magyarországon. (Részletes tudósítás a 3. oldalon) Ülést tartott a Minisztertanács A Minisztertanács - hét­főn megkezdett, de a bő napirend miatt be nem fejezett ülését folytatva - megvitatta a Magyar Nemzeti Bankról, a tár­sadalmi-gazdasági tervé- zésről és az államháztar­tásról szóló törvények té- I ziseit. A kormány határozatot hozott a banktevékenység folytatásának feltételeiről és az Állami Bankfel­ügyeletről. A Minisztertanács tár­gyalt az 1990. évi gazda­ságpolitikai program és a jövő évi költségvetés irányelveiről. Előterjesztést hallgatott meg az egész­ségügyi és szociális vál­lalkozások szabályozásá­ról, a kritikus helyzetben lévő mezőgazdasági nagy­üzemek működőképessé­gének, jövedelemtermelő- képességének javításáról, továbbá az élelmiszer-kis­kereskedelem helyzetéről. A kormány áttekintette a jamburgi együttműkö­dés végrehajtását, és a magyar—szovjet együttmű­ködési egyezményből szár­mazó további feladatokat. Horn Gyula Norvégiába utazott Horn Gyula külügymi- í niszter pénteken hivatalos látogatásra Norvégiába utazott. A magyar kül- j ügyminiszter ezt köve- \ tőén Svédországban tesz ! hivatalos látogatást. Hol lesz a kertvárosi autóbusz-pályaudvar? Ülést tartott a pécsi városi tanács végrehajtó bizottsága Pécs Város Tanácsa végre­hajtó bizottsága tegnapi ülé­sén hát napirendi pontot tár­gyalt meg, és tizenhat - a vb hatáskörébe tartozó - egyéb kérdésről döntött. Megvitatták többek között a Ivov-kertvórosi autóbusz-pálya- udvar helyének kijelölését. A lakossági észrevételek Figye­lembe vételével a hat lehet­séges megoldás közül az egyest, az 58-as számú főút és Sarohin tábornok útjának kereszteződésétől délnyugatra eső területet jelölték ki. Hosz- szú távon ez a legmegfele­lőbb, azonban van egy rövid távú igény is, mely szerint a Nevelési Központnál lévő au­tóbusz-pályaudvart minél előbb meg kell szüntetni. Mivel egy­előre a városnak nincs meg az építéshez szükséges pén­ze, egy áthidaló megoldás született. E szerint 'beruházási programszinten meg kell vizs­gálni az 58-as számú -út mel­letti helyszín és egy teljesen új terület kialakításának a le­hetőségét. Elismerve, hogy hosszú távon az egyes számú elképzelés a jó, de rövid tá­von egy másik megépítésével esetleg olcsóbban és gyorsab­ban meg lehetne oldani a Nevelési Központnál kialakult tarthatatlan állapotot. A PIK által felterjesztett, a lakóházak elidegenítésére vo­natkozó listán 85 lakóház ér­tékesítését javasolták. A vég­rehajtó bizottság nem találta megfelelőnek • a megállapított vételárakat, ezért úgy döntött, hogy tovább kell pontosítani az eladandó épületek árát a lakások korának, forgalmi ér­tékének és komfortfokozatának figyelembe vételével. A kormány által biztosított, a gyermekintézményekben fi­zetendő egyedi térítési díjked­vezmények pénzügyi fedezete a jelzett igényeknek csupán 16 /rázalékát tette ki. A vá­rosi tanács — a központi tá­mogatós szűkös voltának elis­meréseként — e feladatra to­vábbi pótelőirányzatot biztosí­tott, az előzővel azonos ösz- szegben. Martyn Ferenc Kossuth-díjas festőművész végrendeletében a magyar államra hagyott ingó­ságait és műveit a Ma-rtyn- gyűjteményben való elhelye­zés végett a Janus Pannonius Múzeumiban állítják ki a ta­nács döntése értelmében. A közel 500 000 forintot kitevő takarékbetétből létrehozzák a Martyn Ferenc-alapítványt. Az alapítvány célja a művészet különböző területeivel össze­függő elméleti és gyakorlati teljesítmények ösztönzése és támogatása Pécsett és Bara­nyában. A vb-ülés végén Fűzi Árpád, a Pannon Volán igazgatója átadta Molnár Zoltán tanács­elnöknek az új városcímerrel díszített zászlót, melyet kitűz­tek a városháza homlokzatára. H. Zs. Új zászló a városházán Dr. Molnár Zoltán tanácselnök átveszi az új címeres városi zászlót Fűzi Árpádtól Fotó: Proksza László

Next

/
Thumbnails
Contents